A Kecskeméti Planetárium és a Kiskun Csoport együttműködésének újabb szép példája…

A Planetárium és a Csoport közös szakmai munkája korábban már több területen is megnyilvánult:



  • A Planetárium számos alkalommal segítette, illetve segíti munkánkat távcsöveinek, műszereinek használatba adásával.
  • A Planetárium már többször adott helyet rendezvényeinknek.
  • Az intézmény előadója a nyári táborban előadást tartott az érdeklődők számára.
  • A Kiskun Csoport immár második éve társadalmi munkában működteti a Planetárium hivatalos honlapját és gondoskodik a tartalomszolgáltatásról.
  • Számos közös rendezvényen szolgáltuk már a regionális csillagászati ismeretterjesztést.

A fenti eseménnyel – úgy érezzük – tovább mélyült a két szervezet közötti együttműködés, melyet szívből üdvözlünk, és amely végeredményben a régió tudományos gyarapodását, ismereteinek bővülését eredményezi.

Ajánljuk...