Észleljük a Galileiről elnevezett holdfelszíni alakzatokat!

Égi kísérőnk tőlünk látható oldalán két felszíni alakzat is őrzi
Galileo Galilei (1564-1642) nevét, annak latin formájában: a
Galilaei-kráter és Rima Galilaei, vagyis Galilei-rianás.

A Hold felszínének Galileiröl elnevezett alakzatáról néhány nappal
ezelőtt Görgei Zoltán érdekes cikket közölt a "Hét csillagászati képe"
rovatban (2009/07. hét),
amelyhez szép rajzot is mellékelt a
Galilaei-rianásról. Azért, hogy ebben az éveben és a későbbiekben
bármikor felkereshessük a Galilei nevét viselő holdi alakzatokat,
összeállítottam egy kis figyelemfelhívó észlelési
ajánlatot. Érdemes tehát akár vizuálisan megfigyelni, lerajzolni,
illetve asztrofotókon megörökíteni a Galileiről elnevezett holdfelszíni
alakzatokat.

A Galilaei-kráter és -rianás az Oceanus Procellarum (Viharok Óceánja)
holdrajzi nyugati részén, a holdkorong peremétõl nem messze találhatók.
Megfigyelésükre kedvezõ idõszak vagy elsõ negyed után 4-5 nappal, tehát
nem sokkal holdtölte előtt, vagy pedig utolsó negyed után 4 nappal,
vagyis újhold elõtt következik be. Ekkor kerülnek ugyanis a terminátor
közelébe, amikor a kontrasztviszonyok megkönnyítik megfigyelésüket.

A Galilaei-kráter a holdrajzi északi szélesség 10,5 fok és nyugati
hosszúság 62,7 fokánál található 15 km átmérõjű és mintegy 1,4-2,2 km
mély, éles peremű, viszonylag fiatal kráter. A közepénél csak enyhe
központi kiemelkedése van. A kráterfalról aláguruló törmelék az idõk
folyamán gyűrű alakban halmozódott fel a kráteraljzat szélénél, de ezt
csak a kráter felett elrepülõ, abba merõlegesen belelátó holdszondák
felvételei mutatják. A Galilaei-kráterhez 15 kisebb-nagyobb
szatellita-kráter tartozik, amelyek átmérõje 1-15 km közötti. A
holdfelszín görbülete miatt a peremhez közel lévõ Galilaei-kráter a
vetületi hatás miatt ellipszisnek látszik. A helyi dél körül, vagyis
utolsó negyed környékén még a belsejét világítja meg a Nap, de a
kráterperem miatt a kráter részben takarásban van a Földrõl nézve.


A Galilaei-kráter belsejét részletesen mutatja a Lunar Orbiter IV
holdszonda által mintegy 2670 km magasságból készített felvétele (kép:
NASA Lunar Orbiter IV-162-H2, LPI, LTVT).

A
másik alakzat, a Rima Galilaei egy nagyon vékony, nehezen megfigyelhetõ
rianás a Galilaei-krátertõl északkeletre az északi szélesség 11,9
és nyugati hosszúság 58,5 fokánál húzódik. Jól megfigyelhetõ részének
hossza mintegy 89 km, de a teljes hossza eléri a mintegy 180-185 km-t
is. A mélysége azonban nem ismert pontosan. A Rima Galilaeitõl nem
messze keletebbre húzódnak a Marius-dombok, amelyek közelében terül el
a nevezetes Marius-dóm vidék, a Hold legnagyobb, õsidõkben aktív
vulkáni vidéke. A Galilaei-rianás a Marius-domb- és dóm-vidék rétegei
felett képzõdött, tehát minden bizonnyal fiatalabb azoknál, és tõlük indulva lefelé kanyarog. A környéken több, kisebb névtelen
rianás is van – és milyen érdekes, ezek végei a Marius-dombság alatt tűnnek el, ami
valószínűsíti a rianások és az õsi vulkáni tevékenység
közötti kapcsolatot.

MISSING DST IMAGE!!!!

A Galilaei-kráter (G) és Rima Galilaei digitális asztrofotón a Reiner
Gamma

fényes, feltûnõ albedó alakzat közelében található. Egyszeri
(snapshot) felvétel 2008. augusztus 21-én készült egy TAL200K
módosított MC távcsõvel Canon EOS 400D DSLR kamerával, majd pedig
unsharp mask alkalmazásával a halvány részletek ki lettek erösitve,
ezért a holdperem túl fényesnek látszik (kép: a szerzõ felvétele).


Mivel a Galileirõl elnevezett alakzatok kis méretű, nem túl feltűnõ
holdfelszíni alakzatok, megtalálásukat a tõlük nem messze lévõ néhány
feltűnõbb alakzat könnyítheti meg. Hozzájuk legközelebb a feltűnõ,
jellegzetes alakú, mintegy 70 km kiterjedésű fényes Reiner Gamma albedó alakzat és a
30 km átmérõjű Reiner-kráter, valamint dél-nyugati irányban a holdperem
felé a nagy, 60 km-es Cavalerius- és a 118 km-es Hevelius-kráter
jelenthet tájékozódási pontokat. Mindezek az alakzatok a Rükl
Holdatlasz 28-as számú térképén azonosíthatók.

Érdekesség, hogy a Holdnak ezen táján, a Planitia Descensusnak
elnevezett vidékén hajtott végre sima leszállást 1966. február 3-án a
szovjet Luna 9 holdszonda, amelynek képfelvételei is bizonyították,
hogy a Hold felszíne szilárd, és nem kell tartani az űreszközök
holdporba való belesüllyedésétõl. Korábban pedig a Galilaei-kráterhez
még ennél is közelebb csapódott a Holdba a Luna 8 holdszonda.

 
Kapcsolódó internetes oldalak és cikkek:

Ajánljuk...