Közhasznúsági jelentés 2010

Szöveges rész

A Csillagászat Nemzetközi Éve után egy csendes, ám feladatokban továbbra is
bővelkedő esztendő következett: 2010.
A Csillagászat Éve egy csekély mértékű részleges
holdfogyatkozással búcsúzott 2009. december 31-én, melynek „párja” egy
hasonlóan szerény, alig 8%-os részleges napfogyatkozás volt 2010. január 15-én
reggel. A rossz időjárás miatt alig néhányan látták a jelenséget hazánkból – és
ezzel le is zajlott az év leglátványosabb égi jelensége.

Bőven jutott az új esztendőre is a nevezetes évfordulókból. Nevezetes
távcsöves felfedezésekből 1610-re is jutott bőven – hála Galilei négy
évszázaddal ezelőtti tevékenységének. A Galilei-holdak négyszáz évvel korábbi
felfedezésének évfordulóján, január 7-én Galilei-estet tartottunk a Polarisban,
melynek csúcspontja természetesen a Jupiter-holdak távcsöves megfigyelése volt,
többek között az AstroMedia által forgalmazott 12x-es nagyítású Galilei-féle
távcsővel, melynek egytagú optikái ugyancsak próbára tették a próbálkozókat. A
Nemzetközi Csillagászati Unió az évfordulóhoz közeli időpontban, január 9-10.
között tartotta Padovában a Csillagászat Nemzetközi Éve zárókonferenciáját,
melyen az MCSE-t Mizser Attila főtitkár képviselte. Ezek után talán természetes
is, hogy a Polaris tavaszi előadás-sorozata a Galilei 1610-2010 címet viselte,
és ifjúsági pályázatunk témájául is a Galilei-féle felfedezéseket választottuk.

A Csillagászat Évéhez kapcsolódott még két további, 2010-re áthúzódó
jelentősebb esemény, melyek az MCSE részvételével illetve támogatásával
valósultak meg. Január 29-én tartották
A Fizika Napja a győri Krúdy Gimnáziumban. Az eseményen, melynek témái a
csillagászat és az űrkutatás voltak, több ezer fiatal vett részt. Február
15-19. között tekinthették meg az érdeklődők a Magyar csillagászati épületek
című kiállítást a Magyar Építőművészek Szövetségében.

Február 27-én ismét Csillagászattörténeti találkozónak adott otthont a
Polaris, az MCSE csillagászattörténeti portálja, a csillagaszattortenet.csillagaszat.hu
szervezésében.

Április 9-10. között részt vettünk a Magyar Csillagászati Egyesületek és
Alapítványok Országos Találkozóján, melynek fő célja A Csillagászat Nemzetközi
Éve eseményeinek áttekintése volt. Az MCSE részéről elmondhatjuk, hogy számtalan
értékes program, rendezvény lebonyolításában vettünk részt, sok kiadvány
megjelenését segítettük, ehhez azonban egyetlen fillér állami támogatást nem
sikerült kapnunk. Az év programjainak lebonyolításához még 2008 őszén 20 millió
Ft támogatásról kaptunk ígéretet az Oktatási Minisztériumtól. 2009 tavaszán ezt
visszavonták, majd ősszel, amikor már a programok többségét megvalósítottuk,
ismét kaptunk támogatásról szóló ígéretet, ezúttal 10 millió forintról. Az
utófinanszírozásos rendszerben megvalósuló támogatást – mely a szerződéskötés
fázisában volt – 2010 őszén visszavonta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Így
elmondhatjuk, hogy valamennyi, A Csillagászat Nemzetközi Évével kapcsolatos
többletkiadásainkat az MCSE tartalékaiból kellett fedeznünk.

Április 12-én, az Űrhajózás napján csillagászati előadással, távcsöves
bemutatóval, kiállítással és családi foglalkoztatóval vártuk az érdeklődőket a
Klebelsberg Kultúrkúriában.

