Egy év – egy kép

A Meteorban megjelent sorozat internetes közlésével az 1946-1963 közötti időszakra tekintünk vissza. 1946 az MCSE alakulásának éve, 1963 pedig az első országos amatőrtalálkozó éve, mely után megalakult a Csillagászat Baráti Köre.

Az MCSE alapszabályai (1946)

Hatvan évvel ezelőtt, 1946. november 11-én alakult meg a Magyar Csillagászati Egyesület. Az MCSE (vagy ahogy mondani szoktuk: az ős-MCSE) rövid, két és fél évig kifejtett tevékenysége máig meghatározó jelentőségű a hazai amatőrcsillagász mozgalomban. A kerek évfordulót arra használjuk fel, hogy Egy év – egy kép címmel sorozatot indítsunk lapunkban, egy-egy, az adott évre jellemző képet, dokumentumot bemutatva az amatőrmozgalom elmúlt hatvan évéből.
Az MCSE alapszabályait összefoglaló kis alakú, mindössze 11×15 cm-es, 20 oldalas füzet határozta meg az egyesület működését. A nyomdát csak 1947-ben hagyhatta el, hiszen az alapszabály belügyminiszteri engedélyezése csak 1947. augusztus 2-án történt meg.
Jórészt e kis füzet alapján dolgoztunk 1988/89 fordulóján, amikor az újjáalakítandó MCSE alapszabályát állítottuk össze, hiszen az egyesülési törvény hamarosan lehetővé tette, hogy 1989 elejétől minden komolyabb megkötöttség nélkül társadalmi szervezetek jöhessenek létre. Az új MCSE-alapszabály aztán az egyre-másra alakuló csillagászati szervezetek számára is alkalmas kiindulópontul szolgált.

Amatőrtávcső 1947-ből

A távcső, különösen pedig a saját távcső kitüntetett helyet foglal el az amatőrcsillagászok életében, hiszen ez az az eszköz, amivel „élesben” tanulmányozhatjuk a csillagok világát. Saját távcsőhöz jutni nem volt egyszerű a múlt század negyvenes éveiben – a legjobb és legolcsóbb módja az volt, ha az amatőr maga építette meg az áhított eszközt. Kulin György távcsőépítő mozgalmának egyik korai eredményét láthatjuk a mellékelt képen: Barátfalvi Ottó 20 cm-es Newton-reflektorát, melyet a Csillagok Világa 1948/3. számában ismertetett tulajdonosa. Ez a műszer egyike azon kevés amatőr készítésű távcsöveknek, melyek nem kallódtak el: jelenleg Mátis András viseli gondját, a távcsőről a 2005. évi távcsöves találkozónkon tartott érdekes előadást.

Amatőrtávcső 1948-ból

A Csillagok Világa 1948/3. számának „vezércikke” Távcsőépítő diákok címmel jelent meg, „K.” (Kulin György) tollából.
„Egy évvel ezelőtt két lelkes diák keresett fel azzal az elhatározással, hogy távcsövet akarnak építeni. Nem valami egyszerű kis távcsövet, hanem mindjárt legalább is 15 cm átmérőjűt. Az amatőrök örök kérdése, hogy „miből”, nem izgatta őket, ebben nem is láttak akadályt. Amikor mégis szóba került ez a kérdés, kinyílt az aktatáska és mindenféle optikák kerültek elő belőle, amiket nagy ügyesen a »gróf« Teleki téren vásároltak. Megkötöttük a csereüzletet, ők adtak apróbb optikákat, az Egyesület adott nekik egy 15 cm-es távcsőtükröt.”
A fiúk, Csuzdi Miklós és Podráczky Imre, a Kandó Kálmán műszaki középiskola támogatásával végül elkészítették 150/1380-as Newton-távcsövüket, melynek képét most a Meteor Olvasói is megtekinthetik.

