Csiszolj tükröt Tarjánban!

Ismét indul a tarjáni tábori tükörcsiszolás, a kalandvágyók megismerkedhetnek a Newton-távcső elkészítésének titkaival.

Az MCSE 150 mm-es üvegkorongokat is felajánl erre a célra, amiről bővebb felvilágosítás Molnár Pétertől (mpt@mcse.hu) kérhető.

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján többen csiszoló felszereléssel érkeztek a táborba. Emiatt arra számítunk, hogy a résztvevők a legalapvetőbb kellékeket, mint pl. az asztalra tehető munkafelületet, vagy az üveg rögzítésére szánt alkalmatosságokat, csiszolóporokat, ezek tárolóit, esetleg néhány vizes edényt magukkal hozzák.

Amennyiben igény mutatkozik a tevékenységre, a szükséges ellenőrző eszközökről a segítők gondoskodnak. Egyéb, egyeseknek esetleg hiányzó anyagok beszerzéséről az igények függvényében döntünk, és a korábbi évek gyakorlatának megfelelően valószínűleg a helyszínen lesznek megvásárolhatók kizárólag a tábor ideje alatt használt mennyiségben.
Zsámba István már sokakat bevezetett a tükörkészítés rejtelmeibe. Mivel ez egy embernek szinte állandó elfoglaltságot jelent, idén a műhelymunkához magam is csatlakozom, és valószínűleg több gyakorlott tükörkészítő aktív közreműködése is várható.
Jelentkezés a tükörcsiszolásra Kurucz Jánosnál, a sidius4@gmail.com címen, július 20-ig!

tukorcsiszolok-2009

Amire szükség lesz, és mindenkinek magának kell gondoskodnia róla:

Mivel a munka maradó nyomot hagyna az asztalon, valamilyen alátétre van szükség. 150 mm-es korongokhoz legalább 300×300 mm-es, minimum 15 mm vastag OSB lap, vagy forgácslap, deszka, ill. bármilyen más anyag megfelel, amire az alsó korongot lefektetjük. A korong kerülete mentén három helyen facsavarral rögzítünk kb. 10 mm magas fa, vagy műanyagdarabot, hogy az üveg ne csúszkálhasson. Az egész alapot pedig az asztalhoz rögzítjük 2db. asztalos szorítóval, ami minden barkácsboltban olcsón beszerezhető. Ezeket az egyszerű, de fontos eszközöket mindenki hozza magával!

A csiszolóporok a veresegyházi Kucsa–Ker Kft-ből szerezhetők be. 60-as, 120-as, 300-as, 400-as és 600-as szemcsefinomság szükséges. A legdurvább fokozatból viszonylag sok fogy, fejenként 40 dekagrammra lehet számolni, a többiből 20 is elég, ebből még marad is. Ha nem ilyen szemcséjű porok állnak rendelkezésre, az sem baj, bármelyik fokozat egy közelítő értékkel is helyettesíthető. A 60-as pl. jól helyettesíthető 80-as, vagy pl. a 300-as 280-as számúval is, csak a nagyságrend tartása a fontos. Valamennyi por lehet SIC (szilicium karbid). Mivel a főváros körzetéből a beszerzés nem ütközik nagyobb nehézségbe, ezt mi nem vállaljuk fel, és javasoljuk, hogy egyben vásárolja meg egy megbízott.  A munka folyamán kell még permetező palack, törlő alkalmatosság, vizes vödör, jól tisztítható asztalterítő (pl. fólia).

Részletes lista:

-kis üvegek (pl bébiételes),
-kiskanál (lehet műanyag is),
-2 db kis asztalos szorító,
-1db  30×30 cm-es (vagy nagyobb) fa lap pl. rajztábla, OSB, esetleg laminált bútorlap
-nagy és vastag anyagú takarófólia hogy ne piszkoljuk be az asztalokat,
-1 vízfestékhez használatos ecset 6-os vagy esetleg 8-10-es méretű,

-4-5 db 4×30-as facsavar

-4 db faék a tükör kitámasztásához. max 1 cm vastag, középen 4-es lyukkal (seprűnyélből vágott karika tökéletes.

-pumpás, porlasztófejes flakon

-fenőkő

Amennyiben a fényezés szakaszát is megkezdjük, itt-ott szurok szennyeződés is várható. Ezt nitro hígítóval tudjuk eltávolítani, amiből 1L összesen bőven elég.

