Égi kalendárium: 2018. június | MCSE

Égi kalendárium: 2018. június

Végre itt az első nyári hónap! Az egyre melegebb éjszakák, reméljük, sok derült eget hoznak, melyeken megfigyelhetjük a Jupitert, a közelítő Marsot és a legfényesebb kisbolygót, az ideális esetben szabad szemmel is megpillantható Vestát.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap elején nem figyelhető meg, 6-án felső együttállásban van a Nappal. 10-e után viszont már újra látható a nyugati látóhatár közelében, fél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága gyorsan javul, a hónap végére már egy és háromnegyed órával a Napot követően bukik a látóhatár alá, idei második legjobb esti láthatóságát adva.

Vénusz: Az esti nyugati égbolt feltűnően ragyogó égiteste. Láthatósága kissé romlik, ahogy az ekliptika látóhatárral bezárt szöge egyre laposabb. A hónap elején még bő két és fél, a végén több mint két órával nyugszik a Nap után. Fényessége -3,9m-ról -4,1m-ra, átmérője 13,1″-ről 15,6″-re nő, fázisa 0,8-ről 0,7-re csökken.

Mars: A Bakban végzett előretartó mozgása lassul, és 28-ától hátrálóvá változik. Fényessége -1,2m-ról -2,1m-ra nő, látszó átmérője gyorsan változik 15,3″-ről 20,7″-re.

Jupiter: A Mérleg csillagképben végez hátráló mozgást. Napkelte előtt nyugszik, az éjszaka nagy részében látható a délnyugati égen. Fényessége -2,4m, átmérője 43″.

Szaturnusz: Folytatja hátráló mozgását a Nyilas csillagképben. Egész éjszaka megfigyelhető, 27-én van szembenállásban a Nappal. Fényessége 0,2m-ról 0,0m-ra, átmérője 18″-ről 18,5″-re nő.

Uránusz: Kora hajnalban kel, hajnalban látható a Kos csillagképben. Előretartó mozgása a hónap végén lassan lassulni kezd.

Neptunusz: Éjfél körül kel, az éjszaka második felében kereshető a Vízöntő csillagképben. 19-én előretartó mozgása hátrálóba vált.

Aktív Jupiter

Észleljük a Jupitert! A kora nyári estéken már magasan jár az óriásbolygó a Libra csillagképben. Az alábbi felvételt Stefan Buda készítette Jupiterről, melynek déli egyenlítői sávja az utóbbi időben egyre aktívabb, amint az az alábbi felvételen is látható.

j2018-05-25_11-54_RGB_sb

A gyűrűs bolygó délen

A Szaturnusz oppozíciójára június 27-én kerül sor. A Nyilas csillagképben járó bolygó sajnos elég alacsonyan látható, de erősen felénk billenő északi féltekéje és hatalmas gyűrűhajlása kárpótol mindezért. Az oppozíció napján az éjfél után delelő bolygó 20º-kal emelkedik a látóhatár fölé.

A 0,0 magnitúdós égitest ekkor 18,5″ átmérőjű. A korongon a sávok íveltek. A déli féltekén a fátyolgyűrű alatt jól láthatóan kibukkan a SEB sötét sávja. A NEB várhatóan széles, markáns sávként övezi az északi féltekét, élesen elválva a világos EZ-től. Az északi póluson az apró kiszürkült pólussapka látszik, a mérsékelt öv sávjait nem könnyű észrevenni. A gyűrű 26º-os szögben fordul felénk, a bolygó déli pólusát teljesen eltakarja, a sötét északi pólust fényes háttérként övezi, a szabályos ellipszoid gyűrű szinte „magába nyeli” a bolygót. Nagy távcsővel a Cassini-rés a pólusok felé is követhető, és az Encke-rés megpillantásával is próbálkozhatunk. A fátyolgyűrű és annak inhomogenitásai is megfigyelhetők. Nagy távcsővel a 8,5 magnitúdós és 0,78″ átmérőjű Titant is érdemes megfigyelni. Az alacsony helyzet miatt használjunk atmoszferikus diszperzió korrektort, vagy infravörös szűrőt, esetleg illesszük egymásra a színcsatornákat.

