A cyanobaktériumokról

Ahogy a zöld növényzet kihajt, a ritka és bőséges sivatagi eső után, úgy ébred
fel a fotoszintézisre képes cyanobaktérium álmából. Ezek a primitív prokarióták
(olyanok, mint a baktériumok, van DNS-ük, de ez szabadon úszkál a citoplazmában,
nem alkot sejtmagot) a felszín alatt pár milliméterrel alszanak a szárazság
alatt. Az eső eleredése után már egy órával már tömegesen jelen vannak a felszínen.
Ha a felszín kezd ismét kiszáradni, ők gyorsan visszabújnak a felszín alatti
rejtekükre, ott várva az újabb esőt.
Régóta feltételezik, hogy ilyen organizmusok célirányos mozgásában alapvető
szerepet játszik a fény. De egy újabb felfedezés rámutatott arra, hogy a nedvesség
is nagy hatást gyakorol erre. Eme új felfedezést – Ferran Garcia-Pichel az Arizonai
Egyetem mikrobiológusa, valamint Olivier Pringault Bordeauxi Oceanográfiai Laboratórium
munkatársa – írták le, melyet a Nature szeptember 27-ei számában közöltek le.
Számos más, szintén a talaj felső rétegében élő cyanobaktérium mozgását vizsgálták,
és azt találták, hogy nem csak a napfény befolyásolja a mozgásukat, mint azt
először gondolták, hanem a nedvesség is.
Amikor a földfelszín nedvessé válik, a baktériumok tömegesen megindulnak a felszín
felé. A kezdődő felszáradásra pedig ismét visszabújnak a felszín alá. Vagyis
elsődlegesen a vízre mennek a kis élőlények, nem a napfényre. Ha nincs víz,
elmennek aludni, hiába süt a nap. Ez a tulajdonság nagyon sok cyanobaktériumnál
megtalálható, és nem korlátozódik egyetlen fajra.
A kísérleteket természetesen jól szabályozott laboratóriumi körülmények között
végezték, kis mérőműszerekkel mérték az élőlények elmozdulását a víz irányába.
A mozgás mértéke néhány milliméteres mértékű, de a vizsgált baktériumok majdnem
100%-a részt vesz benne.
A cyanobaktérium az egyik legprimitívebb egysejtű. Képességeit állandóan véletlenszerűen
változtatta, de életben csak az maradt, amely úgy változott, hogy továbbra is
tudott táplálkozni és szaporodni, a megváltozott környezet ellenére. Ezt hívják
darvini szelekciónak.
A sivatagi talaj – ahol a cyanobacik is megélnek – ökoszisztémája hasonlít leginkább
a marsi talajra. Ha a Marson korábban volt víz, akkor ezek a szárazságtűrő élőlények
voltak az utolsók a Marson. Így, ha ott korábbi víz nyomait kutatjuk, akkor
van legnagyobb esélyünk sikert elérni, ha ilyen mikrobák után kutatunk.
Ez a nagyon érdekes kutatás hozzájárul ahhoz, hogy megértsük, hogyan alkalmazkodnak
és befolyásolják a környezetünket az élőlények, valamint, hogy milyen nyomokat
hagynak maguk után.
A kutatást az amerikai agrárminisztérium támogatja.

A fordítás James Hathaway cikke alapján készült.
Fényképek: [http://lsweb.la.asu.edu/fgarcia-pichel/moab.html]