Égi kalendárium: 2009. június | MCSE

Égi kalendárium: 2009. június

A bolygók láthatósága

Merkúr: Napkelte előtt kereshető a hajnali ég alján. 13-án van legnagyobb nyugati kitérésben, 23 fokra a Naptól. Ekkor is csak egy órával kel a Nap előtt, helyzete megfigyelésre nem kedvező.

Vénusz: Egyre magasabban látszik a hajnali keleti égen. A hónap elején egy és háromnegyed, a végén már két és fél órával kel a Nap előtt. Fényessége –4,3 magnitúdóról –4,1 magnitúdóra, átmérője 25"-ről 19"-re csökken, fázisa 0,46-ról 0,61-re nő.

Mars: Előretartó mozgást végez a Kos csillagképben. A hajnali keleti égen látható, egyre javuló láthatósággal. A hónap elején másfél, a végén majdnem három órával kel a Nap előtt. Fényessége 1,1 magnitúdó, átmérője 4,7"-ről 4,9"-re nő.

Jupiter: Kezdetben előretartó, 15-étől viszont hátráló mozgást végez a Bak csillagképben. Éjfélkor kel, az éjszaka második felében a délkeleti égbolt feltűnő égitestje. Fényessége –2,5 magnitúdós, átmérője 44".

Szaturnusz: Előretartó mozgást végez az Oroszlán csillagképben. Az éjszaka első felében látható, éjfélkor nyugszik. Fényessége 0,9 magnitúdó, átmérője 17".

Uránusz: Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható a Halak csillagképben.

Neptunusz: Éjfél körül kel. Az éjszaka második felében kereshető a Bak csillagképben.

Jupiter-holdak kölcsönös fogyatkozásai, fedései

Az idei évben nem csak a Szaturnuszt látjuk egyenlítői síkja felöl, hanem naprendszerünk legnagyobb bolygóját, a Jupitert is. Az óriásbolygó 12 éves keringési ideje miatt erre hatévenként kerül sor. Mivel a bolygó holdjai pontosan az egyenlítői síkban keringenek, ezekben az években láthatjuk, ahogy eltakarják egymást, vagy egyikük árnyéka a másikra vetül. Fedésekre természetesen a Szaturnusznál is sor kerül, csak a jóval halványabb holdak miatt ez kevésbé látványos, mint az 5-6 magnitúdós Galilei-féle holdak esetében. Két hold fedésekor a két fényes pont először összeolvad, fényük összeadódik, majd a tényleges fedés kezdetekor halványodásnak lehetünk szemtanúi, amíg a holdak a legnagyobb részt ki nem takarják egymásból. Ezután ismét fényesedést láthatunk, majd a holdak kettéválnak. Kölcsönös fogyatkozáskor a két hold távol van egymástól, csak az egyik árnyéka vonul át a másikon, olykor annak teljes eltűnését okozva. Ezek a jelenségek általában csak néhány percig tartanak, de időnként egy óra hosszan elhúzódó fedéseket, fogyatkozásokat is láthatunk.

 Az Europa elhaladása a Ganymedes előtt május 9-én.

Az első fedést már március végén megfigyelhettük, de a bolygó láthatóságának javulása miatt az igazi észlelési szezon csak júniusban kezdődik. A hónap folyamán 14 eseményt figyelhetünk meg, köztük 16-án pirkadatkor és 27/28-án kevéssel éjfél után kettőt is. Az előbbi időpontban előbb a Ganymedes elfedi az Europát, majd 40 perccel később az árnyéka rávetül az Ióra. A hó végi eseménykor az Europa árnyéka előbb rávetül a Callistóra, majd pár perccel később ugyanő elfedi a Iót. Ezen, és a többi események részletes leírása a Csillagászati évkönyv 2009-es kötetében megtalálhatók.

Egy titokzatos meteorraj: A Júniusi Bootidák

Ez a hetven évig szinte teljesen elfeledett meteorraj 1998. június 28-án adott újra hírt magáról, amikor egész éjszaka tartó ZHR= 50-100-as aktvitására rengeteg laikus figyelmét is magára vonta a meleg, nyári éjszakán. Az 1916-ban felfedezett, majd 1927-ben újra jelentkező meteorrajnak ez volt a harmadik kitörése. A köztes években szinte észrevehetetlen volt, a maximumban óránkét 1-2 meteort ha adott. Legutóbbi kitörése 2004-ben volt 20-50-es ZHR mellett, s mivel a raj dinamikája szinte teljesen ismeretlen, bármikor jöhet egy újabb kitörés. A meteorrajt a 7P/Pons-Winnecke-üstökös hozta létre, ám pályája,és így a meteorraj pályája egy évszázad alatt jelentősen megváltozott, természetesen a Jupiter perturbációs hatásainak köszönhetően. Az idei maximumot június 27-én nappalra jelzik előre, így 26-án és 27-én este érdemes figyelni a Júniusi Bootidákat. A nagyméretű, diffúz radiáns átlagos koordinátája RA= 223 fok, D= +48 fok, ami a Bootes északi részét jelöli. A raj meteorjai kimondottan lassúak, sárgás színűek és közepesen fényesek.

