Múzeumok Éjszakája 2009 | MCSE

Múzeumok Éjszakája 2009

Még februárban elhatároztuk a Kecskeméti Planetáriummal
közösen, hogy az idei évben a Múzeumok Éjszakáján, a Csillagászat Nemzetközi
Éve alkalmából nagy csinnadrattát csinálunk a városban.

 

A terv csak egyetlen eshetőséggel nem számolt, az
időjárással. A Múzeumok Éjszakája a Kecskeméti Planetáriumban már délután
megkezdődött. Valószínűleg az országos reklámnak köszönhetően, a 15 órási
programon is rengetegen voltak (még pótszékekkel együtt is csak alig fértünk el
a kupolában). Ez a műsor a meghirdetettől eltérően nem mini planetáriumi
bemutató volt, hanem a „Mese a bolygókról” címet viselte, és én követtem el. Az
előadónak nem illik véleményezni a saját műsorát, de sok mosolygó arcot láttam
az előadás végén, így remélem nem volt olyan rossz a produkcióm.

Négytől átadtam a terepet a következő előadónak, aki nem
volt más, mint Dr. Petrovay Kristóf csillagász. Ő, a „Naptevékenység és a Föld”
címmel tartott egy rendkívül élvezetes előadást, ugyancsak rendkívül nagy
létszámú közönség előtt (min 60-70 fő). Az előadás után távcsöves Napmegfigyelést
kellett volna tartani, de a délutánra kialakuló vastag és összefüggő felhőzet,
ezt teljesen meghiúsította. 18 órától megindult a nagy népvándorlás, ugyanis
rendkívül sok városi helyszín között nosztalgiabuszok szállították az
embereket. Így a Planetárium előtt is megállt időnként egy igazi Londoni
emeletes busz is. Az érkezőket rövid planetáriumi bemutató várta a kupolában,
illetve több kiállítást is meg lehetett nézni.

 

Itt had emeljem ki azt a 3D-s
űrkutatási felvételeket tartalmazó kiállítást, melyet a Bajai
Csillagvizsgálóból hozott Hegedűs Tibor. Ezen képek segítségével többek között
mindenki ott érezhette magát a Mars felszínén, vagy lebeghetett a Föld körül a
Nemzetközi Űrállomást szemlélve. A rossz idő ellenére elég sokan voltak
kíváncsiak a bemutatókra, alkalmanként legalább 30-40 érdeklődő gyűlt össze az
aznapi égbolt csillagképeit (amit sajnos csak a Planetáriumban láthattak az
emberek) bemutató fél órás kis műsorokon.

 

Fél kilenckor hárman (Morvai József,
Szöllősi Attila és jómagam) a csepergő eső ellenére felkerekedtünk, és
elindultunk a városközpontba távcsöves bemutatót tartani. A távcsövet az Erdei
Ferenc Művelődési Központ előtetője alá állítottuk fel, a csepergő eső miatt.
Rövid tanakodást követően úgy döntöttünk, hogy a Szaturnusz helyett, inkább
Nagytemplom óráját állítjuk be, mert az legalább látszott.

 

Közben egyre jobban
esett az eső, de ennek ellenére azért elég sokan megkérdezték, hogy milyen
égitesteket lehet látni. A válaszunk: „óratorony, tizenkettes számjegy”. Hát
erre aztán sokaknak elkerekedett a szeme. Ezt követően általában rövid
ismeretdermesztés keretében tájékoztattuk a nagyérdeműt, hogy sajnos borult
időben még távcsővel sem látszanak az égitestek, viszont legalább meg tudnak róla
győződni, hogy milyen nagy egy csillagászati távcső nagyítása.

{mosimage} 

Az eredeti tervek szerint 21, 22, és 23 órakor Naprendszer
túra indult volna a Bolygószobrok mentén ki a Planetáriumig „bolygóközi
idegenvezető” kíséretével, de az esőben valahogy senkinek nem akarózott egy „kellemes”
esti gyalogtúrára. Nagy meglepetésünkre a 23 órási túrára mégis akadt két bátor
jelentkező, akiket volt szerencsém kikísérni a Planetáriumba.

Eredetileg a bemutató egészen másnap reggelig tartott volna,
de az elnéptelenedő utcák és a kitartó esőzés hatására éjfél után elvonultunk a
Művelődési Központ elől. Egyébként a Planetárium előtt fel sem tudták állítani
a távcsövet az ottmaradottak (E. Kovács Zoltán és Oppelt József), helyette
inkább rövid planetáriumi bemutatókkal szórakoztatták a közönséget.

Úgy gondolom, a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére a
kecskeméti Múzeumok Éjszakája rendkívül sikeres volt. A másnapi statisztika elkészültekkor
úgy saccoltuk, hogy összesen kb. 500 ember láthatta valamelyik produkciónkat és
a Kiskunos szóróanyagok is elég jól fogytak. Reméljük jövőre még az időjárás is
kegyeibe foged bennünket! Minden esetre személyes konkulzióként még annyit
minden képpen meg kell jegyeznem, hogy a derült idős távcsöves bemutatókat továbbra
is sokkal jobban kedvelem

 

Szűcs László

Múzeumok Éjszakája 2009

Kecskeméten kapcsolódva a városi rendezvényekhez, délután 15 órakor kezdődik a Múzeumok éjszakája, a Kecskeméti Planetáriumban. Itt Szűcs László tolmácsolásában a "Mese a bolygókról" című előadást tekinthetik meg a fiatalabb érdeklődők.
16 óráról a nagyobbakat várjuk a "Naptevékenység és a Föld" című programmal melyet Dr. Petrovay Kristóf csillagász tart.
Este 21 órától két helyszínen lesz Távcsöves bemutató:
A Főtéren egészen másnap reggelig tart a maratoni bemutató, így akinek kedve van a hajnalban megjelenő bolygókat akár a nappali égen is megtekintheti. A Planetárium előtt is bemutatót tartunk, de itt "csak" éjfélig lesz kint a távcső. Még egy kuriózum teszi színesebbé a rendezvényt, mégpedig 21, 22, és 23 órakor bolygóközi túra indul a Főtéri bemutató helyszínétől a méret- és távolságarányos bolygószobrok mentén, a Planetáriumba. Bolygóközi idegenvezető: Szűcs László

Kiskőrösön is óriási parádéval ünneplik a Múzeumok éjszakáját. Itt is 21 órától kezdődik a Távcsöves bemutató a Dózsa György út 38. (Közúti Szakgyűjtemény) előtt.