Égi kalendárium: 2012. december

Decemberben kerül oppozícióba a Jupiter, valamint a Vesta kisbolygó és a Ceres törpebolygó. Megfigyelhetjük a Geminidák és az Ursidák maximumát, és számos látványos együttállásban gyönyörködhetünk.

Merkúr: A hónap elején majdnem két órával kel a Nap előtt, viszonylag magasan látszik a hajnali délkeleti ég alján. 4-én kerül legnagyobb nyugati kitérésbe, 20,6°-ra a Naptól. Ez évi legjobb hajnali megfigyelhetősége a hónap nagyobb részére kiterjed, 24-én is még egy órával kel a Nap előtt. A hónap végére azonban láthatósága gyorsan romlik, a bolygó elvész a reggeli fényben.

Vénusz: A hajnali égbolt feltűnő égiteste, fényesen ragyog a keleti égen. A hónap elején két és fél, a végén másfél órával kel a Nap előtt. Fényessége -4,0m-ról -3,9m-ra, átmérője 11,8″-ről 10,8″-re csökken, fázisa 0,88-ról 0,94-ra nő.

Mars: Előretartó mozgást végez a Nyilas, majd a Bak csillagképben. Továbbra is két órával nyugszik a Nap után, és az esti délnyugati ég alján kereshető. Fényessége 1,2m értéken stagnál, miközben látszó átmérője 4,4″-ről 4,2″-re változik.

Jupiter: Hátráló mozgást végez a Bika csillagképben. 3-án szembenállásban van a Nappal. Egész éjszaka magasan látható, mint fényes égitest a Bika feje közelében. Fényessége -2,8m, átmérője 48″.

Szaturnusz: Kora hajnalban kel, az éjszaka második felében látható. Folytatja előretartó mozgását a Szűz, 6-ától pedig a Mérleg csillagképben. Fényessége 0,6m, átmérője 16″.

Uránusz: Az éjszaka első felében kereshető a Halak csillagképben. Éjfél körül nyugszik. 13-án hátráló mozgása ismét előretartóvá változik.

Neptunusz: Az esti órákban figyelhető meg a Vízöntő csillagképben. Késő este nyugszik.

Dátum    Időpont    Esemény

12.02.    20:21    A Jupiter eléri legnagyobb látszó fényességét, -2,8 magnitúdót (a bolygó látszó átmérője 48,5″, Taurus csillagkép)

12.04.    22:48    A Merkúr legnagyobb nyugati elongációja (20,6º-os elongáció, -0,5m látszó fényesség, 6,7″ átmérő, 62% fázis, Libra csillagkép)

12.09.    5:44    A Merkúrtól 6,3°-kal nyugatra a Vénusz

12.09.    11:10    A (4) Vesta kisbolygó oppozícióban (6,6m látszó fényesség, Taurus csillagkép)

12.10.    5:45    A hajnali szürkületben a 13,9%-os, csökkenő fázisú Holdtól 5,4°-kal északkeletre a Szaturnusz

12.11.    5:46    A hajnali szürkületben a 6,7%-os, csökkenő fázisú Holdtól 4,5°-kal keletre a Vénusz

12.12.    5:47    26 óra 55 perces holdsarló 4,9° magasan a hajnali égen (A Merkúrtól és Szaturnusztól 4,1°-ra illetve 27,6°-ra délkeletre, Vénusztól 10,3°-ra keletre), a Hold, Merkúr, Vénusz és a Szaturnusz bolygó látványos együttállása

12.13.    23:00    A Geminidák meteorraj maximuma (radiáns 65° magasan, a fél napos holdsarló nem zavar a megfigyelésben)

12.14.    15:29    30 óra 47 perces holdsarló 7,2° magasan az esti égen (A Marstól 11,3°-ra nyugatra)

12.15.    15:29    Az esti szürkületben a 7,7%-os, növekvő fázisú Holdtól 6,1°-kal délnyugatra a Mars

12.18.    6:46    Az (1) Ceres törpebolygó oppozícióban (7,0m látszó fényesség, Taurus csillagkép)

12.19.    19:56    A Hold mögé belép a κ Piscium (4,9m, 46,0%-os, növekvő holdfázis)

12.20.    0:00    A Coma Berenicidák meteorraj elhúzódó maximuma (radiáns 28° magasan, a 22:32 UT-kor lenyugvó Hold nem zavar a megfigyelésben)

12.21.    3:49    A (21) Lutetia kisbolygó (10,9m) az M 35 nyílthalmaztól (5,1m) 3,1′-re délre (halmazon belül)

