Csillagászati előadás és távcsöves bemutató Kecskeméten

Kicsit korábban érkeztünk, még volt idő a Nap bemutatására: az iskolások csodálkozva nézték, hogy a fénylő Nap nem tökéletes: tele van szeplőkkel (napfoltokkal)! Az előadás késő délután, 6 órakor kezdődött. Balaton László és Nagy Attila csillagászati diaképeket vetítve elmesélte, hol is helyezkedik el bolygónk a Világegyetemen belül. A Naprendszer bemutatása következett, számos érdekességgel és szép színes képekkel. Végül látványos nyílthalmazokat, gömbhalmazokat és ködöket bemutató diákon keresztül illusztráltuk, miért is olyan kedves számunkra a csillagászat.
Az előadást követően az iskola tornapályájára vonultunk, a gyerekeknek megmutattuk a 71 %-os fázisú Holdat, szép krátereit és a Jupitert. A Szaturnuszt a párás horizont közelében, a fák között sajnos már hiába kerestük.
Kedves élményekkel tértünk haza este, még most is a fülünkben csöng a mondat: “Gyertek máskor is!”
A bemutató megrendezéséért köszönet illeti a megjelent tagokat, a kecskeméti Planetáriumot (két távcsövet kaptunk kölcsön a bemutatóra) valamint Benkovics Zoltánt, a Kertvárosi Iskola földrajz szakos tanárát (szervezés).

Ajánljuk...