Égi kalendárium: 2018. június | MCSE

Égi kalendárium: 2018. június

Végre itt az első nyári hónap! Az egyre melegebb éjszakák, reméljük, sok derült eget hoznak, melyeken megfigyelhetjük a Jupitert, a közelítő Marsot és a legfényesebb kisbolygót, az ideális esetben szabad szemmel is megpillantható Vestát.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap elején nem figyelhető meg, 6-án felső együttállásban van a Nappal. 10-e után viszont már újra látható a nyugati látóhatár közelében, fél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága gyorsan javul, a hónap végére már egy és háromnegyed órával a Napot követően bukik a látóhatár alá, idei második legjobb esti láthatóságát adva.

Vénusz: Az esti nyugati égbolt feltűnően ragyogó égiteste. Láthatósága kissé romlik, ahogy az ekliptika látóhatárral bezárt szöge egyre laposabb. A hónap elején még bő két és fél, a végén több mint két órával nyugszik a Nap után. Fényessége -3,9m-ról -4,1m-ra, átmérője 13,1″-ről 15,6″-re nő, fázisa 0,8-ről 0,7-re csökken.

Mars: A Bakban végzett előretartó mozgása lassul, és 28-ától hátrálóvá változik. Fényessége -1,2m-ról -2,1m-ra nő, látszó átmérője gyorsan változik 15,3″-ről 20,7″-re.

Jupiter: A Mérleg csillagképben végez hátráló mozgást. Napkelte előtt nyugszik, az éjszaka nagy részében látható a délnyugati égen. Fényessége -2,4m, átmérője 43″.

Szaturnusz: Folytatja hátráló mozgását a Nyilas csillagképben. Egész éjszaka megfigyelhető, 27-én van szembenállásban a Nappal. Fényessége 0,2m-ról 0,0m-ra, átmérője 18″-ről 18,5″-re nő.

Uránusz: Kora hajnalban kel, hajnalban látható a Kos csillagképben. Előretartó mozgása a hónap végén lassan lassulni kezd.

Neptunusz: Éjfél körül kel, az éjszaka második felében kereshető a Vízöntő csillagképben. 19-én előretartó mozgása hátrálóba vált.

Aktív Jupiter

Észleljük a Jupitert! A kora nyári estéken már magasan jár az óriásbolygó a Libra csillagképben. Az alábbi felvételt Stefan Buda készítette Jupiterről, melynek déli egyenlítői sávja az utóbbi időben egyre aktívabb, amint az az alábbi felvételen is látható.

j2018-05-25_11-54_RGB_sb

A gyűrűs bolygó délen

A Szaturnusz oppozíciójára június 27-én kerül sor. A Nyilas csillagképben járó bolygó sajnos elég alacsonyan látható, de erősen felénk billenő északi féltekéje és hatalmas gyűrűhajlása kárpótol mindezért. Az oppozíció napján az éjfél után delelő bolygó 20º-kal emelkedik a látóhatár fölé.

A 0,0 magnitúdós égitest ekkor 18,5″ átmérőjű. A korongon a sávok íveltek. A déli féltekén a fátyolgyűrű alatt jól láthatóan kibukkan a SEB sötét sávja. A NEB várhatóan széles, markáns sávként övezi az északi féltekét, élesen elválva a világos EZ-től. Az északi póluson az apró kiszürkült pólussapka látszik, a mérsékelt öv sávjait nem könnyű észrevenni. A gyűrű 26º-os szögben fordul felénk, a bolygó déli pólusát teljesen eltakarja, a sötét északi pólust fényes háttérként övezi, a szabályos ellipszoid gyűrű szinte „magába nyeli” a bolygót. Nagy távcsővel a Cassini-rés a pólusok felé is követhető, és az Encke-rés megpillantásával is próbálkozhatunk. A fátyolgyűrű és annak inhomogenitásai is megfigyelhetők. Nagy távcsővel a 8,5 magnitúdós és 0,78″ átmérőjű Titant is érdemes megfigyelni. Az alacsony helyzet miatt használjunk atmoszferikus diszperzió korrektort, vagy infravörös szűrőt, esetleg illesszük egymásra a színcsatornákat.