Április 24-i évi rendes közgyűlésünknek ismét a Klebelsberg Kultúrkúria
adott otthont. A közgyűlés hivatalos programjának részeként együttműködési
megállapodást írtunk alá a nemrégiben alakult Erdélyi Magyar Csillagászati
Egyesülettel. Ennek egyik első eredménye volt a július 11-16. között
Borospatakán, a Gyimesi Csángó Skanzenban, varázslatos környezetben megtartott
EMCSE-MCSE tábor.

Ugyancsak április 24-én volt a Csillagászat Napja, melyet némi kihagyás után
ismét országszerte több helyszínen tartottak helyi csoportjaink és
társszervezeteink. Az első negyed táján járó Holdhoz „időzített” nemzetközi
esemény hazánkban is egyre inkább gyökeret ver. A hasonló események (Múzeumok
Éjszakája június 18-án, Kutatók Éjszakája szeptember 24-én) jó alkalmat
biztosítanak az érdeklődő nagyközönséggel való találkozásra és az ifjúság
ismeretterjesztő munkánkba való bevonására.

Május 29-én a meteorészlelők találkozójának adott otthont a Polaris. A
hosszú ideje vegetáló észlelési terület 2009-2010 során új erőre kapott, mivel
megkezdődött a hazai meteorkamera-hálózat kiépítése Igaz Antalnak köszönhetően.

Szeptember 18-án napórás találkozót szervezett Pécsett Napóra Szakcsoportunk
és Pécsi Helyi Csoportunk, szeptember 25-én pedig változócsillag-észlelőink
találkoztak Esztergomban. Utóbbi rendezvény lebonyolításából Esztergomi Helyi Csoportunk
is kivette részét. Változócsillag-észlelőink találkozóját azért is érdemes
külön kiemelni, mert ez az az észlelési terület, ahol a világszínvonalú hazai
professzionális változócsillagászok és a téma amatőr művelői rendszeresen
„egymásra találnak”, vagyis az amatőrök észleléseit a szakma közvetlenül
felhasználja.

Az Aquincumi Múzeummal kialakult kapcsolatunk eredményeként november 13-án
üstökösészlelőink találkozóját fogadta be az intézmény új szárnyában található
szép előadóterem. A hely szelleméhez a találkozó elnevezése is alkalmazkodott:
„Julius Caesar szelleme” – utalva arra, hogy a császár halálát egy fényes
üstökös jelezte.

November 20-án Szegedi Csoportunk találkozóján vehettek részt az érdeklődők
a Szegedi Obszervatóriumban. Szeged különleges város az MCSE életében: népes és
aktív helyi csoportunk működik itt immár több mint másfél évtizede. Az őszi
szegedi találkozóknak már valóban jelentős hagyományuk van.

A Magyar Csillagászati Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, az
MEE Világítástechnikai Társaság, az IDA és az IDA-Magyarország szeptember 2-4.
között Kaposváron nemzetközi szimpóziumot szervezett a fényszennyezésről (10th
European Symposium for the Protection of the Night Sky).

Táborok, észlelőhétvégék

Az év legnagyobb létszámú csillagászati tábora volt az augusztus 5-8. között
Tarjánban megtartott Meteor 2011 Távcsöves Találkozó, melyen viszonylag
kevesen, „mindössze” 280-an vettek részt. Ebben ugyanúgy szerepe lehetett a
rendkívül rossz, esős időjárásnak, mint a gazdasági válságnak. A szombati napot
kivéve a délelőttök szabadok voltak, nem ütemeztünk be előadásokat – idén
először próbálkoztunk meg ezzel. Népes és eredményes észlelőtábort rendezett
Kiskun Csoportunk július 12-18. között a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászlón.

Két észlelőhétvégét szerveztünk Ágasvárra, tavaszra egy üstökösészlelő
hétvégét, őszre pedig egy általános jellegűt. Támogattuk az egyre népesebb
bátorligeti észlelőhétvégéket is (a hétvégékre kapott pályázati támogatás
lebonyolítója volt az MCSE).

