AsztroPortré: Papp Sándor, a változócsillagok szerelmese | MCSE

AsztroPortré: Papp Sándor, a változócsillagok szerelmese

Papp Sándor tagtársunk 2015. szeptember 6-án végezte 100 ezredik változócsillag-észlelését. Gratulálunk ehhez a kiváló eredményhez!

December vége felé jár, nagyon hosszúak az éjjelek, sokat lehet észlelni ilyenkor, hiszen több mint 12 órán át tart a sötétség, három júniusi éjszakát is kiad egyetlen decemberi. Ebben a hidegben nem könnyen veszi rá magát az ember egy kis távcsöves gyakorlatozásra, pedig megéri a fáradság, megéri a didergés, hiszen kora este még magasan állnak a nyári csillagképek, éjfél tájban delel a téli Tejút, a hajnal pedig a tavaszt idézi: délen a Virgo, a zenitben pedig az Ursa Maior. A tavasz még nagyon-nagyon messze, karácsony másnapját mutatja a Meteor csillagászati évkönyv 2003 (60. oldal). Papp Sándor barátommal észlelünk Kecskemét külvárosában, a jó öreg 24 cm-es Newtonnal, nyakunkban binokulárral, zsebünkben okulárral.
– Tegnap sokkal jobb volt az ég, ez a mai elég párás, nem fogunk határmagnitúdó-rekordokat döntögetni – mondja vendéglátóm.
Pedig de szívesen elcserélném ezt a másodosztályú eget (a Perseus-ikerhalmaz még így is szabadszemes) az én Bartók Béla úti fényszennyezésemmel! Még idefelé jövet telefonon megbeszéltük az újdonságokat (az AC Her minimumban, az IP Peg „ippeg” maximumban van, utóbbi hír eléggé felvillanyozott), most pedig itt didergünk a Lőcsei utca 8. számú ház udvarán, és egymás után látogatjuk meg a régi égi ismerősöket – változócsillagokat.

A Csokonai utcai észlelőhelyen Ujvárosy Antallal (balra) és a 24 cm-es Newtonnal, 1982-ben

Papp Sándor „régi motoros”, bár saját bevallása szerint későn kapcsolódott be az észlelőmozgalomba. 1949-ben született, kecskeméti iparos családban. Iskoláit is Kecskeméten végezte, 1974–98 között a BM Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, gazdasági ügyeket intézett. Egészségi okok miatt idő előtt ment nyugdíjba – ehhez nem szükséges további magyarázat, hiszen egy ilyen munkahely igen komoly igénybevételt jelent. A csillagászat, a távcsöves megfigyelések ma is élete részét képezik. Jelenleg szinte kizárólag változócsillagokat észlel, 2002-ben végezte 50 ezredik megfigyelését, ezzel ő a legeredményesebb hazai változós.
Az ég állapota lassan, de biztosan romlik, az érdekesebb változók átmenetileg elfogytak, így hát az eget csapnivalónak nyilvánítjuk és bevonulunk egy kis melegedésre. A karácsonyfa mellett letelepedve megkérdezem:
– Hogy kezdődött?
– Már az általános iskolában érdeklődtem a csillagászat iránt. A családi könyvtárban számos csillagászati könyvre bukkantam – valahogy így kezdődött a dolog, valamikor a 60-as évek elején. Természetesen többször is meglátogattam az Uránia Bemutató Csillagvizsgálót, de valahogy nem sikerült kontaktust teremtenem a bemutatókkal. Kulin Gyurka bácsi azonban sokat jelentett számomra, mint mindenkinek az én generációmból. Első komolyabb Newton-távcsövem 144/1440-es főtükrét is tőle kaptam. A csillagászat végigkísért a gimnáziumi évek alatt is. Az érettségin fizikatanárom csak annyit mondott: „beszélj a csillagászatról”. Hát én beszéltem… Az érettségi alkalmából kaptam tanáromtól egy régi, 76/360-as erődperiszkóp-objektívet. Ez bizony több élményt adott számomra, mint a 144/1440-es Newton-távcsövem…
– Hogyan kapcsolódtál be Kecskemét csillagászati közéletébe?
– A TIT Csillagászati Szakosztályt kémiatanárom, Borbély Ferenc vezette, így nagyon korán bekapcsolódtam az ismeretterjesztésbe. A városi SZTK tetején kapott helyet egy 150/1500-as Newton-távcső, amit alkalmanként használhattam. Később hozzánk került egy régi, 106/1560-as Calderoni-refraktor. Ezt Kulin Györgytől kaptuk, és mondhatom, egyike volt a legjobb optikáknak, amivel dolgozhattam. Később, Borbély Ferenc javaslatára, 1977 és 1992 között én vezettem a Szakosztályt.
– Az amatőrök elsősorban észlelőként ismernek téged. Miként kezdődött megfigyelői „pályafutásod”?
– Ebben óriási szerepe volt Ujvárosy Antalnak. A 70-es évek közepén találkoztam vele, akkoriban Kecskeméten tanított. Rajta keresztül kapcsolódtam be az Albireo Amatőrcsillagász Klub tevékenységébe. Nagyon sokat észleltünk együtt, a legkülönbözőbb távcsöveket használva. 200/1500-as, 250/2500-as, sőt 250/2800-as Newton-reflektorokkal kínlódtunk, utóbbiakat csak meggyszedő létrával lehetett használni, olyan hosszúak voltak. Némelyikük főtükre buborékos, feszültségekkel telített „taposókorongokból” készült, képzelheted, milyen képet adtak… Az egyik tükör azonban egy régi állatkerti akvárium üvegéből készült, ebben nem volt sem buborék, sem feszültség. Ezzel elsősorban bolygókat lehetett észlelni, a mélyegezés nagyon nehéz volt a hosszú tubus miatt. Ebből készített aztán Berente Béla barátom egy 244/1195-ös főtükröt. Nagyon jól sikerült ez az f/4,9-es tükör! Abban az időben, a 80-as évek elején ritkaságszámba ment az ilyen jó minőségű fényerős tükör mifelénk. A távcső azimutális szerelést kapott, ami szintén kuriózumnak számított, hiszen akkortájt mindenki parallaktikus mechanikában gondolkodott. Csak később tudtuk meg, hogy amit megvalósítottunk, az nem más, mint a Dobson-szerelés…
– Miket észleltél ezzel a távcsővel?
– Szinte mindent, amit csak el lehetett érni. Eleinte természetesen bolygókat, de később „rászoktam” a kettőscsillagokra és a mélyég objektumokra. Ebben már óriási szerepe volt Szentmártoni Bélának, akinek nagyon sokat köszönhetek. Rengeteget segített leveleivel, tanácsaival. Bár nincs pontos kimutatásom, de legalább 1000 mély-ég objektumot észleltem, és az általam megfigyelt kettőscsillagok száma is jóval ezren felüli lehet.

Együtt a csapat 1985 januárjában. Balról jobbra: Ujvárosy Antal, Papp Sándor, Mizser Attila, Berente Béla és  Bagó Balázs

– Emiatt a „mindenevő” életmód miatt jellemzett téged a Sky and Telescope-ban John Griesé eklektikus észlelőnek…
– Kicsit furcsának tartottam ezt a jelzőt, de van benne valami.
– A 80-as évekre kialakult az országszerte ismert kecskeméti észlelőtársaság. Mesélnél ezekről az évekről?
– Az igazság az, hogy a társaság jó része nem is volt tősgyökeres kecskeméti. Ujvárosy Tóni már az Albireónál is üstökös-rovatvezető volt, tapasztalt amatőr, nagyon sokat távcsöveztünk együtt. Ő volt a kecskeméti Planetárium első vezetője. Berente Béla a Petőfi Nyomdában dolgozott, vele is gyakran észleltünk. Kettősöztünk, mélyegeztünk, bolygóztunk. A fiatalabb generációhoz tartozott Tóth Zoltán, akiből meteorológus lett, később Bagó Balázs csatlakozott hozzánk, majd Fidrich Róbert, aki Kecskeméten folytatta tanulmányait. Később Sápi Csabával, majd legújabban Schmidt Attilával észleltem együtt. „Vendégészlelőket” is fogadtunk, járt nálam Mátis András, Papp János, Gombos Gábor, Csiba Márton és természetesen Vaskúti György is, akivel viszonylag ritkán találkozunk, de ő lett egyik legközelebbi amatőrcsillagász barátom. Örülök, hogy fiam, az ifjabbik Papp Sándor is érdeklődik a csillagászat iránt, alkalmanként ő is változózik.
A 80-as évek elején még nagyon sokszor kiruccantunk barátaimmal a Kecskeméthez közeli, sötét egű észlelőhelyekre. Az öreg Trabanttal könnyű volt 15–20 km-re kitelepülni. Fülöpszállás, Katonatelep, Lászlófalva mellől észleltünk, de volt egy nyári észlelőhétvégénk is a Fülöpszállás melletti Kondor-tó szigetén… Szerencsére jól nősültem, feleségem tolerálta ezeket az éjszakai „kimaradásokat”, és mindmáig teljes szívvel támogatja észlelőmunkámat.
– Pályafutásod során többször is voltál rovatvezető.
– 1981–83 között én vezettem a külső bolygók rovatát a Meteorban. Akkoriban még hárman vittük a bolygós témát. Orha Zoltáné volt a Merkúr, a Vénusz és a Mars, Mátis Andrásnak jutott a Jupiter és a Szaturnusz, én pedig az Uránusszal, a Neptunusszal és a holdjelenségekkel foglalkoztam. 1984-től indult a mélyég rovat, melyet 1986 közepéig vezettem. Berente Béla, majd Babcsán Gábor követett a rovat élén, majd 1989 őszétől 1998 végéig ismét én voltam a rovatvezető. A rovat indításakor az volt egyik célkitűzésem, hogy az addig megszokott, szinte kizárólag leírásokra szorítkozó észlelésközlés helyett minél több rajzos-szöveges észlelésnek adjak helyet. Az idő engem igazolt, annál is inkább, mert ez lett a Meteor egyik legnépszerűbb észlelési rovata. Így van ez most, Berkó Ernő rovatvezetősége alatt is. Ernő nagyon sokat tesz a téma népszerűsítéséért, öröm nézni, hogy az észlelések egyre színvonalasabbak.
– Hogyan lesz egy mélyég észlelőből „megrögzött” változós?
– Nagyon is könnyen! A két észlelési terület között sok a hasonlóság. Szerencsére van néhány érdekes mélyég objektum, melyekben változócsillagok „működnek”. A legismertebb példa talán maga az Orion-köd, melyben hemzsegnek az eruptív változók, de nem szeretem őket észlelni, nem könnyű a ködösségbe ágyazott változókat megbecsülni. Gyakran észlelem a Hubble-féle változó ködben az R Mon-t, korábban a V651 Mon-t, az NGC 2346 planetáris köd központi csillagát, és természetesen az extragalaktikus szupernóvákat. Amatőrmozgalmunk hőskorában évtizedekig szinte senki sem észlelt itthon szupernóvákat, ez szerencsére igencsak megváltozott, hála a gyorsabb kommunikációnak. Maradjunk annyiban, hogy nálam nagyon jól megférnek egymás mellett a különféle észlelési területek – elvégre eklektikus észlelő vagyok…