Gulyás Krisztián felvétele a Szaturnuszról 2016. május 21-én készült, 180 mm-es Makszutov-Cassegrain-távcsővel.

Gulyás Krisztián felvétele a Szaturnuszról 2016. május 21-én készült, 180 mm-es Makszutov-Cassegrain-távcsővel.

Szabad szemmel látható a Vesta kisbolygó

Az 1807-ben felfedezett (4) Vesta az egyetlen olyan kisbolygó, amely rendszeresen megfigyelhető szabad szemmel is. Ezekre az alkalmakra 3-4 évente kerül sor, amikor a 3,6 éves keringési idejű égitest napközelbe kerül, így szembenállása idején az átlagosnál jobban megközelíti bolygónkat. Azonban ezek a szembenállások sem egyformák, a Föld és a Vesta keringési idejének nem egész számú hányadosa miatt a Vesta csak minden harmadik napközelsége idején, vagyis 11 évente lesz igazán fényes. Az egyetlen számunkra kedvezőtlen tényező, hogy a Vesta pályahelyzete miatt ezek a szembenállások júniusban következnek be, amikor az ekliptika, így a kisbolygók is alacsonyan látszanak tőlünk. Ilyen szembenállásnak lehetünk szemtanúi június 19-én, amikor az 530 km átmérőjű kisbolygó fényessége eléri az 5,3 magnitúdót, ami a –20 fokos deklináció ellenére is könnyű szabadszemes láthatóságot jelent, ha a halvány fénypontot azonosítani tudjuk a Sagittarius csillagrengetegében. Az észleléshez természetesen vidéki, fényszennyezéstől mentes égbolt szükséges. A szembenállás idején az M23 nyílthalmaztól 1,2 fokkal délnyugatra kell keresnünk a Vestát, de egész hónapban érdemes próbálkozni az 5,8–5,3–5,6 magnitúdós fényességtartományt bejáró, a Sagittarius csillagképben hátráló mozgást végző kisbolygóval.

A Vesta kisbolygó keresőtérképe.

A Vesta kisbolygó keresőtérképe.

Csóvás égi vándorok

Júniusban a legrövidebbek az éjszakák, amit érdemes kihasználni a kevéske szabad szemmel és fotografikusan sem sokkal több üstökös megfigyeléséhez. Előbbihez inkább 20-30 cm átmérőjű, a fotografikus megfigyeléshez pedig legalább 10-15 cm átmérőjű műszer szükséges.

Az előző hónap kényelmes készülődése helyett most néhány esetbe jó ég mellett is igyekezni kell, hogy egyes vándorokat megpillanthassunk. Az első rögtön napnyugta után a 364P/PANSTARRS üstökös a Rák csillagképben. Gyorsan közeledik a Naphoz és a Földhöz is, ezért fényessége a hónap közeli láthatóság végére (ekkor már a szürkületre 10 foknál alacsonyabban lesz a horizont felett) fényessége 1 magnitúdót emelkedve elérheti a 14,8 magnitúdót.

74P/Smirnova-Chernykh lassan távolodik a  Naptól, de a Földtől annál gyorsabban. Eddig sem volt túl fényes, de ebből 16,6 magnitúdósra jelzett fényességből is veszít a hónap során. 1-én az Oroszlánban levő NGC 3666 galaxis (fényesség: 11,8 magnitúdó; átmérő: 4,4×1,2 perc) mellől indul és a hó végére megközelíti a Szűz csillagképben található kicsiny NGC 3843 galaxist (fényesség: 13,7 magnitúdó; átmérő: 0,9×0,4 perc). Azonosítása egyszerre könnyű és nehéz is, mivel alakja leginkább egy csillagéhoz hasonlít, így mindenképpen érdemes hosszabb időt rászánni, vagy több éjszakán követni, hogy elmozdulása alapján biztosan lehessen azonosítani.

Nagyjából a teljes sötét beálltakor delel a C/2017 E3 (PANSTARRS) jelű vándor a Szűz csillagképben, annak is keleti részén. Egész hónapban itt tartózkodik, miközben mind a Naptól lassabban, de a Földtől gyorsan távolodik. Ennek ellenére a fényességében nem várunk jelentősebb csökkenést. 7-15 között közel kerül az NGC 5634 gömbhalmazhoz (fényesség: 9,5 magnitúdó; átmérő: 4,9 perc).

