Gamma Cas, a mozdulatlan változó

Köszö egy kommersz, elsősorban szabad szemmel és binokulárral megfigyelhető
objektumokat észlelési programjának tekintő csoportosulás honlapjára hívta fel
a figyelmet – ez volt az SPA (Society for Popular Astronomy) változócsillag
szekciójának http://www.popastro.com/sections/vs.htm
címe. Mivel a magamfajta "koca-változósnak" az itt található objektumok
ténylegesen elérhető célpontot jelentenek, azóta is örömmel mazsolázok közülük.
Az itteni ajánlati lista jó néhány csillaga nem szerepel az MCSE Változócsillag
Szakcsoportjának programjában, azonban ezek is érdekesek, hiszen többnyire közismert
objektumokról van szó (Betelgeuse, delta Cephei stb.). Ide tartozik a gamma
Cas is.
Az első "személyes találkozás" 2001. július 28-án történt. Ekkor a
csillagot 2,3m -nak becsültem. Az, hogy egy konkrét adatsor felvételét megkezdtem,
egy véletlennek köszönhető. Mivel jelenlegi budapesti otthonomban a fényszennyezés
és lakásunk "kilátástalansága" lehetetlenné teszi az észlelőmunkát,
a komolyabb megfigyeléseket mindig a kiskunsági régióban végzem. Viszont a körfolyosóra
néző lakásból is látszik egy 20°x60°-os égterület. És az elmúlt időszakba a
Cassiopeia csillagkép pont e területen látszott, így nem volt akadálya a minden
derült estén történő megfigyelésnek.
De mit is kell tudnunk erről a csillagról, milyen jellemzést adnak róla az asztronómusok?
Az égitest az eruptív változócsillagok, és ezen belül a róla elnevezett GCAS
(gamma Cassiopeiae) típusú objektumok osztályába tartozik. Ezek a csillagok
szabálytalan fényváltozást produkálnak, gyorsan forognak és a Be színképosztályba
sorolhatók. Egyenlítői területükön anyagkiáramlás zajlik, és az egyenlítői gyűrű
vagy korong megjelenése időnként a csillag elhalványulásához vezet (maximális
fényváltozásuk 1,5 m).
Folytatásként pedig pár száraz tényadat a gamma Cas-ról: a koordinátája RA= 00h56m40s,5326,
D= +60°43’00",273, Harvard-száma pedig 0050+60. A csillag a földi megfigyelőktől
615 (ą129) fényévre helyezkedik el, luminozitása pedig 3875-ször (+/-1788) nagyobb
a Napénál. Amellett, hogy változó, kettőscsillagként is számon tartják: egy
11m-ós társ 2"-ra található a főkomponenstől. Az objektum 1,6m és 3,0m
közötti fényváltozásokat mutat, de "normálisan" 2,2m körüli a fényessége.
1936-ban 1,6m-ig fényesedett, majd néhány évvel később 3,0m-ig halványult. Az
elmúlt években csak kismértékű fényváltozásokat mutatott.


A gamma Cas fényváltozása a VSNET 1995-2001. közötti adatai
szerint

Jómagam 2001. szeptember 16-án kezdtem, és 2001. november 16-án fejeztem be
a megfigyelési sorozatot; összesen 33 alkalommal történt adatfelvétel. Az észlelés
helye zömében az említett VII. kerületi lakásom volt. Minden esetben szabad
szemmel, mindenféle optikai segédeszköz nélkül végeztem a megfigyeléseket.

{mosimage}
A gamma Cas fényváltozása Rezsabek Nándor észlelései alapján

Ami a következtetéseket illeti: a csillag a szakirodalomból ismert, az elmúlt
évekre jellemző 2,2m körüli (2,1m és 2,3m közötti) fényességét produkálta. Nagyobb
mértékű változást nem tapasztaltam. Az apróbb, 0,1m-nyi eltérések a statisztikai
hibahatáron belül vannak., és eredhetnek egyrészt egy kis mértékű tényleges
változásból, de abból is, hogy az összehasonlítónak használt két csillag (alfa
Cas és beta Cas) önmagában is kis amplitúdójú változó, és így a fényességbecslésekben
egy kisebb pontatlansági elképzelhető.
Ami pedig a jövőt illeti: érdemes lenne tagjainknak és olvasóinknak bekapcsolódni
a csillag megfigyelésébe. Azoknak is, akik nem rendszeres változóészlelők, és
akkor is, ha a csillag nem szerepel a hazai programban. Hogy miért? Azért mert
a csillagot könnyű megtalálni (ráadásul egész évben követhető, lévén a Cassiopeia
cirkumpoláris csillagkép), és észleléséhez távcső sem szükséges – vagyis a vállalkozó
szelleműek már rövid idő alatt, akár kevés észlelési tapasztalattal is egy szép
fénygörbét nyerhetnek. Figyeljük meg együtt, hogy mikor következik be az újabb
nagy fényváltozás! Talán már ma éjszaka?

Források:
• Mizser Attila, Kiss László, Fidrich Róbert: Változócsillag katalógus;
1995.; MCSE
• Joachim Herrmann: SH atlasz Csillagászat; 1994.; Springer Hungarica Kiadó
• SPA Variable Star Section honlap; http://www.popastro.com/sections/vs.htm
• VSNET honlap; http://www.kusastro.kyoto-u.ac.jp/vsnet/gcvs/CASgamma.html
• Chris Marriott: SkyMap Pro Version 7.0.8 szoftver; http://www.skymap.com/

Ajánljuk...