Érdeklődéssel olvastam az [origo]-n megjelent anyagot Gagarin halálának okáról, Igor Kuznyecov változatában. Semmi okom nem volt a nyugalmazott ezredes elméletének kétségbe vonására, tehát az anyag rendben bekerült a gyűjteményembe.
Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt jelent meg N.I. tollából, a TVR Hétben a “Járt-e ember a Holdon?” című munka. Most a 2003. május 5-11 közötti időszak rádiós és tévés műsorait tartalmazó hetilap ismét helyt adott a holdi “zászlóbontásnak”. A T. Szerző ismét felmelegíti azokat a légből, pontosan légüres térből kapott “érveit”, melyek a “Pofonok a Holdról” című sorozatban tételesen cáfolásra kerültek.
Csák Csaba könyvében a hit segítségével “akadályozza meg” a holdutazást, és a hittel szemben nem lehet, és nem is akarok vitatkozni. Védikus magyarázata csak a Föld körüli pályát “engedélyezi” űreszközeinknek, az ember nem juthatott el szerinte a Holdra, és nem fog eljutni más bolygókra sem. Én igyekeztem a lehetséges érveket összeszedni a holdutazás “bizonyítására”, és számomra sem marad más hátra, mint szelíd korholással megsimogatni a “kételkedő buksikat”.
A holdutazást tagadók utolsó érve a fényképek valódiságának megkérdőjelezése. Valódiak a holdraszállás fotói, vagy tényleg hamisítványnak tekinthetők? A cikkből kiderül.
Ha a holdrautazás megkérdőjelezéséről van szó, a szenzációra fogékony szerzők minden eszközt megragadnak a holdraszállás tényének megkérdőjelezésére. Sorozatunk negyedik cikke egy a Holdon készült képpel kapcsolatos kételyre ad választ. Hamisított avagy valódi a felvétel? A cikkből megtudhatjuk.
A cikk a “Járt-e ember a Holdon” manapság populáris kérdését feszegeti. Lássuk, milyen érvekkel tagadják a holdraszállás tényét, és mivel bizonyítható annak megtörténte!
A BB műsorvezető páros – sok más kérdezővel egyetemben – abszolút bizonyítéknak tekintette a lobogó zászlót a “kamu Holdra szállás” alátámasztására, hiszen közismert tény: a Holdnak nincs egyáltalán légköre, tehát szél sem fújhat. Ha viszont nem fúj a szél, ugyan mitől lobogna az amerikai zászló? Nyilvánvaló, hogy földi, “műtermi” felvételről van szó…
Az első virtuális pofont az azóta már megszűnt Ifjúsági Magazin 1983/1-es számában megjelent “Űrhajósok és ufók” című írás érdemelte ki. Magyarországon talán ez volt az első cikk, – gyűjteményemben mindenképpen – amely beszámolt az amerikai űrhajósok és az idegenek űrhajói közötti kapcsolatról. Az anyag megtalálható a “Titkok könyve” című összefoglalásban is (Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1986.).
A Schumi-űrrovat új elemmel gazdagodik. A cím sokatmondóan árulkodó, bizony pofonok sokasága fog elcsattanni az elkövetkezendő hetekben. Az elsőt Edwin Aldrin amerikai űrhajós adta egy filmrendezőnek, a többinek a kiosztását magamra vállalom.
Amikor április elején felkerült a Schumi űroldalakra a "Mégsem
Gagarin volt az első?" című anyag, hozzászólások áradatát vártam:
a "na ugye megmondtam" és a "micsoda marhaság ez" címkékkel.
Teltek-múltak a hetek, és nem akarózott megérkezni a várva-várt igenlés,
vagy tagadás. Csalódottságom egyre nőtt, mert az emberek megint elhittek
valamit. Valamit, ami – és most elnézést kérek – talán jól volt megírva,
kellőképpen illusztrálva, hadd fogalmazzak úgy, hihetővé téve.
Régóta terveztem már „a tűz és jég országát”, Izlandot megnézni. Sok gyönyörű képet láttam kék vizű vízesésekkel, zöld mohával ellepett fekete vulkáni sziklákkal, jégdarabokról a fekete fövenyen, a szilaj, érintetlen felföldi részekről – fotósként a táj engem is megbabonázott. Martin Ferenc, Izland Rég vágytam újra látni a sarki fényt is. Aki már látta, tudja: a
Körülbelül nyolc és fél évszázada, 1181-ben egy csillag halála különösen fényes szupernóva-robbanással gyönyörködtette meg az akkori észlelőket. A csillagászoknak azóta sikerült beazonosítani az abból visszamaradt, tűzijáték kinézetét imitáló szupernóva-maradványt a Cassiopeia csillagképben, és részletes képet készíteni róla különböző hullámhossztartományokon. A NASA Chandra röntgenobszervatóriuma nemrégiben egy új kompozitképet tett közzé a szupernóva-maradványról, amely az elektromágneses spektrum
A világegyetem legerőteljesebb robbanásai a gammasugár-kitörések. A részecskeplazmából álló tűzlabdát kilövellő jet jelentősen felgyorsítja a részecskéket. A gammasugár-kitörésekről azt gondolják, hogy kompakt égitestek, neutroncsillagok vagy csillagtömegű fekete lyukak összeolvadásából származnak (ezeket hívjuk rövid gammasugár-kitörésnek, amelyek legfeljebb két másodpercesek), vagy magösszeomláson átesett szupernóvákból (ezek a hosszú gammasugár-kitörések, amelyek két másodpercnél hosszabb ideig is tartanak). A gammakitörések
Egy új kutatás szerint egyes kék szuperóriás csillagok összetétele azzal magyarázható, hogy egy nagy tömegű csillag és kisebb társuk összeolvadásával keletkeztek. Eszerint galaxisunk legfényesebb és legforróbb csillagai nem születnek, hanem készülnek. A kék szuperóriás állapot a forró, nagy tömegű csillagok életének egy rövid ideig tartó fázisa. Ennek ellenére elég sok kék szuperóriást ismerünk, és bár
A Betelgeuze egy jól ismert vörös szuperóriás csillag az Orion csillagképben. A közelmúltban nagy figyelmet kapott nemcsak azért, mert a fényességváltozása olyan feltételezésekhez vezetett, hogy akár fel is robbanhat, hanem azért is, mert a megfigyelések szerint a vártnál sokkal gyorsabban forog. Ez utóbbi értelmezést kérdőjelezi meg a Max Planck Asztrofizikai Intézet csillagászai által vezetett nemzetközi