Égi kalendárium: 2009. július | MCSE

Égi kalendárium: 2009. július

A bolygók láthatósága

Merkúr: A hó elején még egy órával kel a Nap előtt, hajnalban kereshető a keleti ég alján. Láthatósága gyorsan romlik, 14-én felső együttállásban van a Nappal.

Vénusz: Feltűnően látszik a hajnali keleti égen, magasan a látóhatár felett. A hónap elején két és fél, a végén már három órával kel a Nap előtt. Fényessége –4,0 magnitúdó körül alakul, átmérője 19"-ről 15"-re csökken, fázisa 0,61-ről 0,73-ra nő.

Mars: Előretartó mozgást végez a Kos, majd a Bika csillagképben. Éjfél után kel, hajnalban látható a keleti-délkeleti égen. Fényessége 1 magnitúdó, átmérője 4,9"-ről 5,3"-re nő.

Jupiter: Hátráló mozgást végez a Bak csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagyobb felében látható, mint a déli ég feltűnő égitestje. Fényessége –2,7 magnitúdó, átmérője 47".

Szaturnusz: Előretartó mozgást végez az Oroszlán csillagképben. Este látható, éjfél előtt nyugszik. Fényessége 1,0 magnitúdó, átmérője 17".

Uránusz: Éjfél előtt kel, az éjszaka második felében látható. Immár hátráló mozgást végez a Halak csillagképben.

Neptunusz: Az esti órákban kel. Az éjszaka nagy részében látható a Bak csillagképben.
 

A holdraszállás emlékére: Armstrong-, Aldrin- és Collins-kráterek a Holdon

Július 20-án lesz negyven éve, hogy először lépett ember a Holdra. Neil Armstrong és Buzz Alidrin a Mare Trinquillitatis, vagyis a Nyugalom Tengere előre kijelölt területén landolt, miközben Michael Collins a parancsnoki egységben, a Hold körül keringve vigyázta veszélyes küldetésüket. Az expedició emlékére a leszállási hely közelében három krátert neveztek el az asztronautákról, melyek kis méretük miatt nem könnyen, de a Földről is megfigyelhetők.

MISSING DST IMAGE!!!!

 Ladányi Tamás webkamerás felvétele az űrhajósról elnevezett kráterekről és szűkebb környezetükről. A felvétel 2008. február 12-én készült egy 25 cm-es Cassegrain-távcsővel.

A sikeres megfigyeléshez legalább 15 cm-es, kiváló képalkotású távcsőre van szükség. A terminátor helyzete az újhold utáni ötödik, vagy a telehold utáni negyedik napon kedvező, ilyenkor érdemes próbálkozni. Ez azt jelenti, hogy július 11-én hajnalban vagy július 27-én este lehetne próbálkozni, ám a Hold égi helyzete csak a július 11-ei megfigyelést teszi lehetővé, bár a 30 fokos magasság miatt a kiváló légköri nyugodtságért is szorítani kell. Mindhárom kráter az egyszerű tál alakú kráterek közé tartozik, legnagyobb természetesen az Armstrong a maga 4,6 km-es átmérőjével és 670 m-es mélységével, a második az Aldrin, melynek átmérője 3,4 km, mélysége pedig 600, a legkisebb pedig a Collins, amely cs 2,4 km átmérőjű és 560 méter mély. A Holdon minden 15 km-nél kisebb kráter ilyen egyszerű felépítésű, tál alakú kráter, a lapos aljzat és a csipkézett kráterperem csak ennél nagyobb átmérőnél jelenik meg. A területről részletesebb leírást a Csillagászati évkönyv 2009-es kötetében találhatunk.

Perseidák helyett: A Déli Delta Aquaridák

Sajnos az idén az augusztusi Perseida meteorraj nem túl kedvező holdfázisra esik, így a nyár legfőbb meteorraja a Déli Delta Aquaridák meteorraj, melyet helyesebb lenne simán Delta Aquaridáknak hívni. Történt ugyanis, hogy a raj 1870-es felfedezése után, amely egy földközi-tengeri hajósnak, bizonyos G.L. Tupman ezredesnek köszönhető, számos radiánst kezdtek azonosítani a környéken. Még húsz évvel ezelőtt is négy rajt tartottak számon a július végi, augusztus eleji időszakban az Aquarius csillagképben. Déli és Északi Delta Aquaridák és Déli és Északi Ióta Aquaridák. Az utóbbi évek feldolgozásaiból és a videós megfigyelésekből azonban kiderült, hogy egy "igazi" meteorrajról van szó, a többi radiánst a sporadikus meteorok és az antihelion forrás rajzolta ki. Ez utóbbi a Föld térbeli mozgásából eredő látszólagos radiáns, ami mindig 15 fokkal keletre van a tényleges antiszoláris, vagyis oppozíciós ponttól.