A Heyde 1949-ben

A Heyde – amatőrök generációi így ismerik hazánk első számú bemutató távcsövét, a kalandos sorsú refraktort. A 200/3020-as műszert 1908-ban gyártotta Gustav Heyde drezdai cége az ógyallai csillagvizsgáló számára. A 8 hüvelykes távcsövet eleinte az égbolt fotometriai felmérésében használták, később, már a budapesti svábhegyre telepítve, többek között változócsillagok fényességmérését folytatták ezzel a jól megépített műszerrel. Kulin György is ezzel a távcsővel végezte első méréseit fiatal svábhegyi csillagászként.
A Heyde-refraktor 1947-ben került az Uránia Bemutató Csillagvizsgálóba, melyet a Magyar Csillagászati Egyesület hozott létre ugyanabban az évben. Az elmúlt évtizedekben százezrek számára nyújtott felejthetetlen távcsöves élményt ez a műszer.
A mellékelt felvétel 1949 nyarán készült, a távcső mellett Szécsy Ilona áll, aki ma is tagja a Magyar Csillagászati Egyesületnek. A Heydét még kupola nélkül látjuk – a műszert majd’ két évtizeden keresztül egy egyszerű, letolható fabódé védte az időjárás viszontagságaitól.

A Plössl-refraktor 1950-ben

Az 1940-es, 1950-es évek amatőrmozgalmi életéről nagyon kevés képanyag maradt ránk. Elsősorban olyan felvételekből gazdálkodhatunk, amelyek valamilyen kiadványban megjelentek – elsősorban a Csillagok Világa és az Élet és Tudomány korabeli számaiban. E havi képünk eredetileg a Csillagászati évkönyv 1951-es kötetében látott napvilágot, az Uránia Bemutató Csillagvizsgáló működéséről szóló beszámoló részeként.
„Népi demokráciánk az Uránia Bemutató Csillagvizsgáló fenntartásával a csillagászat terén is megszüntette a vagyonos osztályok monopóliumát… Az Uránia munkája, mind a bemutatásokat, mind az amatőr megfigyeléseket illetőleg, jelentős fejlődést mutatott az elmúlt 1950. esztendőben. A látogatók száma majdnem 100%-kal emelkedett.”
A képen az Uránia tetőteraszán felállított 19 cm-es Plössl-refraktort látjuk, látogatók gyűrűjében. A műszert eredetileg Nagy Károly szerezte be a bicskei csillagvizsgáló számára, jó száz évvel korábban. A Svábhegyi (akkor: Szabadság-hegyi) Csillagvizsgáló múzeumából került az Urániába, ahol a hatvanas évek közepéig szolgált. Jelenleg az Országos Műszaki Múzeum raktárában várja felújítását.
A jól sikerült felvételen a korszak jellegzetes alakjait is felfedezhetjük. A Plössl rektaszcenziós tengelye „alatt” Szántai Lóránt állandó bemutató, a kép jobb felső sarkában, az észlelőlétrán Alföldi László, az intézmény akkori igazgatója (fehér köpenyben).

Bázakerettyeiek 1951-ben

Az MCSE bázakerettyei csoportjának megalakulását az 1947. szeptember 23-i közgyűlés fogadta el. Medgyes Béla és Göncz István vezetésével az egyik legnépesebb MCSE-szerveződés jött létre ebben a zalai községben. (Akkoriban még legalább 20 fő volt szükséges egy helyi csoport megalakításához.) A csillagászkodást az 50-es években is folytatták: a helyi szakkör 1951. május 23-án alakult meg, Benke Márton irányításával. A szakkör munkáját nagyban segítette a Magyar Természettudományi Társulattól kapott 15 cm-es Newton-reflektor (képünkön). A fiatalok megismerkedtek a csillagászat alapjaival, és 1951 augusztusától megkezdték a távcsöves bemutatásokat.
Az 1950-es évek elején ilyen – mai szemmel már kissé furcsán ható – hosszú fókuszú Newton-távcsöveket kaptak használatra más vidéki csoportosulások is a Társulattól (ilyen Newtonokat használtak a pécsi és a kecskeméti amatőrök is). A műszer szemmel láthatóan „kétemberes”, a keresőtávcső olyan távol esik a főműszer okulárjától, hogy csak segítővel lehet becélozni a kiszemelt égitestet. Az itt bemutatott felvétel a Csillagászati évkönyv 1952. évi kötetében jelent meg.

