Kutatók éjszakája 2009. szeptember 25-én

A Tempus Közalapítvány által 2006 óta minden évben megszervezett Kutatók Éjszakája idén már 18 városban, több mint 500 programmal várja az érdeklődőket. A programok a kutatókat és életpályájukat, a tudományos módszereket és eredményeket a tudományos előképzettséggel nem rendelkezők számára is érthető és élvezhető formában, interaktív módon mutatják be. Egyesületünk Budapesten két helyszínen is távcsöves bemutatást tart, a Bajai Csillagvizsgáló egy érdekes kiállítás megnyitójával készül szeptember 25. éjszakájára, a Pécsi Tudományegyetemen pedig több csillagászati témájú előadás is lesz.

Érdeklődök a Millenárison felállított MCSE standnál 2008-ban.

Az egyik budapesti helyszín a már jól megszokott Millenáris, ahol a Csodák Palotája mellett 15 órától késő estig szabadtéri távcsöves bemutatóval várjuk az érdeklődőket. Új helyszín lesz viszont az ELTE Egyetemi Könyvtár, ahol a teraszon este 8 és 10 óra között tartunk távcsöves bemutatót.

Baján a 2009-es Kutatók Éjszakája programsorozat keretében a Bajai Bemutató Csillagvizsgálóhoz tartozó Borbás Mihály Bemutatóteremben szeptember 25-én ünnepélyes  keretek között megnyitják Dr. Katrien Kolenberg belga csillagász festménykiállítását. A tárlat a tudomány és a művészet összefonódását kívánja szemléltetni. A művésznő amellett, hogy hivatásos csillagász, lelkes művész is, munkáiban sokszor választ csillagászati témát. A kiállítás két hétig lesz látogatható, várunk szeretettel minden bajai és Baján járó érdeklődőt.

Pécsen a tudományegyetem A. épületének 408-as termében 16 órától előbb a sötét anyagról és a sötét energiáról, majd légköroptikai jelenségekről hallgathatunk előadást. A C. épületben pedig 18:15-től tagtársunk, Gyenizse Péter tart előadást a Mars kutatásáról (II. em., Thalhammer János terem)

Ajánljuk...