12.21.    11:12    Téli napforduló

12.22.    5:14    A reggeli szürkületben a (21) Lutetia kisbolygó (10,9m) az NGC 2158 nyílthalmaztól (8,6m) 13,8′-re északra

12.26.    1:13    A 95,0%-os, növekvő fázisú Holdtól 55′-kal északra a Jupiter

12.27.    16:38    A Hold súrolva elfedi a χ1 Orionis-t az északi pereme mentén (4,4m, 99,4%-os, növekvő holdfázis)

12.27.    21:40    A Hold mögé belép a χ2 Orionis (4,6m, 99,7%-os, növekvő holdfázis)

12.30.    22:28    A (464) Megaira kisbolygó (13,7m) elfedi a TYC 0641-00358-1-et (10,3m)

12.31.    3:11    A (4) Vesta kisbolygó (6,9m) az NGC 1647 nyílthalmaztól (6,4m) 52,2′-re délre

Az év utolsó hónapja – novemberhez hasonlóan – számos szabad szemes látványosságot, együttállást tartogat számunkra. Hármas együttállás, és a Hold, Marssal és Jupiterrel alkotott párosainak látványa vár ránk.

Hármas bolygóegyüttállás a hajnali égen

December 9-én hajnal előtt a délkeleti égen a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz közel egy vonalban áll az egyre csökkenő holdsarlóval, 10-én a sarló kb. 6 fokra megközelíti a Holdat, 11-én a Vénusztól kb. 5 fokra látható. 12-én a már pirkadó láthatáron a Merkúrtól mintegy 4 fokra kel a sarló, napkelte előtt alig egy órával, de még jól látható távolságban. A látványos együttállás-sorozatot érdemes lesz minden nap megnézni, lehetőség szerint megörökíteni!

A Merkúr, Vénusz, Szaturnusz és a Hold együttállása december 9-én hajnalban (forrás: EarthSky.org) 

Karácsony másnapján, december 26-án a (majdnem) teliholdtól alig 1 fokkal északra tartózkodik majd a Jupiter. December 25-ről 26-ra virradó éjjel 1 óra ÚT (2 óra) körül a Nap után második és negyedik legfényesebb égitest szoros közelsége lesz látható. A 95 %-os fázisú Hold majdnem egész éjjel látszik, a Jupiter pedig három héttel lesz oppozíciója után, így kiváló lehetőség lesz megfigyelésükre. Estétől kezdve követhetjük a mind szorosabbá váló égi párost, majd a korán kelők a még mindig közeli égitestek távolodását észlelhetik. A Hold és a Jupiter fényesség-különbsége bár óriási, ennek ellenére szabad szemmel kitűnően lehet majd látni a jelenséget. Fotózása – különösen teleobjektívvel – könnyűnek ígérkezik. Különösen izgalmas lenne a reménybeli, havas táj felett nagy látószögű objektívvel megörökíteni ezt a különös, de egyszersmind fennséges “karácsonyi csillagot”.

December 14-15-én a koraesti égen, nem sokkal (mondjuk fél órával) napnyugta után érdemes megkeresni a Hold sarlóját. Nem csak hogy egy viszonylag korai, 30 óra 47 perces sarlót csíphetünk el, de 10 fokkal arrébb a halványodó Marsot is észrevehetjük. Jó átlátszóság és jó horizont esetén a két égitest nagyon szép látványt nyújthat.

A Hold és a Mars együttállása december 14-én kora este (EarthSky.org) 

Másnap a vastagabb sarló még jobban, 6 fokra közelíti a bolygót, a megfigyelés ekkor könnyebb és talán még látványosabb lehet.

Naprendszerünk legnagyobb bolygója december 3-án kerül oppozícióba. Fényessége ekkor -2,7 magnitúdó lesz, deleléskor legnagyobb horizont feletti magassága meghaladja a 63 fokot. Az elmúlt években tapasztalt alacsony delelési magasságok után most ismét örülhetünk a talán legszebb és  viszonylag nagy látszó mérete folytán  legkönnyebben észlelhető planéta megfigyelési körülményeinek ilyen kedvező alakulásának. Ebben az időszakban látszó átmérője 48 ívmásodperc.  Földünkről nézve a Jupiter északi pólusvidékére látunk rá jobban. Az oppozíciót megelőző őszi hónapok sokszor kedvező időjárása, a nyirkos, ködös, de sokszor jó légköri nyugodtsággal párosuló hajnalai, az égitest magas delelései remek alkalmat teremtenek az észlelésre, és minden eddiginél jobb, részletdúsabb felvételek és rajzok elkészítésére nyújt kiváló lehetőséget. A szembenállás időszakában a hosszú téli éjszakák pedig a bolygó majdnem egész felületét lefedő animációk és szalagrajzok elkészítésének lehetőségét kínálja.

