Közgyűlés 2006

Idei közgyűlésünket április 8-án, az Óbudai Művelődési Központban rendeztük. Az eseményen 96 tagtársunk regisztrálta magát, így nem voltunk határozatképesek. A 10:30-ra meghirdetett megismételt közgyűlést dr. Kolláth Zoltán, az MCSE elnöke nyitotta meg. Röviden beszámolt egy friss pályázatról (GLOBE at Night), amely napjaink egyik környezetvédelmi problémájáról, a fényszennyezésről szólt. Örömmel mondta el, hogy több hazai iskola is eredményesen részt vett a mérésekben.

Ezután megható eseményre, a 2006. évi Kulin-emlékérem átadására került sor. Az MCSE és a TIT által delegált kuratórium Mátis Andrásnak, a Budapesti Planetárium neves elõadójának ítélte oda az érmet. Ezt követõen az MCSE elismerő oklevelét vehette át Balaton László, majd a program késõbbi részében Rezsabek Nándor. A két további kitüntetettnek, Braskó Sándornak és Balogh Istvánnak egy késõbbi idõpontban nyújtjuk át az oklevelet.


A közgyűlésnek az Óbudai Művelődési Központ adott helyet (Nagy Zoltán A. felvétele)

A napirend következõ pontjában Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület fõtitkára részletesen ismertette az MCSE elmúlt évi és idei tevékenységét. 2005 Kulin-emlékév volt, amelynek nyitóeseményeként az MCSE emlékülést szervezett a TIT Budapesti Planetáriuma támogatásával. Nagyszalontán és hazánk több településén is megemlékeztek a magyar amatõrcsillagász mozgalom atyjáról. Balaton László és Rezsabek Nándor gondozásában elkészült a Kulin-honlap, valamint áprilisban megjelent Sragner Márta Kulin-emlékkötete, Az égbolt mindenkié címmel. A Kulin-vetélkedõ döntõjét az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziummal közösen bonyolítottuk le.

Az elmúlt év számos rendezvényének a Polaris Csillagvizsgáló adott otthont. Januárban a Machholz-üstökös Földközelsége alkalmából egész estés programok várták az érdeklõdõket, ezzel egy idõben észlelõhétvégét szerveztünk Ágasváron. Ebben a hónapban tartottuk a Titán éjszakáját is, ahol a Polaris-szakkör ifjú titán (vagy inkább titánia) hölgyei tartottak elõadásokat.

Dávid Gyula tavaszi elõadássorozata sok látogatót vonzott, ezért õsszel az MCSE felkérésére újabb, nagy sikerű elõadásokat
hallgathattunk tõle. A technikai fejlesztéseknek köszönhetõen valamennyi elõadást élõben, web-kamerával is közvetítettük és üzembe helyeztük a Polaris TV-t. A tervek szerint 2006 õszén ismét köszönthetjük õt a Polaris elõadói között.


A Közgyűléssel egyidőben asztrofotós kiállítás nyílt meg az ÓMK-ban (Balogh Emese felvétele)

2005. október 3-án részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg, ezért a Polaris Csillagvizsgálóban és az ország számos más pontján távcsöves bemutatásokra került sor.

Novemberben a Holdészlelõk találkozója, majd decemberben az Üstökösészlelõk találkozója vonzotta az érdeklõdõket.

Az MCSE nyáron újra lebonyolította hazánk legnagyobb csillagászati táborait: júliusban az ifjúsági tábort Ágasváron, augusztusban pedig a Meteor Távcsöves Találkozót Szentléleken. Igen sikeres tábort szervezett a Kiskun Csoport Solton.

Csillagászok, amatõrök és laikusok egyaránt részt vehettek a 2006-os napfogyatkozásra felkészülõ konferencián Székesfehérvárott; valamint A modern csillagászat ezer esztendeje c. konferencián Tatán, a Kuny Domokos Múzeumban. A találkozók palettáját színesítette a Gyõri Helyi Csoport és a Szegedi Helyi Csoport 1-1 napos programja. Az AAVSO elnöke, Arne Henden ellátogatott Magyarországra – a pécsi amatõrök bensõséges hangulatú találkozót szerveztek ebbõl az alkalomból.

Megjelent Sárneczky Krisztián: Magyarok a Naprendszerben – és azon túl c., precíz munkát tükrözõ könyve. Az égbolt mindenkié címen megszületett a Kulin György életét bemutató emlékkötet, melyet Sragner Márta írt. Rezsabek Nándor könyvébõl pedig megismerhettük a Magyar Csillagászati Egyesület történetét 1946-1949. között. Fáradságos munka gyümölcseként készül az új Kézikönyv és a Meteor csillagászati évkönyv. Továbbra is havonta jelenik meg a Meteor c. folyóirat. Az MCSE 8000 példányban nyomtatott szóróanyagot a 2005. évi és az idei napfogyatkozásról.

Az MCSE több, a fiatal korosztálynak szóló pályázatot hirdetett meg, melyekre szép számban érkeztek be a pályamunkák. A nemzetközi Sky Watch csillagászati versenyen több magyar diák rangos helyezést ért el, amely egyben felkészítõiknek, Kereszturi Ákosnak és Csizmadia Szilárdnak is érdeme.

Mizser Attila bemutatta az új Polaris–honlapot. További honlapokkal gazdagodtunk, többek között a hirek.csillagaszat.hu oldallal. A közérdekű hozzászólásokban Balaton László örömmel tájékoztatta a közgyűlés résztvevõit arról, hogy folyamatban van az új MCSE-honlap szerkesztése.

A titkársági beszámolóban ízelítõt kaptunk az idei év eseményeirõl is. 2006 februárjában Szentmártoni Bélára emlékeztünk, akirõl jelenlegemlékkötet készül. A Magyar Posta Detre László születésének 100. évfordulójára emlékbélyeget bocsátott ki.

Február 18-án a változócsillag-észlelõk találkozóját tartottuk meg a Polaris Csillagvizsgálóban.

Hazánk területérõl részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg 2006. március 29-én. Ez alkalommal is országszerte több helyszínen is Nap-bemutatások várták az érdeklõdõket. Az idõjárás sajnos nem fogadott bennünket a kegyeibe. Számos tagtársunk elutazott Törökországba és Egyiptomba, ahol teljes fogyatkozásnak lehettek szemtanúi. Sikeres expedíciójukról képes beszámolót tartottak a közgyűlésen (l. késõbb).

A közgyűlés programjában több elõadás is helyet kapott. Horváth Tibor: A Hegyháti Obszervatórium avatása, Pál András: Exobolygók-egzotikus eredmények, Kun Mária: Milyen volt a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelõtt?, Napfogyatkozás expedíciók – élménybeszámolók, Rezsabek Nándor: 60 éves az MCSE.

A szünetekben és az elõadásokkal egy idõben az asztro-bazárban vásárolhattak a vendégek. Nagy sikert aratott az új kiadványok között szereplõ, poszter méretű csillagtérkép, melyet a Geobook Hungary Kiadó jelentetett meg.

A közgyűlés után a közeli Polaris Csillagvizsgálóba hívtuk meg a vendégeket, közös Nap-észlelésre és eszmecserére.

Ajánlat:
Képek a közgyűlésről galériánkban.

Ajánljuk...