A korábban kisbolygóként azonosított, majd üstökössé átminősített C/2018 C2 (Lemmon) az Ökörhajcsár csillagkép közepétől halad déli irányban. Mind a Naptól, mind a Földtől távolodik, de fénye alig változik, kicsivel fényesebb mint 16 magnitúdó. Kinézete inkább hasonlít egy felfújt csillagra, mint klasszikus nagy kómával rendelkező üstökösre. 12-én elhalad az NGC 5748 galaxis (fényesség: 14,5 magnitúdó; átmérő: 0,8×0,5 perc) mellett, majd 18-án napközben nagyon közel halad el az NGC 5737 galaxis (fényesség: 13,7 magnitúdó; átmérő: 1,3×0,8 perc) mellett. Június 26-án a kicsi NGC 5759 galaxis (fényesség: 14,3 magnitúdó; átmérő: 0,5×0,3 perc) mellett, majd két nappal később az NGC 5762-63 galaxis páros (fényesség: 13,1, illetve 14,2 magnitúdó; átmérő: 1,5×1,3 illetve 0,5×0,5 perc) mellett.

Sajnos a júniusi égbolt legfényesebb és fényesedő üstököse a C/2016 M1 (PANSTARRS) csak a hónap közepéig figyelhető meg hazánkból 10 foknál magasabb horizont feletti pozícióban. Ehhez is inkább éjfél után kell felkeresni. Gyorsan közelít a Naphoz és a Földhöz is a Nyilas csillagképben.

C2016 M1 (PANSTARRS). 2018.05.21. 00:35:36-00:43:12 (UT); 9x50s kép; 200/800 Newton; AZ-EQ6; ISO 1600; vezetés: MGEN

C2016 M1 (PANSTARRS). 2018.05.21. 00:35:36-00:43:12 (UT); 9x50s kép; 200/800 Newton; AZ-EQ6; ISO 1600; vezetés: MGEN

A visszatérő 21P/Giacobini-Zinner a hó közben közelít hozzánk és a Naphoz is így fényesedik, miközben a Hattyúban mozog Észak felé. Már az esti óráktól megfigyelhető, de a zavaró légköri mozgások miatt érdemes kivárni magasabbra emelkedését, különösen a 18-22 között, amikor az NGC 7000, Észak-Amerika köd (fényesség: 4 magnitúdó; átmérő: 100×60 perc) mellett halad el. 23-án eltalálja az NGC 7039 nyílthalmazt (fényesség: 7,6 magnitúdó; átmérő: 25 perc) és zárásként 28-án az NGC 7067 nyílthalmaz (fényesség: 9,7 magnitúdó; átmérő: 3 perc) mellett halad el. A már májusban megfigyelhető kis csóvája is hosszabb, szebb lehet.

Éjfél után kel a 48P/Johnson, ami a Földhöz egyre közelebb kerül, így várható fényesedése a jelenlegi 15 magnitúdó értékről. A Bak csillagkép keleti oldaláról lassan vándorol át a Vízöntő nyugati oldalára. Közben 20-án hajnalban lassan távolodik az NGC 7246 galaxistól (fényesség: 14,5 magnitúdó; átmérő: 1,4×0,7 perc), majd két nap múlva az előzőnél nem sokkal nagyobb és kicsivel fényesebb NGC 7251 galaxis mellett (fényesség: 12,7 magnitúdó; átmérő: 1,9×1,7 perc) lesz megfigyelhető.

Az előzőnél is később kel a 37P/Forbes üstökös. Cserébe fényesebb is és kicsit talán magasabbra is emelkedik a horizont fölé. Ugyan távolodik a Naptól, de a Földhöz közeledik, ezért az előrejelzések 12,5 magnitúdó körülinek várják. A Vízöntőből a Halak csillagképbe halad, miközben 14-15-én 20 percre megközelíti a Neptunuszt.

