Napórák éjjel-nappal: interjú Keszthelyi Sándorral | MCSE

Napórák éjjel-nappal: interjú Keszthelyi Sándorral

Beszélgetés Keszthelyi Sándorral, a Nova Cygni 1975 első európai
felfedezőjével, megannyi rovat, észlelési téma elindítójával,
művelőjével. Múltidézés, jelen-elemzés azzal a Keszthelyi Sándorral, aki
szerint nincs vidéki vagy budapesti amatőr, csak magyar amatőr van.

Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Főosztályán beszélgetek Keszthelyi Sándorral, az amatőrmozgalom ismert alakjával, lapunk „többszörös” rovatvezetőjével. A kissé szokatlan helyszínválasztás oka az volt, hogy október elején Sándor feleségével, Sragner Mártával épp a kutatóintézet vendégszobájában vendégeskedett. Keszthelyi Sándor idén júniusban lesz 60 éves. Szakmája építészmérnök. 2005-ben ő kapta a Kulin György-emlékérmet, melyet a Kulin György-emlékülésen vehetett át. Keszthelyi Sándor hobbija: a csillagos ég. Azzal a Keszthelyi Sándorral beszélgetek, aki tulajdonképpen bevezetett az amatőrmozgalom belső, észlelői köreibe, még 1975-ben. Köszö (változós névkódja – Ksz – után) évtizedek óta meghatározó alakja amatőrcsillagász mozgalmunknak.

20120102-ksz-tataEz egészen biztosan nem napóra! Keszthelyi Sándor egy tatai “álnapórával”, 2005-ben

Hogyan csapott meg a csillagok füstje?

1952. június 6-án születtem Magyarszéken. Édesapám forgalmista volt a MÁV-nál. A falu északi csücskén, a vasútállomáshoz legközelebbi szolgálati lakásban láttam meg a napvilágot. Otthonszülés volt, akkoriban ez még nem számított rendkívülinek, nem is csináltak belőle akkora ügyet, mint manapság.
Ha a széncsillagok füstje még nem is, a mozdonyok füstje valóban megcsapott, hiszen akkortájt még szinte kizárólagosnak számított a gőzvontatás. A 424-esek, a 375-ösök, és a kis kávédarálók, mint például a 275-ösök, mind-mind személyes ismerőseim voltak.
Egészen kis koromból vannak már csillagászati-űrkutatási emlékeim. 1957 körül szüleim írtak valamit a rádiónak, a Miska bácsi levelesládája című műsorba. Én még „analfabéta” voltam, és a levélre egy Göncölszekeret rajzoltam, amit a műsorvezető külön megköszönt a műsorában. 1962 körül a Kisdobos című kisdobosoknak szóló folyóirat keresztrejtvényeit fejtettem meg és küldtem be. Egyszer csak jutalomkönyvet kaptam: Klusancev: Irány a Hold! című szovjet gyermekkönyvét! Édesapám járatta a Szovjet Híradót (kötelező volt), ebben többször volt szó űrhajókról, írtak Gagarinról, a Luna–9-ről. Az egyik számban közöltek egy holdtérképet – talán minden ezzel kezdődött.

Melyek voltak első „észlelési” élményeid?

Emlékszem az első szputnyikokra, láttuk apámmal átvonulásaikat. Nagyon megfogott az 1961. február 15-i részleges napfogyatkozás. Ez igen jelentős mértékű – csaknem 98%-os – volt, hiszen Jugoszláviából és Bulgáriából teljes fogyatkozásként lehetett észlelni. Nagyon besötétedett! Az iskolából néztük, kormozott üveggel. Egy másik esemény szintén 1961-hez kötődik. Augusztusban saját szememmel láthattam Gagarint, legalábbis azt az autókonvojt, amivel Budapestről Pécsre vitték. Kiálltunk a 6-os út mellé, ott vártuk Jurij Alekszejevicset. Az autók szélsebesen elviharzottak Pécs felé, meg sem álltak. Pedig a falubeliek még barackot is vittek az első űrhajósnak!
Akkoriban Pécsváradon, majd 1962-től Pécs-Vasason laktunk, mindig a települések perifériáján, a vasútállomások mellett. Gyerekkoromban tehát mindig a világ végén laktunk, ezért aztán nagyon kevés barátom volt. Sokat olvastam, 1967-től pedig izgatottan figyeltem a tévében az Öveges-féle sorozatot, olvasgattam az Élet és Tudományt, könyvtárból kölcsönzött csillagászati könyveket…

Hogyan jutottál távcsőhöz akkor, a hatvanas években?

