Észlelés Fülöpszálláson

Este Fülöpszálláson gyülekezett csoportunk 9 tagja és néhány érdeklődő, köztük nagy örömünkre egy igen fiatal amatőrpalánta ifj. Járdi Misike személyében, arányos méretű binokulárral felszerelve. :-)) A falu nyugati határára gurultunk ki, hátha sikerül megpillantani a Merkúrt. A látóhatár menti felhők azonban reménytelenné tették a bolygó észlelését. Sötétebb helyre mentünk át, a falu túlsó határán találtunk egy viszonylag sötét síkságot, ahonnan jól lehetett látni az égbolt nagy részét.
Első célpontunk az akkor még haloval körülvett, 17 % fázisú hold volt. A három távcső (15 cm Zeiss Meniscas T, 11,4 cm Bresser Newton-reflektor, 11 cm Newton-reflektor) szépen mutatta a holdkráterek részleteit. A sötétedő égen egyre több csillag tűnt fel. Tesztelésként – bár voltak kétkedő hangok is – az M13-at állítottuk be a látómezőbe. A Zeiss gyönyörűen hozta a részleteket is, ekkor már tudtuk, észlelésre elfogadható egünk lesz. (Két órával napnyugta után egyébként már teljesen tiszta egünk volt, kb. 5,8-as hmg-val, gyönyörűen világító Tejút-porsávval. A Scutum-felhő majd’ kiütötte a szemünket. Az észlelést csak néhány távoli fény és egy tíz percig tartó tűzijáték zavarta, melyet binokulárral követtünk :-))
“Természetesen” a következő célpont a Lant Gyűrűsköde volt. Ezután már nehezebb célpontok következtek. Egy-egy kettőscsillag (Albireo, Cor Caroli, Mizar-Alcor, epszilon Boo) észlelésével érdekesebbé téve jobbára mély-ég objektumok észlelését végeztük. Megnéztük a Súlyzó-ködöt, az M81-82 galaxispárt, a Vadkacsa-halmazt (M11), az M80 jelű gömbhalmazt a Skorpióban, az M3 jelűt a Vadászebekben, az M56 jelűt pedig a Lantban. Még megvártuk az Andromeda csillagkép felkeltét is, így újra megcsodálhattuk Lokális Rendszerünk legfényesebb tagját (M31-32). Az M51 sejlő karjai és az M101 is nagy élményt jelentettek, az M104 (Sombrero-galaxis) porsávját pedig hosszas keresgélés után (enyhe katarzist éreztem a húsz perces kitartó keresés után) csodálhattuk meg.
Simon Attila elmondása szerint az egyik legnehezebb mély-ég objektum következett: A Pislogó-ködöt (NGC6826) sokunk csak hosszas szemmeresztés után vette észre (akkor is csak EL-sal). Érdekessége a ködnek, hogy kis nagyítás mellett ha ránézünk, eltűnik, míg mellénézve előtűnik. A gyári Bresser kitűnően hozta ezt az objektumot is.
Eközben néhány távcsövön azt próbálgattuk, hogy a vörös bolygó hogy bírja a nagyítást. Egy kétszerező és egy okulár segítségével 600x-os nagyítást sikerült elérni, azonban nem lehetett több részletet megfigyelni a Marson, mint kisebb nagyítással.
A bolygó körüli területet binokulárral pásztázva, számos érdekes ködre és halmazra lettünk figyelmesek. Néhányan már tudtuk, hogy a mély-ég vadászok szerelmeseinek kedvenc területére tévedtünk: a Nyilas csillagkép objektumai következtek. A Trifid-köd és a Lagúna-köd észlelésekor azonban már egyre többen jelezték, hogy fáradnak és a lehűlt időjárásra sem készült fel mindenki kellőképpen.
A hideg ellen átmenetileg jót tett a fülöpszállási vendéglátóink (Járdi Misi, Morvai Józsi) által biztosított észlelötty kínálat (vörösbor, sör, ásványvíz) és a megéhezőkre is gondoltak: észlelősütit is lehetett fogyasztani. A nyári táborra, úgy gondolom, érdemes lesz forró észlelőteával készülni, így talán tovább fogjuk bírni az éjszakázást. Barátainknak köszönjük a szíves vendéglátást. Élményekben gazdag és vidám összejövetelt tartottunk, remélem, egyre többször lesz lehetőségünk ilyen rendezvényt tartani.
A Fotógalériában megtekinthetők az itt készült képek is.

Ajánljuk...