Új kiadványok a Csillagászat Évében

Az Ég Királynője

Ponori Thewrewk Aurél legújabb kötete, Az Ég Királynője a 2007-es A Nap Fiai című művel alkot sorozatot. Amíg az a Nappal kapcsolatos mítoszok világába tett a csillagászat mellett a kultúrtörténet és néprajz területeit is érintő utazást, addig az úgyszintén az MCSE kiadásában napvilágot látott Az Ég Királynője a Holddal kapcsolatos több évszázados tudásanyagba enged betekintést. A régi kolléga és jó barát, Guman István csillagász által lektorált kötet a Holdnak, mint égitestnek a bemutatásával indul, valamint foglalkozik a nap- és holdfogyatkozások asztronómiai hátterével. Földünk hűséges kísérőjének bolygónkra, valamint az egyes élőlényekre gyakorolt valós, valamint az áltudományokban gyakran felbukkanó vélt hatásait is sorba veszi. Olvashatunk arról, hogy a Holdnak mely naptári rendszereknél jut fontos szerep, illetve betekintést nyerhetünk az égitesttel kapcsolatos mondák és mesék világába. A szerző számtalan vallási, bibliai vonatkozást is csokorba szed. A 172 oldalas mű a magyar elnevezésű holdkráterek listájával, valamint az űrkorszakban a Hold meghódítása során elért eredményekkel lesz teljes. Ára: 1500 Ft

 

Űrlenyomat – naptárkatalógus

A Magyar Fotográfusok Házában megnyílt Űrlenyomat című kiállítás képanyagának felhasználásával készült naptárkatalógus. A látványos asztrofotók mellett csillagászati adatokkal is szolgál a naptár, mely egyszerűbb csillagászati évkönyvként is szolgál. Ára 2010 Ft.

Mélyég csodák magyar szemmel – Szentmártoni Béla emlékére

Szentmártoni Béla csillagászattal kapcsolatos tevékenysége 1947 és 1987 között zajlott. Ez Magyarországnak egy felülről szabályozott időszaka volt, mely az egyéni és kisközösségi kezdeményezéseket nem támogatta. "A Béla" mégis képes volt országos amatőrcsillagászati hálózatot szervezni és fenntartani, folyóiratokat és észlelési kiadványokat sokszorosítani, terjeszteni. Kapcsolatot tartott külföldi amatőrcsillagászokkal és szervezetekkel, cikkeiket fordította, megfigyeléseket küldött ki, ottani észlelési témaköröket honosított meg. Fényerős távcsövekhez csiszolt tükröket, ajánlott mechanikákat és barkácsolt össze okulárokat. Vidéki egyszobás otthonában, munka mellett végzett mindent. Sem gépkocsija, sem telefonja, sem faxkészüléke, sem fénymásolója, sem számítógépe, sem nyomtatója sem internet-kapcsolata sem volt. Akkor hogyan csinálta? A "Mélyég csodák" magyar apostolának emlékére kiadott kötetből talán kiderül! A kötetet Sragner Márta szerkesztette. Ára 1000 Ft.

 

Az új kiadványok megvárásolhatók a Polaris Csillagvizsgálóban és a Meteor ’09 Távcsöves Találkozón.

Ajánljuk...