Egyesületünk újjáalakulása idején az egyik legfontosabb
csillagászati "közintézmény", a válságba került Csillagászati évkönyv
megmentése is szerepelt célkitűzéseink között. A Gondolat Kiadó
évtizedeken át adta ki a Csillagászati évkönyvet, azonban a 80-as évek
végén anyagi megfontolásokból jelentősen csökkentette terjedelmét, majd
1990-ben megszüntette a kiadást.
A Csillagászati évkönyv 1952 óta jelent meg közismert formájában
(első felében közhasznú táblázatok, a másodikban pedig cikkek,
beszámolók voltak olvashatók). A hazai csillagászati évkönyvek kiadása
azonban nem 1952-ben, hanem 1924-ben kezdődött. Ekkor jelent meg a
Stella Csillagászati Egyesület 1925-re szóló Almanachja. Természetesen
1924 előtt is számos csillagászati, vagy csillagászati részt is
tartalmazó évkönyv szerkesztésében működtek közre csillagászok (itt az
Akadémia Névkönyveit kell kiemelnünk), a Stella Almanach megjelenésével
azonban egy napjainkig folyamatosnak tekinthető sorozat indult útjára.
A szerkesztők – Tass Antal és Wodetzky József – előszavában azt
olvashatjuk, hogy nem a francia vagy német, évszázados múltú, a szűk
szakmának szóló évkönyvek lebegtek szemük előtt példaként, hanem a
nagyközönség igényeit kívánják kielégíteni. A Stella Almanach
szerkezete szinte ugyanolyan volt, mint a jól ismert Csillagászati
évkönyveké. Az első részben találhatók a csillagászati táblázatok, a
várható jelenségek előrejelzései, a második részben pedig többnyire
magas szintű ismeretterjesztő cikkek olvashatók (és természetesen a
Stella Csillagászati Egyesület tevékenységével kapcsolatos beszámolók).
Sok külföldi évkönyvet jellemez még ma is ez a szerkezet, de vannak
olyanok is, amelyek a színesebb, látványosabb megjelenés, a
szórakoztatva tanítás útját választották.
A Stella Almanach 1932-ig jelent meg, ekkor a névadó egyesület beolvadt
a Természettudományi Társulatba (TTT). Csillagászati, ill.
csillagászatot is tartalmazó évkönyv azonban továbbra is megjelent, a
Társulat kiadásában. A Természettudományi Társulat 1927-ben indította
saját évkönyvét, kurta csillagászati táblázattal és a Társulat
működésével kapcsolatos hírekkel. A táblázatos részt bővítették ki
1933-tól olyanná, hogy azt a csillagászat iránt komolyabban érdeklődők
is használhassák. Ugyancsak ekkortól jelentek meg rendszeresen hosszabb
csillagászati cikkek, jórészt Detre László és Balázs Júlia tollából.
1934–1944 között a „Stella Almanch" felirat szerepelt az évkönyv
alcímében.
1945-re és 1946-ra – érthető okokból – nem jelent meg csillagászati
évkönyv. A háború után a frissen alakult Magyar Csillagászati Egyesület
jelentetett meg ilyen kiadványt, a Csillagok Világa első
számaként. A Kulin György szerkesztette füzet csak a legfontosabb
információkat tartalmazta. Még kétszer jelentethetett meg az MCSE
évkönyvet a Csillagok Világa kibővített számaként. 1950-re újra a TTT
adott ki egy évkönyvszerű, A/4 formátumú vékony füzetet, Csillagászati
Értesítő címmel. Ez már két cikket is tartalmazott. A Csillagászati
évkönyv ezzel a címmel 1950-ben jelent meg első ízben, ekkor azonban a
formátum még A/4-es volt. Itt közöltek először intézményi beszámolókat,
és néhány cikk is helyet kapott, melyek jórészt a szovjet csillagászat
eredményeit hangsúlyozták. Az Évkönyvet 1952-től a Művelt Nép, 1956-tól
pedig a Gondolat adta ki. A táblázatos részt az Uránia Csillagvizsgáló,
majd az MTA Csillagászati Intézete állította össze.
A Csillagászati évkönyv szerkezete évtizedeken át nem változott: a
táblázatok, előrejelzések után következtek az intézményi beszámolók,
majd a hosszabb-rövidebb cikkek. Az évkönyv a Gondolat kiadásában egyre
gazdagabb tartalommal és növekvő terjedelemben jelent meg. A 70-es évek
végétől rendszeressé váltak a színes képmellékletek. Legnagyobb
példányszámát 1979–80-ban érte el, ekkor tízezer példányban nyomtatták,
ami ma hihetetlennek tűnik... Az Évkönyv ekkoriban alkalmanként
nagyjából 300 oldalnyi terjedelemben jelent meg.