Gulyás Krisztián felvétele a Szaturnuszról 2016. május 21-én készült, 180 mm-es Makszutov-Cassegrain-távcsővel.

Gulyás Krisztián felvétele a Szaturnuszról 2016. május 21-én készült, 180 mm-es Makszutov-Cassegrain-távcsővel.

Szabad szemmel látható a Vesta kisbolygó

Az 1807-ben felfedezett (4) Vesta az egyetlen olyan kisbolygó, amely rendszeresen megfigyelhető szabad szemmel is. Ezekre az alkalmakra 3-4 évente kerül sor, amikor a 3,6 éves keringési idejű égitest napközelbe kerül, így szembenállása idején az átlagosnál jobban megközelíti bolygónkat. Azonban ezek a szembenállások sem egyformák, a Föld és a Vesta keringési idejének nem egész számú hányadosa miatt a Vesta csak minden harmadik napközelsége idején, vagyis 11 évente lesz igazán fényes. Az egyetlen számunkra kedvezőtlen tényező, hogy a Vesta pályahelyzete miatt ezek a szembenállások júniusban következnek be, amikor az ekliptika, így a kisbolygók is alacsonyan látszanak tőlünk. Ilyen szembenállásnak lehetünk szemtanúi június 19-én, amikor az 530 km átmérőjű kisbolygó fényessége eléri az 5,3 magnitúdót, ami a –20 fokos deklináció ellenére is könnyű szabadszemes láthatóságot jelent, ha a halvány fénypontot azonosítani tudjuk a Sagittarius csillagrengetegében. Az észleléshez természetesen vidéki, fényszennyezéstől mentes égbolt szükséges. A szembenállás idején az M23 nyílthalmaztól 1,2 fokkal délnyugatra kell keresnünk a Vestát, de egész hónapban érdemes próbálkozni az 5,8–5,3–5,6 magnitúdós fényességtartományt bejáró, a Sagittarius csillagképben hátráló mozgást végző kisbolygóval.

A Vesta kisbolygó keresőtérképe.

A Vesta kisbolygó keresőtérképe.

Csóvás égi vándorok

Júniusban a legrövidebbek az éjszakák, amit érdemes kihasználni a kevéske szabad szemmel és fotografikusan sem sokkal több üstökös megfigyeléséhez. Előbbihez inkább 20-30 cm átmérőjű, a fotografikus megfigyeléshez pedig legalább 10-15 cm átmérőjű műszer szükséges.

Az előző hónap kényelmes készülődése helyett most néhány esetbe jó ég mellett is igyekezni kell, hogy egyes vándorokat megpillanthassunk. Az első rögtön napnyugta után a 364P/PANSTARRS üstökös a Rák csillagképben. Gyorsan közeledik a Naphoz és a Földhöz is, ezért fényessége a hónap közeli láthatóság végére (ekkor már a szürkületre 10 foknál alacsonyabban lesz a horizont felett) fényessége 1 magnitúdót emelkedve elérheti a 14,8 magnitúdót.

74P/Smirnova-Chernykh lassan távolodik a  Naptól, de a Földtől annál gyorsabban. Eddig sem volt túl fényes, de ebből 16,6 magnitúdósra jelzett fényességből is veszít a hónap során. 1-én az Oroszlánban levő NGC 3666 galaxis (fényesség: 11,8 magnitúdó; átmérő: 4,4×1,2 perc) mellől indul és a hó végére megközelíti a Szűz csillagképben található kicsiny NGC 3843 galaxist (fényesség: 13,7 magnitúdó; átmérő: 0,9×0,4 perc). Azonosítása egyszerre könnyű és nehéz is, mivel alakja leginkább egy csillagéhoz hasonlít, így mindenképpen érdemes hosszabb időt rászánni, vagy több éjszakán követni, hogy elmozdulása alapján biztosan lehessen azonosítani.

Nagyjából a teljes sötét beálltakor delel a C/2017 E3 (PANSTARRS) jelű vándor a Szűz csillagképben, annak is keleti részén. Egész hónapban itt tartózkodik, miközben mind a Naptól lassabban, de a Földtől gyorsan távolodik. Ennek ellenére a fényességében nem várunk jelentősebb csökkenést. 7-15 között közel kerül az NGC 5634 gömbhalmazhoz (fényesség: 9,5 magnitúdó; átmérő: 4,9 perc).