Ami a helyszínen rendelkezésre áll majd:

1200-as finom csiszolópor fokozatot mindenkinek tudunk adni. (Ára elég magas, de nagyon kevés kell belőle, ám valószínűleg csak nagyobb, kg-os egységben vásárolható meg, ezért nem érdemes megvenni néhány tükör miatt.)

A fényezéshez szükséges anyagokról is gondoskodunk, ahogy az ellenőrző eszközökről is, mert azokra már a fényezés kezdetén is szükség van, helyszíni elkészítésük pedig további egynapos munka lenne. Hőlégfúvóból egy-kettő is elég, akinek van hozzon, de egy biztosan lesz.

Szükség van még egy db ódivatú rezsóra is, a hogyományos, vasalózsinórral működő lenne a legjobb. Próbáljuk beszerezni, de ha valaki biztosan tud hozni, az jelezze, mert akkor mi nem keressük!

Úgy gondoljuk, hogy föntebbi lista teljes, de időközben ha felmerül még valami, azt közzétesszük.

Javasoljuk, hogy az elmúlt Tarjáni táborokban felvett anyagokat legalább azok nézzék meg, akik pl. teljesen tájékozatlanok a témában. Ezután sokkal világosabb lesz a kellékek funkciója. Az is előforduhat, hogy a háztartásban most is jelen vannak olyan eszközök, melyek ide is használhatók lesznek, és videók alapján ez rögtön eszébe is jut a csiszolni vágyóknak. A világhálón is rengeteg anyag fellehető, „telescope mirror grinding” keresésre sok találat lesz. Itt is sokminden leszűrhető a munka feltételeiről. Sok a gépi támogatású leírás, de természetszerűleg minket most a kézi eljárások érdekelnek elsősorban.

A munka a tábornyitást követő napon a reggeli órákban kezdődik, és napnyugtáig tart. Nagyon valószínű, hogy a tükrök nem készülnek el teljesen, mivel a rendelkezésre álló idő ehhez munkához kevés lesz. Ám a jó tükör sosem gyorsan készül, és sietni semmivel nem szabad. Bármikor, akár a következő tábor alkalmával, -vagy otthon is- folytatható a munka, ehhez ami segítséget tudunk, megadunk a későbbiekben is. Tapasztalatból tudjuk, hogy néha egy mondat is elég.

A táborba idén ismét a 150/1800-as tubus nélküli Dall-Kirkham távcsövemet viszem, tekintettel a Mars oppozícióra, illetve az általános bolygóbőségre, no meg persze a buzdítás is nem titkolt célom.

Mivel a minimális 8 fő jelentkezése megtörtént, most már csak rajtunk –mindannyiunkon- a sor, hogy lebonyolíthassuk a jubileumi táborban a tükörcsiszolás „szakkört”.  Az előzőleg közölt feltételek érvényben maradnak, kérjük vegye azokat mindenki komolyan!

Időközben sikerült villanyrezsót szerezni, de nem lenne baj, ha valaki más is hozna, tekintve, hogy minimum ötvenéves szerkezetekről van szó.

Akinek félkész optikája van, tiszta sor, hogy azzal szeretne dolgozni. Ha már a polírozásnál jár valaki, akkor mindenképpen szükség lesz a meglévő szerszámokra is, és az adott helyzet mutatja meg, hogy kinek hogyan tudunk segíteni, ezek már egyedi esetek lesznek.

Akik teljesen az elejéről kezdik a munkát, kérjük, hogy amennyire lehet, haladjanak együtt a többiekkel. Ez azért fontos, mert ha a fényezést is elkezdjük, mindenkinek szurkot kell önteni a fényezőtárcsájára. A fényezőszurok melegítése több óráig, de lehűlése is nagyon sokáig eltart, vagyis jó lenne, ha közel egyező időpontokban jutnánk el eddig.

A munkafegyelemről, mivel nem munkahelyen leszünk, nem szólnék túl sokat, hiszen végül is ez nyaralás. De kérek minden résztvevőt, hogy aki komoly tükröt szeretne készíteni, vegye komolyan az egész folyamatot. Végül is amire vállalkozunk, az az emberkéz által elkészíthető legigényesebb, és legpontosabb munka. Nem a gyorsaságról, és nem a virtusról szól. Nem is befejezni kell Tarjánban, elég csak ráérezni. Ezután egyedül is menni fog, és biztosan nem az utolsó saját készítésű tükrünk lesz…

Kurucz János

Ajánljuk...