Magyarok a csillagokért

A csillagászatot nem véletlenül tartják a legősibb tudománynak. Már az ősember is érdeklődve figyelte a különös fénylő pontokat az égen. Az égitestek “járása” alapján tájékozódott, készített naptárat, hozzájuk igazította a létfenntartáshoz szükséges tevékenységeket. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az égbolt tudománya nélkül aligha alakult volna ki a mai értelemben vett civilizáció a Földön.

Hazánk szülöttei is aktívan hozzájárultak az égbolt tudományának fejlődéséhez. A Magyar Csillagászati Egyesület különdíjára pályázókat arra kérjük, hogy válasszanak ki egyet a magyar vonatkozású eredmények közül, mutassák be, miben hozott újat a korábbi ismeretekhez képest, mit tett hozzá a világ asztronómiájához!

El lehet gondolkodni azon is, hogy napjaink, illetve a (közel)jövő hazai csillagászata mit tud hozzátenni a modern csillagászati kutatásokhoz. Milyen területen, milyen módszerekkel érdemes dolgoznunk.

A dolgozatban térj ki eddigi csillagászati tanulmányaidra, tagja vagy-e valamilyen szakkörnek vagy klubnak? Fontos része a pályázatnak a megfelelő forrásjegyzék és a felkészítő tanár nevének feltüntetése. A pályamunkákat – ha van rá mód – digitális formában is kérjük mellékelni, de ennek hiánya nem kizáró ok.

A pályázaton azok a diákok indulhatnak, akik a 2007-as naptári évben még középfokú intézménybe jártak. A további feltételek megegyeznek az általános pályázati kiírással, amely a Természet Világában, illetve a folyóirat honlapján olvasható a www.termeszetvilaga.hu címen.

Beküldési határidő 2007. október 31.

Összdíjazás:
csillagászati kiadványok 30 000 Ft értékben

Tanácsokért megkereshetitek a Magyar Csillagászati Egyesületet is. Postacím: 1461 Budapest, Pf. 219. Email: mcse@mcse.hu, internet: www.mcse.hu.

Ajánljuk...