Égi kalendárium: 2012. január
A 2012-es év nem bővelkedik látványos fogyatkozásokban, az év legjelentősebb eseménye, a június 6-i Vénusz-átvonulás még messze van, a világvége pedig – bár sokan hiszik, hogy december 21-én bekövetkezik – csillagászati szempontból értelmezhetetlen “jelenség”.
Maradnak a jól bevált, “hagyományos” látványosságok. Az esti égen magasan áll a Jupiter, a Vénusz láthatósága egyre kedvezőbb, a korán kelők pedig már a Mars és a Szaturnusz részletere kíváncsiak. Aki arra, kíváncsi, miként örökítik meg a magyar amatőrcsillagászok a Jupitert, többek között az MCSE Csillagváros elnevezésű közösségi portálján csodálhatják meg tagtársaink eredményeit (regisztráció szükséges a képek megtekintéséhez). A Jupiter lesz a januári Meteor egyik kiemelt témája is. A bolygókkal foglalkozó rovat a legutóbbi időszak érdekességeit mutatja be, míg Kurucz János arról ír, hogy miért szép, miért érdekes a bolygók megfigyelése amatőr eszközökkel.
A bolygók járása
Merkúr: Január 1-jén még másfél órával kel a Nap előtt, a hónap első felében napkelte előtt figyelhető meg a délkeleti ég alján. Kedvező hó eleji láthatósága azonban fokozatosan romlik, a hónap közepére eltűnik a reggeli fényben, és csak február második felében lesz újra látható.
Vénusz: Az esti égbolt feltűnő égiteste, magasan a délnyugati látóhatár felett látható. A hónap elején majdnem három, a végén három és fél órával nyugszik a Nap után. Fényessége -4,0m-ról -4,1m-ra, átmérője 13″-ről 15,1″-re nő, fázisa 0,83-ról 0,74-ra csökken.
Mars: Előretartó, majd 24-étől hátráló mozgást végez előbb az Oroszlán, majd a Szűz csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagy részében megfigyelhető. Fényessége 0,2m-ról -0,5m-ra, átmérője 9,1″-ről 11,8″-re nő.
Jupiter: Előretartó mozgást végez a Halak, majd 8-ától a Kos csillagképben. Feltűnően látszik az éjszakai délnyugati égen, éjfél után nyugszik. Fényessége -2,5m, átmérője 41″.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Szűz csillagképben. Éjfél előtt kel, az éjszaka második felében látható. Fényessége 0,6m, átmérője 17″.
Uránusz: Az esti órákban figyelhető meg a Halak csillagképben. Késő este nyugszik.
Neptunusz: A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben, a Vízöntő csillagképben.
Jupiter-holdak jelenségei
A Jupiter és holdjai, különösen négy Galilei-holdja egy mini Naprendszert alkotnak. A nagy holdak közel gömbszimmetrikusak, átmérőjük eléri vagy meghaladja a mi Holdunkét. Pályájukon stabil mozgást végeznek, vélhetően kialakulásuk óta. A rendszert távcsövével először megfigyelő Galileit a kis holdak Jupiter körüli mozgása a Nap-középpontú világmodell elfogadására ösztönözte. A holdak mozgásainak megfigyeléséből következtette Olaf Römer, hogy a fény terjedési sebessége véges, majd a 17-19. században széles körben használták a Jupiter-holdak mozgásának jelenségeit földrajzi helymeghatározására. Manapság, a pontos órák és térképek korában erre nincs szükség. Ugyanakkor az amatőrcsillagász számára élményt jelent a holdak jelenségeinek nyomon követése, sőt, elvégezheti a méréseket is saját örömére.
A jelenségek négy típusát különböztetjük meg:
1. A hold elvonul a Jupiter korongja előtt. Ebben az esetben maga a holdkorong látható – nagy nagyítással – a Jupiter felhőzete előtt. Általában 25 cm körüli távcső szükséges az észleléshez, a holdak legtöbbször világos korongként jelennek meg. Néha nem könnyű észrevenni őket.
2. A hold árnyékot vet a Jupiter korongjára. Igen gyakori és látványos jelenség, a bolygófelszínen egy kontrasztos fekete pötty jelenik meg, amely lassan vándorol. A hold általában a bolygó látszólagos közelségében tartózkodik, leggyakrabban nincs látóirányunkban. Utóbbi csak oppozíciókor fordul elő. Az árnyékkorong, amelynek területén a Jupiteren napfogyatkozás zajlik, már közepes, 8-10 cm-es távcsövekkel is látható, de 100-150x-es nagyítást kell alkalmazni. Az árnyék be- és kilépése nehezen mérhető, inkább a centrálmeridiánon való átmenetet érdemes mérni. Ritkább, de 2012-ben is többször előfordul, hogy egyszerre két hold árnyéka látható a Jupiteren.