Polaris Csillagvizsgáló

Egyesületünk életében kulcsfontosságú szerepet tölt be az óbudai Polaris,
mely bemutató csillagvizsgálóként egész éven át üzemel. A heti három alkalommal
tartott rendszeres bemutatók mellett gyakran fogadunk csoportokat, és különféle
találkozóknak, rendezvényeknek is otthont adunk. A Polarisban két szakkör
működött 2010-ben: a középiskolás szakkör (Horvai Ferenc vezetésével) és a
„kisszakkör” 8-12 éveseknek (Sárneczky Krisztián vezetésével). A középiskolás
szakkör nyáron is működött, Tóth András irányításával. Októberben indult
tükörcsiszoló szakkörünk, melynek munkáját Molnár Péter irányítja. Középiskolás
szakkörünk tagjai szép sikereket értek el a különféle pályázatokon, ennek
eredményeként Hanyecz Ottó, Galgóczi Gábor és Lukács Dávid részt vehetett a
NASA huntsville-i űrtáborán.

A nyári időszakot kivéve rendszeres csillagnéző túrákat szervezett a budai
hegyekbe Kerényi Lilla és Nyerges Gyula.

A már említett Galilei 1610-2010 előadás-sorozatot követően ősszel ismét
Kulin György Csillagászati Szabadegyetem elnevezéssel folytattuk keddi
előadásainkat.

Három legaktívabb távcsöves bemutatónk Görgei Zoltán, Kárpáti Ádám és Molnár
Péter voltak, de természetesen még nagyon sokan segítették még a Polaris
bemutatásait. Az év legnépesebb bemutatóját augusztus 12-én, a Perseida-meteorraj
maximumának éjszakáján tartottuk. A hatszáz látogató igencsak próbára tette
csillagvizsgálónk kollektíváját.

Kiadványok

2010-ben is havonta megjelentettük egyesületi lapunkat, a Meteort, összesen
11 alkalommal; a 7-8. szám dupla terjedelemben készült. A Meteor csillagászati
évkönyv 2011. évi kötete novemberben jelent meg, 3500 példányban. Mindkét
kiadvány postázásában hónapról hónapra óriási segítséget nyújtottak a Polaris
önkéntes munkatársai és szakkörösei.

Internet

Hírportálunk, a hirek.csillagaszat.hu elnyerte az „eFestival 2009” eTudomány
kategóriájának 1. helyezését, valamint a Felhasználóbarát honlap 2009-2010
címet.

Az egyesületi vagyon felhasználása

2010-ben bevételeink kismértékben csökkentek (-171 E Ft), kiadásaink azonban
jelentős mértékben növekedtek (-7226 E Ft), ami részben A Csillagászat
Nemzetközi Évével kapcsolatos többletkiadások számlájára írandó.
A szabad pénzeszközöket az Egyesület banki folyószámláján részben lekötötte.
A kiadványok költségének növekedése egyrészt a 2009-es csillagászat évéhez
köthető másrészt a 2010-es évkönyv költségeit is tartalmazza.
A postaköltségek növekedése nagyrészt szintén a csillagászat évének
következménye.

Cél szerinti juttatások

Vezető tisztségviselők juttatása
Az Egyesületnek 2010-ben két főállású alkalmazottja volt, Mizser Attila
főtitkár, és Sárneczky Krisztián, akik után az Egyesület a közterheket
megfizette.

Támogatások

A 2010-ben kapott támogatások összege lényegesen kevesebb volt, mint az előző
évben. Egyesületünket a Nemzeti Kulturális Alap, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata,
Bús Balázs polgármester és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése támogatta
(pályázatok). Az 1%-os SZJA-felajánlások mértéke némiképp nőtt, 5,816 E Ft-ra.

Egyszerűsített beszámoló (ezer Ft)

Megnevezés

Megj.

