Éljen április 1.!

Már hagyomány, hogy minden évben megrendezzük a csillagászati farsangot, így idén februárban is összegyűltünk a Polaris összes helyiségeiben. Természetesen a jelmezek a csillagászat és az űrkutatás szellemében készültek, akadt közöttük olyan is, amelyik komoly fejtörést okozott mind elkészítőjének, mind viselőjének, mind pedig a szemlélőnek. Igazi gondot csak a jelmezverseny
győzteseinek megszavazása jelentett, hiszen egytől-egyig ötletes megoldásokat láthattunk, melyek mind-mind első helyezést érdemeltek volna. Végül természetesen megszületett a döntés (l. az alábbi képeket). Az este csillagászati Activity-vel zárult – kisebb gyakorlat után már nem is okozott komoly feladatot az  “ibolyántúli sugárzás” vagy a “fekete lyuk” c feladvány megfejtése – szigorúan mutogatás alapján.

Felső
sor: Nova Scorpii 2007 (Morvai József, III. helyezett), Nyilas (Budai
Edina, II. helyezett), Vízöntő (Mód Melinda, I. helyezett),
lent:Oroszlán (Boros-Oláh Mónika, II.helyezett)

Nagy látómezejű felvétel a résztvevőkről

A legtöbb fejtörést okozó jelmez: kromatikus aberráció (Nyerges Gyula)

Mars Exploration Rover (Spányi Márta)

Gömbhalmaz bornyitás közben (Kereszturi Ákos)

Oroszlán és Vízöntő (Boros-Oláh Mónika és Mód Melinda). Háttérben: a Tepi-kakaó alapanyagai

Az alma rejtélye : Newton (Szécsi Dorottya)

Az égi vadász, az Orion (Szeitz Ildikó)

Ajánljuk...