A korábban kisbolygóként azonosított, majd üstökössé átminősített C/2018 C2 (Lemmon) az Ökörhajcsár csillagkép közepétől halad déli irányban. Mind a Naptól, mind a Földtől távolodik, de fénye alig változik, kicsivel fényesebb mint 16 magnitúdó. Kinézete inkább hasonlít egy felfújt csillagra, mint klasszikus nagy kómával rendelkező üstökösre. 12-én elhalad az NGC 5748 galaxis (fényesség: 14,5 magnitúdó; átmérő: 0,8×0,5 perc) mellett, majd 18-án napközben nagyon közel halad el az NGC 5737 galaxis (fényesség: 13,7 magnitúdó; átmérő: 1,3×0,8 perc) mellett. Június 26-án a kicsi NGC 5759 galaxis (fényesség: 14,3 magnitúdó; átmérő: 0,5×0,3 perc) mellett, majd két nappal később az NGC 5762-63 galaxis páros (fényesség: 13,1, illetve 14,2 magnitúdó; átmérő: 1,5×1,3 illetve 0,5×0,5 perc) mellett.

Sajnos a júniusi égbolt legfényesebb és fényesedő üstököse a C/2016 M1 (PANSTARRS) csak a hónap közepéig figyelhető meg hazánkból 10 foknál magasabb horizont feletti pozícióban. Ehhez is inkább éjfél után kell felkeresni. Gyorsan közelít a Naphoz és a Földhöz is a Nyilas csillagképben.

C2016 M1 (PANSTARRS). 2018.05.21. 00:35:36-00:43:12 (UT); 9x50s kép; 200/800 Newton; AZ-EQ6; ISO 1600; vezetés: MGEN

C2016 M1 (PANSTARRS). 2018.05.21. 00:35:36-00:43:12 (UT); 9x50s kép; 200/800 Newton; AZ-EQ6; ISO 1600; vezetés: MGEN

A visszatérő 21P/Giacobini-Zinner a hó közben közelít hozzánk és a Naphoz is így fényesedik, miközben a Hattyúban mozog Észak felé. Már az esti óráktól megfigyelhető, de a zavaró légköri mozgások miatt érdemes kivárni magasabbra emelkedését, különösen a 18-22 között, amikor az NGC 7000, Észak-Amerika köd (fényesség: 4 magnitúdó; átmérő: 100×60 perc) mellett halad el. 23-án eltalálja az NGC 7039 nyílthalmazt (fényesség: 7,6 magnitúdó; átmérő: 25 perc) és zárásként 28-án az NGC 7067 nyílthalmaz (fényesség: 9,7 magnitúdó; átmérő: 3 perc) mellett halad el. A már májusban megfigyelhető kis csóvája is hosszabb, szebb lehet.

Éjfél után kel a 48P/Johnson, ami a Földhöz egyre közelebb kerül, így várható fényesedése a jelenlegi 15 magnitúdó értékről. A Bak csillagkép keleti oldaláról lassan vándorol át a Vízöntő nyugati oldalára. Közben 20-án hajnalban lassan távolodik az NGC 7246 galaxistól (fényesség: 14,5 magnitúdó; átmérő: 1,4×0,7 perc), majd két nap múlva az előzőnél nem sokkal nagyobb és kicsivel fényesebb NGC 7251 galaxis mellett (fényesség: 12,7 magnitúdó; átmérő: 1,9×1,7 perc) lesz megfigyelhető.

Az előzőnél is később kel a 37P/Forbes üstökös. Cserébe fényesebb is és kicsit talán magasabbra is emelkedik a horizont fölé. Ugyan távolodik a Naptól, de a Földhöz közeledik, ezért az előrejelzések 12,5 magnitúdó körülinek várják. A Vízöntőből a Halak csillagképbe halad, miközben 14-15-én 20 percre megközelíti a Neptunuszt.

