Egy óriásbinokulár születése | MCSE

Egy óriásbinokulár születése

Régóta érdekelnek a binokulárok. Formásak, általában jól kézbe illenek, könnyűek és még szép képet is adnak. Egy pár tulajdonságukon azonban eltűnődtem. Csillagászati alkalmazásuk a kis nagyítás, nagy fényerő és látószög miatt elsősorban a nagy kiterjedésű mélyég-objektumokra (ködök, nyílthalmazok) korlátozódik. Mindig is bosszantott, hogy egy 50 mm-es átmérőjű akromatikus objektív esetén miért kell beérni 7, 8, 10, 12-szeres nagyítással, amikor köztudott, hogy ha tényleg jó minőségű a lencse, akkor elbírna legalább 50-szeres nagyítást is. Ekkor már bolygók, gömbhalmazok, planetárisok is szóba jöhetnének.

Persze tudom, hogy ekkora nagyításhoz állvány kell, magam is tapasztaltam, hogy 10-szeres nagyítás fölött kezünk remegése miatt élvezhetetlen képet ad a kézben tartott binokulár. De ez nem olyan nagy gond, ma már a kisebb fotóállványok széles választékát találjuk sok boltban. De aki próbált már fotóállványra rögzített binokulárral észlelni, jól tudja, hogy kb. 45 fokos szög fölött ez igen kényelmetlen. Szó szerint nyaktörő mutatvány egy zenithez közeli objektum észlelése. Pedig manapság egy hazai mértékkel mérve nagyobb városban (mint például Miskolc) a 45 fok alatti égterület még a tiszta éjszakákon is szinte használhatatlan. Ezeket végiggondolva az alábbi kritériumokat állítottam fel egy megépítendő binokulárral szemben:

• könnyű és hordozható,
• nagyítása változtatható (lehetőleg 20 és 60 közötti),
• kényelmes használat még a zenit környékén is,
• egyenes állású és oldalhelyes kép,
• szép kép, lehetőleg nagy látómező,
• elfogadható ár (nálam ez kb. 50–70 ezer forintot jelent),
• elsősorban saját szerszámokkal, gyorsan elkészíthető.

Ezek azért elég kemény feltételek! Természetesen néhány kompromisszumra is szükség volt:

• lehet, hogy csak én fogom tudni használni (a fix szemtávolság miatt), • az élességállítás a lehető legegyszerűbb (csillagászatnál ez úgysem túl gyakori), • kis segítséget kérhetek szakembertől ( pl. esztergályozás).

Nos, lehet találgatni; milyen lesz ez a távcső? Biztos vagyok, hogy az olvasók közül sokan hasonló szerkezetet találnának ki, mint én. Persze nem árt, ha először szétnézünk a hazai és külföldi távcsőforgalmazók honlapjain, megnézzük az amerikai, angol, német és más külföldi amatőrök weblapjait. Nagyon jó ötleteket lehet így szerezni. Jó ötletforrás lehet neves távcsőgyártók prospektusa is. Sok-sok töprengés után a következő binokulár született:


A Zeiss 50/540-es objektívekkel szerelt óriásbinokulár mindenben megfelelt előzetes várakozásaimnak

A fontosabb paraméterek röviden: Tekintettel arra, hogy az én szemtengelytávolságom meglehetősen nagy (75 mm), ezért úgy gondoltam, hogy 50 mm-es átmérőjű lencsékkel még el tudom készíteni a binokulárt. Ugyanis könnyű belátni, hogy hagyni kell még távolságot a cső és a jusztírozó-tartó gyűrűk számára is! Természetesen az objektívfoglalathoz még a tubus falvastagságát is hozzá kell adni. Belátható, hogy még az én esetemben is elég kevés hely marad a jusztírozó gyűrűk számára. Tudom, hogy léteznek nagyobb objektívátmérőjű binokulárok is, ahol az optikai tengelyek távolságát valamilyen módszerrel (tükrös ill. prizmás megoldások) megnövelik. De ez nagyon megnövelte volna a költségeket (amit ugye az előbbi kritériumok nem engednek meg).

Így esett a választásom a Zeiss 50/540-es lencsékre. Ezek a legendás hírű kis objektívek még beszerezhetők másodkézből, és a leképezésük is pompás. (Emlékszem, anno Virágh Pál is ilyen lencsékkel épített egy 120x-os nagyítású binokulárt, amit Mizser Attila is említett egyik cikkében.) Azt hittem, őrületesen nehéz lesz beszereznem a Zeiss-lencséket, de két hét alatt sikerült. (Hadd jegyezzem meg, hogy egy kis szerencse is kellett hozzá, és az egyik tulajdonos „megkönnyezte” ezt a kis lencsét, olyan nehezen vált meg tőle). Ezek darabonként manapság 20–25 ezer Ft-ba kerülnek. Biztosan megoldható nem Zeiss lencsékkel is. Mások tapasztalata szerint az áruházakban olcsón kapható 5 cm-es f/15-ös akromátok is megfelelnek erre a célra. Az objektívek gyors beszerzésén fellelkesülve tubusnak való cső után kezdtem kutatni. Végül a Praktikerben (vagy az OBI-ban) kapható asztallábnak készült, 60 mm átmérőjű csöveket választottam. Ezek stabilak, aránylag olcsók és tetszetősek is. Én fehéret választottam, de vannak csillogó-villogó, matt stb. kivitelűek is. Sajnos alumínium anyagút nem kaptam, de az acéllemezből készült cső vékony falú (kb. 0,4 mm), így nem túl nehéz a félméteres cső.

