Meteor csillagászati évkönyv 2008

Meteor csillagászati évkönyv 2008
MCSE, 2007, 340 oldal + 8 oldal színes
melléklet. Bolti ára: 1950 Ft

A 2008-as kötettel jelentősen megújítottuk csillagászati évkönyvünket. Az évkönyv immár az MCSE gondozásában is komoly hagyományokra tekinthet vissza. Amikor az 1980-as évek végén egyesületünk önálló csillagászati évkönyv kiadását határozta el, és ezzel a nagy múltú hazai évkönyvkiadás folytatását biztosította, a cél a megszokott Gondolat-évkönyvek folytatása, lehetőség szerint visszaállítása volt. Amint anyagi lehetőségeink megengedték, ezt a célt sikerült is elérni: az 1998–2007-es kötetek már mindenben megfeleltek egy hagyományos csillagászati évkönyvvel szemben támasztott követelményeknek.

Egy csillagászati évkönyv egyik fontos szerepe az adott évre vonatkozó csillagászati alapadatok, valamint az érdekes, látványos, ritka – és természetesen a kötet lezárásáig előre jelezhető – égi jelenségek pontos közlése mindazok számára, akiket érdekelnek a csillagos ég jelenségei iránt. A 2008-as kötetben jórészt szakítottunk a korábbi évek, évtizedek gyakorlatával: a hosszú oldalakon sorjázó táblázatokkal. Ez a fajta adatközlés természetesen nem tekinthető minden elemében idejétmúltnak, azonban az olvasói és a terjesztői visszajelzések alapján úgy érzékeltük, hogy ma már erősen megcsappant az igény a táblázatos adatok iránt. A számítástechnika és az internet mai elterjedtsége mellett, amikor egyre többen használnak különféle planetárium-programokat, és naprakész információkat kaphatnak az internetről, és ezzel akár személyre szóló „évkönyvet” is készíthetnek saját használatra, egy hagyományos, nyomtatott évkönyv gyökeresen más szerepet kell hogy kapjon.

A 2008-as Csillagászati évkönyvben a hagyományos táblázatok nagy részét elhagytuk, helyettük igyekeztünk a korábbiaknál jóval több szemléletes ábrával illusztrálni az év folyamán megfigyelhető jelenségeket. Lényeges és szembeszökő újdonság, hogy az adott hónap csillagászati érdekességeire hosszabb-rövidebb ismertetőkkel hívjuk fel a figyelmet (meteorrajok, kisbolygók, üstökösök, változócsillagok, mélyég-objektumok stb.). Ezekkel az újításokkal szeretnénk még közelebb hozni az érdeklődőket a csillagos éghez, a korábbi évkönyvekhez képest céltudatosabban irányítva rá figyelmüket egy-egy égi eseményre.

Az évkönyvben színvonalas cikkek egész sorát olvashatjuk:
Kálmán Béla: A napkutatás újdonságai
Bebesi Zsófia: Titán – a Szaturnusz óriásholdja
Tóth Imre: Az üstökösök új világa
Petrovay Kristóf: A Naprendszer keletkezése
Barcza Szabolcs: Új eredmények az asztrofizika világából
Kun Mária:A galaktikus csillagászat újdonságaiból
Szabados László: A Lokális csoport
Szabó M. Gyula: Égboltfelmérések kozmológiája
Éder Iván: Digitális mélyégfotózás

A Meteor csillagászati évkönyv 2008-at várhatóan december elejétõl folyamatosan postázzuk mindazok számára, akik megújítják MCSE-tagságukat.

A tagságukat 2008-ra megújító MCSE-tagok, illetve az újonnan belépők az évkönyvet illetményként kapják. A tagdíj összege változatlan, 2008-ra is 5800 Ft (illetménykiadványaink: Meteor csillagászati évkönyv 2008 és a Meteor c. egyesületi lap 2008-es
számai).

A tagdíjak befizethetők személyesen a Polaris Csillagvizsgálóban, továbbá rózsaszín postautalványon, az MCSE, 1300 Bp., Pf. 148. címre befizetve, illetve banki átutalással, a teljes név és cím feltüntetésével: Magyar Csillagászati Egyesület, 62900177-16700448. Az évkönyv külön is megrendelhető ill. megvásárolható, ára nem MCSE-tagok számára 1950 Ft. A Meteor 2008-as előfizetési díja (nem tagok számára) 6000 Ft.

Budapestiek és környékbeliek számára mindenképp a Polarisban való tagdíjfizetést javasoljuk, ez esetben ugyanis azonnal kézbe adjuk az Évkönyvet, a kiadvány nincs “kiszolgáltatva” a karácsony közeledtével egyre nagyobb postai forgalomban előforduló késéseknek, sérüléseknek.

Évkönyvünk bekerült a nagy könyvterjesztő hálózatokba is: a Libri és Líra és Lant boltjaiban is megvásárolható, emellett kapható a Budapesti Távcső Centrumban és a Makszutov.hu online távcsőboltban is.

Pillanatképek a december 6-i postázásról

1151 db Meteor, 687 db Meteor+évkönyv boríték, összesen 15 amatőrtárs 5 órán át tartó munkájának eredménye: 4 mázsa postázni való kiadvány.

Linkajánló

Évkönyvhistória
A Meteor csillagászati évkönyv honlapja
A Meteor honlapja

Ajánljuk...