A cirkumpoláris üstökösök közül a C/2016 N6 (PANSTARRS) egész hónapban a Hiúz csillagképben mozog, miközben kb 13 magnitúdós fényessége nem változik. 20-22 között az NGC 2524 és 2528 galaxisoktól (fényesség: 12,9, illetve 12,8 magnitúdó; átmérő: 1,4×1,0 illetve 1,5×1,5 perc) 15 percen belül halad el.

A jelenleg még 12 magnitúdós C/2015 O1 (PANSTARRS) a Nagy Göncölben tartózkodik, azonban távolodik a Naptól és a Földtől és ezért halványodását várjuk. 17-én lesz legközelebb az NGC 4088 jelű galaxishoz (fényesség: 11,1 magnitúdó; átmérő: 5,8×2,2 perc) szép „kettőst” alkotva. 28-án az NGC 3985 galaxis (fényesség: 12,8 magnitúdó; átmérő: 1,3×0,8 perc) mellett, majd három nap múlva az NGC 3949 galaxis (fényesség: 10,9 magnitúdó; átmérő: 2,9×1,7 perc) mellett találhatjuk meg.

A C/2017 M4 (ATLAS) üstökös fényesedik és talán eléri a 14 magnitúdót is, miközben a Lant északi részéből a Herkules északi részébe vándorol.

Mint mindig, most is elérhető még jó pár üstökös, de ezek megfigyeléséhez már jóval nagyobb átmérőjű távcsövekre van szükség.

 

A Scutum-felhő legfényesebb változója: az R Scuti

A változócsillag-megfigyelő amatőrök egyik kedvelt, binokulárral is könnyen észlelhető csillagának fényváltozását E. Pigott fedezte fel 1795-ben. Időrendben az R Scuti volt a tizenegyedik csillag, melynél a fényváltozás ténye ismertté vált.

A legfényesebb RV Tauri típusú változó, 146 napos periódusával átlagosan nagyjából 5 és 7 magnitúdó között ingadozik, ám mind minimum-, mind maximumfényessége hosszú idő alatt erős változásokat mutat, így teljes fényváltozási tartománya 4,2 és 8,6 magnitúdó közé tehető. Típusára jellemző módon fénygörbéje nagyon jellegzetes: éles és mély minimumok közé sekélyebb másodminimumok ékelődnek, nagyon hasonlóan a fedési kettőscsillagokhoz (a felfedezésük után egy ideig többen fedésekkel is magyarázták az RV Tau típust). Spektroszkópiai mérésekkel azonban könnyedén igazolni lehetett, hogy valójában a csillagok kitágulnak és összehúzódnak a fényesség változása során, azaz ténylegesen pulzáló változókról van szó. Az R Sct G és K színképtípus között változó szuperóriás csillag, csillagfejlődési szempontból azonban nem a nagy tömegű szuperóriások, hanem az ún. poszt-AGB csillagok közé tartozik, ez a fejlődési fázis kis tömegű csillagok rövid ideig tartó állapota az aszimptotikus óriásági (AGB) állapot után. Az evolúciós elméletek szerint az AGB tetején erős tömegvesztési folyamatok során a csillagok levetik külső burkuk nagy részét, miközben gyors fejlődéssel átjutnak a hideg óriáscsillagok közül a forró óriások, majd még később a fehér törpék közé. Ezen fejlődés alatt az instabilitási sávon keresztülhaladó égitesteket figyelhetjük meg RV Tauri típusú változókként. Az R Sct esetében ezt a magában is elég bonyolult képet tovább színesíti a pulzáció kaotikussága, amelyet Kolláth Zoltán és munkatársai tártak fel az 1990-es évek első felében. Kiderült, hogy a bonyolult fénygörbét valójában egy matematikailag nagyon egyszerű, ám viselkedésében káoszt mutató rendszerrel lehet megmagyarázni, feltehetően két rezgési állapot erősen nemlineáris kölcsönhatásai eredményeként. A vizsgálat érdekessége, hogy a káoszt egy évszázadnál is hosszabb időszakot lefedő vizuális fénygörbe elemzésével mutatták ki, azaz az amatőr csillagászok munkája érdekes asztrofizikai felfedezésekhez vezetett értő kezekbe kerülve. Az R Sct minimumainak gyors változásai mindenképpen indokolják a 3-4 naponta történő észlelést.

06-r sct

 



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close