A könnyű fókuszálási lehetőségről (anyagi megfontolásból) lemondtam, arra gondoltam, hogy a cső végére applikált 90 fokos Amici-prizma rögzítőcsavarja ezt a feladatot megoldja, úgysem kell gyakran fókuszálni a csillagászati megfigyeléskor. Eddig úgy néz ki, hogy az ötlet bevált. Okulárként a részben meglévő 20 és 10 mm-es Super Barium okulárokat használom, ezek olcsóak, jó a leképezésük és meglehetősen nagy a látómezejük (55–60 fok). Természetesen kipróbáltam a tubusokat drágább, 70–82 fokos okulárokkal is, pompás volt a kép, de ezekből csak 1–1 db volt. Egy másik nagylátószögű okulár beszerzése nagyon megdrágította volna a projektet.

A tubusok belső árnyékolására igyekeztem odafigyelni, úgy, ahogy azt Gyulai Páltól tanultam. Fekete fotókartonból készült réteg és tubusonként 3 blende gondoskodik róla, hogy a kontraszt méltó legyen a lencsék minőségéhez. Így nappal is remek képet ad a binokulár.

Amikor a tubusok készen lettek, következett az, amitől a legjobban tartottam: a mechanika. Egyszer valaki talán éppen a Meteorban írta, hogy távcső barkácsolása esetén ma már nem az optika a szűk keresztmetszet, hanem a mechanika. Ezt csak megerősíteni tudom. Sok fejtörés után Szabó László barátomtól kaptam egy jó ötletet, a keresőknél régebben használt kétgyűrűs, 6 szabályozó csavaros felfogást. A tőle kapott keresőtávcső gyűrűi és csavarjai ideális megoldást jelentettek volna, de csak egy tubus számára volt elegendő. Másik beszerzése pedig lehetetlen volt. Így Kürti Imréhez fordultam segítségért, aki legyártott 4 felfogó gyűrűt és 12 szabályozó csavart. Imre nagyon szépen (és olcsón) dolgozik, csak ajánlani tudom mindenkinek. Ezzel a megoldással gyerekjáték a két tubus párhuzamosítása. A mechanika többi részét magam bütyköltem, ez a minőségen meg is látszik, de a célnak még megfelel. Az alábbi kép mutatja, hogy az alumíniumból készült villa kicsit vékony, a szükségesnél talán hosszabb is, ezért a stabilitás még hagy némi javítani valót maga után. De ez már egy újabb történet lehetne. Végül is a távcső ilyen lett:

Az állítható magasságot egy Manfrotto-állvány biztosítja. A nagyítás az említett okulárokat használva 27 és 54-szeres. Szándékosan a cikk legvégére hagytam a legfontosabb kérdéseket: milyen képet ad a  távcső, illetve megérte-e a vesződés és a (nem túl sok) anyagi és egyéb befektetés? Nos, ha megnyugszik a távcső mechanikája, akkor a kép káprázatos. Az elsődleges cél természetesen a Hold volt, sztereóban, 54-szeres nagyítással lenyűgöző! Már többeket hallottam szuperlatívuszokban nyilatkozni egy jó binokulárról, de azt hittem, túlzás, amit állítanak. A Hold hegyei szabályosan kiemelkednek, a kráterek láttán az az érzésem, hogy csak durva smirglivel lehetne megszüntetni azokat. A 250/1440-es Dobson-távcsövem részletesebben mutatja ugyan a felszínt, de az a kép nem plasztikus, távolról sem ilyen lenyűgöző. A Jupiter is nagyon szép látvány, az egyenlítői sávok látszanak csupán, de a holdak lebegnek az űrben, és nem csak apró pontok, hanem icipici golyók. Tulajdonképpen beigazolódni látszik az, hogy az agy a két szem által látottak közül a jobbik képet választja ki, és az az érzésem, hogy így a légköri hullámzás hatása is kisebb. Igazából erre voltam kíváncsi. Mélyégre ott van a kisebb 27-szeres nagyítás, ami egyben négyszer nagyobb képfényességet is jelent. Könnyedén megtaláltam vele a Nyilas csillagkép néhány nevezetes objektumát. Sokkal kellemesebb sztereóban pásztázni az eget mélyég esetén is. De ez legyen egy másik cikk témája. Most a hónom alá csapom a nagy binokulárt, és megyek az erkélyre észlelni!

A Meteor 2007/9. számában megjelent cikk internetes változata.