Öt kontinens csillagai

Nemrégiben jelent meg Ladányi Tamás amatőrcsillagász, asztrofotós kötete Öt kontinens csillagai címmel. A távoli vidékek és a hazai tájak csillagos egét bemutató album a Polaris Csillagvizsgálóban is kapható.

A szerző, mint nemzetközileg elismert asztrofotós, kamerájával a világ számos szegletében megfordult; felvételein Földünk öt kontinensének nappalról ismerős arca egy csillagokat, égitesteket is magában foglaló perspektívából látható. A művészi kompozíciókban megjelenik a Veszprém feletti bolygóegyüttállás, a holdfényes Himalája vonulata, majd a déli félteke Tejútja is. Az „egy kép, egy sztori” analógiára épülő műben a fotókhoz egy élményszerű, de csillagászati és földrajzi szempontból is tudományos alaposságú történet társul. A könyv a fotográfia iránt érdeklődők számára is érdekes olvasmány: részletesen ismerteti az egyes képeknél alkalmazott modern fototechnikát. Farkas Bertalan – az első magyar űrhajós – ajánlja „ezt a könyvet minden korosztálynak, akik a látványos képek mellett űrjárművekről és égi jelenségekről szóló történetekre is kíváncsiak”.

ot-kontinens-borito

Írta és fényképezte:
Ladányi Tamás

Formátum: Fekvő A4 , keménytáblás borítóval, 96 oldal színes belív

Ára 5000 Ft, csak helyszíni vásárlással.

Ajánljuk...