Égi kalendárium: 2015. július | MCSE

Égi kalendárium: 2015. július

Itt az igazi nyár, júliussal ránk köszöntöttek a “rövidnadrágos” éjszakák, amikor a lehető legkényelmesebben végezhetjük esti-éjszakai megfigyeléseinket. Ne feledjük: júliussal beköszöntött az észlelőtábori szezon is!

Bolygók

Merkúr: A hónap elején másfél órával kel a Nap előtt, a keleti ég alján kereshető napkelte előtt. Láthatósága lassan romlik, 15-én már csak egy órával kel korábban, és lassan elvész a Nap fényében. 23-án felső együttállásban van a Nappal. 31-én már megkísérelhető napnyugta utáni fellelése a horizont közelében, de csak fél órával nyugszik később, mint a Nap, láthatósága nagyon rossz.

Vénusz: Fényesen ragyog az esti nyugati égen, de a láthatósága rohamosan romlik. A hónap elején még két órával a Nap után nyugszik, a hónap végén már csak húsz perccel később! Fényessége -4,6m-ról előbb -4,7m-ra nő majd visszacsökken -4,5m-ra. Átmérője rohamtempóban nő, 32,6″-ről 51,8″-re, fázisa ezzel párhuzamosan drasztikusan csökken 0,34-ról 0,08-ra.

Mars: Előretartó mozgást végez az Ikrek csillagképben. A hónap végén már kereshető napkelte előtt a keleti látóhatár közelében, láthatósága gyorsan javul. Fényessége 1,6m-ról 1,7 m-ra csökken, látszó átmérője 3,6″-en állandósul.

Jupiter: Előretartó mozgást végez az Oroszlán csillagképben. Az esti nyugati égbolt feltűnő égiteste, késő este nyugszik. Fényessége -1,8m, átmérője 32″.

Szaturnusz: Hátráló mozgást végez a Mérleg csillagképben. Az éjszaka első felében látható, éjfél után nyugszik. Fényessége 0,3m, átmérője 18″.

Uránusz: Éjfél körül kel, az éjszaka második felében látható. 26-án előretartó mozgása hátrálóvá válik a Halak csillagképben.

Neptunusz: A késő esti órákban kel. Az éjszaka nagy részében látható a Vízöntő csillagképben.

Csillagvizsgalo_csikosok-kicsi

Újabb bolygóegyüttállás július 18-án

A június 30-i Vénusz-Jupiter együttállást követően is feltűnő a két égitest a kora esti égen. Nyugati irányban, egyre alacsonyabban és egyre távolabb látható az “álompár”. Ezen az estén szinte megismétli az égbolt a június 20-i együttállást, csak a Hold, a Jupiter és a Vénusz egymáshoz, illetve a Regulushoz viszonyított elhelyezkedése lesz más. Mivel ekkor már sokkal közelebb lesznek a Naphoz, az égi négyest alacsonyabban, a szürkületben kell keresnünk. Megpillantásuk nem fog gondot okozni így sem, hiszen amikor a Hold 7%-os sarlója 5 fok magasan áll (19:00 UT körül), még gond nélkül észlelhető, s a bolygók ekkor még 7-8 fok magasan, a Regulus pedig még feljebb áll. Így a szabad szemes látvány szinte teljesen biztosnak ígérkezik, binokulárokkal azonban kétségtelenül láthatjuk mind a négy égitestet.

A Nagy Nyári Háromszög legszebb nyílthalmazai

A nyári éjjeleken a tájékozódást megkönnyíti három fényes csillag: a Vega, a Deneb és az Altair, amelyek hatalmas háromszöget rajzolnak az égre – ez a Nagy Nyári Háromszög. A Vega egy 26 fényévre lévő fiatal, forró, kékesfehér óriáscsillag, amely körül porkorong található, benne bolygók fejlődhetnek. Az Altair még közelebb, 16 fényévre található fehér óriás, és a kutatások szerint olyan gyors a tengelyforgása, hogy ha kissé még jobban felgyorsulna, akkor szét is szakadhatna, vagy legalábbis anyagcsomók válnának le róla az egyenlítője mentén. A Deneb 1800 fényéves távolságával ezerszer olyan messze van, mégis csaknem ugyanolyan fényes. Ez azt jelenti, hogy egymilliószor több fényt kell kibocsátania, mint az Altairnak – a Deneb egy szuperóriás. Rövid élete már a végéhez közeledik, kozmikus értelemben hamarosan szupernóvaként lángol majd fel.

A három érdekes csillag által közrezárt területen – illetve a hozzájuk tartozó csillagképekben – sok szép és izgalmas csillaghalmazt találhatunk, amelyek közül most csak néhányra hívjuk fel a figyelmet.

A Lant csillagképben, a Vega közelében helyezkedik el az igen idős NGC 6791. A nyílthalmazokat néhány tucattól pár ezerig terjedő számú csillag alkotja, és idővel széthullanak, tagjaik vonzása nem képes egyben tartani a csoportot. Ugyanakkor minél több tagból áll egy halmaz, annál tovább marad egyben. Az igen idős nyílthalmazok mind viszonylag sok csillagot tartalmazó képződmények, bennük számos vörös óriáscsillagot fedezhetünk fel. Ilyen csillaghalmaz az NGC 6791 is, kora 9,5-10 milliárd esztendő. A távcsőben kb. 8,5 magnitúdós kerek foltként mutatkozik, de mivel csillagai 14 magnitúdónál is halványabbak, csak 20 cm-es vagy nagyobb távcsővel van esélyünk legalább részlegesen felbontani. A különös nyílthalmaz 16 ezer fényéves messzeségben helyezkedik el.