Ez is Öveges Józsefnek, illetve Kulin Györgynek köszönhető. Az egyik 100 kérdés – 100 felelet című tévéműsorban távcsövet készített Öveges egy kisfiúval, ettől kaptam kedvet. Az 1967. május 19-i Élet és Tudományban ismertette Kulin György „A legegyszerűbb távcsövek és készítésük” című cikkében a Lenin körúti Tanért Uránia Boltot. Onnan rendeltem meg az egyszerű, egytagú optikákat. Az elkészült dióverő talán ha 15–20 forintba kerülhetett. Fotókartonból, bonbonos dobozban talált hullámpapírból barkácsoltam a tubust. A lencse fókusza 60 cm volt, 40-szeres nagyítást adott a kis távcső. Először a Holdat figyeltem meg vele 1967. augusztus 31-én hajnalban. Azért tudom ilyen pontosan, mert ma is megvannak a régi észlelőnaplóim.

Nagy élmény összerakni egy ilyen dióverőt, de az igazi Galilei-élményhez azért komolyabb optika kell. Hogyan lett rendesebb távcsöved?

Első komolyabb távcsövem egy 45/300-as, csodálatos ragasztott MOM-akromát volt. Édesapám 1968-ban vette nekem a Lenin körút 96-ban. Ma már csak keresőtávcsőnek való egy ilyen objektív, de számomra akkor új távlatokat nyitott. Egyébként Mécs Miklósék az esztergomi csillagászati szakkörnek ebből az objektívből építettek 20 db kistávcsövet. Hát én felzavartam egészen 150-szeresig ezt a kis lencsét. Szaturnusz-gyűrű, Mars-hósapka, sávok, foltok a Jupiteren – igazi csoda volt! El nem lehet mondani, mekkora különbség volt az egytagú lencse és a 45/300-as kis akromát képalkotása között.

Holdtérképed már volt. Hogyan szereztél csillagtérképet?

Jól rajzoltam, hiszen 1966-tól 1970-ig építőipari technikumba jártam Pécsre. Tussal pauszra mindent lemásoltam. Első csillagtérképemet is kézzel másoltam, mégpedig az 1963-as Gauser–Sztrókay-féle Az ember és a csillagok c. könyv belső borítójáról. Egymagam kezdtem el azonosítani a csillagképeket, megismerni az égboltot. Érdekes, hogy ennek ellenére inkább a matematika és a fizika érdekelt, a csillagászat kevésbé…

Változócsillagokat mikor kezdtél észlelni?

Az első Föld és Ég szám, amelyet megvásároltam: az 1967/3-as volt. Ebben Bartha Lajosnak volt egy kis cikke a Betelgeuse-ról mint változócsillagról. 1969. január 1-jén erről a csillagról, vagyis az alfa Ori-ról végeztem első változóészlelésemet. Aztán következett a gamma Cas, amit akkoriban 15 percenként is észleltek. Annyira bolondja voltam a változóknak, hogy 1968 augusztusi harkányi nyaralásunk során hiába próbáltak meg lányokkal összehozni, én inkább állandóan kirohangáltam „gammacast” nézni.

Én is a gamma Cas-sal kezdtem változóészlelői pályafutásomat, de gyorsan kiábrándultam ebből a csillaggal. De hogyan jutottál még komolyabb távcsőhöz? A hatvanas évek a hosszú Newtonok korszaka volt!

Magányos harcosként érkeztem a pécsi szakkörbe 1969 elején. Ez az a társaság volt, amelyiket a Hobbym: a csillagos ég c. legendás Kulin-filmben láthatunk. Balázsy László volt a hangadó, a precíz amatőr. Nagyon szerettem, tiszteltem őt. Én csak hallgattam hátul az okosságokat. A szakkörnek járt a Sky and Telescope – innen szereztem friss információkat, és persze változótérképeket is. És itt barátkoztam össze Mezősi Csabával is, akivel egy iskolába jártunk, de a szakkörben tudtam meg, hogy érdekli a csillagászat. Ő vetette fel, hogy lehetne tükröt rendelni az Urániától. Elkészült az én 150/1500-as villás szerelésű Newtonom is, melynek okulárja egy diavetítő objektívje volt. Nem volt könnyű ezt a távcsövet használni, de az akkoriban még sötét vasasi égen csodákat láttam vele.