2009

2010

változás

 

 

 

 

 

tagdíj és tábori hozzájárulás

1

13,190

11,851

-1,339

SZJA 1%

 

5,470

5,816

346

támogatás

2

960

1,573

613

kapott kamatok

3

505

315

-190

egyéb

 

3,336

3,630

294

 

 

 

 

 

Bevételek összesen

 

23,461

23,185

-276

 

 

 

 

 

Szakmai kiadványok

4

7,604

3,761

-3,843

Posta

5

3,200

2,748

-452

Táborozás

 

2,851

964

-1,887

Személyi jellegű költségek

6

5,577

7,224

1,647

Jármű üzemeltetés

 

878

597

-281

értékcsökkenési leírás

7

1,536

1,122

-414

Egyéb

 

9,041

6,792

-2,249

 

 

 

 

 

Ráfordításai összesen

 

30,687

23,208

-7,479

 

 

 

 

 

Eredmény

 

-7,226

-23

7,203

 

Mérleg (ezer Ft):

Megnevezés

Megj.

2009

2010

változás

 

 

 

 

 

Befektetett eszközök

1

2,737

2,186

-551

Forgóeszközök

2

14,514

14,927

413

Eszközök összesen

 

17,251

17,113

-138

 

 

 

 

 

Saját tőke

 

15,767

15,744

-23

Tartalék

 

-553

-612

-59

Kötelezettségek

 

2,037

1,981

-56

Források összesen

 

17,251

17,113

-138

Közhasznúsági jelentés 2010

Szöveges rész

A Csillagászat Nemzetközi Éve után egy csendes, ám feladatokban továbbra is bővelkedő esztendő következett: 2010. A Csillagászat Éve egy csekély mértékű részleges holdfogyatkozással búcsúzott 2009. december 31-én, melynek „párja” egy hasonlóan szerény, alig 8%-os részleges napfogyatkozás volt 2010. január 15-én reggel. A rossz időjárás miatt alig néhányan látták a jelenséget hazánkból – és ezzel le is zajlott az év leglátványosabb égi jelensége.

Bőven jutott az új esztendőre is a nevezetes évfordulókból. Nevezetes távcsöves felfedezésekből 1610-re is jutott bőven – hála Galilei négy évszázaddal ezelőtti tevékenységének. A Galilei-holdak négyszáz évvel korábbi felfedezésének évfordulóján, január 7-én Galilei-estet tartottunk a Polarisban, melynek csúcspontja természetesen a Jupiter-holdak távcsöves megfigyelése volt, többek között az AstroMedia által forgalmazott 12x-es nagyítású Galilei-féle távcsővel, melynek egytagú optikái ugyancsak próbára tették a próbálkozókat. A Nemzetközi Csillagászati Unió az évfordulóhoz közeli időpontban, január 9-10. között tartotta Padovában a Csillagászat Nemzetközi Éve zárókonferenciáját, melyen az MCSE-t Mizser Attila főtitkár képviselte. Ezek után talán természetes is, hogy a Polaris tavaszi előadás-sorozata a Galilei 1610-2010 címet viselte, és ifjúsági pályázatunk témájául is a Galilei-féle felfedezéseket választottuk.

A Csillagászat Évéhez kapcsolódott még két további, 2010-re áthúzódó jelentősebb esemény, melyek az MCSE részvételével illetve támogatásával valósultak meg. Január 29-én tartották

A Fizika Napja a győri Krúdy Gimnáziumban. Az eseményen, melynek témái a csillagászat és az űrkutatás voltak, több ezer fiatal vett részt. Február 15-19. között tekinthették meg az érdeklődők a Magyar csillagászati épületek című kiállítást a Magyar Építőművészek Szövetségében.

Február 27-én ismét Csillagászattörténeti találkozónak adott otthont a Polaris, az MCSE csillagászattörténeti portálja, a csillagaszattortenet.csillagaszat.hu szervezésében.

