[MCSE.hu fÅ‘oldal] « Bejelentkezés « Sidebar
MCSE Képgaléria - FÅ‘oldal » Találkozók, elÅ‘adások » I. Napórás találkozó

I. Napórás találkozó

Idézet az eredeti meghívóból: "Kedves Napóra Barátok! Örömmel adatik hírül a nagyérdemű érdeklődőknek, hogy folyó év március idusát követö ötödik napon, az Napnak az éjszakával egyazon ideig való mutatkozása napján, barátias hangulatú Találkozó rendeztetik az Napóra Szakcsoport által. Az okulásra és az ismeretek bővítésére szomjas közönség előtt, Mint az legkedveltebb Egyesületünk szekretáriusa, Mizser Attila tart megnyitó beszélyt. A hazai és külhoni napórák legfőbb ismerője, ifj. Bartha Lajos, lesz ki bevezet minket eme csodás világba. Szakcsoportunk tiszteletbeli elnöke, ki maga is számos, szép időmérő készítője, Ponory Thewrewk Aurél a Biblia egyetlen napóráját mutatja be nekünk. Itt az előadás folyam időleges megszakítása következik. Az Pest-Budai amatőrök szentélyének előterében - merthogy ezen vigasságok a Polaris Csillagdában lesznek - Váncsa Ildikó művésznő, ki mestere az ecset használatának, napóra tervei lesznek megtekinthetők, miközben némi hamubasült és borvíz elfogyasztására invitáljuk vendégeinket. Eme fertály órában veszi kezdetét az meridián kitűzése is, mely végső alakját a beszámolók kat követően kapja meg. Keszthelyi Sándor uram-bátyám az lajstromozás verejtékes munkáját ecseteli előttünk. Maróti Tamás uram, ki a numizmatika lelkes megszállottja, ritka veretekről mesél majd, melyeken napórák láthatók bronzba vésve. Kupás Deák Béla tagtársunk lelkes beszámolója hallható Budaörs készülő, új napórájáról. S végezetül, de nem utolsó sorban, itt esik szó majd Szakcsoportunk jövőjéről és más szükséges dolgokról. Az ebédidőt követően, mikor a Nap égi útján kezd lefelé haladni, látogatást tesznek a legkitartóbbak, Akadémián Csillagdájában a Sváb-hegyen. Jutalmuk egy-két kedves napóra látványán túl, melyeket útközben szemlélhetünk meg, a kívülállók számára ritkán látható műszerek bemutatása. Ki eddig kedvét nem szegte és a társaság is elnyerte tetszését egy kisvendéglő étkei közül választva töltheti fel fáradt testét, s óbor vagy serital mellett anekdotálhat a cimborákkal. Kinek szemét legfényesebb csillagunk, a nap folyamán még nem fárasztotta el, alkalma nyílik behatóbban vizsgálódnia a Polaris kupolája alól és teraszáról. Az érdeklődőket várjuk szeretettel és Napórás Barátsággal: Marton Géza"

Dátum: 2004-03-20
Méret: 25 elem
01

01

Dátum: 2004-03-21
Megtekintve: 3X
02

02

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 3X
03

03

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 3X
04

04

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
05

05

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 3X
06

06

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 3X
07

07

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
08

08

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
09

09

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
10

10

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 3X
11

11

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
12

12

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
13

13

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
14

14

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
15

15

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 6X
16

16

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
17

17

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 6X
18

18

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
19

19

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
20

20

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
21

21

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
22

22

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 4X
23

23

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
24

24

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 5X
25

25

Dátum: 2004-03-20
Megtekintve: 6X
   

Műveletek

Speciális keresés

Találkozók, előadások

1. Budapest a ... ... 24. Holdészlelő... 25. Banacat 2004 26. Webcam 2004... 27. I. Napórás ... 28. MCSE Helyi ... 29. MCSE... 30. Bolygóészle... ... 33. MCSE Helyi ...
RSS Feed for this Album

Legújabb album

Planetárium megnyitó Pécsen

Planetárium megnyitó Pécsen

Gallery v2.2 alapokon Copyright 1996-2007 Magyar Csillagászati Egyesület