20120102-ksz-rkl-76
Veszprém felé félúton – Róka Lászlóval, 1976 nyarán, a CSBK-találkozó felé stoppolva

Már a Meteor legelső számában ott találjuk a nevedet a meteor- és tűzgömbészlelő munkacsoport vezetőjeként.

Ezt Mezősi Csabával közösen vállaltuk 1971-ben, és a meteorozás később is vonzott, meteoros rovatvezető is voltam egészen 1983-ig. Épp a Meteor indulásának évében, 1971-ben kerültem fel Budapestre, a Műszaki Egyetemre, építészhallgatóként. Természetes, hogy első dolgom volt felmenni az Urániába. Az még Kulin György Urániája volt. Eleinte csak a bemutatásokra jártam. Befizettem a jegyet, később már nem kellett fizetnem, hamarosan bemutatóvá váltam. Az akkori beosztás szerint egy estére egy előadót és két távcsöves bemutatót kellett biztosítani. Kedd lett az ügyeleti napom, de minden derült este fent rontottam a levegőt. Amikor csak tehettem, észleltem, bár ennek gátat szabott, hogy Basi (Nagy Ferenc gondnok) szigorúan hazazavart mindenkit este 10-kor. Ez drámaian hangzik, de ne feledjük, hogy akkoriban még nem volt nyári időszámítás. Számomra meghatározó volt az ottani pezsgő élet.
Az AAVSO-térképeket az Uránia könyvtárában találtam meg, és ott találkoztam először az Albireóval is. Érdekes volt, gyökeresen eltért a Meteor akkori stílusától. Mélyég- és kettősészlelések, bolygóleírások… Én a Heydével észleltem mélyegeket, cserébe meg küldte az Albireo-számokat Szentmártoni Béla, aki fantasztikusan nagy szervezőmunkát végzett az észlelők körében. Nemcsak lapot szerkesztett, de lelkesítette is a fiatalokat, és rengeteget levelezett, igazi egyszemélyes intézmény volt.

Meteor–Albireo. Budapest–vidék. Hogyan láttad akkor és hogyan most ezt a kérdést?

Az első egy-két év után kétségkívül létrejött egy ellentét, rivalizálás a két lap között. Urániás létemre sokat dolgoztam az Albireóba. 1972. június 1-től rovatvezető lettem, csináltam a változós témát. Próbáltam a mozgalomban eligazodni, azt vallottam, hogy csak egy mozgalom van, legyen egység. Nincs olyan, hogy budapesti amatőr, meg olyan, hogy vidéki amatőr. Csak olyan van, hogy magyar amatőr. De nem jártam sikerrel. Elhíresült „52 oldalas” levelem vezetett 1974-ben az Albireóból való kizárásomhoz. Kézírással leírtam négy példányban, és kértem, hogy küldjék tovább. Szentmártoni Béla pedig legépelte 20 példányban – lám, még erre is volt ideje és energiája – és körbeküldte. Jóval idősebb volt nálam, tudta, mit akar, kizárásom évekig hullámokat vetett. Egyedül Tóth Sándor állt ki mellettem: lemondott a bolygórovat vezetéséről. Évek teltek el, mire rendeződött a dolog, és évekig meg se jelenhetett a nevem az Albireóban. Ma is úgy látom: csak egy mozgalom van. Vagy legalábbis így kellene lennie.

Volt ennél komolyabb kellemetlenséged is akkoriban?

Szókimondó, kicsit forrófejű fiatalember voltam, egyetemistaként magam is részt vettem a 1973. március 15-i „rendszerellenes” tüntetésen a Petőfi-szobornál. A rendszer nem tűrt semmilyen ellenzéki hangot. Jutalmam harmincnapi elzárás lett a baracskai börtönben – sok más egyetemistával együtt.