Április 9-10. között részt vettünk a Magyar Csillagászati Egyesületek és Alapítványok Országos Találkozóján, melynek fő célja A Csillagászat Nemzetközi Éve eseményeinek áttekintése volt. Az MCSE részéről elmondhatjuk, hogy számtalan értékes program, rendezvény lebonyolításában vettünk részt, sok kiadvány megjelenését segítettük, ehhez azonban egyetlen fillér állami támogatást nem sikerült kapnunk. Az év programjainak lebonyolításához még 2008 őszén 20 millió Ft támogatásról kaptunk ígéretet az Oktatási Minisztériumtól. 2009 tavaszán ezt visszavonták, majd ősszel, amikor már a programok többségét megvalósítottuk, ismét kaptunk támogatásról szóló ígéretet, ezúttal 10 millió forintról. Az utófinanszírozásos rendszerben megvalósuló támogatást – mely a szerződéskötés fázisában volt – 2010 őszén visszavonta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Így elmondhatjuk, hogy valamennyi, A Csillagászat Nemzetközi Évével kapcsolatos többletkiadásainkat az MCSE tartalékaiból kellett fedeznünk.

Április 12-én, az Űrhajózás napján csillagászati előadással, távcsöves bemutatóval, kiállítással és családi foglalkoztatóval vártuk az érdeklődőket a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Április 24-i évi rendes közgyűlésünknek ismét a Klebelsberg Kultúrkúria adott otthont. A közgyűlés hivatalos programjának részeként együttműködési megállapodást írtunk alá a nemrégiben alakult Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesülettel. Ennek egyik első eredménye volt a július 11-16. között Borospatakán, a Gyimesi Csángó Skanzenban, varázslatos környezetben megtartott EMCSE-MCSE tábor.

Ugyancsak április 24-én volt a Csillagászat Napja, melyet némi kihagyás után ismét országszerte több helyszínen tartottak helyi csoportjaink és társszervezeteink. Az első negyed táján járó Holdhoz „időzített” nemzetközi esemény hazánkban is egyre inkább gyökeret ver. A hasonló események (Múzeumok Éjszakája június 18-án, Kutatók Éjszakája szeptember 24-én) jó alkalmat biztosítanak az érdeklődő nagyközönséggel való találkozásra és az ifjúság ismeretterjesztő munkánkba való bevonására.

Május 29-én a meteorészlelők találkozójának adott otthont a Polaris. A hosszú ideje vegetáló észlelési terület 2009-2010 során új erőre kapott, mivel megkezdődött a hazai meteorkamera-hálózat kiépítése Igaz Antalnak köszönhetően.

Szeptember 18-án napórás találkozót szervezett Pécsett Napóra Szakcsoportunk és Pécsi Helyi Csoportunk, szeptember 25-én pedig változócsillag-észlelőink találkoztak Esztergomban. Utóbbi rendezvény lebonyolításából Esztergomi Helyi Csoportunk is kivette részét. Változócsillag-észlelőink találkozóját azért is érdemes külön kiemelni, mert ez az az észlelési terület, ahol a világszínvonalú hazai professzionális változócsillagászok és a téma amatőr művelői rendszeresen „egymásra találnak”, vagyis az amatőrök észleléseit a szakma közvetlenül felhasználja.

Az Aquincumi Múzeummal kialakult kapcsolatunk eredményeként november 13-án üstökösészlelőink találkozóját fogadta be az intézmény új szárnyában található szép előadóterem. A hely szelleméhez a találkozó elnevezése is alkalmazkodott: „Julius Caesar szelleme” – utalva arra, hogy a császár halálát egy fényes üstökös jelezte.

November 20-án Szegedi Csoportunk találkozóján vehettek részt az érdeklődők a Szegedi Obszervatóriumban. Szeged különleges város az MCSE életében: népes és aktív helyi csoportunk működik itt immár több mint másfél évtizede. Az őszi szegedi találkozóknak már valóban jelentős hagyományuk van.
A Magyar Csillagászati Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, az MEE Világítástechnikai Társaság, az IDA és az IDA-Magyarország szeptember 2-4. között Kaposváron nemzetközi szimpóziumot szervezett a fényszennyezésről (10th European Symposium for the Protection of the Night Sky).

