Kisbolygót neveztek el Berkó Ernőről | MCSE

Kisbolygót neveztek el Berkó Ernőről

A 2002 BO ideiglenes jelölésű kisbolygót Sárneczky Krisztián és Heiner Zsuzsanna (Szegedi Tudományegyetem) fedezte fel 2002. január 16-a rendkívül jó átlátszóságú éjjelén az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete piszkés-tetõi 60 cm-es Schmidt-teleszkópjával. A felvételeken alig 20,5-21 magnitúdós, mindössze 2-3 km átmérõjű égitest a fõ kisbolygóöv belsõ részén kering, 3,71 év alatt kerüli meg a Napot. Mivel kedvezõ esetben sem fényesedik 17,5 magnitúdó fölé, észlelése csak fotografikus úton lehetséges. Következõ szembenállása május végén lesz, de akkor csak 19 magnitúdóig fog fényesedni. A felfedezõk a 2002 BO jelölésben található BO betűkombináció miatt választották ezt a kisbolygót, amely az 1999by jelű szupernóvát és több mint 160 kettõscsillagot felfedezõ Berkó Ernõ vezetéknevének "szélsõ" betűire utal.

Gratulálunk a kisbolygó-elnevezéshez, mely alkalomból egy 2003-ban készült riportunkat közöljük.

Látogatás Berkó Ernőnél

„Közép-Európa leghosszabb faluja” – hirdeti a tábla Ludányhalászi határában, körülbelül ott, ahol Berkó Ernõ szokta ellenõrizni a vízszintes átlátszóságot: látszik-e a Mátra a dombok fölött, és ha látszik, mennyire tisztán. Mi amatõrök tudjuk, hogy a távoli hegyek láthatósága sok mindent elmond arról, hogy milyenek a következõ éjszaka kilátásai. A kilátás most jó, a Galyatetõ szépen látszik a falu határából, még az adótorony is kivehetõ a hegytetõn. Kedélyes hangulatban autózunk a Bercsényi utca 3-as számú ház felé, részint azért, mert az ég szépen kiderült, részint pedig azért, mert épp a szécsényi székhelyû New-Profipack Kft. majálisáról jövünk, ahol az ünnepi pörkölt és a hozzá való sörital elfogyasztása mellett házi légpuska-lõversenyen vettünk részt, ahol Ernõ emlékezetesen jól teljesített. A New-Profipack Ernõ munkahelye – egyúttal három társával közös vállalkozása –, ahol elektronikus tervezõként dolgozik. A cég fóliázó gépeket gyárt, jelenleg 19 embernek ad munkát, ami nem kis dolog ezen a tájon, hiszen köztudott, hogy Nógrád nem tartozik a leggazdagabb megyék közé, sõt! A kis sorozatban gyártott gépek eladásából nem könnyû megélni, a cég eredményeiért keményen meg kell dolgozni – ezt a mindennapi küzdelmet ünnepeltük május elsején, együtt a jó palócokkal.

Mert hiszen palócföldön vagyunk! Ernõ nem palóc, azonban ettõl függetlenül jó ember, amit a Meteor olvasóinak nem kell bizonygatni… Szűkebb pátriájában is híres embernek számít: a megyei napilap Ludányhalásziról szóló összeállításában nem mulasztotta el kiemelni, hogy Berkó Ernõ szupernóvát fedezett fel 1999-ben,kettõscsillag-észleléseinek se szeri se száma, immár saját felfedezésű kettõsökkel is dicsekedhet. De nem dicsekszik, õ nem az a fajta, és a Meteor olvasóinak ezt sem kell bizonygatni.