Az augusztusi jelenségsorozatot követően a két ünnep között, az esti égbolton kerül sor egy újabb látványos jelenségre. 15:56 UT-kor kezdődik az Io átvonulása, mely egészen 18:07-ig tart. Közben, 16:32-kor a hold árnyéka is megjelenik, és marad is a korongon 18:44-ig. Ugyanakkor 16:50-ig látható a bolygón a Ganymedes árnyéka, azaz bő negyed órán át két hold árnyéka figyelhető meg az óriásbolygó felhőzetén.

December 18 – A (9) Metis kisbolygó (8,9 magnitúdó) az NGC 2331 nyílthalmaz előtt

Az NGC 2331 igen laza, szórt csillagcsoport a 47 Geminorumtól 1 fokkal NyÉNy felé. Fizikai adatai nem ismertek kielégítően. Ezen a 8,5 magnitúdós, 20’-es csoporton halad át látszólag a 8,7 magnitúdós (9) Metis kisbolygó. Naprendszerünk eme kis égiteste a főövbeli aszteroidák egyik legnagyobbika bő 200 km-es átmérőjével. Alakja ellipszoid. 1848. április 25-én fedezte fel az ír Andrew Graham. A kisbolygó érdekessége, hogy valaha egy nagyobb égitest, egy törpebolygó része volt, a hozzá hasonló (113) Amaltheával együtt. A Metis szokatlanul magas sűrűsége (3,3-8,9 g/cm3 között) és felszínének összetétele (olivin ásvány mellett nikkelt és vasat tartalmaz) azt sugallja, hogy döntően fémekből áll, és az egykori törpebolygó magja lehet.

A téli ég emblematikus nyílthalmaza, az 5 magnitúdós és fél fok kiterjedésű M35 mindenki számára ismerős lehet. A téli napforduló estéjén kiegészül a (21) Lutetia kisbolygó parányi, 10,6 magnitúdós pöttyével. Ez az apró égitest egy szabálytalan szikladarab, melyet az ESA Rosetta szondája 2010-ben megközelített, és részletes fényképeket készített róla. Sűrűsége alapján kő-vas kondrit összetételű lehet.

A (4) Vesta kisbolygó oppozíciója december 9-én

A jelenlegi legnagyobb kisbolygó (ne feledjük, az (1) Ceres immár törpebolygónak minősül!), egy 560 km-es átmérőjű, stabil pályán mozgó bolygócsíra-kezdemény (planetezimál), mely meglehetősen érdekesen fejlődött. Egykor, felszínét egy vele összevethető méretű kisbolygó találta el, mely eltüntette déli féltekéjét, hatalmas krátert hozott létre, a törmelék pedig kirepült az űrbe. Hihetetlen, de igaz: jelenleg a Földre hulló meteoritok között 200 vestai eredetű ismert, melyek a becsapódás törmelékéből származnak.

Egy vestai eredetű meteorit

A törmelék nagyobb darabjai szintén önálló kisbolygóként ismertek, pl. a (3908) Nyx és a (4055) Magellan. A Vesta felszíne egykor (talán a becsapódás következtében) valószínűleg teljes egészében megolvadt, összetétele a földi bazaltokéra hasonlít. A hatalmas kráter, melyet Rheasilvia-nak neveznek, 505 km átmérőjű, a központi csúcs 21 km magas.

A Rheasilvia kráter a Vestan

Ezt az izgalmas égitestet saját szemünkkel is könnyedén megfigyelhetjük, lévén a fényessége általában eléri a 6-6,5 magnitúdót, kedvező esetben pedig 5,5 magnitúdóig fényesedhet, ilyenkor szabad szemmel is könnyen látható. Voltaképp a Vesta a legfényesebb törpe égitest – még a nagyobb, és törpebolygóként számon tartott (1) Cerest is maga mögé utasítja, hiszen ez utóbbi szinte soha nem fényesedik 7m fölé.