Az egri Specula 1952-ben

Kalandos sors jutott osztályrészül Fényi Gyula 19 cm-es Merz-refraktorának. A kalocsai Haynald Obszervatórium számára 1878-ban beszerzett refraktort évtizedeken át használták a Nap megfigyelésére, a műszer az intézmény nagyobbik dobkupolájában kapott helyet. Ugyancsak hosszú időn át volt használatban a szabadság-hegyi csillagvizsgálóban, ahol a csillagászhallgatók oktatását szolgálta az 1980-as évek végéig. Jelenleg a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium aulájában tekinthető meg az immár használaton kívül álló veterán műszer.
Képünkön az egri Specula teraszán láthatjuk a Merz-refraktort – a műszer egy ideig itt szolgálta a csillagászati ismeretterjesztést. A felvétel a Csillagászati évkönyv 1953. évi kötetében jelent meg.

A Meteor 1953-ban

Meteor címmel először 1952–53 folyamán jelent meg csillagászati periodika hazánkban. A rossz minőségű papírra nyomtatott (stencilezett) lapot a Társadalom és Természettudományi Társulat Csillagászati és Matematikai Szakosztálya adta ki. Számos elméleti és módszertani közlemény jelent meg az „első” Meteorban, melynek cikkírói elsősorban a szovjet csillagászat eredményeire támaszkodtak. A lap fejlécén a Meteor felirat fölött egy planetárium rajzát láthatjuk, fölötte üstökös „suhan”. Az első Meteor megsárgult lapszámai ma már gyűjtők féltve őrzött kincseinek számítanak.

A miskolci Uránia (1954)

A budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló mintájára az ötvenes években egy sor bemutatóhely létesült szerte az országban. Az egyik legismertebb ezek közül a miskolci Uránia, mely 1952 elején kezdte el működését Szabó Gyula kezdeményezésére. A diósgyőri Kilián Gimnázium udvarán létesült letolható tetős kis épület 1954-ben kapott kupolát, a felvétel az avatón készült. A csoportképen a csillagda létrehozója, Szabó Gyula is látható, jobbról a harmadik.
A miskolci Urániában élénk élet folyt: bemutatások és szakköri foglalkozások mellett rendszeres megfigyeléseket is végeztek, a Nap-észleléseket a debreceni Napfizikai Obszervatóriumba továbbították. Ez a kis csillagda volt az alapja a későbbi toronyházi csillagvizsgálónak, mely ma Dr. Szabó Gyula nevét viseli.
Az itt közölt felvételt Jaczkó Imre bocsátotta rendelkezésünkre.

Baja egyike a magyar amatőrmozgalom ősi fészkeinek – már 1947-ben megalakult a városban az MCSE helyi csoportja. A mozgalmi élet fő hajtómotorja Borbás Mihály volt, neki köszönhető, hogy 1955. december 18-án megnyílhatott a város bemutató csillagvizsgálója. A sokoldalú tevékenységéről ismert Bajai Obszervatórium kezdetei is ide, a Tóth Kálmán utcában létesült csillagvizsgálóhoz nyúlnak vissza.
A 6 m átmérőjű dobkupola igazi különlegesség – a huszadik század közepén már nem nagyon építkeztek így, az ilyen hengeres építmények inkább az előző századforduló időszakára voltak jellemzőek. A bajai kupolában eleinte egy szép kialakítású 26 cm-es Newton-reflektor kapott helyett, amit egy nagy, 50 cm-es Newton-teleszkóp követett. A korabeli beszámolók szerint heti kétszeri nyitva tartás mellett is évente 5000 látogató kereste fel a bajai csillagvizsgálót, ami ma is tiszteletet parancsoló eredménynek számít. A most bemutatott kép eredetileg a Csillagászati évkönyv 1955. évi kötetében jelent meg, és a kupolát még építés közben mutatja