Táborok, észlelőhétvégék

Az év legnagyobb létszámú csillagászati tábora volt az augusztus 5-8. között Tarjánban megtartott Meteor 2011 Távcsöves Találkozó, melyen viszonylag kevesen, „mindössze” 280-an vettek részt. Ebben ugyanúgy szerepe lehetett a rendkívül rossz, esős időjárásnak, mint a gazdasági válságnak. A szombati napot kivéve a délelőttök szabadok voltak, nem ütemeztünk be előadásokat – idén először próbálkoztunk meg ezzel. Népes és eredményes észlelőtábort rendezett Kiskun Csoportunk július 12-18. között a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászlón.

Két észlelőhétvégét szerveztünk Ágasvárra, tavaszra egy üstökösészlelő hétvégét, őszre pedig egy általános jellegűt. Támogattuk az egyre népesebb bátorligeti észlelőhétvégéket is (a hétvégékre kapott pályázati támogatás lebonyolítója volt az MCSE).

Polaris Csillagvizsgáló

Egyesületünk életében kulcsfontosságú szerepet tölt be az óbudai Polaris, mely bemutató csillagvizsgálóként egész éven át üzemel. A heti három alkalommal tartott rendszeres bemutatók mellett gyakran fogadunk csoportokat, és különféle találkozóknak, rendezvényeknek is otthont adunk. A Polarisban két szakkör működött 2010-ben: a középiskolás szakkör (Horvai Ferenc vezetésével) és a „kisszakkör” 8-12 éveseknek (Sárneczky Krisztián vezetésével). A középiskolás szakkör nyáron is működött, Tóth András irányításával. Októberben indult tükörcsiszoló szakkörünk, melynek munkáját Molnár Péter irányítja. Középiskolás szakkörünk tagjai szép sikereket értek el a különféle pályázatokon, ennek eredményeként Hanyecz Ottó, Galgóczi Gábor és Lukács Dávid részt vehetett a NASA huntsville-i űrtáborán.
A nyári időszakot kivéve rendszeres csillagnéző túrákat szervezett a budai hegyekbe Kerényi Lilla és Nyerges Gyula.

A már említett Galilei 1610-2010 előadás-sorozatot követően ősszel ismét Kulin György Csillagászati Szabadegyetem elnevezéssel folytattuk keddi előadásainkat.

Három legaktívabb távcsöves bemutatónk Görgei Zoltán, Kárpáti Ádám és Molnár Péter voltak, de természetesen még nagyon sokan segítették még a Polaris bemutatásait. Az év legnépesebb bemutatóját augusztus 12-én, a Perseida-meteorraj maximumának éjszakáján tartottuk. A hatszáz látogató igencsak próbára tette csillagvizsgálónk kollektíváját.

Kiadványok

2010-ben is havonta megjelentettük egyesületi lapunkat, a Meteort, összesen 11 alkalommal; a 7-8. szám dupla terjedelemben készült. A Meteor csillagászati évkönyv 2011. évi kötete novemberben jelent meg, 3500 példányban. Mindkét kiadvány postázásában hónapról hónapra óriási segítséget nyújtottak a Polaris önkéntes munkatársai és szakkörösei.

Internet

Hírportálunk, a hirek.csillagaszat.hu elnyerte az „eFestival 2009” eTudomány kategóriájának 1. helyezését, valamint a Felhasználóbarát honlap 2009-2010 címet.

Az egyesületi vagyon felhasználása

Egyesületi bevételeink kismértékben csökkentek. A csökkenés nagyrészt annak tudható be, hogy a 2010-es tagdíjat sokan még 2009-ben befizették, valamint csökkent a táboroztatás kapcsán elszámolt bevétel is (2010-ben elmaradt az Ágasvári Ifjúsági Tábor, egy nappal rövidebb volt a tarjáni tábor). Ezt részben ellensúlyozta, a tagdíjak emelkedése 6 400Ft-ról 6 600 Ft-ra.