A Dawn űrszonda felvétele a Vesta kisbolygóról 2011. július 17-én készült, 15000 km távolságra a kisbolygótól (forrás: NASA)

Keresőtérkép a Vesta kisbolygóhoz (kattintással nagyobb változatban is letölthető)

Az (1) Ceres törpebolygó szembenállásban

Különös véletlen, hogy a két legfényesebb főövbeli kis- és törpebolygó egyszerre, ugyanazonn csillagképben kerül oppozícióba. A csaknem 1000 km átmérőjű, gömb alakú törpebolygó 7 magnitúdóig fényesedik, így akár a legkisebb binokulárokkal is érdemes a nyomába eredni egy jó térkép birtokában. Ha épp észleljük, jusson eszünkbe, hogy 1801. január 1-én hajnalban fedezte fel Giuseppe Piazzi.

Keresőtérkép a Ceres kisbolygóhoz (kattintással nagyobb változatban is letölthető) 

A világvége-pánik folyamatosan jelen van kultúránkban, évtizedenként fel-felbukkan egy újabb „ok”, ami miatt „el kell” pusztulnia a világnak. Mindig akad egy kósza üstökös, egy sosem látott nagybolygó, vagy elfeledett prófécia. Az elmúlt évtizedekben legalább háromszor kellett volna végleg beteljesülnie sorsunknak, de mindig csak a naptárban lett eggyel magasabb az évszám. A 2000. év szilvesztere után sem történt semmi különös, így a világvége-váróknak elő kellett szedniük újabb okokat. Ilyen a Nibiru, a Földnél sokkal nagyobbnak gondolt bolygó óriás lakóival, melyek elpusztítják/megmentik/elviszik a földlakókat hatalmas bolygójukkal, mely valójában űrhajó. Aki nem érti ezt a zagyvaságot, nincs egyedül, és az sem véletlen, hogy nem lehet ezt a Nibirut sehogyan sem megfigyelni sem szabad szemmel, sem távcsővel. Holott egy ilyen nagy égitest szükségszerűen rengeteg napfényt verne vissza, és messziről látható lenne puszta szemmel is. A „hívők” azzal „érvelnek”, hogy ez a bolygó a Nap, vagy más égitest mögött rejtőzik. Micsoda bolondság! A Jupitert, Naprendszerünk legnagyobb bolygóját sem lehet sehogyan sem elrejteni! Sőt, a Kepler-törvények, melyek az égitestek mozgását leírják, nem engedik az ilyen mozgást…

Aztán ott van a „nullsík”, amin áthaladva a Földön minden energia elmegy és rengetegen meghalnak, de milyen jó is lesz, mert nem lesz facebook és az okostelefonok sem fognak működni. Persze, ezután egy jobb kor következik, sok-sok szeretettel és sok hívővel. Ilyen nullsík persze nem létezik, hiszen minden nulla pont vagy sík csak viszonyítás kérdése.

És a maja naptár: a maják egy világkorszaka ér véget, de sajnos rossz hírünk van: a maják civilizációja jó ötszáz esztendeje elpusztult, a fehér ember és a himlő áldásos tevékenysége következtében. Az volt aztán csak a világvége! De hogy ennek mi köze volna a mi kultúránkhoz? Semmi.

Nyugodjunk meg: idén sem lesz világvége, ez ugyanis nagyon nehezen valósulhatna meg. És ki számára lenne vége a világnak? Az emberiségnek? „Jó” hírünk van: az emberiség számára a legnagyobb veszélyt saját maga jelenti, és nem egy aszteroida, nullsík, vagy nem létező nagybolygó-űrhajó. Ezek a tévhitek – melyeket a domináns közbeszéd néha még erősít is a nagymagyar-ufóhívő-sámán, stb. „programcsomag” összekapcsolásával – minden káros hatásuk ellenére mélyen gyökereznek kultúránkban.

A keresztény vallás úgynevezett lineáris időszemléletű hit, azaz a keresztény emberek időszámításának van kezdete (Krisztus születése) és vége (végítélet, feltámadás, stb.). Ez az oka annak, hogy a keresztény kultúrkörben elterjedtek a világvége-mítoszok és –képzetek: egyszerűen ezt kapjuk szellemi örökségként. Rendre karácsonyi, újévi időpontra esnek ezek a „világvégék”, és sosem március 5-re, június 23-ra vagy szeptember 8-ra. Ezeknek a dátumoknak nincs jelentése számunkra, ellentétben a karácsony körüli időpontokkal.