3. A hold belép a Jupiter korongja mögé, majd kilép onnan. A bolygó eltakarja előlünk egyik vagy másik kísérőjét.
4. A hold belép a Jupiter árnyékkúpjába, majd kilép onnan. A földi holdfogyatkozásnak megfelelő jelenség, amelyet az oppozíció előtt és után kényelmesen megfigyelhetünk, hiszen ilyenkor nem a JupiterNap egyenes mentén tartózkodunk, hanem némi szögben látunk rá a tengelyre. Ugyanakkor a Jupiter árnyékkúpja mindig a Nappal ellentétes irányú, így ilyenkor a bolygó mellett „elnézve” megfigyelhetjük holdjainak fogyatkozásait, amelyek igen látványosak.
Pontos pozícióméréseket is ezek tettek egykor lehetővé. Mivel a holdak sem pontszerűek, és az árnyék széle is elmosódott (a Jupiter légköre miatt), fokozatos fényességcsökkenést tapasztalunk. A megfigyeléshez legalább 5-7 cm-es távcső és 60-80x-os nagyítás szükséges.
A belső holdak (Io, Europa) fogyatkozásai sűrűbben követik egymást, és gyakoribbak is, míg a külső holdak jelenségei ritkábbak. A Callisto fogyatkozásai 6 évente következnek be, jelenleg a fogyatkozások még 4 évig szünetelnek, de a hold a bolygó déli pólusától alig 9″-re halad el. Ennek időpontját külön kiemeljük.
Januárban és februárban a bolygó az esti égbolton jóval oppozíciója után, kényelmes magasságban figyelhető meg. Ezért csak a derült(ebb) időben kell bíznunk, hogy néhány látványos jelenséget észlelhessünk. Január 7-én előbb az Europa, majd az árnyéka is átvonul a korongon, valamint 19:56 és 21:50 UT között láthatjuk a Ganymedes fogyatkozását. Január 14-én ismét az Europa átvonulása és árnyékának megjelenése visz színt a borús téli hétköznapokba.
Holdárnyék a Jupiteren 2004. március 6-án. Nagy Zoltán Antal és Tordai Tamás felvétele a Polaris Csillagvizsgáló 20 cm-es refraktorával készült.
Quadrantida-maximum január 4-én hajnalban: Az év leggazdagabb meteorraja
A legintenzívebb, minden évben
visszatérő meteorraj a január elején jelentkező Quadrantidák, melyet az
idei évben január 4-én hajnalban láthatunk – amennyiben a
ködtakaró is úgy akarja.
A rajt 1825-ben fedezte fel Antonio Brucalassi. Azért nevezték
el Quadrantidáknak, mert a 19. században némely
csillagatlaszban a Hercules, Bootes és Draco csillagképek
között volt még egy konstelláció, melyet
Quadrans Muralisnak neveztek – a mai csillagtérképeken már nem jelölik,
területe beolvadt a szomszédos csillagképekbe.
A legutóbbi évekig
úgy gondolták, hogy a Quadrantidák egy régi, pályáján
nagyon szétszóródott áramlat. Azonban a néhány évvel ezelőtt újra
elvégzett analízis eredményeként ma már inkább egy fiatal, csak kb. 500
éves rajnak tekintik. Ez azt jelenti, hogy a meteoroid részecskék
keletkezésért felelős szülőobjektum még mindig a törmelék között
található. Peter Jenniskens, a téma nemzetközileg elismert vezető
szakértője alapos megfontolások
után arra következtetett, hogy a raj a 2003 EH1 kisbolygótól
származik. Ezt a kisbolygót a LONEOS program fedezte
fel 2003. március 6-án. A szinte azonos pályaelemek és
az üstökösszerű pálya valószínűsíti,
hogy tényleg ez a kisbolygóként katalogizált
objektum lehet a raj szülőégiteste. Elképzelhető, hogy a 2003
EH1 egy éppen inaktív fázisban lévő
üstökös, hiszen egy kisbolygó – jelenlegi
tudásunk szerint – nem tudja szétszórni
anyagát a pályája mentén.
A Quadrantidák radiánsa a Bootes és a Hercules
csillagképek között található. Derült idő esetén január 4-én hajnalban
érdemes kinézni az ég alá, hullócsillagokra vadászni (térkép: space.com
nyomán).
A Quadrantidák meteorraja január
1. és 5. között jelentkezik, maximuma 2012. január
4-én 8:20-kor várható, vagyis mi csak az egyre szaporábban jelentkező meteorokat látjuk, a maximumot már nem. Az éjszaka második felében érdemes a Quadrantidákra vadászni, a leglátványosabb hullást szürkület előtt láthatjuk. A rajtagok
fényesek, kékesfehér színűek
és gyorsak. A raj megfigyelését a hideg idő igen megnehezítheti, az
észleléshez komoly felszereléssel készüljünk, ahogy azt a 2008-as mátrai
expedíció beszámolójában is olvashatjuk.
További előrejelzések, érdekességek a Meteor csillagászati évkönyv 2012. évi kötetében:
