Amerikából jöttünk…

… mesterségünk címere: napfogyatkozás. A 2017. augusztus 21-i Nagy Amerikai Napfogyatkozásról várjuk szeretettel amatőrcsillagász honfitársaink képeit, videóit, beszámolóit abban a reményben, hogy ismét sikerül összeállítani egy rendkívüli jelenség észlelőinek listáját. Az adatok gyűjtését Keszthelyi Sándor tagtársunk vállalta.

untitled

Így messziről úgy látszik, hogy 2017. augusztus 21-én az Amerikai Egyesült Államok területén lezajlott napfogyatkozásra sok-sok honfitársunk utazott, egyénileg, családosan, vagy kisebb-nagyobb csoportokban. Talán a magyar csillagászat története során a legtöbb magyar által látott – külhoni – teljes napfogyatkozása volt ez.

GreatAmericanSunMoonEarthJó lenne legalább azt összegyűjteni, hogy kik és honnan figyelték meg a 2017. augusztus 21-i égi jelenséget! Ezért kérem, hogy akik a jelenség idején a totalitás sávjában tartózkodtak, az oda utazók legalább azt szíveskedjenek a címemre megírni, hogy:

1./ Az USA melyik államában és annak melyik településén tartózkodtak? Esetleg Google Earth koordináták is jöhetnek.
2./ Kik voltak jelen név szerint? Ők melyik magyarországi településről érkeztek? Jelezzék, ha szakcsillagász, vagy ha amatőrcsillagász az illető, a többi nyilván családtag, barát…
3./ Használtak-e látcsövet, távcsövet, fényképezőgépet – és milyent?
4./ A teljesség perceiben felhőtlen, vagy milyen más volt az ég állapota?
5./Ezen kívül pár sort is írhatnának a körülményekről és élményekről, akár a jelenségről, akár az utazásukról is.

Mindezt egy összeállításba próbálom rendezni és majd közzétenni itt, az MCSE honlapján, és a Meteor folyóiratban is.

Természetesen a Meteorba szívesen látnak rövidebb-hosszabb beszámolókat (és fényképeket) a teljes napfogyatkozással kapcsolatban. Miként szervezték meg az utat, milyen úti élményeik voltak, hogyan jutottak az észlelőhelyre, melyen körülmények között zajlott a jelenség, miként fogadták őket és a napfogyatkozást a helyiek, milyen médianyilvánosságot tapasztaltak az USA területén. Ám, talán nem mindenki grafomán – így ha megírnátok a fenti alapadatokat, már azzal is sokat segítenétek. Telnek majd az évek, az évtizedek – és gondolnunk kell a T. Utókorra is!

Az információkat Keszthelyi Sándor gyűjti: keszthelyi.sandor52@gmail.com

http://www.mcse.hu/egyesulet/egyesuleti-hirek-2017/amerikabol-jottunk/

A 2017. augusztus 21-én a teljes napfogyatkozás sávjában tartózkodó észlelőink:

Papp András, Oregon

Nappali sötétség 18 év különbséggel

Gyerekként egy ismeretterjesztő könyv utolsó oldalán láttam egy érdekes előrejelzést az 1999-es Európát átszelő napfogyatkozásról. A térképeken jelzett nyomvonalat az akkori földrajzatlaszomban meghosszabbítva hamar rádöbbentem, hogy bizony tőlünk – a kertünkből – is megfigyelhető lesz ez a ritka esemény. Annak ellenére, hogy ekkor még nem foglalkoztatott az amatőrcsillagászat nagyon vártam ezt az augusztusi napot. Szüleim gondoskodtak a megfelelő szűrőeszközök beszerzéséről, mivel sok információ kavargott ekkoriban, hogy mikor, hogyan és mivel szabad a napba nézni. Gyerekként talán fel sem fogtam az eseményt. Ahogy emlékszem nem is voltam teljesen tisztában vele, hogy mit is kell figyelni pontosan a teljes totalitás alatt.

Az elmúlt években, felnőtt fejjel, a csillagászattal kapcsolatos egyik nagy álmom volt, hogy újra átélhessek egy teljes napfogyatkozást. Az elmúlt években több lehetőség is adódott ilyen esemény megfigyelésére, de biztosra akartam menni. Mindközül az amerikai napfogyatkozás tűnt a legreálisabbnak. Az ország nagy, az árnyék nyomvonala kellően hosszú és széles egy jó reményekkel kecsegtető észlelőbázis kiválasztásához. Nem egy piciny szigeten kellett összetömörülni, mint a Spitzbergák, valamit elkerülhetőnek tűnt az Indonéz időjárás kiszámíthatatlansága is. Végül, de nem utolsó sorban az augusztusi szabadságolások idején egy utazás az újvilágba könnyen tetszőleges hosszúságú nyaralássá bővíthető.

A tervezést nagyon korán, szinte egy évvel az esemény előtt elkezdtem. Legfontosabb szempont a megfelelő helyszín kiválasztása volt. Mivel a kontinensen belül repülővel is nagyon egyszerű eljutni szinte bárhova, így kizárólag az időjárási statisztikára hagyatkoztam a helyszín kiválasztása során. Nem meglepő módon ezzel kapcsolatosan óriási adatbázisok és segédanyagok álltak rendelkezésre az interneten. A megfelelő helyszín kiválasztásához számos tippet szereztem a szervezett keretek között, külföldről induló napfogyatkozás túrák célhelyszínei alapján. Amit a Portland közelébe eső kedvező helyszínek körvonalazódtak, a nagy roham és áremelkedés előtt, lefoglaltuk szállásunkat és az elengedhetetlen bérautót. Hónapokkal később meglepettem láttam, hogy a még megmaradt szobák ára hírtelen többszörösére nőtt, már ha volt még miből válogatni…

Mindeközben itthon az első fotografikusan megörökítendő napfogyatkozásomra készültem. A fotósfelszerelést a lehető legkisebb méretben és súlyban, mindössze egyetlen egy kézipoggyász méretű bőröndben akartam magammal vinni. Tisztában voltam vele, hogy az ott eltöltött idő jó részében ezen felszerelés csak a bőrönd fenekén fog lapulni. A “főműszert” végül egy fotóállványon nyugvó Fornax10 mechanika, egy 1,4x-es nyújtóval ellátott Canon 300mm-es teleobjektív, valamint az egyébként is nálam lévő Canon 700D fényképezőgép testesítette meg. Az optikákat Németh Csabától kaptam kölcsön, segítségét ezúton is szeretném még egyszer megköszönni. A műszer kiválasztását követően hosszas tervezés kezdődött annak érdekében, hogy a rendelkezésemre álló 2 perces totalitásból a maximumot tudjam majd kihozni. A felvételeket úgy terveztem, hogy laptopról vezérelve fogom végigfotózni megfogadva így az interneten olvasott tanácsokat. Ezzel a megoldással lehetőségem nyílt szinte az összes fontos fényképezőgép beállítás szabad állítására minden egyes felvétel között. Emlékszem napokat töltöttem az expozíciós sorozat megalkotásával, mert a program sajátosságai miatt nem tudta pontosan megjósolni a teljes sorozat elkészítéséhez szükséges időt. Stopperrel mértem, szimuláltam a körülményeket, mert a fotózásnak bele kellett férnie abban az ominózus 122 másodpercbe. Mivel itthon végigpróbáltam minden mozzanatot vagy százszor, így izgalommal telve, de teljesen felkészülten indultam útnak.

Ahogy Amerikába érkeztünk egyből tapasztaltuk, hogy hetekkel az égi esemény előtt a csapból is a „nagy amerikai napfogyatkozás” folyik. A NASA tévécsatornája naponta megújuló, több órás műsorokat állított össze az eseménnyel kapcsolatosan. Az egyik ilyen műsorból derült ki, hogy az első számú célpontom környékén, hatalmas területen erdőtűz tombol, melynek a füstje egy kedvezőtlen széljárással akár teljesen meghiúsíthatja a sikeres észlelésemet Már napokkal a napfogyatkozás előtt a környék fő közlekedési útvonalain hatalmas közlekedési dugókról számoltak be a hírforrások. Emiatt a napfogyatkozás előtti este, a híreket figyelve, át kellett értékelne azt otthon kényelmében megszőtt terveimet. Az utolsó esti időjárás jelentés, valamint a füsthelyzet miatt úgy döntöttem, hogy a listámon másodikként jegyzett észlelőhely irányába indulunk el a hajnali órákban. Nehéz volt ezt a döntést meghozni, mert az eredeti célhelyszínemre meseszép tájakon keresztül jutottunk volna el. Azon az éjjelen alig tudtam aludni, tele voltam izgalommal és bizonytalansággal. Vajon milyen lesz, sikerül –e majd az, amit terveztem?

Végre eljött a hajnal. Egy korábban olvasott intelmet megfogadva – miszerint, ha úgy gondolod időben elindultál, akkor már el vagy késve – az itthon kigondolt indulási időpontnál egy órával korábban indultunk el az oregoni Aumsville irányába. Az autópályák zsúfoltak voltak, de szerencsére még normális tempóban tudtunk haladni. A Nap első reggeli sugarait már a kiszemelt helyen letáborozva, az előttünk nem sokkal ékezett, helyi napfogyatkozás vadászok társaságában figyeltük meg. Gyorsan telefonáltunk egyet haza, hogy mindenkit megnyugtassunk jó helyen vagyunk és az idő is nekünk kedvez. Tőlünk Madras – mint első számú célpont – irányába tekintve némi párásodás vagy füst látszódott.  Megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy jó helyre jöttünk.

Annak ellenére, hogy az előző napon még azon tanakodtunk mit is fogunk csinálni öt órán keresztül az első kontaktusig, az idő gyorsan telt. A körülöttünk lévők meglehetősen barátságosak voltak, a helyi rendőr a szokásosnál is gyakoribb járőrözése közben még jó szerencsét is kívánt az összegyűlt társaságnak. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy szép kis tömeg gyűlt össze a parkban, de még így sem voltak annyian, mint a legnépszerűbb célpontoknál. Később a hírekből és személyes beszámolókból is azt hallottuk, hogy mozdulni sem lehetett Madras és Salem környékén.

A fogyatkozás másodpercre pontosan a megadott időpontban kezdődött. A távvezérlővel ütemezett expozíció rendben elindult, a következő fontos időpontig még volt egy kis időm, amely alatt szabadszemesen követtük a fogyást. A Nap egyre csak fogyott és fogyott, már szokatlanokká váltak a fények és árnyékok. Kezdett sötétedni. Úgy érzékeltem, hogy az idő kezd nagyon felgyorsulni. Mikor már csak egy egészen vékony sarló látszódott, előkerült a laptop is, hogy a totalitás alatt elvégezze a munka dandárját. Összekötöttem a kábeleket, a próbafelvételeket lefuttattam. Sajnos ebben a leglehetetlenebb pillanatban bekopogtatott Murphy… Látszólag minden jól működött, de a kamera többszöri próbálkozásra sem a felprogramozott expozíciókat hajtotta végre. A fényképezőm öntudatára ébredt. A Nap már nagyon vékony és tudtam, hogy már percen belül vagyunk a totalitástól, az expozícióknak 20 másodperc múlva menniük kellett volna. Az időérzékelésem itt teljesen elvesztettem, erre a helyzetre nem volt forgatókönyvem. Fotózni akartam bármi áron. Megengedhetetlennek tartottam, hogy a totalitás megörökítése nélkül jöjjek haza. A laptopot és az eredeti terveket félrehajítva, a kábeleket a helyükről kitépve, remegő kézzel, rendkívül ideges állapotban visszadugtam ez eddig jól működő távvezérlőt és az expozíciók manuális állítása mellett döntöttem. Időközben teljes sötétség lett. Nem rémlik, hogy 18 évvel ezelőtt ennyire besötétedett volna. Elképzelhető, hogy csak az emlékek kopnak meg idővel. A parkban a totalitás másodperceiben a jelenlévők eufórikus ujjongásai törték meg. Micsoda látvány, te jó ég de szép! Kiáltották az emberek.

Ezekben a teljes sötétség pillanataiban én két kézzel, emlékezetből babráltam a fényképezőgépet mialatt szabadszemmel az eget kémleltem. A látvány és az érzés leírhatatlan volt. Végre láttam a napkoronát, a felragyogó bolygókat és pár fényesebb, a látóirányba eső csillagot. Nem tudtam hány óra, mennyi van még vissza a totalitásból. Mintha csak másodpercek teltek volna el, miközben ismét megjelentek a Nap első sugarai. Az árnyék tova suhant kelet felé és az érdeklődők szép lassan elhagyják a parkot. Csak mi maradunk, hogy végignézzük a Hold utolsó csücskének a levonulását is.

Zárásként már “csak” egy 70 mérföldnyi autóút volt hátra. A mobilnet segítségével gyorsan ellenőriztük a forgalmi viszonyokat. Állt az autópálya egészen az úti célig, nem is csoda, hiszen az állam milliós nagyságrendű látogatói szinte egyidőben indultak útnak. Egy óra rostokolás után úgy döntöttünk, hogy a kisebb utak felé vesszük az irányt. Itt sem volt jelentősen kisebb a forgalom, de az útelágazások menekülési lehetőséget biztosítottak. Mi a rendkívül egyszerű, merre mennek kevesebben elvet követve, az oregoni tanyavilágot átszelve, némi kerülőt megtéve koraestére érkeztünk vissza a szállásunkra. Fárasztó nap volt. Gyorsan nyugovóra is tértünk, mert másnap már napkeltekor a repülőn kellett ülnünk.

Eddig nem értettem, hogy az embereket mi motiválja abban, hogy egy-egy napfogyatkozás alkalmával szó szerint a fél világot átutazzák. De most már minden egyértelmű lett számomra. A totalitás elmúltával egyetlen gondolat kavargott bennem: A helyszín nem érdekes, mikor is lesz a következő?

Papp András felvétele a totalitásról.

Papp András felvétele a totalitásról.

Balogh Gábor, Idaho

Balogh Gábor amatőrcsillagász és neje Csabai Márta, Budapestről. Megfigyelési hely: Idaho állam, MannCreek, gyakorlatilag a középvonalon, nem messze a Kígyó folyótól. 44° 21’57.77” N , 116° 52’41.76” W. Totalitás 2m 11sec. Felszerelés: 66 mm-es f/5.9 ED APO fotóállványon + Canon 700D. Ragyogó derült ég, 30°C körüli hőmérséklet. A részletes beszámoló:

“Napfogyatkozás-nagykorúság és ezüstlakodalom az idahói prérin:

Amikor megkaptam a 2017-es Meteor évkönyvet és megláttam a fogyatkozás pontos dátumát, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ide el kell mennünk, mivel 25 éve éppen augusztus 21-én volt az esküvőnk a feleségemmel…

Első terveink szerint Oregonban szerettük volna nézni a napfogyatkozást, de miután februárban már csak egyetlen szállást találtunk – 530 ezer Ft-ért – a sávban, így tovább keresgéltünk. Kint hallottuk nyilatkozni a napfogyatkozással foglalkozó egyik könyv szerzőjét a televízióban, hogy már 3 éve lefoglalta a szállását – kissé érthetetlen módon nem is a legjobb asztroklímájú helyre… Szintén érzékelteti a helyzetet, hogy Oregonban állítólag 1000 dollárért is kiadtak sátorhelyeket farmerek a földjeiken az augusztus 20-ai éjszakára. Végül a mi szállásunk Boise-ban, Idaho fővárosában volt, ahol nyomasztóan ható felhőkkel fedett ég fogadott minket. A Nagy Nap reggelén azonban már szép derült volt az ég, 6-kor indultunk a megfelelő észlelési hely keresésére. Az út nem volt tömött, csak a Kígyó folyó völgyében, Weiserben gyülekezett a tömeg a McDonald’s közelében, biztos, ami biztos…Néhány mérfölddel távolabb, a középvonal tájékán már kisebb volt a forgalom. Észlelőhelyünket Mann Creek-ben a találtunk meg a totalitás vonalában egy farmer földjén, aki 20 dollárért árulta a jegyet az eseményre. Az amerikai médiában és közvéleményben annyira elő volt készítve, hogy hatalmas tömegekre lehet számítani mindenütt, hogy a mi farmerünk is erre készült: mi a 246-os sorszámú „jegyet” kaptuk nála, tehát legalább ennyi embert várt. De csak 13 autó árválkodott végül a földjén – szemben a közelben lévő egyéb helyekkel, melyek egyikén-másikán tényleg tömeg volt, de ezeken jobb infrastruktúrával (legalább wc-vel) készültek a tulajdonosok. Mi elégedettek voltunk, hogy körülöttünk nem volt szinte senki és szép kilátás nyílt a lekaszált tarlóról körben a dimbes-dombos idahói prérire. A farmerünk kevésbé örült, sőt kifejezetten ideges volt: nem csak a remélt hatalmas bevétel elmaradása miatt, hanem mert szorongott a napfogyatkozástól, amiről elmondása szerint korábban nem is hallott, nem tudta, hogy létezik ilyen jelenség. Érdekes volt látni-hallani, hogy szinte archaikus félelmek jelentek meg nála, főként azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az állataival: hogyan fognak reagálni a tehenek, a lovak. Nem is várta meg a totalitást, hanem amikor elkezdett sötétedni és látta, hogy ennek fele sem tréfa, bevágta magát az autójába és elszáguldott: feltehetőleg az állatokhoz, hogy megnézze, ott vannak-e és élnek-e még… A totalitás alatt élvezhettük a különleges csendet, a jelentősen hűvösebb tájban. A következő percekben a lassan visszatérő madárhangok jelezték, hogy a nagy várakozás után örülhetünk a tizennyolc év után újra látott csodának és a huszonöt éves házassági jubileumnak. A harmadik kontaktus után sokan útra keltek, így abban reménykedtünk, hogy a tömeg egy része már távozik, mire a fogyatkozás végén mi is elindulunk. Ebben azonban tévedtünk, az úton az autópályáig ötmérföldes járműsorok ballagtak gyalogos tempóban hazafelé.”

Kettesben a prérin.

Kettesben a prérin.

A fogyatkozás fázisai (montázs).

A fogyatkozás fázisai (montázs).

A totalitás.

A totalitás.

 

Szulovszky András, Idaho

A budapesti Szulovszky András amatőrcsillagász és felesége Szulovszky Brigitta is Idaho államban, egy Mackay nevű volt bányászvárosnál (szél. 43,915757 hossz. -113,441879) észlelt. Műszereik: 10×50 Scopium binokulár napszűrővel, Skywatcher 102/500 akromát napszűrővel, AZ-4 mechanika alu háromlábon, Canon 60d. Körülményeik: derült ég, távoli erdőtüzek füstje kicsit rontotta a légkört.

Élménybeszámolója: “2017 januárjában eltökéltem magam hogy meg fogom nézni a nagy amerikai napfogyatkozást. Döntésemben nagyban közrejátszott, hogy sajnos a 99-es hazai eseményről sikerült lemaradnom. Az ismerőseim körében végzett nem reprezentatív felmérésből számomra az derült ki, hogy nagyon sokan, feltehetőleg a média nem túl pontos tájékoztatásának hatására a totalitást is védőszemüveggel nézték, lemaradva ezzel a lényegről. Bevallom nekem is újdonság volt, mikor Mizser Atilla nem is olyan régen felhívta a figyelmem erre az igen fontos tényezőre. Februárban összeállt az útiterv, és mivel időközben feleségem is eldöntötte, hogy velem tart, ezért egy nyári vakációvá bővült a kiutazás. Külön köszönet a nagyszülőknek két gyermekünk felvigyázásáért! Fontos szempont volt, hogy lehetőleg felhőtlen legyen az ég, erre az ország nyugati részében volt a legnagyobb esély. Munkahelyi kiküldetés kapcsán pár évet már sikerült (át)élni az USA-ban, így nem ért minket kulturális és kulináris sokk, a korábban kitapasztalt jó dolgok átélése kellemes nosztalgiát ébresztett bennünk. Elrepültünk Salt Lake City-be, ahonnan autóval mentünk tovább a totalitás sávja felé. A szállások már februárban szinte teljesen elfogytak, ezért egy lakóautóvá alakított Dodge Caravan bérlése mellett döntöttünk, ami igen rugalmas és relatíve gazdaságos megoldásnak bizonyult. Főleg hogy az utolsó pillanatban módosítanunk kellett az úticélt a nagy forgalom és az időjárás miatt. Végül Idaho államban kötöttünk ki két nappal a fogyatkozás előtt, egy Mackay nevű volt bányászváros kempingjében szálltunk meg. Sokat barangoltunk a környéken, volt időnk a Sziklás-hegység láncai között kiválasztani a majdani észlelőhelyünket. Az esemény napján mi már kora reggel a kotyogóssal frissen lefőzött kávénkat kortyolgattuk az észlelőrétünkön. Gyors reggeli után összeraktam a felszerelést, még egyszer hálát adtam, hogy minden poggyász sikeresen megérkezett. A várakozás egyáltalán nem volt unalmas, ünnepinek mondható napfolt csoportokkal kedveskedett a mi Napunk. Majd megindult a visszaszámlálás, és a Hold belépésekor ujjongás hallatszott az egyébként elhagyatott környékről. A következő időszak már lassan és nyugodtan telt, szép lassan elkezdett sötétedni majd hűlni a levegő. A totalitás közeledtével egyre gyorsabban kevesbedett a Nap fénye a távcsőben, és valami egészen furcsa izgalom lett rajtam úrrá, az ismeretlentől való félelemhez tudnám legjobban hasonlítani. Ezt az érzést csak fokozta az egyre növekvő csend, a várakozás csendje. Majd minket is elért a száguldó Hold-árnyék, és bekövetkezett. Gyönyörű volt, lenyűgöző, egyszerűen nincsenek arra szavak, amit akkor átél az ember, az egy életre szól. Megérte. Már hónapokkal korábban megfogadtam, hogy nem fogok fotózni, azt a bő két percet nem fogom erre pazarolni, úgyis születnek majd jobbnál jobb képek szakértő kezek által. A végén persze nem bírtam ki, remegő kézzel fél percet beáldoztam az időmből. Sajnos nem tartott sokáig, mikor megjelent a ragyogó gyűrű, tudtuk, hogy újra el kell bújnunk a napfólia mögé. Mi kitartottunk a légvégéig, majd elindultunk délre Utah felé, ahová a maradék vakációnkat beterveztük. Utah csillagászati paradicsom, az út alatt sikerült két arany fokozatú csillagoségbolt-parkot is meglátogatni. A Sagittarius és környéke lebilincselő látványt nyújt, mintha itt kezdődne csak igazán a Tejút. Egyszer majd délebbre is el kell menni… ”

Meteorral a világ körül (Szulovszky András).

Meteorral a világ körül (Szulovszky András).

Protuberanciák a napperemen Szulovszky András felvételén.

Protuberanciák a napperemen Szulovszky András felvételén.

 

Szabó Róbert, Tennessee

Dr. Szabó Róbert Nashville mellől, Tennesseeből családjával együtt észlelte a jelenséget egy kéthetes utazás során „Nemcsak a hellyel, de az időjárással is szerencsénk volt, a részleges fázis néhány percében zavartak csak felhők. Az első kontaktus helyi idő szerint 11:58-kor kezdődött, míg a totalitásra 13:28-ig kellett várni. Ez azt is jelentette, hogy a Nap magasan állt a látóhatár felett. Maga a fogyatkozás gyorsan zajlott. Szerencsére a teendőket begyakoroltuk a gyerekekkel: mikor csinálunk panorámafotót, ki mit nézzen a kritikus időszakban. Ez a gyakorlat nagyon hasznosnak bizonyult akkor, amikor élesben történtek a dolgok, hiszen így senki sem felejtette magán a szemüveget, és mindenki a lényegre tudott koncentrálni. A bolygók közül a Vénuszt és a Jupitert, a csillagok közül a Regulust vettük észre. Az idő rövidsége és a vékony fátyolfelhőzet miatt a halványabb égitestek észlelését nem erőltettük. Fényképezésre mindössze egy okostelefont és egy Canon DSLR-t használtam.” (Forrás: Meteor 2017. 9. sz. p. 23.)

Élményeiről hírportálunkon számolt be, háromrészes cikssorozatban.

Lukács Dávid, Dél-Karolina

Lukács Dávid Dél-Karolinából észlelte és fotózta a jelenséget. (Forrás: Meteor 2017. 9. sz. p. 23.)

Brlás Pál, Oregon

Brlás Pál Oregon államból jelenti: “Bánfi János, Busa Sándor, Ignátkó Imre és Brlás Pál sikeresen megfigyelte a nagy amerikai napfogyatkozást. Budapestről London, Chicago érintésével repültünk Portlandbe, OR. A leghosszabb útszakaszon Boeing 787 Dreamlinerrel utazhattunk. Visszafelé az olcsóbb repülőjegy miatt Dallas felé jöttünk, felszállást követően két zivatargóc is kialakult, aminek a villámai látványosak voltak, a repülő természetesen kikerülte a viharokat. Csodás látványt nyújtott éjjeli kivilágításban Denver, amit érintett a gép útvonala.

brlas-oregon-2

Bánfi János, Brlás Pál, Ignátkó Imre és Busa Sándor.

brlas-oregon-1brlas-oregon-3Remekül éreztük magunkat Oregonban, luxus körülmények között telt az utazásunk. Csodálatos tájakat láthattunk, megismerkedhettünk a nagyon kedves, önzetlenül segítő helyiekkel. Bérelt luxus autóval meglátogattuk Oregon nevezetességeit. Portland északi kertvárosi részén laktunk egy 4 csillagos hotel szuper apartmanjában.

A megfigyelés helyéül Salemet néztük ki pár éve, tartalék Madras volt.

Az időjárási előrejelzések és a jobb közlekedés miatt Salemtől délre a centrális vonalat választottuk. Gyönyörű tiszta égen észlelhettük egy farmon teljes nyugalomban, ellátással a legnagyobb égi csodát. 2 perc 1 másodpercig tartott a teljesség, de a belépés és kilépés vitt mindent, gyönyörű volt. A Nap koronája átmeneti a maximum és a minimum között (a teljes mérete nem fért a távcsőre szerelt fényképezőgép látómezejébe). A fogyatkozás kezdetét és végét egy számítógépes applikáció segítségével pontosan tudtuk, nagyon jól látható volt a polarizálódó fény, a közeledő árnyék, a teljesség alatt jól láttuk a Vénuszt, a távcsőben a Nap mellett a Regulust.

A megfigyelés koordinátái: N 44°48′ 15″ W 123°02′ 01″ Az I5-ös út mellett a Sunnyside Drive-on egy farm területén, Salem, OR délre.

A mellékelt képek szerzője Brlás Pál, 80/540 APO ED távcsővel, …”

Jónás Károly, Nebraska

Jónás Károly nagyon-nagyon részletes beszámolója a 6 fős csapat élményeiről: ” USA Napfogyatkozás expedíció 2017. (Hajsza a derült ég után!) Az 1999-es híres, Európán és Magyarországon is átvonuló teljes napfogyatkozás szárosz-ciklusbeli párja (18 év és 11 nappal később) Észak-Amerikán vonult hasonlóképpen keresztül. Ezért kis csapatunk keménymagja másfél évvel ezelőtt elkezdett játszani a gondolattal, hogy erre az alkalomra egy expedíciót kellene szervezni. A lelkesedést rövid időn belül tettek követték (útvonaltervezés, repülő társaság kiválasztása, szállások lefoglalása, autóbérlés, kiutazási okmányok elrendezése stb.). A szervezés alatt többen is jelezték, hogy csatlakoznának a csapathoz, de nagyrészük lemorzsolódott, amikor megtudták, hogy ez nem kifejezetten nyaralás lesz, hanem expedíció. (A cél az volt, hogy a Nap külső koronájának finom szerkezetét tudjuk megfigyelni, lefotózni.) Erre a mai napig a teljes napfogyatkozás a legalkalmasabb lehetőség. Ehhez minél tisztább égboltra van szükség, nem igazán elég a “csak kicsit felhős” látvány. Ebből kifolyólag már a szervezés alatt számítottunk rá, hogy akár több ezer kilométert is autóznunk kell, és lehetnek olyan éjszakák, amiket nem kényelmes szálláson töltünk majd, hanem nomád körülmények között kint a szabadban, az autókban kényelmetlenkedve, a közel 150 kilógrammnyi felszerelés társaságában. Ez a későbbiekben be is igazolódott!

Az indulás előtt pár hónappal véglegesen eldőlt, hogy az expedíciónak 6 tagja lesz. Az út szervezője: Molnar Kristian, és lánya Molnar Eszter Szlovákiából, Tepliczky István, és lánya Tepliczky Csilla, valamint Ferencz Tamás, és jómagam Jónás Károly Magyarországról.

Az expedíció időtartama augusztus 16-a és 28-a közé lett tervezve. Indulás Budapestről Londoni átszállással Chicagóba. Az utazás mindennel együtt megközelítően 13 órát vett igénybe, és szerencsére zökkenőmentes volt. Megérkezésünk után szinte azonnal a reptéri autókölcsönzőbe mentünk ahol átvettük a már jó előre lefoglalt 2db Nissan Versa személyautót. Miután ezt is sikeresen elrendeztük, a következő cél az első szálláshelyünk elfoglalása volt.

Chicago külterületén egy kulturált csendes szálláson töltöttük az első éjszakát. Másnap reggel kipihenve a reggelizés és a bevásárlás után útra keltünk, hiszen meglehetősen hosszú út állt előttünk. Estére már Iowa állam fővárosában Des Moines-ba kellett érnünk a következő pihenőhelyünkre. Ez több mint 500 km-re van nyugatra Chicagótól. Az út során rengeteg érdekes dolgot láttunk. Például átautóztunk a Mississippi felső szakasza felett! Mint szinte minden Amerikában, ez is hatalmas. De sorolhatnám a kétszer hatsávos utakat, a hatalmas kamionokat, terepjárókat hatalmas lakókocsikkal, vagy a lélegzet elállítóan hosszú, akár másfél km-es tehervonat szerelvényeket. Iowa főleg mezőgazdasági állam. Az utak mentén ameddig a szem ellátott, kukoricaföldek, és feldolgozó üzemek, mezőgazdasági telepek tömkelege volt. Számomra már ekkor meglepő volt, hogy Amerika belső területe mennyivel másabb, mint a nagyvárosok. Az autó utak és azok környezete jó állapotban tisztán rendben van tartva, eldobált szemetet szinte elvétve láttunk csak. A településeik igényesek tiszták, és ami még feltűnő volt, hogy ebben az országban mekkora a hazaszeretet. Szinte minden épületen ki van téve a nemzeti lobogójuk! Az emberek meglepően segítőkészek voltak az egész expedíció során, jó páran meg is kérdezték honnan jöttünk, mikor hallottak minket magyarul beszélni, hiszen számukra nagyon érdekes és furcsa volt ez a nyelv. Estére Des Moines-ba érkeztünk, és elfoglaltuk a második szállásunkat.

Másnap reggel az összepakolás és a reggelizés után ismét útnak eredt a csapat, hiszen a következő állomás már Nebraska állam közepén volt, Stapleton városka szélén egy farmer családnál. Ez Des Moines-tol jó 630 km-rel nyugatabbra volt. Út közben ismét bevásároltunk, feltöltöttük az élelmiszer és üdítőkészleteinket, és persze időnként pihenés és tankolás véget is megálltunk, hiszen eléggé fárasztó és hosszú volt az út. A farmercsaláddal még az expedíció szervezése alatt vette fel a kapcsolatot Molnar Kristián, és ők némi anyagi ellenszolgáltatásért két mindennel felszerelt lakókocsit biztosítottak számunkra az ottlétünk alatt. Az előzetes tervek szerint a napfogyatkozást is innen szerettük volna megfigyelni, de a természet egy picit átírta a forgatókönyvet. 18-án, pénteken késő délutánra meg is érkeztünk Stapletonba, ebbe a jó hangulatú, de istenháta mögötti kis településre. A házigazdák, egy idősebb házaspár kedvesen fogadtak minket, és szinte azonnal megmutatták a környéket, autóval körbevitték a csapatot. Szombaton és vasárnap, azaz a fogyatkozás előtti hétvégén a városka rodeó versenyt is rendezett, amire természetesen a házaspár nekünk is intézett belépőket. Naná hogy elmentünk!

19-én, szombaton mindenki kihasználta, hogy az előző napokhoz képest tovább lehet aludni. Ez a nap úgy is a pihenésről és rodeóról szólt volna, ám a friss időjárási előrejelzések picit rontottak a csapat hangulatán. Ugyanis 21-én hétfőre, pont a fogyatkozás napjára több helyre, közöttük Stapletonra is felhősebb időt ígértek. Így hát mielőtt elmentünk volna a délutáni rodeóra, ki kellett találni mi legyen a folytatás, mivel már csak a vasárnap ált rendelkezésünkre, hogy megfelelő derült ég alá autózzunk. A rodeó a városka szélén volt, és délután 4 órától este 11-ig tartott. Sokan jöttek a környező településekről is, így szinte teltházas volt a rendezvény. Az első órákban gyerekeknek volt játékos vetélkedő, birkákat kellett a résztvevőknek megülni, majd szabadon eresztett csirkéket kellett játékosan elkapniuk, mindezt időre. Ezt követően már nagyobbacska lányoknak, fiuknak pónilovakat kellett felszerszámozni, meglovagolni, majd a felszerelést leszedni a lovakról időre. Ez után pár perc szünet következett, majd először lányoknak, utána fiuknak időre kellett egy adott pályán végiglovagolni. Innentől kezdett látványosabbá válni a rendezvény. Ezt követően, ami ebben a műfajban elképzelhető, mindent megmutattak a résztvevők. Volt lasszóval szarvasmarha elfogás, és megkötözés, volt bika és vadló betörés, amik elég veszélyesnek is tűntek, mert itt tényleg nem betanított állatokkal csinálták a műsort.

Már szombat délután a rodeóra induláskor feltűnt, hogy nem alaptalanok az időjárási előrejelzések. Nebraska jelentős része síkvidék, így nincs különösebb akadálya annak, hogy nyugatról, vagy északról frontok törjenek be váratlanul. Nem is csoda, hogy tornádó szezon idején ez is veszélyeztetett terület. A délelőtt folyamán szinte zavartalan derült ég volt, de koradélutánra a nyugati, északnyugati égen jelentős gomolyfelhő képződés indult be, és alkonyatra egészen komoly zivatarcellává fejlődött. Szinte uralta az egész északi eget.

Arra számítottunk, hogy napnyugta után szépen összeroskad, szétesik, és lassan feloszlik. De ennek pont az ellenkezője történt. Tovább növekedett, és a szél is egyre jobban megélénkült.

Mire besötétedett, és a rodeó is véget ért, a cella több középpontúvá fejlődött és szinte megállás nélkül villámlani kezdett. Elég messze lehetett tőlünk, mert dörgést nem lehetett hallani, és látszólag nagyon lassan mozgott északnyugatról délkelet felé. Amint visszaértünk a farmra, egy fényképezőgépet munkába állítottunk, hátha készít egy két érdekes felvételt. Nos, hát nem csalódtunk, volt értelme koptatni a gépet! Ahogy a zivatarzóna távolodott, meg volt az esélye, hogy akár magas légköri jelenségeket is foghatunk. Ez is beigazolódott. Kora reggelre elvonult a zivatarrendszer, mindenki elvonult pihenni. Ám napkelte környékén arra ébredtünk, hogy ismét feltámadt az északi szél, ész szinte rázta a lakókocsikat, amiben pihentünk. Kilépve a szabadba szinte leesett az állunka látványtól. Észak felől egy újabb felhőtömb közeledett nagy sebességgel, szinte a földet súrolta.  Szinte pillanatok alatt végigsöpört a tájon, csapadékot nem adott, viszont szelet annál inkább csinált. Reggel kérdeztük a helyieket, hogy mi volt ez? Azt mondták, hogy ott ilyesmi többször is előfordult már, ők Jet stream-nek nevezik. Azaz futóáramlás, ami olykor a talajt is eléri, mint ebben az esetben is.

Az átélt izgalmak után, délelőtt összepakoltunk, és elindultunk a következő állam Wyoming irányába. Ott két települést is kinéztünk Caspert, illetve Douglast. Erre a térségre derült felhőmentes időt mutattak az előrejelzések, és mind a két település a napfogyatkozás középvonalán helyezkedett el. De ez további több mint 500km autózást jelentett még nyugatabbra. Stapletont a hátunk mögött hagyva, tovább autóztunk nyugat felé. A táj egyre kietlenebbé vált, a hatalmas kukoricaföldeket fokozatosan a füves préri váltotta fel. Ameddig a szem ellátott dombokkal tűzdelt füves pusztaság mindenfelé, fákat csak elvétve lehetett látni. Ebben a térségben már a szarvasmarhatartás a fő bevételi forrás.

Mielőtt még elértük volna Wyomingot, útba ejtettük Nebraska egyik nevezetességét a Chimney Rock-ot! Ezt az érdekes képződményt már messziről észre lehetett venni. Különleges hangulatot adva uralta a tájat. Ahogy közeledtünk hozzá, több ideiglenes autós camping mellett is elhaladtunk, ahol az emberek már készülődtek a fogyatkozásra. A Chimney Rock közelében egy igényes kis múzeumot is találtunk, ahova be is mentünk.

Tovább haladva késődélutánra elértük Nebraska és Wyoming államok határát. Hogy meglegyen a kellő izgalom, arról az időjárás gondoskodott, ugyan is tovább haladva koraeste egy kisebb zivatarzóna keresztezte az utunkat. Mire Douglas városka közelébe értünk, a zivatarnak már nyoma sem volt. Itt egy autós parkolóban megállva térképen elemeztük a terepet, hol lenne a leg ideálisabb letáboroznunk a fogyatkozásra. Nos, viszonylag hamar, kevés autózás után a közelben találtunk egy megfelelő területet, egy kevésbé forgalmas út közelében. A már megtett közel 2000 km után ez szinte már semmiség volt! Egy jól belátható terepen letáboroztunk, és elkezdtük kipakolni a felszerelést. Ez az USA-ban nem is olyan egyszerű dolog, hiszen a legtöbb út mentén tilos megállni, csak az erre kijelölt táblával jelzett helyeken szabad. Ez itt is így lett volna, de a különleges eseményre, és a rengeteg érdeklődőre való tekintettel, a hatóság rugalmasan kezelte a dolgot, és mint másnap kiderült, felügyelte a biztonságos közlekedést a fogyatkozás ideje alatt. A felszerelések kipakolása, összeszerelése, és beállítása után, még egy darabig nézegettük a csodálatosan derült csillagos eget, de hajnalban mindenki elment az autókban pihenni egy kicsit a nagy esemény előtt.

Napkeltekor a csapatból már mindenki talpon volt, és elégedetten vette tudomásul, hogy derült szép idő van, csak nyugati irányban a távoli hegyek felett lehetett látni némi felhőzetet. Mivel a felszerelésünk viszonylag sok és nehéz volt, kénytelenek voltunk a távcsőmechanikák ellensúlyát idehaza hagyni. Ezt a helyszínen vízzel feltöltött műanyag kannákkal helyettesítettünk, ami a jelenlévő amerikaiaknak nagyon tetszett. (Egy Magyar, szigetelőszalaggal bármit megold!). A próbafelvételek, és a fényképezőgépek vezérlését végző laptopok tesztelése után, rövid reggelizést követően, már csak kevés idő maradt a fogyatkozás kezdetéig.

Helyi idő szerint, kevéssel negyed tizenegy után, elkezdődött a várva várt esemény! A Hold északnyugati irányból percről percre egyre többet takart ki a napkorongból. A fény fokozatosan gyengült, a táj egyre kontrasztosabbá vált. A fogyatkozás előrehaladtával a levegő fokozatosan hűlni kezdett, és a nyugati égen felhők jelentek meg, már nem csak a hegyek felett voltak. Szerencsére a jelenség közvetlen környezetében tiszta maradt az égbolt, így továbbra is zavartalanul figyelhettük a fogyatkozás kimenetelét, amit négy kistávcsővel, kettő teleobjektívvel, és kettő kamerával felfegyverkezve szándékoztunk megörökíteni.

A fogyatkozás maximuma helyi idő szerint 11:44-kor következett be. Hirtelen bealkonyodott! A természet elcsendesedett, de az emberek szokás szerint ujjongva, fütyülve, sikongva, kiabálva csodálták ezt a káprázatos jelenséget. Én élőben másodszor láttam teljes napfogyatkozást. 1999-ben is, és most is szinte megbabonázott! A totalitás ideje alatt vadásztávcsővel figyeltük meg a jelenséget, leírhatatlanul látványos volt! Ez alatt számos fényesebb csillag, és bolygó is láthatóvá vált az égen. Sajnos hamar véget ért, mindössze 2 perc 40 másodpercig élvezhettük a látványt. Utána ismét előbukkant a Nap, és gyorsan világosodni kezdett a táj.

A teljesség ideje alatt láthatóvá vált Napkorona, és a jelenség közvetlen közelében világító Regulus, az Oroszlán csillagkép legfényesebb, alfa csillaga. Egy túlexponált képen láthatóvá vált a Hold felénk néző oldala, amit a földről visszaverőd napfény világított meg gyengén. Egy túlexponált kép, hogy a napkorona külső szálas szerkezete is láthatóvá vált. Alulexponált felvételeknél a koronából kevés látszik, viszont előtűnnek a napkitörések is. A teljes fogyatkozás végén előbukkanó első napsugarak, amit a szakirodalom gyémántgyűrűnek szokott nevezni.

Miután véget ért az esemény, a társaság elkezdte összepakolni a felszerelést, és elindult Nebraskába, a Stapletoni farmhoz. A visszaút nem is volt olyan egyszerű. Rengetegen voltak a fogyatkozás után az autópályákon, ezért kisebb nagyobb dugók alakultak ki. Mi ezeket elkerülve, egy elhagyatott földúton szeltük át a prérit. Ennek köszönhetően Wyoming olyan részein autóztunk keresztül, amit a legtöbb turista csak természetfilmekben láthat!

A kerülőútnak köszönhetően késő estére megérkeztünk a farmra. Másnap kipihenve és a felszereléseinket rendbe téve kora délelőtt búcsúztunk a vendéglátóinktól. Hosszú út állt előttünk, hiszen messze volt még Des Moines illetve Chicago. A Michigan tó fővárosába érve, visszavittük a kölcsöntőbe a két autót, és a belvárosba metrózva elfoglaltuk a szálásunkat. A következő napokban megnéztük Chichago fő nevezetességeit, és augusztus 27-én este visszarepültünk Magyarországra.

Utóirat: A Nap és a Hold mozgását leíró egyenleteket sok-sok évtizede pontosan ismerjük, a fogyatkozások adatait másodpercre pontosan ki tudjuk számítani. Akkor hát milyen tudományos értéke lehet a napfogyatkozások megfigyelésének manapság? Nos, a Nap légkörének működési mechanizmusa még sok kutatnivalót tud adni a tudósvilágnak. Egyelőre például nehezen érthető és modellezhető, hogyan lehet mintegy 1 millió fokos a napkorona hőmérséklete, miközben a Nap felszíne “csak” kb. 6000 fok. Az ottani energia-átadási folyamatok megismerése viszont csak úgy lehetséges, ha minél több felvételünk készüljön a Nap légköréről. De nem elég ha, egy koronggal egyszerűen csak kitakarjuk a Nap gömbjét a távcsőben – a megfelelő kitakarást csak a Hold tudja “elvégezni”. No, ekkor kell rengeteg fotót készíteni, alkalmas beállításokkal. Ezért kellett mennünk 6 távcsővel és kamerával, megfelelően tiszta és száraz helyet találnunk, átautózva a fél amerikai kontinenst.”

Jónás Károlyék ide idézett beszámolója az Időkép oldalán is megjelent.

https://www.idokep.hu/hirek/usa-napfogyatkozas-expedicio-2017-(1-resz)

https://www.idokep.hu/hirek/napfogyatkozas-expedicio-az-amerikaban-(2-resz)

Dienes Péter, Nebraska

Dienes Péter egy 6 fős csapat tagjaként küldött szép beszámolót: “Teljes Napfogyatkozás USA, 2017. Még 2006-ban, a török napfogyatkozás sikerén felbuzdulva határoztuk el többen is, hogy a 2017-es amerikai fogyatkozásra mindenképp elmegyünk. Ahogy közeledett a nap, pár év távlatából már megindult a tervezgetés: Merre is megy pontosan az árnyék? Hogy lehet megközelíteni? Milyen a felhőfedettségi statisztika? Ez utóbbira a kínai kudarc után különösen kihegyeztük magunkat… Elsőként Caspert néztem ki helyszínként.

A várhatóan hatalmas érdeklődésre tekintettel már legalább fél évre előre kell gondolkodni: intézni kell a foglalásokat, gondoltuk. Mégis, Andris levelező listára írt felhívásra nem sok érdeklődő, és főleg nem szervező jelentkezett. Volt persze olyan is régi csapatunkból, akinél gyermekáldás érkezése okán ez nem volt meglepő.

Végül csapatunk 3 fő amatőr csillagászból: Dienes Péter, Maczó András és Turzó Péter, valamint 3 fő érdeklődőből állt: Dóró Szilvia, Trombitás Éva és Turzó Gábor. A csapat Budapestről indult, kivéve Andrást, aki már az előző nap feljött Kaposvárról.

Az út előtt egy nappal bombaként robbant a hír: a repülőjegyünket kiállító társaság, az Air Berlin csődöt jelentett! Szerencsére a szalagcím olvasása után levegőhöz jutva a cikkekből megtudtuk, hogy nincs nagy baj, segítséget kapnak és egyelőre nem állnak le a járatok.

Chicagóba érkezve derült ki, hogy ennek bizony egy másik amatőr csapat is nagyon örült: Kocsis Antalékkal a repülőtéri sorokban kígyózva találkoztunk össze, s mint megtudtuk ők St. Louis környékén próbálnak szerencsét.

Volt némi aggodalmunk azon is, hogy a temérdek távcső, mechanika és elektronika, amit a bőröndjeink rejtenek, nehogy fennakadjanak az ellenőrzési rendszeren, különös tekintettel arra, hogy a reptéri biztonsági kérdésekben éppen még tovább szigorító Egyesült Államokba próbáltunk bebocsátást nyerni. Bár valóban alapos ellenőrzéseken estünk keresztül, de szerencsére ez az aggodalom utólag megalapozatlannak bizonyult, fennakadás nélkül jutottunk át az ellenőrzéseken.

Bérautónkat felvéve két nap Chicago után a Nebraska államban található Kearney városka felé vettük utunkat, ami a teljesség középvonalától pár kilométerre délre helyezkedik el. Az egész napos út vége felé szemlélhettük végig, ahogy kialakul mellettünk egy államnyi méretű szupercella, mely érkezésünket látványos villámlással tüntette ki. A TV-ben megszakították az adást és egy fekete képernyőn fehér szöveget rendkívül komoly hangon felolvasva megtudtuk, hogy “komoly vihar közeleg és akár a háztetőket is megrongálhatja”. Remek kezdet egy fogyatkozáshoz, főleg Kína után…

Szerencsére még volt egy nap a fogyatkozásig, melyet a felkészülésre és a helyválasztásra tartottunk, de a részletes előrejelzések és műholdképek elemzése szerint úgy tűnt nincs maradásunk, még annak ellenére sem, hogy az ég közben kitisztult. Tovább kell mennünk nyugatra, nem is keveset.

Az amerikaiak valóban mindenből tudnak pénzt csinálni! Elképesztő mennyiségben láttunk különböző portékákat (pólót, hűtőmágnest vagy akár petpalackhidegentartó neoprémet) áruló, út szélére állított asztalokat, de a sáv közelében a szó szoros értelmében még a helyet is árusították fogyatkozás-nézés céljából – nem törődve azzal sem, ha az adott helyen egy perces teljességet sem lehet majd látni a 2 és fél perc helyett.

Terv szerint menet közben ellenőriztük volna az időjárási helyzetet, de először a mobilnet, végül már a mobil térerő is teljesen eltűnt. Mint később megtudtuk, a környéken még a bankkártya elfogadás sem működött az internet teljes összeomlása okán. Ha valahol, akkor erre épp az Egyesült Államokban nem számítottunk volna.

Végül nagyjából egy órával az első kontaktus előtt leparkoltunk a Lingle-től északra tartó 85-ös mellékút szélén a teljesség közepénél, ahol már több kilométer hosszan elszórva álltak mindkét oldalon az autók és mellettük campingszékekben, kisebb távcsövekkel, fényképezőgépekkel készülődtek az érdeklődők.

Gyorsan kipakoltuk felszereléseinket:

  • EQ3 + 80/600 ED APO + 550D
  • 70-300mm teleobi + 350D
  • 10×50 binokli
  • EQ1 + 80/400 lencsés
  • 80/400 lencsés
  • AZ Pronto + 90/1250 Makszutov-Cassegrain
  • számos kisebb fényképezőgép/kamera és fotóállványok
  • hőmérő a talaj feletti és a talajban 2cm mélyen
  • egy lepedő az árnyéksávok megfigyeléséhez

Mire mindent befejeztünk már nyakunkon is volt a jelenség kezdete. A Solar Eclipse Timer applikáció által a koordinátáink alapján pontosan jelzett időpont után néhány másodperccel már valóban láttuk és fényképeztük a beharapást.

A kiválasztott helyszín pazar körpanorámával bírt, különösen az árnyék érkezési oldalán, így a teljesség közeledtével jól érzékelhető volt, hogy a táj és az ég egyre sötétebb ez utóbbi irányban. A teljesség előtti pillanatkora ez a különbség nagyon látványos mértékig fokozódott, melyet az ellentétes irányban azonos időben és azonos beállítással fotózott képpár jól mutat.

Sík talajról lévén szó, az erős szél sajnos komoly problémákat okozott, ugyanis a lepedőt a környék összes nehezékével sem bírtuk rendesen kifeszíteni a talajon. Sajnos ez a megfigyelés kétes eredménnyel zárult, az árnyéksávokat ugyanis csak némi képzelőerővel állítanám, hogy láttuk / rögzítettük videóra. Meglepetésünkre a teljesség előtti percekben ugyan mintha a szél valamivel alább hagyott volna, de ez sem segített sokat a helyzeten. Ez “jól is jött”, mert a hőmérséklet jelentős esése okán már kezdtünk fázni.

Két érdekességet az élővilágban is megfigyelhettünk: A jelenséget velünk együtt figyelő szorgos hangyaboly ugyanis 10-15 perccel a teljesség előtt látványosan alább hagyott a rohangászással. Részben bebújtak a föld alá és sokkal nyugodtabb tempóra váltottak. Bár képekkel nem tudom igazolni, de bizonyára néhányuk kiült egy nyugágyra és egy itallal kezében, maga is a teljességet várhatta:-) Nyugalmukat mi sem biztosíthatta jobban, mint a helyi tücsökpopuláció, akik a sötétedést érzékelve hangos dalolásba kezdtek.

Majd – pontosan az app által jelzett időpontban – eljött a pillanat!

Az égen a Nap helye ismerős, mégis meglepő látványt nyújtott a 11 és 18 évvel korábbi emlékekhez képest. Térerő hiányában terveinkkel ellentétben már nem tudtuk ellenőrizni a korona és a protuberanciák várható elhelyezkedését így az Y alakú korona a meglepetés teljes erejével hatott. A Napot több oldalról körülölelő protuberanciák látványa többeket a távcsőhöz szögezett. A Naptól nyugatra a Vénusz szokatlanul fényesnek hatott, de szépen látszott a Naptól pár fokra elhelyezkedő Regulus is. A 70mm-es felvételeken a Nap közelében számos további halvány csillagot sikerült megörökíteni, melyekkel elsődleges célom az általános relativitáselmélet bizonyításául szolgáló híres megfigyelés megismétlése volt közel 100 év távlatából.

Sajnos az app könyörtelenül emlékeztet: közeleg a kilépés! 5,4,3,2,1. Fába szorult féregként üvöltöm a figyelmeztetést: “szűrőket vissza”!

A jelenség után nehéz fókuszáltnak maradni. Annyit még sikerült megtenni, hogy újra megnéztem a lepedőt: az árnyéksávok azonban még mindig nem adták meg magukat.

Mint idő közben egy Los Angelesből érkezett tanártól megtudtuk az út szélén álló “kollégák” már vagy 6 órája ott álltak helyükön és reggel órákon át dugóban álltak, hogy a helyszínre érkezzenek. Nos, ugyanez a dugó a teljesség után perceken belül ismét felépült. Mire a Hold végleg lelépett a színről és mi is összepakoltunk még javában araszoltak a kocsik és innentől már mi is.

Visszafelé az út során Chicagóig még kb. 1000 mérföldet kellett megtennünk, de ezúttal már egybefüggően, hogy elérjük a repülőnket hazafelé. Csak aludni álltunk meg illetve egy-egy nevezetességet röviden megtekinteni. Ezek között volt a VLBA rádiótávcső-rendszer Iowa Cityben elhelyezkedő tagja, mely a maga 25m átmérőjével lenyűgöző látványt nyújtott az erdőtüzek okozta színes naplemente háttere előtt.

Legközelebb 2024-ben lesz teljes napfogyatkozás az Egyesült Államokban. Ott a helyünk!”

Presits Péter, Idaho

Presits Péter részletes és szép (bár sok felé elkalandozó) beszámolója a Meteor 2017/10-es számában jelent meg, a vele együtt 7 fős csapat élményeiről: “Amerikai teljes napfogyatkozás” címmel:

“Az Amerikai Egyesült Államok kontinentális területén az utolsó teljes napfogyatkozás 1979-ben volt, amikor is a totalitás sávja az ország északnyugati részén vonult keresztül, viszonylag kis területet érintve. Az egész országot átszelő teljes napfogyatkozásig egészen 1918-ig, azaz közel egy évszázaddal kell az időben visszamenni, így érthető volt a rendkívül felfokozott várakozás az amerikaiak (és nem amerikaiak) részéről.

Emlékezzünk egy keveset: 1999. augusztus 11. Nevezetes dátum ez a gyönyörűséges szerda. Mi köze az amerikai fogyatkozáshoz? Lássuk csak: a két dátum közötti különbség 18 év 10 (és ⅓) nap. Azaz pontosan egy Szárosz-ciklus, amikor egy nagyon hasonló napfogyatkozás következik be a három főszereplő nagyon hasonló geometriai elrendeződése miatt, csak egyharmad napnyi fordulattal nyugatabbra húzódik égi kísérőnk árnyékkúpjának sávja. Mindkét fogyatkozás a 145. Szárosz-ciklushoz tartozik.

Múlik az idő. Általános iskolás koromban a földrajzkönyvben olvastam, hogy teljes napfogyatkozásokkor nappal éjszakai sötétség lesz, már ez felkeltette a fantáziámat, akkor 1989-et írtunk a Gergely-naptár szerint. 10 évet kellett várnom, hogy lássam a hazai 1999-es napfogyatkozást. Az meg már egy Szárosz-ciklusnyira, azaz 18 éve történt.

2017. augusztus 3-án hétfőnyi csapatunk (Iván Zsuzsanna, Molnár Gergely, Németh Lajos, Novák András, Novák Andrásné, Presits Péter, Szalkai László) kora reggel lázasan készülődött a Liszt Ferenc repülőtér terminálján. Hét napvadász előtt állt 21 nap, amelynek során a tengerentúlon (és még azon is túl) egy kalandos, rengeteg látnivalót kínáló expedíció ígérkezett. Köszönet illeti Novák Andrást és a Lupus Travel irodát az utazás megszervezéséért.

20170810_105058

Csapatunk az arizonai meteorkáternél.

presits-totalitas-regulus

A totalitás és a Regulus Presits Péter felvételén.

IMG_6687

Egy fa lombkoronája által létrehozott napsarlók az úttesten.

Isztambuli átszállással 2+13 óra repülőút után érkeztünk meg Kalifornia és talán az egész Egyesült Államok legszebb elhelyezkedésű elhelyezkedésű városába, San Franciscóba, amely egy félsziget csúcsán helyezkedik el, nyugaton a Csendes-óceán, keleten pedig a vitorlásokkal teli San Francisco-öböl határolja. A repülőút nem volt unalmas, mert érdekes földrajzi helyek felett repültünk át, Grönland hótakarói és a töredező jéghegyek, valamint a türkizkék tavak látványa fenséges volt.

San Francisco rendkívül sok látnivalót kínált. A magyarországi forró kánikulából érkezve meglepő volt a város hűvös időjárása, így hasznát vettük a pulóvereknek a városnéző buszok tetején. Ezekkel a turistabuszokkal bebarangoltuk a metropoliszt a hatalmas felhőkarcolókkal teli belvárostól a viktoriánus házakkal teli külsőbb területekig, majd a fókákkal teli híres 39-es mólóig. A meredek utcák a méltán híres villamossal különlegessé teszik ezt a helyet. Természetesen a programból nem maradhatott ki a híres Golden Gate híd. Látványos felvételek készültek egy kilátópontról: a vörös naplementében a téglaszínű híd ködbe borult, távolban az esti város és a növekvő Hold, az egyik égitest, amiért itt voltunk.

Másnap reggeli után Mariposa felé vettük az irányt, és fő úti célunk a Lick Obszervatórium volt. Rendkívül kanyargós, szerpentines úton emelkedtünk egyre magasabbra, majd végül a Mount Hamilton tetejére érkeztünk, amely tele van szórva kisebb-nagyobb csillagvizsgáló kupolákkal. Az úton egy tábla jelzi, hogy nappal ne csapjunk nagy zajt, mert ilyenkor a csillagászok alszanak.

A csillagvizsgálót 1876 és 1887 között építették James Lick 700 000 dolláros (mai áron 22 millió dolláros) hagyatékából. A gazdag kaliforniai adományozó eredetileg ács és zongorakészítő mester volt, akit 1887-ben a leendő csillagvizsgáló helyén temettek el. Az építőanyagokat és távcsőalkatrészeket lovakkal és öszvérek húzta szekerekkel vitték fel a hegy tetejére, és azért, hogy tartsák a 6,5%-os emelkedést, az utat nagyon kanyargósra építették (a hagyomány szerint 365 kanyarral). Egyébként az utat lezárják, amikor a hegytetőn hó van.

Az első teleszkóp egy 12 hüvelykes (300 mm), Alvan Clark által készített lencsés távcső volt, amellyel a híres csillagász E. E. Barnard gyönyörű üstökös- és mélyég-felvételeit készítette. A csillagvizsgáló folyosóján képgaléria van, a házi múzeumban pedig tárlatot rendeztek be meteoritokkal, régi felvételekkel. Nagy élmény Barnard eredeti észlelőnaplójába bepillantani: Jupiter-rajz oválokkal és egyéb finom részletekkel, ahogyan a neves észlelő látta a XIX. század végének egyik csillagfényes éjszakáján.

A Lick Obszervatóriumban ingyenes előadást hallgathattunk meg a nagy 36 hüvelykes (91 cm) refraktor kupolájában, nincs külön belépődíj, a csillagda boltjában megvásárolt árukkal lehet fizetni. A Nagy Lick Refraktor a világ legnagyobb lencsés műszere volt a XIX. század 1888. január 3-i avatásától kezdve a Yerkes Obszervatórium 1897-es megépítéséig. A távcső tényleg impozáns méretű, alatta kicsinek érzi magát az amatőr.

Ezzel a teleszkóppal fedezte fel E. E. Barnard a Jupiter ötödik holdját, az Amaltheát. Az obszervatórium 1888 májusában a Kaliforniai Egyetem (University of California) fennhatósága alá került. Abban az időben rendkívül jó adottságokkal rendelkezett, nem volt fényszennyezés, a Mount Hamilton tetején pedig rendkívüli nyugodtságú volt a légkör. Ráadásul magasan is van, így a földközeli párából és az alacsonyan lévő felhőkből is kiemelkedik. Érdekességként megemlíthető hogy 1939. május 21-én éjjel köd borította be a hegycsúcsot, és az amerikai légierő kétüléses vadászgépe lezuhant a főépületre. Mivel egy tudományos találkozót tartottak másutt, ezért az épület személyzete sértetlenül megúszta a becsapódást, tűz sem ütött ki, azonban a gép pilótája és utasa azonnal szörnyethalt. A korabeli sajtó részletesen beszámolt az eseményről, külön is kihangsúlyozva azt, hogy a tekintélyes spektrogram gyűjteménynek sem esett komolyabb baja a balesetben.

1950-ben Kalifornia állam törvényhozása anyagi forrást biztosított egy 120 hüvelykes (3 méter átmérőjű) tükrös teleszkóp megépítésére, amely 1959-re készült el.

A főépülettől egy kis sétával átmehetünk a hatalmas kupolához, amely a távcsőmonstrumot rejti. Szabadon be lehet menni és meg lehet csodálni a 3 méter tükörátmérőjű óriásreflektort. A Shane-reflektor a Lick-komplexum legnagyobb távcsöve, és 1960-tól 1973-ig a világ második legnagyobb teleszkópja volt. A 3 méteres C. Donald Shane reflektor a Tycho Brahe-csúcson van és több érdekes kiegészítő berendezése is van: a Hamiltonspektrométer, Kast kettős spektrográf és egy Shane adaptív rendszer lézer vezetőcsillaggal (több éjszakai felvételen ezzel látható a kupola). Eddig csak csillagászati magazinokban láttam ehhez hasonlót, de ott állni alatta nagyon nagy élmény volt. A segédtükröt elfogadnám főtükörnek…

A hetvenes évektől a fényszennyezés komoly kihívás elé állította a csillagászokat. Szóba is került több távcső áthelyezésének lehetősége, amely anyagiak hiányában nem valósult meg. A 1980-as évek elején a közeli San Jose városa komoly erőfeszítéseket tett a fényszennyezés csökkentése érdekében. Ennek elismerésére a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) az 1975 SJ kisbolygót (6216) San Jose névre keresztelte 1998-ban.

A Lick Obszervatóriumhoz számos távcső tartozik: a korábban említett 91 centiméteres Nagy Lick Refraktor a főépület déli részén helyezkedik el, az északi részen pedig az Anna L. Nickel 40 hüvelykes (1 méter tükörátmérőjű) reflektor van, amely 1979 óta fontos szerepet tölt be az oktatásban és a kutatásban egyaránt. A 12 hüvelykes távcsövet váltotta fel, és olyan csillagászati projektekre alkalmazzák, ahol nem szükséges a Shane óriási tükre.

Ezenkívül megemlíthető még az Automated Planet Finder 94 hüvelykes (2,4 méter) tükrös rendszere, amely 2013 óta van rendszeres használatban, és az obszervatórium legújabb műszerei közé tartozik, elsősorban a Naprendszerünkön kívüli bolygók keresésére és tanulmányozására használják.

A teljesen robotizált Katzman Automatic Imaging Telescope (KAIT) 76 cm-es tükrével szupernóvák után kutatnak, amelyek az Univerzumunk gyorsuló tágulását okozó sötét energiáról szolgáltatnak információt.

Az 50 cm-es Tauchmann teleszkóp egy víztartály tetején, a Huygens csúcson található, a 24 hüvelykes (60 cm) Coudé Auxiliary Telescope pedig a Shane-kupola déli falánál.

A Crossley 90 centiméteres tükrös távcsövet Angliában készítették 1879-ben, és 1895-ben szállították a Mount Hamiltonra. Ekkoriban kezdték a világban a lencsés távcsöveket felváltani a tükrös teleszkópok.

A Carnegie Dual Astrograph 50 centiméteres ikerrefraktora a Tycho Brahe-csúcson van, és évtizedek óta a Tejútrendszerünk csillagainak mozgását méri, ezen észlelések elvezettek a közeli galaxisok eloszlásának első nagyléptékű térképéhez.

A Lick Obszervatórium komplexumának műszereivel számos felfedezést tettek: a Jupiter Ananke, Elara, Himalia, Lysithea, Sinope holdjait, a földsúroló (29075) 1950 DA kisbolygót, számos többszörös exobolygórendszert (55 Cancri, u Andromedae, HD 38529, HD 12661, Gliese 876, 47 Ursae Maioris), valamint az M87 aktív magjából kiinduló jetet is itt fedezték fel. Az obszervatórium jelenlegi kutatási területei közé tartozik az exobolygók, szupernóvák, aktív galaxismagok tanulmányozása.

A világ egyik leghíresebb obszervatóriumának meglátogatása után folytattunk utunkat Mariposába.

Innen kiindulva két gyönyörű nemzeti parkot látogattunk meg. A Sequoia Nemzeti Parkban törpéknek éreztük magunkat a hatalmas mamutfenyők és kősziklák tövében. A Yosemite pedig elkápráztatott hatalmas gránittömbjeivel és vízeséseivel. Az El Capitan, a világ legnagyobb gránitfala a hegymászók paradicsoma, a Yosemite-vízesés pedig Észak-Amerika legmagasabb zuhataga, amely 740 méterről két lépcsőben zúdul le.

Másnap a Sierra Nevadán, a Kalifornia gerincét képező hegységen keltünk át, a több mint 3000 méteres magasságban a nyár közepén hógolyóztunk. Ezután útba ejtettük Észak-Amerika második legidősebb tavát, a Mono Lake-t, amelynek sótartalma körülbelül 10%, és a bizarr, több méter magas mésztufa alakzatairól híres (összehasonlításképpen: a Földközi-tenger közel 3%-os sótartalmú). Majd folytattuk utunkat, és a Halál Völgyéhez értünk, ahol éles kontrasztban az előző nappal, közel 50 °C volt, a bátrabbak egy éhes és sovány prérifarkast etettek. Ez a hely egyébként a legforróbb és legszárazabb sivatag az Egyesült Államokban, a mobiltelefonok nem működnek és hosszú szakaszon benzinkút sincs, így autóinkat előtte teletankoltuk.

A kietlennek tűnő vidék számos látványosságot tartalmaz: Az ördög golfpályája (Devil’s Golf Course) egy 512 km2 területű sós és száraz síkság. Ezen a kietlen vidéken található Badwater is, amely a nyugati félteke legalacsonyabb pontja a tengerszint alatt 86 méterre. Ezután a Kemence-szurdokot, a hasonló című filmből ismert Zabriskie Pointot, valamint a Dante’s View kilátóhelyet néztük meg. Ez utóbbi hely azért érdekes, mert egyszerre láthatjuk az USA legalacsonyabb és legmagasabb pontját, a Badwater síkságot és a Whitney-hegyet.

A forró kalandok után megérkeztünk a szerencsejátékok fellegvárába, Las Vegasba, és egy estére elmerültünk a város színes forgatagában. Nem nagyon értek a szerencsejátékokhoz, Las Vegasban sem nyertem meg a következő 30 év összes teljes napfogyatkozásának megfigyeléséhez szükséges dollármilliókat.

Vegas után a Hoover-gátat néztük meg, majd a híres 66-os úton Flagstaff felé vettük az irányt. A város gyönyörű hegyekkel övezett részen, 2106 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. A belvárostól mintegy ötpercnyi autózásra van a Mars-hegy (Mars Hill) tetején a Flagstaff Obszervatórium. A csillagdát 1894-ben alapították, így az USA legrégebbi obszervatóriumai közt tartják számon. 1965-ben nemzeti történelmi hellyé nyilvánították. Clyde Tombaugh a 13 hüvelykes (33 centiméter), ma Pluto Discovery Telescope-nak nevezett távcsővel 1930-ban felfedezte a Plutót, amit 2006-ban a Nemzetközi Csillagászati Unió törpebolygóvá minősített. A komplexum számos távcsövet működtet három különböző helyszínen. A Pluto felfedezéséről A sötétség bolygója című könyvben olvashatunk bővebben, amelyet a felfedező és a neves ismeretterjesztő Patrick Moore közösen írt. Izgalmas és lebilincselő olvasmány, amely antikváriumokban még fellelhető. Az idő rövidsége miatt egy „Meteorral a világ körül” felvételre volt lehetőség a Lowell Obszervatórium bejárata előtt. Megrendítő érzés volt ezen a csillagászattörténeti fontosságú helyen lenni. (Megjegyzendő, hogy természetesen minden flagstaffi szerint a Pluto ma is bolygó…)

Másnap ismét egy csillagászati nevezetességet néztünk meg a Grand Canyon felé haladva, Flagstafftól mintegy 60 kilométerre.

Az arizonai Meteor-kráter (Barringer-kráter) a Föld legjobban megőrződött becsapódási krátere. A tudomány jelenlegi állása szerint, egy 50 m átmérőjű, magas vas- és nikkeltartalmú aszteroida becsapódása okozta 50 000 évvel ezelőtt a pleisztocén korban. Ekkor a Colorado-fennsík klímája hűvösebb és nedvesebb volt, és változatos jégkorszaki fauna uralta az erdőkkel tarkított füves vidéket, hatalmas mamutokkal, masztodonokkal. Arizona klímája erősen hozzájárult ahhoz, hogy az erózió kevésbé kezdte ki a krátert, ezért emlékeztet annyira a légkör nélküli égitestek krátereihez. A kisbolygó hatalmas pusztítást végzett: több mint 40 000 km/órás sebességgel száguldott, és 175 millió tonna kőzetet dobott szét törmelék formájában. Egy ilyen tömegű és sebességű tűzgömb csúcsfényessége -27, -36 magnitúdó lehetett, vagyis a Nap látszó fényességének akár tízezerszeresét is elérhette. Az ütközés hatására 6-12 kilométeres körzetben a nagyobb állatok elpusztultak, 40 km-es távolságig hurrikán erejű szélviharok söpörhettek végig. A kráter akkor került a figyelem fókuszába, amikor a XIX. század végén amerikai telepesek felfedezték. Egy közeli helységről Canyon Diablónak nevezték el. Először vulkanikus eredetűnek gondolták, ami kézenfekvő feltevés volt, mert a San Francisco-vulkánmező nincs messze e helytől. 1903-ban Daniel M. Barringer, bányamérnök és üzletember javasolta a becsapódási eredetet, amit annak idején erős szkepticizmussal fogadtak. Barringer meg volt győződve igazáról, és úgy gondolta, hogy a becsapódó test nagy része a kráter alján lehet valahol. 27 évet töltött a kereséssel eredménytelenül. 419 méteres mélységig leásott, de nem talált meteoritikus vasat a kráterben.

1960-ig kellett várni a becsapódás tudományosan megalapozott bizonyítékaira. Eugene M. Shoemaker geológus olyan erősen sokkolódott ásványokat talált a kráter belsejében, amelyek csak hirtelen nagy nyomás hatására jöhettek létre. Így a vita végére pont került. A becsapódási eredetet támasztja alá az is, hogy a kráterperem külső részén az egyes rétegek fordított sorrendűek, azaz a legidősebb kőzetek (265 millió éves homokkő) vannak a legközelebb a perem felső részéhez, míg a legfiatalabbak (245 millió éves agyagpala) a perem aljához. Érdemes megemlíteni, hogy az 1960-as, 1970-es években a NASA asztronautái gyakorlatoztak a kráterben a közelgő Apollo-program részeként.

A kráterhez kiváló minőségű autóút visz fel, amelynek szélén egy látogatóközpont épült ki mozival, kiállítótermekkel. A kiállítás bejáratánál találjuk a Holsinger-meteoritot, amely a becsapódó égitest legnagyobb tömegű megtalált darabja. A vetítőben egy tíz perces látványos filmen kísérhetjük végig a becsapódást és a kráterhez kapcsolódó egyéb érdekességeket.

A peremen állva olyan érzése van az embernek, mintha a Hold valamelyik kráterének szélén állna. Ehhez az élményhez hozzájárul a környék kopár és sík volta, és a vegetáció hiánya.

Az arizonai Meteor-kráternek búcsút intve a Grand Canyon felé vettük az irányt, ahol pár napot töltöttünk. Naplementéket és napfelkeltéket néztünk a Colorado folyó által kivájt hatalmas szurdok Mather Point kilátópontjáról. Az egyik nap helikopterrel is bejártuk a kanyon egy részét. Az egyik naplemente alkalmával fotósainknak sikerült antikrepuszkuláris sugarakat elcsípni a Grand Canyon felett, ami után egy hatalmas esőbe kerültünk, ami mindannyiunk számára emlékezetes marad.

A peremen állva óhatatlanul is a Mars sokkal nagyobb szurdokrendszer, a Valles Marineris jut eszünkbe. Ezután Page városába autóztunk, amely mellett a Glen Canyon-gátat, a  Powell-tavat és a Horseshoe Bend-et néztük meg, valamint a szél által a homokkőbe vájt narancssárga alakzatairól világhírű Antelope Canyont járta be napvadász csoportunk. Majd a Volt egyszer egy vadnyugat című filmben is szereplő Monument Valley-be mentünk, a méltán híres tanúhegyszerű geológiai képződményekhez. Innen továbbmentünk Utah államba, Moab városába. A szövetségi állam híres Arches Nemzeti Parkjának hatalmas boltíves formációiról készítettünk felvételeket. Utah állam egyébként rendkívül jó átlátszóságú, fényszennyezésmentes égboltjáról ismert szerte Amerikában.

Innen Salt Lake Citybe, a mormon fővárosba mentünk. Ekkor csapatunk öt fősre csökkent. Megfogyatkozva, de törve nem, tovább folytattuk utunkat. A wyomingi Jacksonban töltöttünk egy éjszakát. Ez a nagyon hangulatos és gyönyörű fekvésű város már a totalitás sávjában fekszik, azonban a Yellowstone Nemzeti Park megtekintése és körbeutazása miatt utunkat folytattuk a sávból kilépve. A Grand Teton Nemzeti Park fenséges hegycsúcsai mellett elhaladva végül a Montana állambeli Gardinerben szálltunk meg. Innen kiindulva barangoltuk be a varázslatos Yellowstone-t. A gejzírek, a vízesések, a vadregényes táj mindenkit elvarázsolt, természetesen sikerült lefényképeznünk a híres gejzírt, az Öreg Hűségest (Old Faithful), amely szabályos időközönként (44-125 perc) kitör, ilyenkor óriási tömegek figyelik a természeti jelenséget. Az erős szélnek köszönhetően sikerült megfürödnünk a kitörés jéghideg vizében.

A nemzeti parkoknál napfogyatkozás újságokat osztogattak. A Yellowstone Nemzeti Parknál kapott kiadványban felvilágosítottak, hogy mi az, ami feltétlenül szükséges a ritka jelenség észleléséhez: a fogyatkozásnéző szemüveg, naptej, víz, élelem, mobiltelefon, térkép, esőkabát és medvespray. Ez utóbbi nyilván arra az esetre, ha a medvét nem érdekelné a tünemény.

Gardinerből West Yellowstone-ba utaztunk, ez volt a bázisunk a napfogyatkozás előestéjén.

A napfogyatkozás hajnalán serényen pakoltunk össze, és még sötétben elindultunk, reggel 4 óra körül. Mintegy 130 km-t autózva az éjszakában és a hajnali pirkadatban megfelelő helyet kerestünk a megfigyeléshez. Az égbolt csillagos volt, csak a keleti részen voltak némi felhőfoszlányok, ami bizakodásra adott okot. A téli csillagképek és a Vénusz uralta a világosodó eget. Először egy hegyekkel körülvett területet szemeltünk ki, de az út szélén már ekkor autók parkoltak a jobb helyeken. Mivel két hegyvonulat közé szorítva nem akartunk észlelni, ezért visszafordultunk és egy sík terepet kerestünk, ami nagyobb térélményt ad, és a Hold árnyékának vonulását is jobban láthatjuk. Így jutottunk el Fox Creekbe, amely egy idahói kistelepülés közel a wyomingi határhoz, a horizonton körben gyönyörű hegyekkel. Egy nagyobb kövekkel teli részre fordultunk be autóinkkal.

A napfelkeltét már itt vártuk meg, a horizont közelében lévő felhőkön egy igencsak fényes melléknap jelezte, hogy a mai nap nem lesz átlagos. Az első kontaktusig még volt másfél óránk, így kényelmesen készülődtünk. A maradék felhőfoszlányok közben eloszlottak, gyakorlatilag tökéletes felhőmentes égboltot ígérve a teljes napfogyatkozásra. Ekkor teljes nyugalom szállt meg, biztos voltam benne, hogy a totalitást kristálytiszta égbolton fogjuk észlelni.

Nem izgattam magam. Eddigi expedícióim alkalmával mindig a videokamera élességét állítottam a totalitás előtt, ezzel is egekig emelve az adrenalinszintemet. Most elhatároztam, hogy kizárólag nézelődni fogok szabad szemmel és egy 10×50-es binokulárral, abban a tudatban, hogy a kollégák úgyis készítenek szebbnél szebb felvételeket, videókat. A retinámba szerettem volna beégetni a napkorona látványát, semmi mással nem törődve, abban a hihetetlenül rövid és rendkívül értékes pár percben, ami egy ember életében nem sokszor adatik meg. Az első kontaktust egy binokulár kivetített képén követtük – az adott időben meg is jelent égi kísérőnk beharapása. Az idő kezdetben lassan telt, a Hold komótosan fedte el éltető csillagunk egyre nagyobb részét. Az égbolt teljesen derült volt, felhők nyoma nélkül.A tőlünk nem messze lévő amerikai csoport egy kisrefraktor kivetített képén követte a nem mindennapi jelenséget. Hatalmas napfoltcsoportok látszottak, így a részleges fázis is látványosnak ígérkezett. Én a Lowell Obszervatóriumban vásárolt „napszemüvegben” néztem az egyre magasabbra kúszó égitestpárost. Azért, hogy csináljak is valamit a totalitás előtt, negyed órával elindítottam a videokamerát, azonban most kivételesen nem az égre, hanem a földre, kis csoportunkra irányítottam, hogy a hangot és a mozgást együttesen felvéve utólag ki lehessen elemezni a történteket. Mindenkinek ajánlom ezt a módszert is…

A beállítás után észrevettem, hogy az események felgyorsulnak, a táj és a környezet kezd gyökeresen megváltozni. Most vettem észre először azt, hogy árnyékom egyik fele tűéles, a másik elmosódott. A fény egyre kevesebb lett, és egyre inkább túlvilági, szürreális, nehezen leírható színek kezdtek megjelenni, a hőmérséklet egyre inkább csökkent, kezdett hűvösödni. A napsarlóból már csak egy kis ív látszott. A nyugati égbolt határozottan sötétebb volt: a holdárnyék felénk száguldott. A többieknek szóltam, hogy nézzék a közeledő árnyékot, de ekkor már csak a Nap egy kis darabja látszott, a belső koronával együtt. A gyémántgyűrű meglepően rövid volt, mire kimondtam a szót, az utolsó napszilánk is eltűnt és hirtelen megjelent a napkorona teljes pompájában a kristálytiszta égen, magasan a horizont felett. Megdöbbentően szép volt szabad szemmel. És nagy kiterjedésű. Különösen három messzire kinyúló koronasugár kápráztatta el a szemlélőt. Automatikus mozdulattal a 10×50-es binokulárt a szemem elé emeltem. Korábban már egy távoli hegycsúcson élesre álltam, így ezzel sem ment el értékes idő. Binokulárral nézve a koronában ragyogott a Regulus, az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga. Ritka szerencse, hogy egy teljes napfogyatkozás alkalmával az ekliptika egyik meghatározó csillaga a naplégkörben mutatkozik. A pólusok környéki korona, amely tökéletesen kirajzolja a mágneses erővonalakat, mindig elkápráztat, hihetetlen finomszerkezetek jönnek elő, amit csak a szem képes átfogni a széles dinamikai tartományban, minden más csak utánzat.

A hatalmas koronasugarak teljes pompájukban rajzolódtak ki a kis műszer látómezejében. Az északi részen egy óriási, rózsaszínű protuberancia tűnt fel. A binokulárt letéve ismét a szabadszemes észlelésre tértem át, a tájat, a környezetet, a földöntúli hangulatot próbáltam meg beszívni magamba. Egyszer körbe is fordultam, milyen az égbolt 360 fokban. (Egy kicsit el is szédültem.) Az árnyékon túl minden irányban narancsos derengés volt, a távoli hatalmas hegycsúcsok fekete sziluettje élesen rajzolódott ki a horizont világosabb háttere előtt. Tekintetem ismét az égre emelve éreztem, hogy hamarosan vége. Hirtelen megjelent a Nap vakító sugara, amely kérlelhetetlenül jelezte, hogy nem lehet meghosszabítani a jelenséget. Itt és most vége. Azaz dehogyis. Az árnyéksávok ekkor jelentek meg a homokos talajon, mint egy uszoda alján gyorsan hullámzó és az észlelőtől távolodó világos és sötét hullámok. Hideg volt, a levegő alaposan lehűlt. A táj még kísérteties fényben és színekben pompázott, de érezhetően nőtt a fény mennyisége. Ekkor már gondolataim a jövőben kalandoztak: hol és mikor láthatja ezt csodát az ember? Egy közelben lévő fához siettem és a tömérdeknapsarlót filmre vettem. A negyedik kontaktust még megvártuk.

Ezután már lassan teltek az események. Amerikában nemcsak a hamburger, a távcső, a fenyőfa, hanem a közlekedési dugó is óriási, pláne egy teljes napfogyatkozás után. Egyébként Amerika nagy részén sikeresen észlelték a napfogyatkozást, de akadtak kivételek is.

Ozzy Osbourne a totalitás kezdetére, a második kontaktusra időzítette koncertjének kezdetét a Moonstock fesztiválon. A koncertről jut eszembe: még az egyik neves sörmárkát is a napfogyatkozással reklámozták, meg persze sok minden mást is. Mondhatnánk erre: kérem szépen, ez Tiszta Amerika. Az. Csillagászati pontossággal. A sötétség hercegénél szelídebb formában, Bonnie Tyler is elénekelte a jelenség alatt Total Eclipse of the Heart című dalát egy luxus óceánjáró fedélzetén, népes hallgatóság előtt. Mivel az előadás alatt világos van a felvételeken, ezért gondolom, hogy a művésznő nem a teljesség alatt adta elő produkcióját.

Sok helyen ingyen adták a napnéző szemüvegeket. Különös szóösszetételekkel is találkoztam. Az umbrafil már régi találmány (bár már korábban is azt gondoltam, hogy árnyékkedvelő legfeljebb valamilyen balkonnövény lehet csak). Az eclipsophile nekem új volt, még honlapja is van. A napvadász szó ugyebár elterjedt nálunk 1999-ben, bár ezt is lehetne pontosítani napfogyatkozás-vadászra. De jobban meggondolva: a részleges napfogyatkozások fabatkát sem érnek, így a megfelelő kifejezés a totalitásvadász lenne, a teljesség igényével.

Salt Lake Citybe több, mint 8 óra alatt értünk, innen visszarepültünk San Franciscóba, majd Isztambulba, végül szerencsésen megérkeztünk Budapestre. A San Francisco–Isztambul 13 órás repülőút során még hátra volt egy meglepetés, mintegy megkoronázva a 21 napos amerikai napfogyatkozás-expedíciónkat.

Kanada felett az ablakon kitekintve a lélegzetem is elállt. Nem akartam hinni a szememnek. Zöld leplek, fátylak és orgonasípok tobzódtak a kristálytiszta éjszakai égen az égbolt jelentős részén. Folyamatosan változtatták intenzitásukat és elhelyezkedésüket. Sarki fény! – mondtam társaimnak, akik először mosolyogva konstatálták, hogy a hosszú út után elfáradtam. Azonban kitekintve az ablakon az izgalom hatására előkerült egy fényképezőgép és az egyik fátylat sikerült megörökítenünk, méltó befejezést adva expedíciónknak. Remélem, nem leszek sarkifény vadász…

Bár meggondolva, ha a gízai piramisok tövében, a kínai Nagy Falnál, a Golden Gate hídon állva vagy a Grand Canyonnál azon töri az ember a fejét, hogy egy bizonyos nap bizonyos perceiben, egy adott helyen felhős vagy felhőtlen lesz-e az ég, netán egy felhőlyukkal kell hadakozni, az sem biztos, hogy egészséges. A neves klinikai szakpszichológus Kate Russo könyvet is írt róla Total Addiction címmel. De megnyugtatnék mindenkit, hogy a professzor asszony is ebben szenved. Szerintem már strigulázza, hogy élete folyamán hány percet töltött a Hold teljes árnyékában, és honnan fogja nézni a következőt.

És még valami: teljes napfogyatkozás, 2024. április 8., 4 perc 28 másodperc, Mexikó-USA. Csak annyit mondhatok: Goodbye America! Már csak hét év…”

Hárman az MCSE Balatonfűzfői Csoportjából: Komáromi Tamás, Komáromi Balázs és Kocsis Antal egy hatnapos utazás tettek, amelynek során Missouri államban, Hillsboro településen, ott voltak a teljes napfogyatkozás tengelyén. Az időjárás kegyes volt hozzájuk és nagy élményt jelentett nekik a teljes napfogyatkozás észlelése.

Tájékoztatásul a 2017. augusztus 21-i Amerikai Egyesült Államokat érintő teljes napfogyatkozás időpontjai Fred Espenak alapján (UT = Universal Time = Világidő):

Oregon államban a totalitás kezdete és vége: 17.15 – 17:27 UT

Idaho államban a totalitás kezdete és vége: 17:25 – 17:36 UT

Wyoming államban a totalitás kezdete és vége: 17:35 – 17:49 UT

Nebraska államban a totalitás kezdete és vége: 17:47 – 18:09 UT

Kansas államban a totalitás kezdete és vége: 18:03 – 18:10 UT

Missouri államban a totalitás kezdete és vége: 18:06 – 18:22 UT

Illinois államban a totalitás kezdete és vége: 18:18 – 18:24 UT

Kentucky államban a totalitás kezdete és vége: 18:23 – 18:31 UT

Tennessee államban a totalitás kezdete és vége: 18:26 – 18:37 UT

Georgia államban a totalitás kezdete és vége: 18:35 – 18:40 UT

Észak-Karolina államban a totalitás kezdete és vége: 18:35 – 18:39 UT

Dél-Karolina államban a totalitás kezdete és vége: 18:36 – 18:50 UT

 

 

Ajánljuk...