Égi kalendárium: 2017. július | MCSE

Égi kalendárium: 2017. július

Beköszöntött az igazi nyár, igazi nyári látnivalókkal: a hömpölygő Tejút alatt heverészve meteorokat is megpillanthatunk, de persze az égbolt távcsöves felfedezése az igazi!

A bolygók járása

Merkúr: Egész hónapban megfigyelhető az alkonyati ég alján, bár láthatósága nem a legjobb. A hónap elején mintegy 50 perccel nyugszik a Nap után, a hónap közepén pedig egy és negyed órával. 30-án van legnagyobb keleti kitérésben, 27,2°-ra a Naptól. Ekkorra a láthatósága kissé romlik, csak kevesebb mint egy órával nyugszik a Nap után.
Vénusz: Fényesen ragyog a hajnali északkeleti égen. Egyre hosszabb ideig észlelhető, a hónap elején két és fél, a végén már három órával kel a Nap előtt. Fényessége −4,2m-ról −4,0m-ra, átmérője 18,2”-ről 14,6”-re csökken, fázisa 0,63-ról 0,74-ra nő.
Mars: Előretartó mozgást végez az Gemini, majd 17-étől a Cancer csillagképben. A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 27-én együttállásban van a Nappal.
Jupiter: Előretartó mozgást végez a Virgo csillagképben. Éjfél körül nyugszik, az éjszaka első felében látszik a délnyugati égen. Fényessége −2,0m, átmérője 36”.
Szaturnusz: Hátráló mozgást végez az Ophiuchusban. Az éjszaka első felében látható, hajnalban nyugszik. Fényessége 0,1m-ról 0,3m-ra csökken, átmérője 18”, enyhén csökkenő.
Uránusz: Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható a Piscesben. Előretartó mozgása tovább lassul.
Neptunusz: A késő esti órákban kel. Az éjszaka nagy részében látható. Hátráló mozgást végez az Aquariusban.

Hold-Jupiter együttállás július 1-jén, a Kisbolygók Világnapján

Kora este a Hold és a Jupiter bő 5 fokra lesz egymástól, ami jó lehetőséget nyújt távcsöves bemutatók és járdacsillagászati programok szervezésére. Ezen az estén ünnepeljük az Óbudai Polaris Csillagvizsgálóban a Kisbolygók Világnapját – egy nappal a hivatalos időpont, június 30-a után, aminek egyik oka éppen az, hogy ezen az estén ezzel a látványos együttállással is tudunk szolgálni. Sajnos a nyári időszak nem kimondottan alkalmas a kisbolygók megfigyelésére, a fényszennyezett és még a Hold által is megvilágított égbolton kisbolygók nem nyújtanak lenyűgöző látványt. Ezen az estén a Tunguz-meteor 1908-as robbanására emlékezünk, előadásokkal, távcsöves bemutatóval hívjuk fel a figyelmet kozmikus fenyegetettségünkre.

brian-may-asteroid-dayHold-Aldebaran együttállás július 20-án

Július 20-án hajnalban lehetünk tanúi az év egyik legszebb együttállásának, amikor a Hold a Bika csillagkép legfényesebb csillaga, az Aldebaran mellett, a Vénusz közelében lesz látható. 01:20 UT körül a horizont felett 10 fokkal lesz látható a 15%-os holdsarló, tőle nagyjából 1 fokra találjuk az Aldebarant, és 2 fokkal északkelet felé a 6 magnitúdós NGC 1647 jelzésű nyílthalmazt. A Vénusz 5 fokkal lesz látható a horizonttal párhuzamosan, észak felé.

07-20

A Vénusz, a Hold és az Aldebaran (valamint a Hyadok csillaghalmaz) látványos együttállása a hajnali égbolton július 20-án.

Észleljük az M8-at!

Az M8, népszerű nevén a Lagúna-köd, a Messier-lista egyik legcsodálatosabb objektuma. Összfényessége 3–4 magnitúdó, ezért szabad szemmel is kitűnően látható, de kiterjedtségén kívül még nem sok állapítható meg róla. Úgy találhatjuk meg, ha a l Sagittariitól nyugat-északnyugat felé 5 fokot haladunk.

Binokulárral és távcsövünk legkisebb nagyításával rendkívüli látványban lesz részünk. Sötét égen szemlélve nem csak a Lagúna-ködöt, hanem a közelében látható M20-at (Trifid-köd) és M21-et is egy látómezőben figyelhetjük meg. Az M8-tól kelet felé eső 11 Sgr mellett a Collinder 367, a Sharpless (Sh2-) 29 és az NGC 6559 együttesét is láthatjuk. A Lagúna-köd halmazától délkelet felé mintegy 50 ívpercre a 8 magnitúdós NGC 6544 gömbhalmaz pár ívperces foltocskája hívja fel magára figyelmünket. Az M20 és a 11 Sgr között félúton a 15’ kiterjedésű, 8 magnitúdós, laza nyílthalmazt, a NGC 6546-ot találjuk, mely csak sötét égbolton érvényesül igazán. Az M8 és M20 között egy kisebb méretű Tejút-folt található.