A Berkó családról tudni illik, hogy valamennyi tagja egyben az MCSE-nek is tagja, és ez nem csak üres formaság. Feleségét, Ágit az orosházi csillagász szakkörben ismerte meg, így ez valóban „csillagász házasság”. A középkorú amatõrök minden bizonnyal emlékeznek arra a baráti társaságra, amely a Csillagászat Baráti Köre „köreiben” működött a hetvenes évek második felében, „Csicsa” néven. Ez volt a „csillagász családok” elnevezése, melyekben a felnõttek mellett a gyerekek is csillagászkodtak. A vér nem válik vízzé: a Berkó gyerekek, Emese és Balázs az ágasvári táborok visszatérõ vendégei, és az észlelõlistákon is találkozunk nevükkel. Ezek után talán mondani sem kell, hogy a New-Profipack is MCSE-tag… Ha ehhez hozzáteszem, hogy Ludányhalásziban él egy további tagtársunk is, Mizser István (névrokonom!), elégedetten állapítom meg, hogy Közép-Európa leghosszabb falujában az MCSE képviselete igazán kiváló!

Mint mondtam, Berkó Ernõ nem palóc, az észlelõlistákon csak 1987 óta olvashatjuk neve után azt, hogy „Ludányhalászi”. A most 48 éves Ernõ Szegeden született, majd a Békés megyei Gádoroson gyerekeskedett, ott érték a legelsõ csillagászati benyomások is. Az elsõ csillagászati könyvekkel a könyvtárban találkozott, máig meghatározó olvasmányélménye Bartha Lajos kötete, a Séta a csillagos égen. A szakközépiskola elvégzése után az orosházi üveggyárban helyezkedett el, ahol hamarosan bekapcsolódott a csillagászati szakkör munkájába (abban az idõben a nagyvállalatok számos szabadidõs tevékenységet támogattak, így a csillagászatot is). Csepregi Lajos és Juhász Mihály társaságában hamarosan a kemencék közelében találta magát, amint épp távcsõtükör-korongok öntésében segédkezik. Néhány éven át az orosházi gyár látta el a budapesti Urániát üvegkorongokkal – természetesen társadalmi munkában. A szakkör tagjai közül leginkább Ernõt érdekelték az észlelések. Egy akkoriban egzotikusnak számító, 100/400-as fényerõs Newton-távcsõvel kezdett észlelni a legendás Albireo Klubban: elsõsorban mély-ég objektumokat, kettõscsillagokat és a Holdat.

A 70-es évek a hosszú Newtonok évtizede volt, f/8-as, f/10-es reflektorokkal pásztázták az eget az akkori amatõrök, épp ezért különös, hogy Kulin György elkészítette Ernõ számára azt az f/4-es tükröt, ami ma az ún. „MCSE-köztávcsõ” lelkét jelenti. A nyolcvanas évek közepén a meteorészlelés felé fordult érdeklõdése: elõször vizuálisan próbálkozott, 2600 meteorpályát rajzolt be és mért ki. Miután szembesült a módszer pontatlanságával, rendszeres meteorfényképezésbe kezdett, melynek során mintegy 100 meteor nyomát rögzítette. Elsõként használt itthon forgószektort, melynek segítségével – a megszaggatott meteornyomok vizsgálata révén – megállapítható egy-egy meteorfelvillanás idõtartama. A saját fejlesztésû aszimmetrikus forgószektorral a meteorok haladási irányát is meg tudta állapítani. Mindez abban az idõszakban történt, amit ma a hazai meteorozás aranykorának nevezünk…

A Berkó család 1987-ben elhagyta az Alföldet a Palócföld kedvéért, Ernõ egy akkor induló szécsényi téesz melléküzemágnál kapott kedvezõ állás-ajánlatot. Ennek immár tizenötödik éve. A megélhetési gondok – nem sokára következett a rendszerváltozás! –, az új lakhely megteremtése körüli teendõk miatt évekig nem találkoztunk észleléseivel. A „nagy visszatérést” az 1997-es év hozta meg, pontosabban a Hale–Bopp-üstökös (még mondja valaki, hogy az üstökösök nem hoznak jó dolgokat!). A fényes égi vándorról rengeteg fényképfelvételt készített egy 80/500-as Zeiss-objektívvel szerelt refraktorral és még sok más optikával – mindegyiket kézi vezetéssel! (Aki próbálta, tudja, milyennehéz feladat egy 500 mm fókusztávolságú objektívet kézzel „megvezetni”.)