A “Könyves” távcsöve (1956)

Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1950 és 1954 között volt Kulin György „száműzetésének” helyszíne. A „Könyves” egykori diákjai máig szeretettel emlékeznek vissza egykori tanárukra, aki a gimnáziumban sem hazudtolta meg magát: kezdeményezésére kapott csillagvizsgálót a nagy múltú oktatási intézmény. A 25 cm-es főtükröt maga csiszolta, a műszer mechanikai részei pedig Orgoványi János irányításával készültek. Az alkatrészeket a Fémipari Technikumban munkálták meg, a különleges formájú, vasbetonból készült távcsőoszlopot pedig az iskola folyosóján öntötték formába. Az intézmény tetejére 4 m átmérőjű kupola került, a csillagvizsgálót 1956. június 24-én avatták fel. Nem sokáig használhatták, mivel novemberben, a forradalom harcaiban a gimnázium épülete és a kupola is súlyosan megrongálódott.
A mellékelt felvételt – melyen a Könyves diákjai állják körül az iskolai távcsövet – Mátis András bocsátotta rendelkezésünkre.
A Könyves Kálmán Gimnázium csillagvizsgálója 2001-ben felvette Kulin György nevét.

Kocsi távcső (1957)

A távcső világa első, 1941-es kiadása óriási lökést jelentett az amatőrmozgalom, a távcsőépítés számára. Ha még mindig keresik az amatőrök a könyv különböző kiadásait (már¬pedig keresik!), annak legfőbb oka a részletes távcsőépítési útmutatóban keresendő. A távcső világában ismertetett tükörcsiszolási módszert máig sokan követik, és az egyszerű tengelykereszt készítésének leírásából is számosan merítenek hasznos ötleteket.
Nem mindenki követte azonban a Kulin-könyvekben leírt műszaki megoldásokat, amire jó példa ez a Kocs községben készült 20 cm-es Newton-reflektor. A korszakban elterjedt hosszú fókuszú, f/10-es tubus az itthon kuriózumnak számító angol szerelést kapott, melynek legfőbb erénye rendkívüli merevsége, hiszen a rektaszcenziós tengelyt mindkét végén megtámasztják. Hogy ezt a valóságban mennyire lehet amatőr eszközökkel kivitelezni, már más kérdés, a fénykép szemrevételezése alapján a vékony csövekből készült keret valószínűleg távolról sem teljesíti az áhított rezgésmentességet… Valószínű, hogy nem túl sok angol szerelés került ki amatőr távcsőépítőink műhelyéből: Vincze Imre távcsöve ennek a megoldásnak érdekes példája. (A felvételt Hudoba György bocsátotta rendelkezésünkre.)

Álló József egy időben éppen olyan „ne­vezetessége” volt fővárosunknak, mint pl. a margitszigeti zenélő kút, vagy a Városligetben Maud, a csodapók. Az 1940-es években, majd az 50-es évek második felétől 8 cm-es azimutális szerelésű, gyári alkatrészekből, de házilag összebarkácsolt refraktorával rendszeresen felbukkant Budapest forgalmasabb pontjain, és mutogatta a járókelőknek a Holdat, néha a Jupitert és a Szaturnuszt is. Azt hangoztatta, hogy a Zeiss-műveknél dolgozott, de ennek nem sok nyomát tapasztaltuk. Mégis kultúr­missziót teljesített, még az Uránia Bemutató Csillagvizsgáló megalapítása után is, hiszen „odavitte” a nagyközönséghez az égi látványosságokat. Fénykora az 1948-as és az 1956-os Mars-oppozícióra esett. Az itt bemutatott fénykép az 50-es évek végén készült, a budapesti Keleti pályaudvar előtt mutatja Álló Józsefet érdeklődők gyűrűjében. A távcsőre erősített tábla szerint itt napfoltok láthatók, melyek megtekintése 1 forintba kerül. A felvételt Sándor Tibor bocsátotta rendelkezésünkre (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény). (BQ)