1Melyeg_Cs_rnyei_201407262150_M8_Lag_na_k_d_67338

Csörnyei Géza rajza a 2014-es MCSE ifjúsági tábor alkalmával készült az M8-ról, 150/750-es Newton-távcsővel, 47x-es nagyítás mellett, Baader O3 mélyég-szűrővel.

Magyar felfedezésű változócsillag az epszilon Lyr szomszédságában

A Vend 10 ideiglenes jelölésű változócsillagot 2017. május 8/9-én éjszaka, 180 mm-es f/2,8-as Zeiss Sonnar teleobjektívvel készített képein fedezte fel Fidrich Róbert, a „Vendégcsillag-kereső” program megálmodója és koordinátora. A Németh Lászlóval, majd Teichner Szilárddal kibővült csapat már több tucat lehetséges változót azonosított, ezekből egyelőre 16 csillag megerősítése történt meg, és került be az AAVSO Variable Star Index (VSX) katalógusába. A Vend10 az e1-2 Lyr kettőscsillag közelében található. Mindössze két hónapot átölelő adatsorai – valamint interneten elérhető archív mérések és Tordai Tamás CCD-mérései – alapján az SR típusba sorolható. Igen könnyű azonosítása mellett amplitúdója elég jelentős ahhoz, hogy vizuálisan is érdemes legyen észlelni, nagy segítség lenne azonban, ha az archívumokban található régebbi képek is rendelkezésre állnának, ezek kimérése tovább pontosíthatná a csillag paramétereit. Változócsillag-észlelések feltöltése: http://vcssz.mcse.hu

Vend__deTáboridő

Itt a csillagásztáborok időszaka is, a táborok közül az MCSE ifjúsági táborát ajánljuk a fiatalok figyelmébe. Július 16-22. között Pénzesgyőrben táborozhatnak azok a tizenévesek, akik érdeklődnek a csillagászati észlelések iránt. A különféle csillagásztáborokról az MCSE-honlap naptár szekciójában lehet tájékozódni.

Üstökösök vándorlása

Az utóbbi hónapok szegényesek fényes üstökösökben. Közepes (15-20 cm-es) távcsövekkel jó égen és jó eséllyel egy éjszaka 8 égi vándort is megpillanthatunk. Közülük is a legfényesebb a C/2015 V2 (Johnson). Fényessége elmarad a felfedezésekor várt szabadszemes láthatóságnál, de még így is könnyen felkereshető akár kisebb távcsövekkel is. Érdemes sietni megkeresésével, mert míg a hónap elején napnyugta után legalább 20 fok magasan a látóhatár felett lesz a Szűz csillagképben, addig a gyorsuló mozgása miatt a hónap utolsó harmadában csak a jó déli éggel rendelkezők reménykedhetnek megpillantásában kevéssel a horizont felett.

Szintén a jó déli éggel rendelkezőknek érdemes próbálkozni a 71P/Clark üstökössel. Egész hónapban látható a Skorpió csillagképben, de sajnos csak az éjszaka rövid időszakában és maximum 6-10 fokkal a horizont felett. Ennek köszönhetően viszonylagos fényessége ellenére nagy valószínűséggel éppen a láthatóság határán lesz.

Az előző üstökösnél nagyobb eredménnyel és szinte egész éjszaka lehet próbálkozni a Kígyóban szintén déli irányba mozgó 41P/Tuttle-Giacobini-Kresak üstökössel. Várható fényessége 13-13,5 magnitúdó körül alakul. Az utóbbi időben vesztett fényességéből és egyre diffúzabbá vált, de felkeresésével érdemes próbálkozni.

Egész éjszaka kínál lehetőséget a halvány, 14-15 magnitúdó körüli 29P/Schwassmann-Wachmann üstökös a Bak csillagképben.

Sajnos meg kell várni az éjfél utáni kelését a Kos csillagképben a C/2015 ER61 (PANSTARRS) és C/2015 ER61-B (PANSTARRS) jelű üstökösöknek. A kettő összfényessége elérheti az előrejelzések szerint a 10 magnitúdót is. Ha sikerül megpillantani, akkor szép kettős üstököst lehet megfigyelni.

A 217P/LINEAR jelű vándor is tartogathat meglepetést. A Cetben, majd a Bikában mozgó, kb. 1-1,5 órával a Nap előtt kelő üstökös megfigyelésére jó esély van napkelte előtt amikor 15 fok magasan tartózkodik. Eddigi rövid múltja alatt produkált már hirtelen kitöréseket, amelynek elcsípése miatt érdemes lehet folyamatosan nyomon követni.

Aki pedig fotózással szeretne üstököst megörökíteni, jó eséllyel talál még magának az említetteken kívül legalább 8-10 másik halványabb vándort.