Az NGC 6819 szintén nagyon sűrű csoport, de az előzőnél sokkal fényesebb, 7 magnitúdó körüli foltként észlelhető. Sajnos kissé távol fekszik minden fényes csillagtól, ezért viszonylag nehéz megtalálni, különösen egy kezdőnek. Ilyenkor érdemes GoTo mechanikát használni, és kis nagyítású okulárral ráállni a helyére. Már egy 10 cm-es műszerrel nagyon nyilvánvaló lesz a halmaz foltja, és ha megfelelő nagyítást használunk (min. 150x), akár részben fel is bonthatjuk a 11-13 magnitúdós komponenseket tartalmazó csoportot. Érdekes hogy, a halmaz centrális része erősen háromszögletűnek mutatkozik. Teljes bontásához 20 cm-es távcső szükséges.

A δ Cygnitől 1,8 fokkal északnyugatra található a 6,8 magnitúdós NGC 6811, amelyet nagyon könnyű megtalálni és észlelni is. Akár a legkisebb binokulárokkal is a nyomába eredhetünk, egy 8-10’-es, központi sűrűsödés nélküli, kerek foltot fogunk látni. Mivel csillagai az NGC 6819-hez hasonlóan 11-13 magnitúdó közöttiek, egy 15-20 cm-es távcsővel könnyen csillagaira bonthatjuk. Különösen széppé teszi ezt a csoportot csillagainak koszorúhoz vagy gyűrűhöz hasonló elrendeződése.

Az M39 az egész Tejút egyik legfényesebb nyílt csillaghalmaza (4,6 magnitúdós), amely könnyen látható szabad szemmel is. Látcsővel egy sziporkázóan szép, háromszög alakú csillaghalmazt látunk majd, amely ködösséget nem tartalmaz, teljesen bontott. Az M39 olyan fényes, hogy a sasszemű megfigyelők akár szabad szemmel is felbonthatnak benne néhány csillagot, hiszen három komponense is fényesebb 7 magnitúdónál.

Az M 39 közelében találjuk a sziporkázó ékkőként ragyogó kicsiny NGC 7062-t, amely a Hattyú egyik legszebb nyílthalmaza. A 8 magnitúdós, 7’-es égitest az LDN 1027 sötét köd pereménél található, amely markáns ékként metszi merőlegesen ketté a Tejutat. A csoport négyszög alakja már kis műszerrel is szembeötlő, felületét kettőscsillagok tarkítják. 20 cm-es távcsővel részleges bontás érhető el, de a teljes feloldáshoz 25-30 cm-es teleszkóp szükséges.

A γ Cygni régió színes, kavargó ködösségeit – az IC 1318 részeit – szinte csak fotókon rögzíthetjük, de az NGC 6910 egy olyan kis ékkő itt, amelyet akár a legkisebb távcsövekkel is megcsodálhatunk. Két igen fényes csillag között egy halványabb égitestek alkotta láncot láthatunk, ez maga a halmaz – nem túl gazdag, de igen egyedi formájú. A két fényes csillag közül az egyik egy sokkal távolabbi háttér-, a másik egy közeli előtércsillag, így csak maga a láncszerű képződmény a halmaz, de a fényes csillagok nagyban hozzájárulnak a látványhoz.

Utolsóként következzék az NGC 6940-et. A 20’-nél valamivel nagyobb csoport összfényessége kevéssel 6 magnitúdó alatti, épp ezért már látcsövekkel, pl. 7×35-ös binokulárral is kényelmesen megfigyelhető. Ha legalább 10 cm-es távcsővel észleljük, a halmaz könnyen felbomlik 9-12 magnitúdós komponensek kissé lazának tűnő, de zavarba ejtően népes gyülekezetévé. Talán ez a Kis Róka (Vulpecula) legszebb csillaghalmaza.

Az NGC 6940 (NY, Vul) Ábrahám Tamás fotóján, amit 200/1000 reflektorral, Canon EOS 400D fényképezőgéppel, 19x1 perc expozíciós idővel (ISO800) készített

Az NGC 6940 (NY, Vul) Ábrahám Tamás fotóján, amit 200/1000 reflektorral, Canon EOS 400D fényképezőgéppel, 19×1 perc expozíciós idővel (ISO800) készített

Aktív az AG Pegasi!

Júniusban érkezett a hír, hogy az AG Pegasi szimbiotikus változócsillag éppen kitörésben van. Az 1860-1870-es időszak  kitörése óta nem volt aktív a csillag, az utóbbi évtizedekben 8,5-9,0 magnitúdós volt. A kitörést többen is észlelték, többek között Kósa-Kiss Attila Nagyszalontáról. Az előző maximum lefutása rendkívül lassú volt. Nagyjából tíz év alatt fényesedett 9,0-6,0 magnitúdó között, majd a maximum után szinte folyamatosan halványodott 9,0 magnitúdóra. Másfél évszázadnyi halványodás után most ismét aktív a csillag, így érdekes észlelési feladatot jelent nemcsak júliusra, hanem a következő évekre is.

Az AG Pegasi észlelőtérképe. A jobbra lent látható fényes csillag az epszilon Pegasi.

Az AG Pegasi észlelőtérképe. A jobbra lent látható fényes csillag az epszilon Pegasi.