A cirkumpoláris üstökösök közül a C/2016 N6 (PANSTARRS) egész hónapban a Hiúz csillagképben mozog, miközben kb 13 magnitúdós fényessége nem változik. 20-22 között az NGC 2524 és 2528 galaxisoktól (fényesség: 12,9, illetve 12,8 magnitúdó; átmérő: 1,4×1,0 illetve 1,5×1,5 perc) 15 percen belül halad el.

A jelenleg még 12 magnitúdós C/2015 O1 (PANSTARRS) a Nagy Göncölben tartózkodik, azonban távolodik a Naptól és a Földtől és ezért halványodását várjuk. 17-én lesz legközelebb az NGC 4088 jelű galaxishoz (fényesség: 11,1 magnitúdó; átmérő: 5,8×2,2 perc) szép „kettőst” alkotva. 28-án az NGC 3985 galaxis (fényesség: 12,8 magnitúdó; átmérő: 1,3×0,8 perc) mellett, majd három nap múlva az NGC 3949 galaxis (fényesség: 10,9 magnitúdó; átmérő: 2,9×1,7 perc) mellett találhatjuk meg.

A C/2017 M4 (ATLAS) üstökös fényesedik és talán eléri a 14 magnitúdót is, miközben a Lant északi részéből a Herkules északi részébe vándorol.

Mint mindig, most is elérhető még jó pár üstökös, de ezek megfigyeléséhez már jóval nagyobb átmérőjű távcsövekre van szükség.

 

A Scutum-felhő legfényesebb változója: az R Scuti

A változócsillag-megfigyelő amatőrök egyik kedvelt, binokulárral is könnyen észlelhető csillagának fényváltozását E. Pigott fedezte fel 1795-ben. Időrendben az R Scuti volt a tizenegyedik csillag, melynél a fényváltozás ténye ismertté vált.

A legfényesebb RV Tauri típusú változó, 146 napos periódusával átlagosan nagyjából 5 és 7 magnitúdó között ingadozik, ám mind minimum-, mind maximumfényessége hosszú idő alatt erős változásokat mutat, így teljes fényváltozási tartománya 4,2 és 8,6 magnitúdó közé tehető. Típusára jellemző módon fénygörbéje nagyon jellegzetes: éles és mély minimumok közé sekélyebb másodminimumok ékelődnek, nagyon hasonlóan a fedési kettőscsillagokhoz (a felfedezésük után egy ideig többen fedésekkel is magyarázták az RV Tau típust). Spektroszkópiai mérésekkel azonban könnyedén igazolni lehetett, hogy valójában a csillagok kitágulnak és összehúzódnak a fényesség változása során, azaz ténylegesen pulzáló változókról van szó. Az R Sct G és K színképtípus között változó szuperóriás csillag, csillagfejlődési szempontból azonban nem a nagy tömegű szuperóriások, hanem az ún. poszt-AGB csillagok közé tartozik, ez a fejlődési fázis kis tömegű csillagok rövid ideig tartó állapota az aszimptotikus óriásági (AGB) állapot után. Az evolúciós elméletek szerint az AGB tetején erős tömegvesztési folyamatok során a csillagok levetik külső burkuk nagy részét, miközben gyors fejlődéssel átjutnak a hideg óriáscsillagok közül a forró óriások, majd még később a fehér törpék közé. Ezen fejlődés alatt az instabilitási sávon keresztülhaladó égitesteket figyelhetjük meg RV Tauri típusú változókként. Az R Sct esetében ezt a magában is elég bonyolult képet tovább színesíti a pulzáció kaotikussága, amelyet Kolláth Zoltán és munkatársai tártak fel az 1990-es évek első felében. Kiderült, hogy a bonyolult fénygörbét valójában egy matematikailag nagyon egyszerű, ám viselkedésében káoszt mutató rendszerrel lehet megmagyarázni, feltehetően két rezgési állapot erősen nemlineáris kölcsönhatásai eredményeként. A vizsgálat érdekessége, hogy a káoszt egy évszázadnál is hosszabb időszakot lefedő vizuális fénygörbe elemzésével mutatták ki, azaz az amatőr csillagászok munkája érdekes asztrofizikai felfedezésekhez vezetett értő kezekbe kerülve. Az R Sct minimumainak gyors változásai mindenképpen indokolják a 3-4 naponta történő észlelést.

06-r sct