Emlékszem, 1975-ben egy februári kedden találkoztunk először, épp ügyeleti napodon, és nagyon segítőkész voltál, amikor változócsillagok észlelése iránt érdeklődtem nálad.

A Meteorban 1974 tavaszán indítottam a Pleione c. rovatot. Két és fél évig csináltam a nálam levő adatok felhasználásával. Sok fénygörbével és némi szakmai háttérrel igyekeztem az észlelőket lelkesíteni.

Az 1975-ös év különösen sikeres volt, hiszen Te láttad elsőként hazánkból a Nova Cygni 1975-öt.

Így van, sőt, 1975. augusztus 29-én Európában is az első voltam, aki látta a nóvát, még a felszálló ágon, 3 magnitúdós fényességnél. Magyarországon egy nappal megelőztem mindenkit. Másnap már 2 magnitúdós volt a nóva, nem messze a Denebtől, így sokan felfigyeltek rá. Különös érzés volt, hajnalig ébren maradtam, és eközben még tovább fényesedett a nóva. Másnap aztán elküldtem az észlelésemet a Sky and Telescope-nak, természetesen levélben… Mint kiderült, ez lett minden idők „leggyorsabb”, egyben legnagyobb amplitúdójú nóvája. A leszálló ága is rendkívül meredek volt, hamar eltűnt a csillag a szabadszemes észlelők elől.
Azután 1983. május 7-én este kis távcsővel észrevettem egy nagy, fényes és homályos foltot az északkeleti égen. Egy új üstökös volt! Később tudtam meg, hogy két további hazai helyszínen öt további amatőrtársam is észrevette. Sajnos mindannyiunkat megelőzött az IRAS műhold, a japán Araki és az angol Alcock. Üstököst a felfedezőikről neveznek el, de csak az első három adhatja a nevét.
De nem erre vagyok a legbüszkébb. 1985. október 14-én hajnalban az első hazai észlelők egyike voltam, aki meglátta a Halley-üstököst, és végig követtem, ahogy a kis maszatból 3-4 magnitúdós kométává fejlődött. Érdekes, hogy Krétán, a pécsi Halley-expedíción, már nem volt annyira nagy élmény az üstökös látványa.

201202-8104gyongyos-ksz
A gyöngyösi szakkör élén, 1981-ben. Szeretem a szakköri munkát, és a gyöngyösi szakkört különösen kedveltem

20120102-ksz-96-pecsA pécsi szakkör egzotikus észlelőhelye a tévétorony a Misina-tetőn. Épp az 1996. október 12-i részleges napfogyatkozást észleljük

Az az érzésem, hogy szinte minden észlelési területtel foglalkoztál már…

Így van, mindenféle más témákkal is. Szakkörös srácok bevonásával elkezdtük a Messier-objektumok rajzos-leírásos észlelését (egyikük Holl András volt, ma az MTA KTM CSKI munkatársa). A Holdtáj-programban is a rajzos észleléseken volt a hangsúly. A Hold sokáig mostoha égitestnek számított, hiszen fénye elnyomja a mélyég-objektumokét. Készítettem 1974 körül egy A3-as fénymásolatot, melynek a Moon Disco nevet adtam. Tele rajzzal, érdekességekkel, észlelési ajánlattal – már amennyi elfért rajta. Azért kapta a Moon Disco címet, mert a diszkókorszak kellős közepén jártunk, és valami egészen fiatalos dolgot szerettem volna csinálni.
Szerveztem a meteorészleléseket is, így például a balatonkenesei Perseidák ’75 észlelőtábort, ahol a raj kitörését is megfigyeltük. Aztán következtek a Quadrantidák, az Áprilisi Lyridák, az Aquaridák… A budapesti fiatalokból jött létre a Galilei Amatőrcsillagász Klub. Kijártunk a város határába észlelni, vidéki találkozókon vettünk részt, közösen kirándultunk… Elindítottuk Pupilla című havilapunkat, mely eleinte egyoldalas gépelvényként készült, majd – Róka László kapcsolatainak köszönhetően – nyomdai úton, rajzokkal, fotókkal, de alig 50 példányban. A sokszorosításra persze nem volt engedélyünk.
Szinte minden nyáron megszerveztem az év nagy meteoros táborát. Körbejártuk az országot az Aquarida- vagy Perseida-táborokkal. 1975-ben a Balatonnál (Balatonkenesén), 1976-ban a Balaton-felvidéken (Balatonakalin), 1977-ben a Pilisben (Pomázon), 1979-ben a Mátrában (Tót-hegyesen), 1980-ban a Mátrában (Kút-hegyen), 1981-ben a Bakonyban (Tüskés-hegyen), 1982-ben a Mecsekben (Dombay-tónál), 1983-ban a Zselicben (Kaposvártól délre), 1984-ben a Bükkben (Bükkszentkereszt-Rókafarmon), 1985-ben a Bakonyban (Pénzesgyőrben). 1991-től 1998-ig pedig újra a Mecsek (Pécsvárad és Dombay-tó) lett nyári meteoros táboraim helyszíne.
Akkoriban (1981 végén, 1982 elején) adták át a kaposvári csillagdát, ami nagy szó volt. A nagy udvaron lehetett sátrazni, meteorozni – mindez így történt a Perseida-maximum idején is, 1983. augusztus 6-tól 16-ig. Kiderült, hogy a meteorozók között voltak BM-es elvtársak – tudom is, kik lehettek –, akik minden szavunkat figyelték. Később behívattak a pécsi rendőrkapitányságra a táborban elhangzott „rendszerellenes” kijelentések miatt. De nemcsak engem, 7–8 másik amatőrt is kihallgattak. Egy időre el is ment a kedvem a táborszervezéstől.

