Author: Szabó Barna

2006. december – Űrugrás, űrugró pilóták és űrugró repülők

Az elmúlt néhány évben azt tapasztalhattuk az űrkutatás híreit hallgatva, hogy a szuborbitális repülés,
azaz az űrugrás reneszánszát éli. Az Űrvilág című internetes hírportál hasábjain olvashattuk, hogy 2004.
júniusában Mike Melvill, a dél-afrikai származású, 62 éves berepülőpilóta a Scaled Composites
nevű amerikai cég által magánforrásból épített Space Ship One (Egyes Számú Űrhajó) nevű űrrepülőnek
aposztrofált szerkezettel űrugrást hajtott végre. Ezt követően több, mit két évvel később, ez év októberében
a magyar médiából ismerős Anettka bejelentette, hogy szintén űrugrásra készül.