Lassú mozgású, fényes üstökös a hajnali égen

A C/2006 W3 (Chistensen)-üstököst Eric Christensen fedezte fel a Catalina Sky Survey 68 cm-es Schmidt-teleszkópjának 2006. november 18-ai felvételein. Az akkor még nagyon messze, 8,7 CsE távolságban járó, 18,1 magnitúdós égitest csak július 6-án fogja elérni 3,127 CsE távolságban húzódó napközelpontját. Az első számítások szerint az idén sem fényesedett volna 11-12 magnitúdó fölé, ám a tavalyi évben a vártnál sokkal gyorsabban fényesedett. Jelenleg úgy tűnik, hogy az égitest fényessége a következő hónapokban elérheti a 8 magnitúdót, ami a még mindig tetemes távolságot figyelembe véve abszolút értelemben vetekszik a Hale-Bopp-üstökös rekordnak számító fényességével. A Christensen-üstökös jelenleg a Pegasus és a Lacerta határánál mozog nyugat felé, és mivel nagy távolsága miatt viszonylag lassan vándorol a csillagok között, ezt a helyzetét egész hónapban megtartja. Észleléséhez már egy közepes binokulár is elegendő, 10-20 cm-es távcsövekkel pedig csillagszerű magját, és érdekes alakú kómáját is megpillanthatjuk.

A C/2006 W3 (Christensen)-üstökös Michael Jäger május 21-ei felvételén.

 

A legfényesebb és a leghalványabb bolygó a hajnali égen: a Jupiter és a Neptunusz együttállása

Bár a legszorosabb közelségen már túl leszünk, a Jupiter és a Neptunusz még ebben a hónapban is igen közel látszik egymáshoz. Együttállásuk a Csillagászat évében azért különleges, mert a Neptunusz pont úgy a Jupiter közelében
látható, mint Galileo Galilei nevezetes 1612/13-as megfigyelései
során
, amikor a Jupiter holdjainak követése közben kétszer is látta a legtávolabbi bolygót, igaz, rajzain
állócsillagként tüntette fel azt, így jelentőségét sem ismerhette fel.. A két égitest távolsága a hónap elején fél fok körül lesz, majd 50 ívperc köré növekszik, de aztán megint csökken, nagyjából 40 ívpercre. Így akár nagyobb nagyítás mellett is megszemlélhetjük egy látómezőben a két óriásbolygót.

A Jupiter és a Neptunusz égi útja júniusban. Az egyes osztások 5 naponként követik egymást. A jobb alsó sarokban az 5,1 magnitúdós μ Capricorni látható. A fehér négyzetek magassága fél fok.

 

Június: a világító felhők hava

Az éjszakai világító felhő (NLC) az egyik legcsodálatosabb légköri tünemény, amely elsősorban a mienknél magasabb szélességekről látható, ám hazánkban sem túl ritka vendég. Tavaly ugyan alig voltak, de 2007-ben csodálatos látványt nyújtottak a nyári alkonyok után, illetve hajnalok előtt. Ahhoz, hogy a megfelelő légköri viszonyok mellett kialakulhasson NLC, arra van szükség, hogy a Nap a horizont alatt tartózkodjon, mégpedig 6-16 fokkal. Az NLC a mezoszférában jön létre, mintegy 80-85 km magasságban.

Az idei első világító felhők Észak-Írország egén. A felvételt Martin Mc Kenna készítette május 29-én.

A látványosság általában egy órával napnyugta után, vagy ennyivel napkelte előtt a legszebb azon nyári hetek során, amikor a mezoszféra hőmérsékleti és páratartalmi viszonyai kedvezőek (elméletben május közepétől augusztus közepéig). Tapasztalatok szerint hazánkból kb. június közepétől augusztus elejéig van esély a megpillantására. Az NLC-t néha nehéz megkülönböztetni a magasszintű felhőzettől, amikor azonban tényleg világító felhőt látunk, tudni fogjuk, hogy azzal van dolgunk. Furcsa, kékes, gyöngyházfényű fénylése semmivel össze nem keverhető, és az első megfigyelés után már mindig tudni fogjuk, ha éjszakai világító felhőt látunk.

Még több esemény, előrejelzés: Meteor csillagászati évkönyv 2009

Észlelések beküldése a Meteor rovataihoz: meteor.mcse.hu