Elképesztő, hogy még az amatőrcsillagászokra is kiterjedt a rendszer figyelme.

Voltak azért jó dolgok is. Amikor 1981 októberében visszakerültem Pécsre, akkor még 5–6 fizetett alkalmazott dolgozott a pécsi planetáriumban. Ma már egy sem, hiszen lebontották az épületet, és hiába volt Pécs Európa kulturális fővárosa, még most sincs a városnak működő planetáriuma. Pedig nagy szükség lenne az ilyen helyekre, nem csupán az ismeretterjesztés miatt, hanem azért is, mert szinte vonzzák az érdeklődőket, a fiatalokat. Azért is fontosak, mert nem virtuális, hanem valóságos közösségek jöhetnek létre falaik között.
A Szőlő utcai planetárium sokáig adott otthont a pécsi szakkörnek, melyet 1982-től 2008-ig vezettem, bár manapság sajnos sokkal kisebb az érdeklődés a téma iránt, mint fiatalkorunkban.
Amerre csak megfordultam, mindenütt igyekeztem segíteni a mozgalmat. Egyik legkedvesebb emlékem a gyöngyösi szakkörhöz kötődik. 1979–81 között vezethettem, az volt első igazi szakköröm. Kirándultunk, észleltünk, találkoztunk a művelődési házban. Gyöngyösről 20–30-fős csoportként elutazhattunk az Ógyallai Csillagvizsgálóba, a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumba, Tátralomnicra a Kőpataki-tónál levő csillagdához. A ház fizette a szakkör kirándulásainak, tanulmányútjainak útiköltségét. Akkor még volt ilyesmire forrás.

 
Ébredező amatőrök a kaposvári csillagda udvarán: P’83. A kép jobb szélén én ébredezem. Az asztalnál Horváth Ferenc, aki rövid ideig vezette a kaposvári Urániát.

Napórák. A magyarországi napórák felmérése neked köszönhető. Honnan jött az ötlet?

A Műegyetemen sok építészeti szakirodalmat kellett olvasnom, próbáltam keresni a csillagászati vonatkozásokat. A napóráknak nagyon megörültem, elkezdtem összeírni a hazai napórákat. Azt hittem akkor, hogy csak pár tucat van belőlük, de kiderült, hogy jóval több. Az 1983-ban megjelent első napórás katalógusomban 156 napóra, majd az 1998-ban kiadott másodikban 405 szerepelt. Ma körülbelül 700 hazai napóráról tudok. Ebben a gyűjtőmunkában természetesen nagyon sok segítséget kapok a hazai amatőröktől. A „napórázás” is kisebb mozgalommá fejlődött.

1988 óta vezeted a Meteor csillagászattörténeti rovatát. Miként fordult érdeklődésed a csillagászat múltja felé?

