Égi kalendárium: 2009. május | MCSE

Égi kalendárium: 2009. május

A bolygók láthatósága

Merkúr: A hó elején egy és háromnegyed órával nyugszik a Nap után, könnyen látható az esti nyugati ég alján. Láthatósága a hónap második hetében gyorsan romlik, 18-án már alsó együttállásban van a Nappal. A hónap legvégén újra kereshető napkelte előtt a keleti ég alján, de láthatósága nagyon kedvezőtlen.


Vénusz:
Feltűnően látszik a hajnali keleti égen. Egész hónapban másfél órával kel a Nap előtt. Fényessége –4,5 magnitúdóról –4,3 magnitúdóra, átmérője 40"-ről 25"-re csökken, fázisa 0,24-ről 0,46-ra nő.


Mars:
Előretartó mozgást végez a Halak csillagképben. A hajnali égen látható a délkeleti látóhatár felett. A hónap elején egy, a végén másfél órával kel a Nap előtt. Fényessége 1,1 magnitúdó, átmérője 4,5"-ről 4,7"-re nő.


Jupiter:
Előretartó mozgást végez a Bak csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében feltűnően látszik a délkeleti ég alján. Fényessége –2,3 magnitúdó, átmérője 39".


Szaturnusz:
Az éjszaka első felében látható az Oroszlán csillagképben, hajnalban nyugszik. Kezdetben hátráló, majd 17-től előretartó mozgást végez. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 18".


Uránusz:
Kora hajnalban kel. A hajnali délkeleti ég alján, közel a látóhatárhoz kereshető a Halak csillagképben.


Neptunusz:
Éjfél után kel. Hajnalban kereshető a Bak csillagképben. 29-én mozgása előretartóból hátrálóra változik.

A legfényesebb és a leghalványabb bolygó a hajnali égen: a Jupiter és a Neptunusz történelmi együttállása

A korán kelők számára szép látványosságokat tartogat a hajnali
égbolt, melyen a magasan látszó Tejút mellett a két legfényesebb
bolygó, a Jupiter és a Vénusz is megfigyelhető. Ez utóbbi nem is oly
régen még estcsillagként tündökölt az alkonyi égen, ám a Földet
leelőzve immár átkerült a hajnali égre, ahol a pirkadatban mint
Hajnalcsillag látható, bár helyzete megfigyelésre nem éppen ideális. A
hajnali ekliptika déli fekvése miatt a pirkadat kezdetekor még nagyon
alacsonyan látszik. A Jupiter láthatósága is csak egy fokkal jobb, de a
Capricornus délkeleti, az Aquariusba ékelődőd kiszögellésében azért már
viszonylag magasra emelkedik. Körülötte táncoló holdjai is több
jelenséget adnak a hónapban, 9-én hajnalban például az Europa
árnyékának levonulását és a Callisto fogyatkozásának végét is
láthatjuk. Tudománytörténeti érdekesség, hogy a csillagászat és
tulajdonképpen Galilei évében a Neptunusz pont úgy a Jupiter közelében
látható, mint az itáliai csillagász nevezetes 1612/13-as megfigyelései
során
, amikor látta a legtávolabbi bolygót, igaz, rajzain
állócsillagként tüntette fel azt. A két égitest távolsága a hónap eleji
2,3 fokról 0,5 fok alá csökken, legszorosabb közelségük május 27-én
hajnalban lesz, amikor 23 ívpercre haladnak el egymás mellett.

Anthony Wasley (Murrumbateman, Ausztrália) április 18-ai felvétele a Jupiterről a Nagy Vörös Folttal.

Éta Aquaridák: A Halley-üstökös felizzó darabkái

Aki látta már az Éta Aquaridák meteorraj maximumát, az elmondhatja
magáról, hogy nem kocameteoros, hanem igazi észlelő. Az Aquarius
ugyanis május elején igencsak hajnali csillagkép, így az innen érkező
meteorok is csak az éjszaka utolsó óráiban, a hajnali pirkadatot megelőzően látszanak. A látvány azonban megéri a fáradtságot, mivel az alacsony radiánsmagasság miatt a meteorok nagyon hosszan, több másodpercig repülnek a légkörben, és sokáig látszó maradandó nyomot hagynak. A raj története 1863-ban kezdődött, amikor Hubert A. Newton ősi rajok adatait vizsgálta. Ekkor figyelt fel az április végi, május eleji aktív periódusra, ami megérdemelné a figyelmet. Egészen Kr.u. 401-ig visszamenően talált feljegyzéseket a raj jelentkezéséről. Hivatalosan 1870-ben fedezte fel G.L. Tupman, majd 1876-ban Alexander S. Herchel felismerte, hogy a raj kapcsolatban van a Halley-üstökössel. Ezért lehet megfigyelni olyan régóta, ezért annyira komplex a szerkezete és ezért a jelentkezése egy hónapon át. Egy öreg meteorrajjal van dolgunk. A legújabb elemzések szerint a maximum időpontja május 3-a és 10-e között bárhol lehet, az idén május 6-án hajnalra várható. A változó aktivitás menete 12 éves periodicitást mutat, ami a Jupiter perturbációs hatásainak tudható be. A 2008-2010-es években éppen a maximum környékén leszünk, így 85-ös ZHR sem elképzelhetetlen. Az alacsony radiánsmagasság miatt mi óránként 10-15 meteornál nem láthatunk többet, ám azok látványa mindenképpen megéri, hogy május elején egy-két hajnalt az ég alatt töltsünk.