Győr bemutató csillagvizsgálója (1959)

Ahhoz, hogy egy településen pezsgő amatőr élet jöjjön létre, elengedhetetlenül szükséges egy „hajtómotor”. Ilyen mozgalmi hajtómotor volt Győr városában Szitter Béla, aki az ötvenes években létrehozta a város csillagász szakkörét, majd bemutató csillagdáját. Így ír erről Kulin György az 1960-as Csillagászati évkönyvben: „1959. április 30-án történt az új óragépes, 30 cm átmérőjű Newton távcső avatása. Tervezte Orgoványi János, az optika a budapesti Urániában készült, a mechanikai részt a [Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár] vezetőségének támogatásából a gyár dolgozói készítették. (…) Közös elhatározással a műszer a GEMMA nevet kapta. (…) A műszert a József Attila kul¬túr¬otthon tetején állították fel, ahol mintegy 200 négyzetméteres szabad terasz áll rendelkezésre. A műszert eltolható, sínen gördülő házikó védi.”
A közel ötven esztendős győri távcső ma is használatban van, immár a győri Széchenyi István Egyetem Bemutató Csillagvizsgálójának főműszereként üzemel.
Az itt bemutatott felvételt Pete Gábor bocsátotta rendelkezésünkre. A kép jobb oldalán látható Szitter Béla, a győri bemutató csillagvizsgáló létrehozója.

Napkivetítés a BNV-n (1960)

A múlt század hatvanas éveinek elején a Budapesti Nemzetközi Vásár (akkori nevén Ipari Vásár) érdekes attrakciója volt a Nap képének kivetítése. A Kulin György által vezetett Uránia Bemutató Csillagvizsgáló önkéntes munkatársai (bemuta¬tói) segítségével jöhetett létre ez az érdekes program. Az Orgoványi János által készített 30 cm-es Newton-reflektor kihuzatára szerelték a mattüveges vetítőernyőt, melyen „kívülről” szemlélhették a Nap képét az érdeklődők. A korszak műszaki megoldásait magán viselő robusztus Newton-tubus könnyedén elbírt egy ilyen súlyos berendezést, és az érdeklődők is kényelmesebben szemlélhették a napfoltokat, mint hagyományos kivetítő¬ernyő esetén.
A Csillagászati évkönyv 1962-es kötete szerint a bemutatók Moisza János szervezésében folytak, és az Ipari Vásár tartamán 7500-an láthatták ezzel az érdekes műszerrel a Napot. Ez 7500 Ft-os bevételt is jelentett, ami akkoriban nem volt kis összeg – a beléptidíj ugyanis 1 forint volt. A felvétel jobb szélén látható fehér köpenyes fiatalember Thaly Koppány, az egyik önkéntes bemutató.