– Nagyon sokat észlelsz. Hány változót tudsz fejből?
– Nem tudom pontosan, úgy 200–250-et. A legkönnyebb persze az eruptív és a kataklizmikus változókat megjegyezni, hiszen ezeket gyakran, némelyiket minden este kell észlelni.
– Tudom, hogy vannak kedvenc változóid: az RR Tau vagy az RV Tau fénygörbéje igencsak hézagos lenne a Te adataid nélkül. További kedvencek?
– Elsősorban kataklizmikus változócsillagok. AH Her, AM Her, EM Cyg, RX And, KT Per, TZ Per. Nagyon szeretem az IP Peg-et észlelni, többször sikerült már végigkövetnem a kitörései idején észlelhető fedési minimumait. Sok binokulár-változót is észlelek, és újabban – Schmidt Attila hatására – egyre több Mira típusú csillagot figyelek meg. A fiatal észlelőkkel való kapcsolatot egyébként nagyon fontosnak tartom. Át kell nekik adni az égbolt szeretetét! Az észlelőmunka nem csupán kikapcsolódást jelent. Én elsősorban azért észlelek, mert érdekes dolog nyomon követni a csillagok fényességváltozását. Néha egészen drámai események játszódnak le „odafenn”. Magamat csupán „bedolgozónak” tekintem, de jó tudni, hogy vannak olyan kutatók, akik számára hasznosak lehetnek adataim.
– Milyen műszerekkel dolgozol?
– Csak vizuálisan észlelek, anyagilag sem tudnám megengedni magamnak, hogy pl. CCD-t használjak. A 24 cm-es Newton nem sokat változott az elmúlt évtizedekben, bár Berente Béla 1991-ben újra parabolizálta egy balul sikerült alumíniumozás miatt. Ugyanazt az azimutális mechanikát használom, mint 20 évvel ezelőtt. Az okulárkihuzat kissé ódivatú, csak 24,5 mm-es okulárokat használok. Az évek során túladtam a Zeiss-okulársorozaton, csak a 12,5-ös orthót tartottam meg. Kedvenc okulárom egy 10 mm-es ATC Erfle (cseh gyártmány), kereséshez egy 17 mm-es katonai Erflét használok, a legnagyobb nagyítást pedig egy 5 mm-es Vixen ortóval tudom elérni. Van még egy 150/590-es RFT-m is, melynek főtükrét szintén Berente Béla csiszolta. Több mint tíz éve használom a 20×60-as Tento-binokuláromat – ezzel a műszerparkkal elégedett vagyok. Korábban a család régi házában, a Csokonai utca 1-ből észleltem. Bár közel esett a vasútállomáshoz, de a fényszennyezés nem volt annyira zavaró, mint gondolnánk, talán azért, mert egy jól védett belső udvarról észleltem, ahová nem jutott közvetlen zavaró fény. Mostani házunk Kecskemét déli, kertvárosi jellegű részére esik, és ez az udvar is eléggé védett, nincs közvetlen zavaró fényforrás.

A 24 cm-es Newtonnal „birkózva”, 2003. december 26-án

Alaposan elbeszélgettük az időt. Közben odakint ugyancsak lehűlt a levegő, már mínusz 5 fokot mutat a hőmérő, a távcsövek deresek. Éjfél is elmúlt már, úgy néz ki, hamarosan beborítja a várost a köd. Ideje aludni térni. Az IP Peg-et persze nem néztük meg – pedig amiatt (is) jöttem. Sebaj, majd legközelebb!

A Meteor 2004/3. számában megjelent interjú internetes változata.