Szeretem a régi könyveket. A pesti antikváriumokat jártam körbe és szedtem össze a könyvtáram alapját, de csak a magyar nyelvű kiadványokat gyűjtöttem. Most kb. 1000 magyar nyelvű csillagászati könyvem van. Nem is fér el már mind a lakásban. Gyűjtőszenvedélyemből fejlődhetett ki a Csimabi, „A csillagászat magyar nyelvű bibliográfiája”. Közel 60 ezer tételt sorol fel ez az interneten elérhető munka. Amikor elkezdtük, 2003-ban, még csak 1737 tétel szerepelt benne… Óriási feladat volt mindezt összehozni, de szívesen csinálom, és itt is kialakult egy kisebb mozgalom, vannak „bedolgozóink”. Mindehhez persze nagyon sok könyvet kell kézbe venni, a csillagászati vonatkozású cikkeket átnézni, kijegyzetelni. A munkát könyvtáros feleségem, Sragner Márta irányítja. Mártával is a csillagászattörténet hozott össze. Ő a Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület tagja volt Szombathelyen, én meg odautaztam egy csillagászattörténeti-napórás találkozóra, és 1993. szeptember 30-án találkoztunk…
Hihetetlen, de a magyar csillagászat történetében 120 különböző kisebb-nagyobb periodika jelent meg. Ma már nagyon kevés létezik nyomtatásban. Ilyen a Meteor, a GAE Híradó, a Draco, a Vega és a Magnitúdó Körlevél – utóbbi kettőt már csak elektronikusan kapom.

20120102-ksz-kaposvar-1982Amatőrök csillagászattörténetünkért – előadást tartok az 1982-es CSBK-találkozón. (Jobbra Ponori Thewrewk Aurél és Almár Iván

20120102-ksz-csimabi
Készül a Csimabi! Feleségemmel, Sragner Mártával 2003 óta dolgozunk az adatbázison

Építészet és csillagászat más területen is találkozik nálad. Középkori templomaink tájolásának, „keletelésének” vizsgálatával is foglalkozol.

Ez is a napórák miatt van. Kíváncsi voltam, hogy vannak-e régi középkori napóráink. Márpedig középkori napóra csak középkori épületen maradhatott fenn. Összeállítottunk Mártával egy jegyzéket az összes magyarországi középkori eredetű templomról. Mind az 1100 ilyen templomot felkerestük 1995 és 2005 között. 30 ezer kilométert autóztunk az országban, nagyrészt Trabanttal. Viszontagságos történelmünk miatt lehetséges, hogy csupán két ismeretlen középkori napórát találtam: egyet Nardán és egy másikat a soproni Szent Mihály-templomon. És ha már amúgy is ott álltam egy-egy templom déli falánál: egy füst alatt megmértem, hogy a templom hossztengelye milyen irányba néz. Talán ezekből a mérésekből kiderül, hogy csak nagyjából néznek kelet felé, vagy valóban igaz-e, hogy a templomokat a védőszentjük napjára eső napkelte irányába tájolták.

Milyen távcsöveid vannak jelenleg?

Van egy 7×35-ös, egy 10×50-es és egy 20×80-as binoklim. Amit ezekkel nem látok, arra ott van egy 102/500-as akromát. Könnyen ki lehet vinni a kertbe, szeretem használni. Hajnalban szoktam változózni, ami azért értékes tevékenység, mert a hajnali eget kevesen nézik, ezért kicsit „többet érnek” észleléseim.

Szoktál még észlelni állatövi fényt?

Legutóbb Pécs közepéről láttam. Meglepő, de tejutas innen az ég, ha lekapcsolják a díszvilágítást. Ehhez persze tiszta, hidegfrontos ég is szükséges.

Állatövi ellenfényt viszont alighanem először Te észleltél-rajzoltál Magyarországról.

Igen, még a hetvenes években Vasasról, majd Gyöngyöstarjánból láttam ellenfényt. Ez persze jóval ritkább, mint az állatövi fény, de akkortájt sokkal sötétebb volt az ég, kisebb volt a fényszennyezés.

Innen jött a szabadszemes rovat indításának ötlete?

