Kisbolygóvadász Piszkés-tetőről

Sötétedés után távcsővel a csillagokat célozza meg, nappal az amatőrcsillagászat támogatásán dolgozik. A földrajzi tanár diplomája megszerzése óta csak a csillagászattal foglakozik. Egyike azon a szerencsések közül, akik a kedvenc hobbijukkal keresik a pénzt. Azt mondják, hogy a zenészek meg a tolvajok legjobban éjjel dolgoznak, és ez részben a csillagászokról is állítható. Nem mindegyikről, valamelyik nappal dolgozik, valamelyik éjjel. Sárneczky Krisztián: éjjel-nappal. 

Amikor 2010. február 28-án fényes bolida robbant az égbolton, senki sem feltételezte, hogy az égi vándor maradványaira rá is találnak. De sikerült! Három ország, amatőr és a profi csillagászok, példás együttműködésének köszönhető ez az eredmény. Aki figyelemmel követte a kassai meteorit esetét, regisztrálhatta a nevedet is. 

  • A sikertörténet elején összeköttető szerepet játszottál. Hogy is volt?

Csak marginális szerepem volt a meteorit megtalálásában. Mindössze annyi, hogy a TV-ben bemutatott felvétel és a készítőjének elérhetősége rajtam keresztül jutott el a csillagászokhoz. A képek készítőivel való kapcsolattartást, a felvételek kiértékeléséhez – amit Csehországban végeztek – szükséges terepi méréseket, az eszközök beszerzését, szóval szinte mindent Igaz Antal koordinált, és nagy részben ő is végzett el. Persze többen is segítettünk neki, de ő volt az akció motorja. Az adatokat is ő juttatta el a kimérőkhöz.  

  • A TV híradóban kommentáltad a bolidát. Gondoltad volna akkor, hogy végül olyan kézzelfogható eredmény lesz a vége?

Nem, én azt hittem, hogy a meteorit teljesen elégett a légkörben. Szerencsére nem így történt. A Juraj Tóth, a modori AGO UK munkatársa által kijelölt becsapódás területe kijelölése után pedig elmentünk a helyszínre meteoritokat keresni, de sajnos nem találtunk semmit.  

  • Profi csillagászként dolgozol, bár földrajzi tanári diplomád van. Milyen út vezetett a csillagászathoz? 

Nyílegyenes. Már egészen kicsi gyerekkorom óta érdekeltek a természettudományok, minden ilyen jellegű könyvet elolvastam, minden ilyen műsort megbabonázva bámultam a TV-ben. Ha nem csillagászattal foglalkoznék, akkor vulkanológiával, ha azzal sem, akkor meteorológiával. Csak arra emlékszem pontosan, hogy az első csillagászati könyvemet 12 évesen, 1986 karácsonyára kaptam, de akkor már azért, mert nagyon érdekelt a dolog, és a Nagy Világatlasz első két oldalán lévő kis csillagászati részt rongyosra olvastam. De nem tudok mondani egy konkrét élményt, hogy miért kezdett el érdekelni a csillagászat. Csak jött, és kész. De biztos nagy szerencse volt, hogy a szomszédunkban lakott Kereszturi Ákos, gyerekkori barátom, akivel együtt kezdtünk szakkörbe meg észlelni járni , és akiből igen kiváló planetológus, a Mars avatott szakértője lett. Emlékszem, 1990-ben egy hajnalon felmentünk a Rózsadombra (egy sötét helyet találni Budapesten szinte lehetetlen) hogy megnézzük az Austin-üstököst. Az akkori SZOT szálló mellett találtunk jó sötét helyet, de az éjszakai portás kijött, hogy mit keresünk itt a kerítésnél. Mi elmondtunk, hogy üstökös, meg észlelés. Békén is hagyott utána, de nem biztos, hogy elhitte… 

  • Kisbolygókkal foglalkozol és kisbolygóvadász vagy. Hogyan  „fedezted“ fel a kisbolygókat? 

Mint az előző történetből látszik, engem először az üstökösök érdekeltek, de akit egyszer megérintenek ezek az égitestek, előbb-utóbb eljut a kisbolygókig is. Nálam legalábbis így történt, az első üstökösök megfigyelése után elkezdett érdekelni, hogy megnézzek kisbolygókat is a saját szememmel. Meg persze az üstökösökkel kapcsolatban a felfedezés lehetősége is megfogott, szerintem szinte minden ifjú amatőrcsillagász elábrándozik azon, hogy milyen lenne egyszer felfedezni egy üstököst.  Ha pedig felfedezés, akkor ott vannak a kisbolygók, meg a nóvák, meg a szupernóvák, melyeket mind „fel lehet fedezni“. Szóval már több mint 100 üstököst és legalább ennyi kisbolygót észleltem vizuálisan, amikor az első CCD-s asztrometriai mérésemet elvégeztem 1996. október 19-én, Szegeden. 