A növekedés oka a Kutatási és Technológiai Innovációs Alaptól kapott 968eFt támogatás. Elmaradt azonban a korábbi évben még remélt 10 millió forint nagyságrendű állami támogatás.

A szabad pénzeszközöket az Egyesület banki folyószámláján részben lekötötte, de továbbra is felhívjuk a figyelmet a szabad pénzeszközökkel való gazdálkodás fontosságára, mivel jobb feltételek melletti lekötéssel lényeges bevételre lehetne szert tenni. Javasoljuk, hogy az Egyesület Elnöksége vizsgálja meg ennek lehetőségeit.

A kiadványok költségének csökkenése két fő okra vezethető vissza. Egyrészt 2009-ben a Csillagászat Évéhez kapcsolódóan számos kiadvány született, ami 2010-ben nem ismétlődött meg, másrészt a 2010-es évkönyv költségeinek jelentős részét már 2009-ben kifizette az Egyesület.

A postaköltségek csökkenése nagyrészt szintén a 2009-es Csillagászat Évének következménye. Amint azt a korábbi években jeleztük, az Egyesület a tagdíjakat és más befizetéseket még mindig jelentős részben postai csekken fogadja, melynek költségei rendkívül magasak. Bár e költséget az elmúlt években sikerült részben lefaragni, feltehetően tovább csökkentésre lenne lehetőség, amennyiben a befizetéseket egyre többen banki átutalással, vagy személyesen tennék meg a tagok. Erre a Bizottság ezúton is ismételten kéri a tisztelt tagságot és a tavalyi gyakorlattal összhangban az Egyesület fel fogja erre hívni a figyelmet a befizetésre való emlékeztetéskor is.

Cél szerinti juttatások

Vezető tisztségviselők juttatása
Az Egyesületnek 2010-ben két főállású alkalmazottja volt, Mizser Attila főtitkár, és Sárneczky Krisztián, akik után az Egyesület a közterheket megfizette.
Támogatások

A 2010-ben kapott támogatások összege lényegesen kevesebb volt, mint az előző évben. Egyesületünket a Nemzeti Kulturális Alap, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Bús Balázs polgármester és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése támogatta (pályázatok). Az 1%-os SZJA-felajánlások mértéke némiképp nőtt, 5,816 E Ft-ra.

Egyszerűsített beszámoló (ezer Ft)
Megnevezés    Megj.    2009    2010    változás
               
tagdíj és tábori hozzájárulás    1    13,190    11,851    -1,339
SZJA 1%        5,470    5,816    346
támogatás    2    960    1,573    613
kapott kamatok    3    505    315    -190
egyéb        3,336    3,630    294
               
Bevételek összesen        23,461    23,185    -276
               
Szakmai kiadványok    4    7,604    3,761    -3,843
Posta    5    3,200    2,748    -452
Táborozás        2,851    964    -1,887
Személyi jellegű költségek    6    5,577    7,224    1,647
Jármű üzemeltetés        878    597    -281
értékcsökkenési leírás    7    1,536    1,122    -414
Egyéb        9,041    6,792    -2,249
               
Ráfordításai összesen        30,687    23,208    -7,479
               
Eredmény        -7,226    -23    7,203

Mérleg (ezer Ft):

Megnevezés    Megj.    2009    2010    változás
               
Befektetett eszközök    1    2,737    2,186    -551
Forgóeszközök    2    14,514    14,927    413
Eszközök összesen        17,251    17,113    -138
               
Saját tőke        15,767    15,744    -23
Tartalék        -553    -612    -59
Kötelezettségek        2,037    1,981    -56
Források összesen        17,251    17,113    -138

 

Ajánljuk...