 

Berkó Ernő 2003 májusában észlelőhelyén, 35,5 cm-es Newton-reflektorával

A 90-es évek már nem a hosszú Newtonok jegyében teltek. Az amatõrök elkezdték ízlelgetni az olyan szavakat, mint pl. az „apokromát”, a „diffrakcióhatárolt optika”, az „Airy-korong”, a „CCD-kamera” stb. Ernõ sem maradt ki az apokromát-lázból, beszerzett egy 100/600-as objektívet, és a CCD-kamera sem maradhatott ki, akkor vásárolta az AmaKam-ot. Rengeteg felvételt készített különféle mély-ég objektumokról, többek között galaxisokról. Egy ilyen galaxisvadászatnak köszönheti szupernóva-felfedezését (l. Meteor 1999/6., 3. o.). 1999. április 30-án épp az NGC 2841 jelű galaxist CCD-zte, amikor – még élesben, az ég alatt, a monitort figyelve, a képet a Vickers-féle CCD-atlasszal összehasonlítva – figyelmes lett egy gyanús csillagra, amely késõbb az SN 1999by elnevezést kapta. A betolakodót elsõként vette észre, azonban a lassú információáramlás miatt végül „csak” függetlenként ismerték el felfedezését. Ez is elegendõ volt ahhoz,hogy Ernõ valóságos médiasztárrá váljék 1999 májusára.

Nem sokkal a 10 cm-es refraktor beszerzése után egy igazi nagyágyú tulajdonosa lett: a 355/2100-as Newton-reflektort és mechanikáját egyaránt Dán András készítette. A nagy Newton fõtükre Intes gyártmányú, a mechanika pedig a közismert G–40-es. Ezzel a távcsõvel – még Dobson-szerelésben – eleinte vizuális mély-égés kettõsészlelések tömegét készítette (több mint 2700 kettõscsillagot észlelt vizuálisan), majd következett a máig tartó CCD-s korszak. A látványos Hold-, bolygó és mély-ég-felvételek (melyek közül sokat közöltünk a Meteorban is) után következett az új szerelem, a kettõcsillagok CCD-s észlelése. Ezen a téren is szép eredményeket ért el Ernõ. Az angol The Weeb Society Double Star Section Circulars 11. számában, mely a 2002-es észleléseket (méréseket) összegzi, 679 rendszerre közöl Berkó-féle méréseket. Ernõ elmondása szerint az ott közölt táblázat egyelten sorának kiméréséhez kb. egy órányi munkára volt szükség. Csak a kimérések 679 munkaórát igényeltek, és akkor nem beszéltünk a távcsõ mellett töltött órákról… (Rejtély, hogy ennyi észlelõ-kimérõ munka mellett honnan van energiája a Meteor mély-ég rovatára, melyet 1999 óta vezet.) Nem lehet véletlen, hogy s sok-sok felvételen új, eddig katalogizálatlan párokra bukkant, melyek BKO kóddal szerepelnek a katalógusokban: Ernõ a 2001-es méréseibõl 28 kettõs vagy komponens kapott BKO jelet, a 2002-es mérésekbõl pedig több mint 100, korábban méretlen páros vagy kísérõ várja a névadást. A kettõscsillag-észlelések nem csupán a The Webb Society körleveleiben és a Meteorban látnak napvilágot, hanem Vaskúti György igen informatív kettõscsillag-honlapján is, a csillag.bacska.hu címen. Íme, megfelelõ műszerezettséggel és kellõ szorgalommal ilyen szép eredményeket lehet elérni!