  • Emlékszel, hogy történt az első kisbolygó-felfedezésed?

Persze, nagyon is. A szegedi méréseket az egyetemen doktorandusz hallgató Kiss László barátom irányításával kezdtük el. Amikor következő nyáron a szokásos ifjúsági tábor részeként elkirándultunk Piszkés-tetőre, Laciban megfogalmazódott egy érzés: ősszel el kell ide jönni észlelni! Mivel a Konkoly Obszervatórium nyitott volt minden magyarországi csillagászati műhellyel való együttműködésre, kaptunk távcsőidőt arra a Schmidt-teleszkópra, amelyet azóta is használunk, és amellyel a kisbolygó-felfedezéseim döntő részét végeztem. Az első észlelőhetünk 1997 novemberében volt.

 

Hét nap és hét éjszaka ültünk a ködben, egy percet nem tudtunk észlelni… Januárban aztán egy kicsivel nagyobb szerencsénk volt, lett egy derült éjszakán. A felvételeken találtam egy csomó ismeretlen kisbolygót! Csak ekkor tudatosult bennem, hogy micsoda lehetőségeket rejt a teleszkóp. Februárban már úgy mentünk fel, hogy célirányosan két éjszaka is szerettük volna észlelni ugyanazt a területet (két éjszakányi észlelés kell ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak egy új égitesttel). Ezt az időjárás lehetővé is tette, ám akkor az ottani számítástechnikai háttér még nem engedte, hogy Piszkés-tetőn mérjük ki a képeket. Ezért a hazautazás másnapján levonatoztam Szegedre, és ott mértem ki a képeket. A pozíciókat elküldtük a Minor Planet Centerbe (MPC), remélve, hogy találnak olyan égitestet, amely mindkét éjszaka rajta volt a képeken. Még ott, Szegeden megkaptam az első dezignációmat: 1998 DA33. Ma ez a kisbolygó a (91024) Széchenyi nevet viseli. Akkoriban még sokkal kevesebben foglalkoztak kisbolygókereséssel, csak a NEAT ment, a LINEAR éppen csak elindult, így néhány nap, vagy egy hét késlekedés a kiméréssel, még nem jelentette a kisbolygó elvesztését. Nagy élmény volt, meg az is, amikor 1998 áprilisában már két új kisbolygót sikerült felfedezni. 

  • A több száz kisbolygó-felfedezéseid közül melyiket értékeled legjobban? 

Talán a (84921) Morkoláb kisbolygó a kedvencem. Ezt 2003. november 9-én, egy teljes holdfogyatkozás alatt találtuk. Már előre terveztem, hogy a másfél órás sötétséget kihasználva egyrészt észlelem a pár nappal korábban felfedezett égitestjeimet, illetve megpróbálok egy újat is felfedezni. Bár már vagy 400 ezer kisbolygót fedeztek fel, nem tudok róla, hogy lenne másik, amelyet egy teljes holdfogyatkozás alkalmával találtak. 

  • Mi az, ami tovább motivál a kisbolygók vadászatában? 

Miután az első kisbolygóimat felfedeztem, felmerült bennem, hogy vajon meddig fog örömet okozni az újabb és újabb égitestek megtalálása. Ezt még ma sem tudom, mivel amikor a felfedezések visszaigazolását várom Amerikából, pont olyan izgatott vagyok, mint 1998-ban. A felfedezés öröme még ennyi idő, majd’ 13 év után is felvillanyoz, megbabonáz. Persze valami cél azért mindig kell. Nekem ez a felfedezések számában nyilvánul meg, először hajtottam a tizedikre, aztán a századikra, ötszázadikra, most pedig az ezredik kisbolygó megtalálása motivál. Tavaly kisebb hullámvölgybe kerültem, mert ez a cél már nagyon távolinak, elérhetetlennek tűnt, de a Lendület program keretében egy, a korábbihoz képest tízszer nagyobb felületű, hatalmas CCD-t szerzett be a Konkoly Obszervatórium, amellyel a felfedezett kisbolygók száma is a tízszeresére emelkedett! Egy az ekliptika közelében készült felvételen nem 2-3, hanem 20-30 ismeretlen kisbolygó van… 

  • Saját észleléseken kívül rendszeresen vizsgálod a NEAT/Palomar archív felvételeit  is. Hogyan szereztél tudomást a SkyMoprh adatbázis létezéséről? 