MISSING DST IMAGE!!!!

Steve Quirk CCD videóval készült montázsa a Déli Delta Aquaridák 2005-ös jelentkezéséről. A július 27-e és augusztus 2-a között hat éjszakán rögzített 337 meteor gyönyörűen kirajzolja a meteorraj radiánsát.

Egy 1963-ban Salah El-Din Hamid és Feed Whipple egy tanulmányban kimutatta, hogy a Delta Aquaridák kapcsolatban lehetnek a júniusi Nappali Arietidák meteorrajjal, és a januári Quadrantidákkal is, ami a mai pályaelemek alapján igen meglepő következtetés. A perturbációk figyelembe vételével visszaszámolva a pályaelemeket viszont arra jutunk, hogy 1300-1400 évvel ezelőtt a két raj pályaelemei nagyon hasonlóak voltak. A kapcsolatot a meteorok hasonló fénymenetei, vagyis a fizikai jellemzők azonossága is alátámasztja.

A Déli Delta Aquaridák július 14-e és augusztus 18-a között aktívak, gyakorisági maximumuk július 28-a környékén következik be, de az aktivitási görbe lapos, az a maximum több napra elhúzódhat. Kedvező esetben óránként 5-10 meteor figyelhetünk meg a rajból, időnként fényes, kékes meteorokkal, néha tűzgömbökkel. A radiáns déli fekvése miatt a déli féltekéről látványosabb a raj, a zenitben látszó radiánt akár 20 meteort is adhat óránként. A radiáns helyzetét és vándorlását (SDA) ezen a térképen követhetjük nyomon.

Egy binokulárral észlelhető üstökös: C/2006 W3 (Christensen)

Ebben a hónapban éri el napközelpontját a C/2006 W3 (Chistensen)-üstökös, melyet Eric Christensen fedezte fel 2006. november 18-án, a Catalina Sky Survey
68 cm-es Schmidt-teleszkópjának felvételein. Az
akkor még nagyon messze, 8,7 CsE távolságban járó, 18,1 magnitúdós
égitest csak ehó 6-án 3,127 CsE-re megközelíti a Napot, ami aktivitásának a csúcsát vetíti előre. Az első számítások szerint nem fényesedett
volna 11-12 magnitúdó fölé, ám a tavalyi évben a vártnál sokkal
gyorsabban fényesedett, így mostanra fényessége elérte a 8 magnitúdót. A
Christensen-üstökös jelenleg a Pegasus, majd a Cygnus csillagképekben kereshető, a hónap utolsó éjszakáján pedig már átlép a Vulpeculába. Észleléséhez egy közepes binokulár is elegendő, 10-20 cm-es
távcsövekkel pedig csillagszerű magját, és érdekes alakú kómáját is
megpillanthatjuk.

A legközelebbi gömbhalmaz: Az M22 a Sagittariusban

A Sagittarius csillagképben van a Tejútrendszer középpontja, melynek környezetében a gömbhalmazok száma erősen megnő. Sokféle példányukkal találkozhatunk errefelé a Sagittarius, az Ophiuchus és a Scorpius területén, köztük a legközelebbivel, az M22-vel. Az M13-nál egy magnitúdóval fényesebb gömbhalmaz csak 10 ezer fényévre van tőlünk. Látszó fényességben azonban csak a harmadik, mert az Omega Centauri és 47 Tucanae ugyan távolabb vannak, de nagyobb valós méretük, tömegük és abszolút fényességük miatt fényesebben ragyognak az égen, mint közelebbi társuk. A M22 szabad szemes megpillantása déli szélességekről nem okoz különösebb gondot, ám hazánkból 20 foknál magasabban sosem észlelhetjük, így szabad szemmel csak igazán jó égen lehet esélyünk. Egy ilyen megfigyelés igazi bravúrnak számít. Binokulárral már kényelmesen megfigyelhető városból, vagy holdas égről is. Részleges felbontását 7-8 cm-es műszertől várhatjuk, 15 cm felett pedig szinte teljesen bontani tudjuk ezt a lazább szerkezetű gombhalmazt. A kisebb távcsöveket a halmaz szélein mutatkozó póklábak nagyobb műszerrel nem látszanak jól, belső területein viszont egy érdekes, V alakú csillagsűrűsödés látható. Az M22 keresőtérképén számos fényes halmazt is találunk.

MISSING DST IMAGE!!!!

A legközelebbi gömbhalmaz Éder Iván felvételén, amely 2006. június 25-én Ágasvárról. A műszer egy 130/780-as apokromát és egy Canon EOS 350D volt, az teljes expozíciós idő 18 perc.

Még több esemény, előrejelzés: Meteor csillagászati évkönyv 2009

Észlelések beküldése a Meteor rovataihoz: meteor.mcse.hu