Észleljünk együtt a Polarisban!

A Polaris Csillagvizsgáló elsődleges célja távcsöves bemutatások biztosítása, melyeken látogatóink saját szemükkel csodálhatják meg az égbolt éppen látható csodáit. Ebben lelkes amatőrcsillagász barátaink kalauzaik, akik az érdeklődők számára a látómezőbe állítják a célpontot, majd kötetlen beszélgetés során ismertetik a fontosabb tudnivalókat. E bemutatók során örvendetesen sok látogató tesz említést jövőbeli távcsővásárlási, illetve észlelési, fotózási terveiről. Néhány látogatónk saját, már meglévő távcsövével kapcsolatban érdeklődik – hogyan kell elvégezni és mi is pontosan a pólusraállás, mit kell tennie az objektumok követéséhez. Természetesen bemutatóink ezekre a kérdésekre is örömmel válaszolnak, de egy bemutató keretében nehéz elegendő időt szakítani minderre.

 

Ajtai Csaba felvétele a növekvő Holdról. A fotó 11 centiméter tükörátmérőjű műszerrel, 11 egyedi felvétel mozaikolásával készült

A bemutatók szerves részét képezik a teraszon tartott „lézerkardos” csillagkép-bemutatók is. „Hogyan lehet felismerni a csillagképeket, megtalálni a távcsőben mutatott objektumokat?” – kérdezik gyakran látogatóink. Pedig mindez nem ördöngősség: kis gyakorlással, a csillagképek minimális ismeretével, térképek felhasználásával épp oly gyorsan eligazodhatunk a csillagos égen, mint ahogyan egy ismeretlen városban megtaláljuk célpontunkat megfelelő térkép segítségével.

Mint mindenhez, ehhez is a saját tapasztalatszerzés, illetve a tanultak gyakorlása a legfontosabbak. 

Nap észlelése és rajzolása a Polaris Csillagvizsgáló teraszán

Ezt elősegítendő, a Polaris Csillagvizsgáló észlelői tanfolyamot, szakkört szervez a csillagászati észlelések iránt érdeklődők számára, életkortól, műszerezettségtől függetlenül, melynek keretében a résztvevők

  • megismerkedhetnek a távcsöves alapfogalmakkal
  • megismerhetik az égi koordinátarendszereket, az égbolton való tájékozódás alapjait, a csillagképeket és a térképek használatának módját
  • a rajzolás alapfogásait ismertető előadás után pedig
  • sorra vesszük az egyes észlelési területeket (Nap, Hold, bolygók, mélyég-objektumok, változócsillagok, stb)
  • terveink szerint minden észlelési területről rövid, lényegre törő ismertető előadást tartunk, a területet rendkívül jól ismerő, tapasztalt amatőr- vagy akár szakcsillagászok bevonásával
    majd az adott területhez kapcsolódóan gyakorlati észlelőmunkát végzünk, figyelembe véve a területen alkalmazandó specialitásokat, rajztechnikai fogásokat
  • megismerkedhetünk az egyszerűbb fotózási technikákkal

Hannák Judit rajza az Örvény-ködben (M51) 2011. június 1-én felvillant szupernóváról egy 20 centiméteres távcsővel készült nyers fotó alapján (az SN2011dh szupernóva a két galaxist összekötő, anyaghíd-spirálkarban látható, a jobb oldali galaxis magja alatt)

Mindenezekhez rendelkezésünkre áll:

  • a Csillagvizsgáló előadóterme, ahol az elméleti foglalkozásokat tartjuk
  • a Polaris távcsövei, amelyekkel a kupolában, illetve a teraszon a gyakorlati észlelőmunkát végezhetjük
  • a csillagda terasza, ahol lehetőség van a saját műszerek felállítására, így saját távcsövünkkel gyakorolhatjuk be az észlelőmunka fogásait (saját műszer esetében különösen ajánljuk ezt a lehetőséget)

Terveink szerint a foglalkozásokat havi rendszerességgel tartjuk meg. A szombati, még nappali délutánokon megtartott elméleti foglalkozásokat és beszélgetést a sötétedés beálltával követi majd a gyakorlati észlelőmunka, az alábbi tervezett program szerint (figyelem: minden alkalom szombati napra esik, de a téma függvényében az adott hónapon belül nem okvetlenül ugyanarra a hétvégére):

  • szeptember 24, 16:00: Csillagászati és műszertechnikai alapfogalmak

távcsövek, binokulárok – lencsék, tükrök, okulárok – észlelési alapok és a csillagászati rajzolás alapjai (technikák, eszközök)

  • október 15, 11:00: Saját csillagunk

A csillagokról általában, Napunk különlegességei, megfigyelhető jelenségei és megfigyelési eszközei – Nap-észlelés, napfoltok és protuberanciák rajzolása)
figyelem: a Nap-megfigyelése miatt ezen alkalommal korábban kezdünk!

  • november 19, 14:00: Hihetetlen távolságok

A mély-ég objektumok világa – csillaghalmazok, galaxisok, ködök között – észlelés és rajzolás az őszi égbolt látványosságairól (figyelembe véve a fényszennyezett városi égbolt korlátait)

  • december 3, 14:00: Bolygótestvéreink

Naprendszerünk planétái és észlelésük – Jupiter-megfigyelés

  • január 20, 14:00: Változócsillagok

Bevezetés a változók világába – észlelés és fényességbecslés

  • február 3, 14:00: Hűséges égi kísérőnk

Holdunk – Hold-megfigyelés, rajzolás

  • március 16, 14:00: Kettőscsillagok világa

Kettősök és többes csillagrendszerek – megfigyelés

     

Az előzetes jelentkezéseket az mcse@mcse.hu címre kérjük elküldeni. Az igények felmérése után a pontos kezdési időpontról és részletes programról a Polaris honlapján, illetve a jelentkezőknek küldött külön emailben értesítünk. Javaslatokat, ötleteket szívesen fogadunk a hannak.judit@gmail.com email-címen is.

Az észlelőkörben való részvétel egyetlen feltétele az MCSE-tagság. A rajzolás iránt komolyan érdeklődőknek az alábbi felszerelés beszerzését javasoljuk:

  • jó minőségű, vastagabb rajzlapok, vagy célszerűen ilyen lapokból álló vázlatfüzet
  • igény szerint kemény alátét (ideális a legegyszerűbb rajztábla)
  • legalább kétféle keménységű ceruza (ajánlott egy H és egy 2B jelzésű)
  • hegyező
  • jó minőségű radír
  • az éjszakai észlelésekhez egyszerű, tompított vörös fényt adó észlelőlámpa (egyszerű zseblámpa is megteszi, vörös szigetelőszalaggal ellátva)

 

Ajánljuk...