Böngészés közben találtam rá, de először nem ismertem fel a jelentőségét, így nem ástam bele magam abba, hogy miként is kell használni. Aztán az egyik diákom, Sipőcz Brigitta nyári táborban volt a horvátországi Visnjanban, ahol a kisbolygós csoportba került, és ott megtanulta a SkyMorph, illetve az Astrometrica nevű kiváló kimérőprogram használatát. Ma már több száz kisbolygó sok ezer pozícióját mértük ki a SkyMorph-ban tárolt képek alapján, és vagy 60 felfedezést is tettünk a archív felvételeken. 

  • Abban az időszakban kezdted el a kisbolygó keresést az archívumból amikor az MPC a felfedezést jogát a NEAT programnak ítélte. Az akkori nagy „vadászok“ feladták, és mással kezdtek foglalkozni. Te nem hagytad abba? 

Engem sosem az új felfedezések lehetősége érdekeltek a SkyMorp-ban, hanem a piszkés-tetői kisbolygók azonosítása a felfedezésük előtti képeken, hogy minél előbb sorszámot kaphassanak. Sosem folytattam direkt kisbolygó-kereső programot a NEAT képeken, viszont ha a saját égitest mellett látszott egy ismeretlennek tűnő, azzal elkezdtem foglalkozni. Egyszerűen nem tudtam otthagyni, mert mégiscsak egy újabb égitesttel gyarapítottam azt a nagy egészet, amit az emberiség tudásának nevezünk, még ha az én nevem nem is jelent meg a felfedezők közt. Elég a tudat is, hogy hasznosat cselekedtem. 

  • A felfedezések közé soroltad a szupernóva-felfedezést is. Szeptember végén indítottad el a PISTA (PIszkéstető Supernova and Trojan Asteroid) Survey-t. Általában, hosszú időnek kell eltelni, hogy jöjjön a siker. Ebben az esetben 1 hónapon belül meglett az első szupernóva SN 2010jk. Hogyan is történt? 

A nagy látómezőnek és a 22-23 magnitúdós határfényességnek köszönhetően más stratégiát választottunk, mint az amatőr szupernóva-vadászok általában, vagy a közeli, fényes szupernóvákat kereső profi csillagászok. Ők sok fényes, egymástól távoli galaxist és szűkebb környezetüket észlelik, ezzel követve azt néhány ezer galaxist, ami biztosítja az évi néhány, vagy néhány tucat felfedezést. Mi csak négy látómezőt követünk, melyek egymás mellett helyezkednek el, így alig kell mozgatni a távcsövet. A mezőkön távoli galaxishalmazok vannak, melyek galaxisai ugyan 18-22 magnitúdósak, ám több ezer van belőlük egyetlen felvételen. Így a nagy számok törvénye alapján számítottunk rá, hogy sikeres lesz a programunk, de azt mi sem gondoltuk, hogy rögtön az első hónapban feltűnik az első robbanó nap a képeken.

A szupernóva egy 21 magnitúdós, nagyjából 3 milliárd fényévre lévő, lapjáról látszó galaxisban tűnt fel, és az október 31-ei felvételünkön találtuk meg. Később kiderült, hogy már 29-én is rögzítettük, de a rossz határfényesség miatt nem azokat a képeket néztük át. A felvételeken azonban jól látszik, ahogy a szupernóva fényesedik, vagyis még maximuma előtt csíptük el, ami viszonylag ritkán történik meg. Az esetek többségében már csak a maximális fényesség elérése után veszik észre a szupernóvákat. 

  • A csillagász karriered alatt többféle távcsővel végeztél megfigyeléseket, nemcsak Magyarországon, de külföldön is. Az ausztrál Siding Spring obszervatóriumot is megjártad. Hogyan jutottál ki és mi volt a célja az utadnak? 

A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj az OTKA és a Szegedi Tudományegyetem anyagi támogatásával, az akkor már évek óta Ausztráliában élő Kiss László vendégeként három és fél hónapot voltam ezen a csodálatos kontinensen. A főövi üstökösök ritka csoportjába tartozó Elst-Pizarro-üstökös napközelségét szerettük volna észlelni, ami a három Siding Spring-i észlelés alatt sikerült is. Az már egy másik kérdés, hogy 2007-ben annyira alacsony maradt az égitest aktivitása, hogy a 2,3 méteres távcső is kevés volt a kidobott porfelhő megfigyeléséhez. De sok más kettős természetű kisbolygót is észleltünk, a legnagyobb fogás pedig a Hale-Bopp megfigyelése volt 25,8 CSE távolságban, 10 évvel a napközelség után. 