Az Echo-1 Budapest egén (1961)

A hatvanas években már bőven benne jártunk az űrkorszakban, az éjszakai égen új, gyorsan mozgó „csillagok” jelentek meg: a szputnyikok, a mesterséges holdak. A Szputnyik–1 1957. október 4-i felbocsátása óta megszokottá váltak a műholdak lassan átvonuló halvány fénypontjai. Az Echo–1 ballonholdat 1960 augusztusában bocsátották fel az amerikaiak. A mindössze 76 kg tömegű műhold felfújt állapotban 30 m átmérőjű volt, a 0,0127 mm vastagságú mylar-fóliát kívülről alumíniumréteg borította, ami jelentősen megnövelte a fényvisszaverő képességet. Eredetileg távközlési céllal bocsátották fel, szerepe passzív reléállomás volt, a viszonylag nagy felületről visszaverődő rádióhullámok segítségével kommunikáltak (innen az echo, „visszhang” elnevezés).
Az Echo–1 a korszak legfényesebb műholdja volt, a Jupiterhez hasonló fényessége természetesen sokak figyelmét magára vonta. A mellékelt felvételt Hollós Miklós készítette Budapestről, 1961. március 8-án. A műhold nyoma a kép alsó szélén látható, a képmező közepén látható fényes csillag a Procyon, a kép bal oldalán pedig egy jellegzetes budapesti tűzfal részlete jelenti a nagyvárosi miliőt. A fotót Mátis András bocsátotta rendelkezésünkre, aki egy antikváriumban vásárolt csillagtérképben talált rá Hollós Miklós állókamerás felvételeire – köztük az Echo–1 égi útját megörökítő képre.

Posztoczky Károly (1962)

Posztoczky Károly (1882–1963) az 1910-es években létesítette erdõtagyosi csillagvizsgálóját. A kis csillagda fõmûszere egy 127 mm-es Reinfelder-refraktor volt, mely ma a tatai csillagvizsgáló fõmûszere. A mellékelt felvétel 1962-ben készült, egy interjú illusztrációjaként.

A Baráti Kör (1963)

A szentendrei városi tanács szép barokk stílusú épületében 1963. szeptember 21-én reggel egy ilyen helyen szokatlan társaság zsibongott. Akadt köztük tanár, orvos, mérnök, targonca-vezetõ, bádogos, fõiskolai hallgató és diák. Egy ponton azonban egységes volt a vegyes gyülekezet: mindenki csillagászatról beszélt, kérdezett, lelkesedett…
A Természettudományi Társulat 1949 áprilisában szó szerint egy tollvonással bekebelezte és megszüntette a Magyar Csillagászati Egyesületet, de nem adott helyette semmilyen szervezeti keretet – bár támogatta a megyei, városi kultúrházak bemutató csillagdáinak létesítését – a „mezei amatõrök”, a távcsövezõ műkedvelõk számára.  Az 1950-es évek végétõl érezhetõvé vált az igény a saját szervezetre. A „régi” MCSE alapítói, volt tagjai egyesületük szép napjaira emlékezve, a fiatal nemzedék pedig az „öregek” elbeszéléseitõl hajtva reménykedtek egy amatõr szervezet megalapításában.
Ezt az igényt érezte át a költõ Darázs Endre, amikor az 1960-as évek elejétõl szinte fanatikus megszállottsággal szorgalmazta egy csillagászati társaság szervezését. Ebben, érthetõ módon, szövetségesre talált Kulin Györgyben, és meglepõ módon Szentendre vezetõiben. A város vezetõsége egy csillagászati találkozó megrendezésével akartak áldozni a város egykori hírneves lakója, Zerinváry Szilárd tanár és ismeretterjesztõ (1915–1958) emlékének. A közös elhatározás nyomán 1963. szeptember 21–22-én összeülhetett az amatõrcsillagászok elsõ országos találkozója. A megnyitón mintegy százan jelentek meg. Szinte mindenki ott volt, aki számított a mozgalomban. Habár a program nagy része erõsen ismeretterjesztõ jellegű volt, az igazi esemény mégis a 79 résztvevõ által aláírt „határozat” volt, amely kimondta: „…a TIT Országos titkársága által jóváhagyott keretek között meg kell alakítani a Magyar Amatõrcsillagászok Baráti Körét…” (BQ)

Linkajánló

Kulin György emlékoldalak

Csillagászattörténeti portálunk az amatőrmozgalomról