Három kistávcsöves üstökös

Májusban három, viszonylag könnyen megfigyelhető 8-10 magnitúdós üstökös lesz egünkön. A 22P/Kopff-üstököst August Kopff fedezte fel Heidelbergből 1906. augusztus 23-án. Az átlagosan 6,3 éves keringési idejű kométát azóta egy kivételével minden napközelsége alkalmával észlelték, így az idei már a 15. visszatérése lesz. Jelenlegi 6,44 éves keringési idejének megfelelően minden második napközelsége történik kedvező helyzetben. Legutóbb 1983-ban és 1996-ban volt vizuálisan is elérhető, amikor hazánkból is sokan észlelték. Az idén két és fél hónappal napközelsége után, augusztus 4-én kerül földközelbe 0,775 CsE távolságban. Ebben a hónapban a Capricornus és az Aquarius csillagképekben halad északkelet felé, fényessége várhatóan eléri a 8-9 magnitúdót.  Május 25-én éri el 1,578 CsE távolságú napközelpontját.

 Üstökös-galéria, középen a Kopff-üstökössel (hirek.csillagaszat.hu)

A C/2006 W3 (Christensen) egy nagy abszolút fényességű, az Oort-felhőből érkezett üstökös, melyet napközelsége előtt majd’ három évvel találtak meg. Napközelpontját 2009. július 6-án éri el 3,127 CsE-s távolságban, májusban 9-10 magnitúdós fényesség mellett a hajnali égen, a Pegasus csillagképben láthatjuk. A C/2008 T2 (Cardinal)-üstököst a kanadai Rod Cardinal fedezte fel tavaly októberben. Az égitest június 13-án éri el 1,202 CsE-s napközelpontját. Május elején láthatjuk az esti égen az Auriga, majd a Gemini csillagképben. Fényessége kissé bizonytalan, de talán ekkor már eléri a 9-10 magnitúdót. Az üstökösök koordinátáit erről a honlapról lehet kibogarászni.

Egy igazi klasszikus: az M57

A Lyra csillagképben könnyű rátalálni az M57-re – elég a β és a γ Lyr közé állítani nem túl nagy nagyítású műszerünket. A másfél ívperc átmérőjű gyűrűs szerkezetű ködösség rendkívül látványos, népszerű elnevezése Gyűrűs-köd. Az 1140 fényév távolságból pislákoló füstkarika valójában 0,4 fényév átmérőjű. A gázhéjat kb. 20 ezer éve fújta le egy idős csillag, helyén fehér törpe maradt vissza, fényességére 14-16 magnitúdó körüli adatokat adnak meg (lehetséges, hogy változócsillag). A központi csillagot a magyar Gothard Jenő fényképezte le először fotografikusan 1886-ban – bizonyítva, hogy egy adott műszerrel a vizuálisan megpillanthatóknál jóval halványabb égitestek is lefényképezhetők. Az eredménynek külön hangsúlyt ad, hogy ebben a hónapban emlékezünk Gothard Jenő halálának 100. évfordulójára.

 

Gothard Jenő távcsöve, herényi magáncsillagvizsgálója és a neveztetes M57 felvétele a könnyen látható központi csillaggal.

A csillagot 20 cm-es műszerrel nehéz vagy lehetetlen megpillantani, elsősorban a belső terület ragyogása miatt, ezért érdemes nagy nagyítással észlelni. Egy 40 cm körüli távcső viszont már egyértelműen megmutatja, de legalább 200x-os nagyítást kell használnunk. A köd gyűrűs szerkezete mindenféle távcsővel nyilvánvaló, 10 cm-essel, minimum 100-szoros nagyítással egészen finom struktúrája van. A gyűrűkben szálak és csomók látszanak, melyek szűrővel még kifejezettebbek. Belső, fényes területeit kétszer akkora gázhéj veszi körül, alakja egy pillangóra hasonlít. Ezt is megpillanthatjuk kisebb távcsővel, természetesen sötét égbolt alól.

Még több esemény, előrejelzés: Meteor csillagászati évkönyv 2009

Észlelések beküldése a Meteor rovataihoz: meteor.mcse.hu