Amikor befordulunk az udvarra, bizakodva tekintgetek a letakart nagy távcsõre, mely a kert végében áll, egy „betonplacc” közepén. Ha az idõ ilyen marad, „észlelve lesz”! Odafent kék az ég, idelent zöld a fű – hogyne lenne zöld, hiszen gyönyörű, virágos tavasz van; hogyne lenne zöld, hiszen a kert végében kezdõdik az Ipoly ártere. Bizony, idõnként kilátogat ide a folyó, pedig jó messze van az Ipoly-part, ahova korábban Ernõ horgászni járt (a határõrség engedélye birtokában, hiszen a folyó közepe jelenti az országhatárt). Van úgy, hogy a távcsõ lábát nyaldossa az víz. A kert végében már az igazi természet kezdõdik. Amíg beszélgetünk, mindenféle fajta madarak röpködnek „látómezõnkben”, estefelé pedig egy gólya lépdel a távcsõ körül: a nemrég nyírt fűben jobban látja a férgeket, csigákat, gyakran vadászgat errefelé a gólyamadár. Aztán elõjönnek a szúnyogok is, mégpedig ijesztõ tömegben. Ernõ megnyugtat: egész nyáron ennyi itt a szúnyog…

A világos égen az elsõ célpont a Jupiter. A kopott 200/1500-as Dobsonnal egykettõre beállítja házigazdám az óriásbolygót. A Csatlós-féle tükör képe kemény, kontrasztos, csak úgy burjánzanak a részletek a két fõsávban. A Nagy Vörös Foltot is könnyű kivenni. Hogy mi ebben a kunszt? Hát a beállítás! A Dobsonon ugyanis nincs keresõ. Ernõ lehajol a csõ végéhez, kicsit célozgat, és a Jupiter ott van a látómezõben, 125x-ös nagyításnál. És nem csak a Jupitert keresi meg pillanatok alattezzel a hajmeresztõ módszerrel, hanem bármit!

Lebukik a Nap, messze, valahol Szlovákiában, és még mindig biztató az ég állapota. Felzeng a békakórus, idõnként határozottan idegesítõ a koncert. Ernõ ismét megnyugtat: a békák egész nyáron ezzel az intenzitással kuruttyolnak. Végül annak rendje és módja szerint beborul az ég. A nagyobb felhõlyukakon végigészlelek néhány érdekesebb változócsillagot, de ezt inkább lelkiismeretem megnyugtatására teszem, mert arra mérget mernék venni, hogy itt ma éjjel nem lesz komoly észlelés. Sajnos igazam lett. Pedig de kíváncsi lennék, mit tud ez a 35,5 cm-es tükör!… Habár lehet, hogy akkor sem tudnék határmagnitúdó-rekordokat döntögetni, ha megmaradt volna az a szép derült idõ. A nagy távcsõ ugyanis éjszaka fényárban úszik, a Bercsényi utca egyetlen, nemrég lecserélt közvilágítási lámpája bevilágítja az „észlelõplaccot”. Ez az új szörnyeteg a lehetõ legrosszabb fajtából való, hideg, fehér fényét mindenfelé szórja. Megállapítjuk, hogy az a legjobb lámpa, amit meg sem terveztek… Egyébként ennek a helyi fényszennyezésnek köszönhetõ, hogy Ernõ érdeklõdése a kettõscsillagok felé fordult. Kettõsöket még a fényszennyezett észlelõhelyen is eredményesen képes észlelni. Az Ipoly-mentén gyakori párásodás mellett még a szél is komoly problémát jelent: a legkisebb szellõ is tönkreteheti a CCD-képeket. Mindezenproblémákra a tervezett kupola jelentheti a megoldást.

Lélekben felfrissülve szállok vonatra a falu vasútállomásán. Van idõ szemlélõdni, a nógrádi táj csodaszép ilyenkor, május elején. A motorkocsi ide-oda dülöngél a mellékvonali vágányon, néha úgy tűnik, a 30 km/órás álomhatárt is eléri a nagy robogásban. El-eltűnõdöm mindazon, amit Ernõtõl hallottam. „Csinálni kell!” – ez észlelõi hitvallása. Igen, „csinálni kell”, ilyen egyszerű! Csinálni kell, nem csak azért, mert hasznos és szép dolgokat „csinálhat” az ember, hanem azért, mert észlelni – jó.

A Meteor 2003/6. számában megjelent cikk internetes változata.

Linkajánló

Magyarok a Naprendszerben – és azon túl