Nem egészen, de biztos, hogy ezek az élmények is benne lapultak. Összeszedtünk egy nagy kupac mindenféle, a hagyományos rovatokhoz nem sorolható észlelési célpontot. Ilyen például a minél vékonyabb, minél fiatalabb (vagy hajnalban: idősebb) holdsarlók észlelése. Megyünk, figyeljük őket, de ma már csak a 25 óránál fiatalabb sarlókra mozdulok. 1977-ben láttam egy 21 órás holdsarlót, ez egyéni rekordom, amit azóta se tudtam megdönteni. Észlelősport a holdsarlózás? Igen. Ezért is szép dolog csinálni.
A szabadszemes jelenségek közé kerültek a tőlünk ritkán látható sarki fények is. Óriási élmény volt az 1981. július 25-i sarki fény, melyet az Aquarida-táborból láttunk, és hála a sok szemtanúnak, nagyon szépen lehetett dokumentálni a jelenséget. A 2003. november 20-i sarki fény aztán ezen is bőven túltett. Összeállítottam az észlelők „aranylistáját” is – szívesen foglalkozom ilyen dolgokkal.

Igaz, hogy az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozást egy Trabant-csomagtartóból kipattanva észlelted?

Színigaz! 1999-ben egy nyolcnapos rendezvényt szerveztünk a napfogyatkozás „köré” Paksra, melyen négyszázan vettek részt. Praktikus okokból csukattam magamra a csomagtartót. Arra számítottam, hogy ha a totalitáskor kitágult pupillával pattanok elő, több csillagot látok az égen, mint azok, akik „csak úgy” figyelik az eseményeket. Halványkék eget láttam, csillagot egy szemet se, és napsúroló üstökösöket se sikerült megpillantanom. Kicsit persze tartottam attól, hogy valami tréfamester rám zárja a csomagtartót…

20120102-ksz-dag
Már régóta nem autóstoppal járom az országot. Trabantos országjárásunk egyik állomása volt Dág 2000. július 27-én. 

Milyennek látod a mai észlelőmozgalmat?

Óriási előny a gyors információcsere, ugyanakkor az emberek inkább ránéznek az internetre, ők maguk viszont nem észlelnek. Nem írják le, nem küldik be, amit láttak. A hagyományos értelemben vett észlelések nem születnek meg, így aztán még a fiókban se maradhatnak. A fotózás sokat lendített a dolgon, úgy látom, ez az, ami felé tart az észlelőmozgalom. A képek azonban csak égi tájképek, szerintem az az igazi, amit az ember a saját szemével lát, nem pedig valamilyen detektorral. Túlságosan tárgyilagos lett ez a világ, eltűnőben van a szubjektivitás.
A goto-s távcsövek korában szomorúan tapasztalom, hogy sokan meg akarják spórolni a csillagos ég megismerésével járó munkát. Pedig először a csillagképekkel kell kezdeni. És nagyon sokan vannak, akik azonnal akarnak olyan képeket készíteni, amilyeneket az interneten látnak, ahelyett, hogy először tájékozódnának, könyveket olvasnának… Felborult a sorrend.
A távcsőbe pillantás élménye szerintem ma is varázslatos. Jó érzés például bemutatások alkalmával szembesülni azzal, ahogy rácsodálkoznak az emberek arra, hogy saját szemmel milyen csodákat láthatnak.

Lesz valaki, aki továbbviszi a Köszö-észlelési vérvonalat?

Fiam és lányom már bőven felnőtt korúak. Nagy élmény volt, amikor 9–10 évesek voltak, és jöttek velem Pécsre távcsövezni, jöttek Ráktanyára, csillagásztáborokba. Tetszett nekik a nyüzsgés és hogy sátorban alhatnak, jó pár évig csillagászkodtak is. Daninak volt egy fellángoló csillagász-korszaka 1991-től 1999-ig, Bernadett inkább csak a társaság kedvéért csillagászkodott. Két unokám van, egyikük már a Meteorban is publikált, igaz, én voltam az, aki bemutatta csillagászati világképét. Csodálatos dolog megfigyelni, hogy egy pár éves ember (gyermek vagy unoka) miként figyeli meg apránként az őt körülvevő világot és az égbolton levő dolgokat.

Az interjú a Meteor 2012/1. számában is olvasható.