Égi kalendárium: 2016. november

November hagyományosan az egyik legködösebb hónap. Bízunk benne, hogy idén másként alakul, hiszen érdekes együttállások várnak ránk!

A bolygók járása

Merkúr: A hónap nagyobb részében a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. 20.-a után már kereshető napnyugta után a délkeleti látóhatár közelében, de ekkor még csak fél órával nyugszik a Nap után. Ez az érték a hónap végére ötven percre javul, ami nagyban növeli a megfigyelhetőségét.

Vénusz: Az esti délnyugati ég feltűnően ragyogó égiteste. A hónap elején bő másfél, a végén közel három órával nyugszik a Nap után, kitűnő megfigyelhetőséget biztosítva. Fényessége -4,0^m-ról -4,2^m-ra, átmérője 14,0″-ről 16,7″-re nő, fázisa 0,78-ról 0,69-ra csökken.

Mars: Előretartó mozgást végez a Nyilas, majd 8-tól a Bak csillagképben. Késő este nyugszik, az esti órákban látszik a délnyugati ég alján. Fényessége 0,4^m-ról 0,6^m-ra, látszó átmérője 7,5″-ről 6,5″-re csökken.

Jupiter: Előretartó mozgást végez a Szűz csillagképben. Kora hajnalban kel, a hajnali órákban feltűnően látszik a délkeleti égen. Fényessége -1,7^m, átmérője 32″.

Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Kígyótartó csillagképben. A hónap első felében még kereshető napnyugta után a délkeleti ég alján, utána belevész az alkonyati fénybe. Fényessége 0,5^m, átmérője 15″.

Uránusz: Az éjszaka nagy részében kereshető a Halak csillagképben. Hajnalban nyugszik. Hátráló mozgása a hónap végén lassulni kezd.

Neptunusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg a Vízöntő csillagképben. Éjfél körül nyugszik. Mozgása 20-án vált hátrálóból előretartóra. 

Hold–Aldebaran-együttállás november 15-én

Ha az időjárás engedi, szép látványt fog nyújtani ezen az estén a Bika csillagképben járó telihold, amely alig egy fokra lesz az 1 magnitúdós Aldebarantól. Mivel a jelenség alatt a páros közel lesz a horizonthoz, látványos éjszakai tájképek lesznek készíthetőek.

Hold–Jupiter-együttállás november 25-én

Igazán nem panaszkodhattunk az év korábbi szakaszaiban sem, ám a november 25-i hajnali Hold–Jupiter-együttállás az egyik legszebbnek ígérkezik. A fogyó Hold csak 16%-ban lesz megvilágítva, így a hamuszürke fény erősnek ígérkezik. A jelzett időpontban csak 1,4°-ra lesz tőle a Jupiter (a Hold peremétől kicsivel több mint 1°-ra), a két égitest lenyűgöző látványt fog nyújtani binokulárokkal, vagy akár kisebb nagyítású távcsövekkel. A Hold és a bolygó könnyen fényképezhető lesz, egy DSLR kamerával, akár hosszabb (600-1000 mm) fókuszú távcsövekkel érdemes fotózni a párost.

A november 25-i Hold-Jupiter-együttállás a hajnali égen: a Hold csekély fázisa és a kis távolság miatt igen látványos lehet.

Haldokló vörös óriás: az R Cassiopeae

A mira típusú változók egyetlen periódussal jellemezhető fénygörbéi ellenére fényváltozásuk közel sem olyan szabályos, mint pl. a klasszikus cefeida csillagoké. Legtöbb miránál ciklusról ciklusra jelentkező fénygörbeváltozásokat tapasztalunk, amelyek jelentkezhetnek amplitúdóban, illetve periódusban. Ezek egyik legfeltűnőbb reprezentánsa a Cassiopeia csillagkép számtalan mirája között is elsőként felfedezett R Cassiopeae. Legutóbbi két maximuma jól példázza a fényességváltozás szélsőséges anomáliáit: míg 2013 végi maximuma során alig érte el a 7^m-s fényességet, addig 2015-ben megközelítette a 4^m-t, ezáltal a ritkaságszámba menő, maximumban szabad szemmel is jól megfigyelhető változók között tarthatjuk számon. Népszerűségét növeli, hogy fényessége minimumban sem esik jelentősen 12^m alá, így fénymenete egészen kis távcsövekkel is végigkövethető.

Az R Cas a hosszabb periódusú (P = 430 nap) mirák közé sorolható. Fénygörbéje jellegzetesen fűrészfogszerű, felszálló ága jóval meredekebb, mint a leszálló, ráadásul gyakran kialakul egyfajta „púp” a fénygörbe különböző pontjain, bizonyítékot szolgáltatva a mirák néhol teljesen kaotikus oszcillációjára.

A csillag M színképtípusú, oxigénben gazdag, élete végén járó vörös óriás, sugara mintegy 340-szerese Napunkénak. Érdekessége, hogy – pontosan nem tisztázott okokból – tömegvesztése jelentős, mintegy 10^-7 M_o/év. A csillagot körülölelő, mintegy 12 km/s sebességgel táguló porfelhő igen nagy kiterjedésű, mintegy 3 ívperc átmérőjű. A fiatal, kb. 10 000 éves, csupán infravörös tartományban látszó képződmény, aszimmetrikus tágulásából következtetve valószínűleg kölcsönhatásban van az intersztelláris anyaggal.

További információk a Meteor csillagászati évkönyv 2016. évi kötetében találhatók.

A Cassiopeia változócsillagairól a Meteor 2016/10. számában olvashattunk hosszabb cikket.

• MCSE-tagtoborzó 2017!