Indul a szakköri szezon a Polarisban

Szeptember az egyre hosszabb éjszakák és a szakkörök indulásának hónapja. Ahogy az utóbbi években már megszokhattuk, egyesületünk két szakkört is szervez a Polaris Csillagvizsgálóban. Az egyik a középiskolás korosztályt (14-18 év), a másik az általános iskolásokat (8-12 év) várja egy nagy utazásra a Világegyetem, a tudományok és a tudás világába. Míg a középiskolások csütörtökön 18 órától találkoznak, az általános iskolásokat szerdán délutánonként 17:00-18:30 között várjuk. Az első középiskolás foglalkozás szeptember 16-án lesz, a kisiskolások pedig szeptember 22-én kezdenek. A foglalkozások nem csak a Polaris előadótermében zajlanak majd, hanem tanulmányi kirándulásokat is szervezünk a város és környéke csillagászati nevezetességeihez, obszervatóriumaihoz. Lehetőséget és segítséget adunk továbbá hazai és külföldi csillagászati, űrkutatási pályázatokon való induláshoz, melyeken már sok szép sikert értek el szakköröseink.

 

 A Polaris Csillagvizsgáló főműszere egy 20 cm-es lencsés távcső.

A szakkörökön kiemelt figyelmet fordítunk a távcsöves megfigyelések végzésére. Megismerkedünk az égbolt leglátványosabb égitestjeivel, barátságot kötünk az obszervatórium korszerű távcsöveivel és mindenki elvégezheti első csillagászati észleléseit is. Az égbolt jobb megismerése érdekében több észlelőhétvégét is szervezünk, melyekre a “nagyok” szakkörének tagjait invitáljuk. Szakköröseink részt vehetnek a Polaris Csillagvizsgálóban tartott bemutatásokban, illetve a csillagda 28 cm átmérőjű teleszkópjával megfigyeléseket végezhetnek. A középiskola sikeres befejezését követően is sokan visszajárnak a foglalkozásokra, több szakkörösünk nyert már felvételt az ELTE csillagász szakára.

Az általános iskolás foglalkozásokat Sárneczky Krisztián földrajz tanár, csillagász ismeretterjesztő, a Polaris Csillagvizsgáló és a Konkoly Obszervatórium munkatársa tartja, míg a középiskolás szakkört Horvai Ferenc csillagász, a Magyar Űrkutatási Iroda munkatársa vezeti. A szakköri beiratkozás feltétele az egyesületi tagság, amely a mindenkori díjtalan belépő mellett a Meteor c. havilap 12 számát és a 2010-es Csillagászati évkönyvet tartalmazza, illetve tábori kedvezmények igénybe vételére is jogosít. A tagdíj összege a 2010-es esztendőre 6400 Ft.

 

Az általános iskolás szakkör tervezett témái:

  1. Otthonunk a Föld, testvérünk a Hold
  2. A nappali csillag
  3. Barangolás a Naprendszerben
  4. Az üstökösök csodálatos világa
  5. Repüla-repüla (z)űrhajó
  6. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok
  7. A fehér törpéktől a fekete lyukakig
  8. A galaxisok világa

Derült idő esetén vizsgálódás a csillagvizsgáló távcsöveivel.

Videó: kis szakköröseink a felfújható Naprendszerrel.

A középiskolások szakkörének tervezett tematikája:

  1. Tájékozódás az égbolton (szférikus csillagászat, asztrometria)
  2. Mire jók a távcsövek? (távcsőtípusok, megfigyelések)
  3. Csillagászattörténet (az ókori elképzelésektől napjaink kozmológiájáig)
  4. A csillagok élete (az asztrofizika alapjai)
  5. Az élet lehetősége az Univerzumban (asztrobiológia, SETI-kutatás)

Ajánljuk...