  • A Siding Spring-i obszervatórium nevezetes az üstökösök felfedezéseiről. Sikerült találkoznod valamelyik felfedezővel?

Igen, öt felfedezővel is találkoztam. A legismertebb Rob Mcnaught, akivel interjút is készítettünk, amely a Meteorban is megjelent. Továbbá Gordon Garradd, Malcom Hartley, Steven Lee és Quentin Parker is az obszervatóriumban dolgozott, amikor ott voltam. McNaught 57 felfedezést mondhat magáénak, Hartley egyik felfedezését a napokban talán mindenki észleli az égbolton. A két utolsó nevezett pedig egy-egy üstököst fedezett fel. 

  • Mi volt a legértékesebb tapasztalat az ausztrál tanulmányútból? 

Az, hogy mennyivel másképp is lehet élni, mint azt mi itt Kelet-Közép-Európában tesszük. Leginkább a szabályok betartása az, ami megkönnyíti az életet, ráadásul emellett nagyon lazák, és legfőképpen befogadók az ausztrálok, ami pedig boldoggá teszi az életet. Sydney környékén biztosan. 

  • Havonta egy héten fent Piszkéstetőn dolgozol, a többi három hetet pedig Budapesten töltöd, mint az MCSE titkára.  Mi a fő munkafeladatod a MCSE-nél?

Inkább rengeteg apróság, mint egy fő feladat. Írott és elektronikus kiadványokat szerkesztünk, távcsöves bemutatásokat, előadásokat, táborokat, találkozókat, észlelő hétvégéket szervezünk, szakkört tartunk, távcsövekkel és a csillagászattal kapcsolatos kérdésekre válaszolunk, vezetjük a tagnyilvántartást, postázzuk a kiadványokat, és bizony a takarítást is mi magunk végezzük, a terasz söprésétől a mellékhelyiség tisztán tartásáig. 

  • Az MCSE 1989-ben alakult a csillagászat népszerűsítésére. A befolyása és az amatőrmozgalom támogatása nélkülözhetetlen. Milyen a helyzet az amatőrcsillagászat mozgalomban Magyarországon?

Szerintem világszinten is ritkaság, hogy egy országban ennyire kiterjedt, az egész országot átfogó csillagászati szervezet legyen, amely a csillagászat népszerűsítése terén egymaga ekkora munkát végezne. Szóval nagyon erősnek találom, bár szerintem sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy milyen kevés ember mennyire sok munkáján múlik az egész. Sajnos az általános társadalmi folyamatok nem nekünk kedveznek, az emberek sokszor a magukét építik, szépítik, a közösség háttérbe szorul. Persze ez alól is vannak üdítő kivételek, de a tendencia sajnos egyértelmű. 

  • Észlelő csillagásznak vagy csillagászati népszerűsítőnek tartod magadat inkább?

Egy olyan észlelő csillagásznak, akiben megvan a képesség arra, hogy közérthető módon adja át a csillagászati ismeretek az érdeklődök számára.  

  • Az aktuális csillagászati hírekről írt cikkeid megjelennek a Meteor hasábjain, rendszeresen készítesz összefoglalókat a csillagászati évkönyvbe, amit évente kiadtok. Ezenkívül a kisbolygókról és a felfedezésekről szóló két könyv szerzőjeként  is ismert vagy. Ez feltételezi, hogy sokat olvasol is.  Mi a kedvenc csillagászati könyved? 

A sötétség bolygója, Clyde Tombaugh könyve a Pluto felfedezéséről. Talán nem is kell részletezni, hogy miért. Eredetiben Out of darkness a könyv címe és a szerzője maga a felfedező, közösen a híres angol csillagásszal, Patrick Moore-ral.  

  • Van kedvenc, csillagászattal összefüggő idézeted?

Igen van. Az Occam-borotvájának nevezett tudományos tétel, miszerint a dolgokra adott magyarázatokból mindig a legegyszerűbb a helyes. Ez nem igazán idézet, inkább valamiféle iránymutatás, melyet szerintem minden kutatónak szem előtt kéne tartani. 

  • Végül érdekelne, hogy tudnál-e felsorolni egy nevet a csillagászok nagyjai közül, aki végig kísérik az utadat a csillagok kutatása során, és aki ihlet-ként szolgálhatna az  olvasóinak is? 

A már említett Tombaugh, vagy Edward Barnard és minden olyan csillagász, aki egyszerű sorból felemelkedve, nem is csillagásznak tanulva valami kivételeset tudott elérni, elismert és sikeres észlelő lett.

 

Ajánljuk...