A Gondolat utolsó, hagyományos szerkezetű és komoly terjedelmű Évkönyve
az 1986-ban megjelent Csillagászati évkönyv 1987 volt. 1988-ban,
1989-ben és 1990-ben egy sokkal kisebb terjedelmű, kemény fedeles
évkönyv látott napvilágot, melyben csak a táblázatos rész és a
Csillagászat legújabb eredményei c. hírgyűjtemény kapott helyet,
terjedelme 120 oldal körüli volt. Ez a drasztikus leépítés
természetesen komoly felzúdulást okozott a csillagászat iránt
érdeklődők köreiben.
Az amatőrcsillagászok igényeihez igazodva a Meteor és az Uránia
jelentetett meg egy vékony füzetet 1988-ban, Csillagászati adatok
1989-re címmel. A 36 oldalas füzetet tekinthetjük az MCSE első évkönyve
előképének. A Meteor évkönyv 1990 „Csillagászati adatok 1990-re"
alcímmel jelent meg 1989 végén. A 104 oldalas kötet táblázatokat,
előrejelzéseket tartalmazott, elsődleges célja az amatőr észlelőmunka
segítése volt. A ma is ismert Meteor csillagászati évkönyv először 1990
végén jelent meg, az 1991-re szóló kötet nyomdai minősége sok
kívánnivalót hagyott maga után, azonban újra olvashattak az érdeklődők
cikkeket és intézményi beszámolókat is, melyek a távoli jövőben a
csillagászattörténet iránt érdeklődők számára is hasznos olvasmánynak
számíthatnak. Az 1991-es kötet 160 oldalas volt, ára mindössze 98 Ft.
3000 nyomtatott példányban jelent meg, ma már nehéz hozzájutni.
A 90-es évek MCSE által kiadott évkönyvei 4000 példányban jelentek meg,
és a könyvterjesztés nehézségei ellenére igen jól fogytak. Ez
mindenekelőtt a jelentős taglétszámnak köszönhető, hiszen az MCSE-tagok
illetményként kapták és kapják az Évkönyvet. Az, hogy még létezik
csillagászati évkönyv, az MCSE tagságának köszönhető!
Az 1998-as évkönyv új tipográfiával jelentkezett, és hosszú idő után
most először négy oldalas színes képmellékletet is találhatott a olvasó
a kötet végén. A megújult évkönyv 284 oldalas volt, mai szemmel
kimondottan olcsónak számított 728 forintos bolti ára. A 90-es évek
végének siker-évkönyve az 1999-es kötet volt, melyből még utánnyomás is
készült. A nagy siker titka egyetlen szóban összefoglalható:
napfogyatkozás! A Meteor csillagászati évkönyv 1999 ugyanis bőséges
terjedelemben foglalkozott a napfogyatkozásokkal.
A 2000-es évek évkönyveit a csillagászat iránt érdeklődők bizonyára jól
ismerik. A kötetek első részét a hagyományos táblázatok töltik ki
(egy-két alkalmi táblázattal színesítve), majd a cikkek és beszámolók
következnek. Az évkönyv belső borítóján és a négy oldalas színes
képmellékletben az elmúlt időszak érdekesebb és látványosabb
felvételei, illetve az adott kötet cikkeihez kapcsolódó illusztrációk
találhatók. Bár az Évkönyv kereskedelmi árát igyekszünk mérsékelt
szinten tartani (a múlt évihez képest például nem emeltünk árat), az
utóbbi években egyre nagyobb feladatot jelent a kiadvány terjesztése,
ezért kis mértékben, de csökkentettük a példányszámot.
Nyolc évtizeddel a Stella Almanach indulása után egy csillagászati
évkönyvnek ma sem lehet más szerepe, mint pontos alapadatokat megadva
tájékoztatni az érdeklődőket a megfigyelhető jelenségekről, színvonalas
cikkeket közölni a hazai szakemberek tollából és beszámolni
csillagászati intézményeink tevékenységéről. Az évkönyvek
összeállításakor azonban tekintettel kell lennünk arra az információs
robbanásra is, amely az utóbbi éveket jellemezte. Az internet további
terjedésével bizonyos, hogy másfajta szerepe lesz évkönyvünknek, bár ma még
úgy tűnik, a hagyományos csillagászati évkönyvre továbbra is van igény
a csillagászat iránt érdeklődők körében.
Linkajánló
A Meteor csillagászati évkönyv honlapja
Meteor csillagászati évkönyv 2007