A maja kultúra teljesen különbözött ettől a világtól: időszemlélete nem lineáris, hanem ciklikus: nincs eleje és nincs vége, hanem mindig létezik, és mindig visszatér önmagába („a saját farkába harapó kígyó”). Ennek a képzetnek a magyarázatául az égitestek mozgása szolgál: A Nap mozgása az égen, az évszakok visszatérése mind az idő ciklikusságát sugallja. Egy olyan mezőgazdasági civilizációnak, mint a majáké, nem volt szükségük többre. A maja naptár több ciklus egymásba fonódó rendszere: napok, „hetek”, „hónapok”, évek és évek bizonyos ciklusai, köztük a bizonyos „nagy év”, amikor véget ér egy világkorszak. A maja hit szerint több korszak véget ért már és kezdődött egy újabb. Minden korszakot egy-egy őselem irányít, a tűz, a föld vagy a levegő. Ha belegondolunk, a mi kultúránkban is vannak ehhez hasonló elképzelések, pl. a görögök elmélete az emberiség korszakairól, amit Hésziodosz öntött hexameterekbe. A régi görög elképzelés szerint az aranykor volt az első ilyen korszak, amit az ezüst-, a bronz-, majd a vaskor követett. Minden egyes korszakban egyre rosszabb körülmények uralkodtak, és az egykor nemes emberiség elkorcsosult. Ettől azonban még nem lesz vége a világnak.

December 21-én mi is feküdjünk le nyugodtan, amikor felkelünk, semmi sem változik, még mindig meglesz a világ. És hogy mi vár ránk 2013-ban? Megtudhatjuk a Meteor csillagászati évkönyv 2013. évre szóló kötetéből!

Geminidák, Ursidák

Decemberben két érdekes meteorraj is jelentkezik: a látványos Geminidák, és a maga nemében szintén érdekes Ursidák. Az Ikrek csillagképből kiinduló Geminida meteorok óránkénti száma 50-60 körül alakul, néha magasabb is lehet. A december 14-i fagyos éjszakák nagyon ritkán derültek, emiatt csak kevés esélyünk van megfigyelni a látványos meteorrajt, de a szerencsés alkalmakkor az augusztusi Perseidákhoz hasonló, vagy még szebb hullást is láthatunk. A Geminida meteorok a (3200) Phaeton nevű, földközeli aszteroidából erednek, mely valószínűleg egy régi, kiégett üstökösmag. Az alacsony gáztartalom miatt a Geminida meteorok kemény, csóva- és nyom nélküli jelenségeket produkálnak, ugyanakkor számos fényes és hosszú rajtag figyelhető meg, különösen a radiáns kelésekor. Az igazi látványosság december 15-én hajnali 1 és 3 óra között várható.

Az Ursidák radiánsa (EarthSky.org) 

Az Ursidák szülője egy üstökös, a radiáns a Kis Medve bétája mellett található. Érdekes látványt nyújtanak a Pólus mellől, a Nagy- és Kisgöncöl közül érkező hosszú, néha fényes meteorok. Gyakoriságuk nem túl magas, de már a Geminidák idején láthatunk néhány tagot óránként. December 22/23 éjszakáján, hajnali 2 óra körül várhatjuk a legtöbb Ursida meteort. Egyik raj megfigyelését sem fogja zavarni a Hold: a Geminidák maximuma újholdra esik, az Ursidák maximuma idejére pedig le fog nyugodni kísérőnk.

A Geminidák radiánsa (Astronomy) 

M42: A Nagy-Orion-köd egész éjjel kitűnően látható.

M50: A Monoceros (Egyszervú) csillagkép déli részén nagyon látványos a 6 magnitúdós nyílthalmaz, amely elég elhanyagolt. Csillagláncai csigaformát alkotnak.

M38 és NGC 1907: A fényes, 6m-s M38 laza, szinte centrum nélküli nyílthalmaz, mely kis nagyítással remek látvány, de a nagyítás növelhető, hisz elég sok komponenst tartalmaz. Az NGC 1907 nagyon közel, alig 1 fokra található délnyugat felé. A 8 magnitúdós nyílt csillaghalmaz sokkal sűrűbb, de nagyon távoli, ezért 10-15 cm-es műszer kell a részleges bontáshoz.

NGC 2362: Ez a déli csillaghalmaz a Canis Maior, a Nagy Kutya csillagkép déli részén, a tau CMa körül található. Erős déli deklinációja miatt nagyon jó déli horizont szükséges az észleléséhet, de fényessége elég magas (2,5-3 magnitúdó körül), hogy kissé gyengébb égen is észrevegyük. Ugyanakkor a nyílthalmaz jelentős fényessége főleg a 4 magnitúdós tau CMa-nak köszönhető, mely valódi halmaztag. A többi csillag, mely fészekaljként övezi a tau-t, összesen 4 magnitúdós összfényességű. Ez a Tejútrendszer egyik legfiatalabb nyílthalmaza, alig egymillió esztendős.

Sánta Gábor, MCSE-Polaris