Csillagos nap a Planetáriumban

 

Reggel 9-kor indult a program a Főtérről, egy Naprendszer
túrával, melynek során a „fénysebesség többszörösével” sétáltuk végig a
bolygórendszerünk tagjait, a mintegy 15 fős turista csapattal. A 40
Csillagászati Egységnyi távolságot mindössze ¾ óra alatt megtettük, még a
gyerekek is!!! (1 CsE = 149,5 millió km.) Mire kiértünk a Plútóhoz
(Planetárium), addigra már játékokkal vártak bennünket a Zöld Óvó nénik, akik
egész nap játszóházat tartottak a Planetárium előtti parkos területen.

 
A
játszóházban (hála a nagyon kreatív óvó néniknek!!!), csupa csillagászattal és
környezettel kapcsolatos tárgyakat, játékokat készíthettek a gyerekek. Többek
között készült itt üstökös, rakéta, és egy-egy csillagkép megismerését segítő
mini planetárium is. Közben kiállítottuk a Planetárium Zeiss Meniscas-át
(150/2250), illetve az új PST naptávcsövet, melynek egyben ez volt az első
nyilvános szereplése is.


A változóan felhős idő ellenére szép protuberanciákat
láttunk benne, és szerencsére a Zeiss-ben is látszott egy napfoltcsoport. Akit
sikerült elcsalni a kézműves asztaltól, vagy a távcsövektől azzal Zoli bácsi
(E. Kovács Zoltán) bevonult a kupolába egy kis csillagos égbolt bemutatóra.

11 óra után röviddel kezdődött (számomra a legjobban várt)
Tóth Zoltán csillagász-meteorológus előadása, amely az üvegházhatás és az
ózonprobléma lehetséges okairól szólt. Nagyon sajnálom, hogy nagyon kevesen
vettek részt ezen a programon, pedig szerintem egy teljesen új szemszögből
világított rá erre a két nagy környezeti gondra, az előadó. Nekem minden esetre
nagyon tanulságos volt az előadás, mert többek között kiderült az is, hogy egy
kutatónak mennyire nehéz szembe menni a közfelfogással és a környezetvédelmi
„trendekkel”, ha az eredményei nem az elterjedt „tanokat” támasztják alá
(üvegházhatást fokozó gázok keletkezése és egyensúlya). Azon már meg sem
lepődtem, hogy a légkörfizikában mennyire sok új eredményt köszönhetünk magyar
kutatóknak. Szerencsére a kis létszám ellenére nagyon lelkesek voltak a
résztvevők, akik alig akarták elengedni Zoltánt.


Délután fél kettőtől indult a dombfutás, melynek a szervezésében
segítségükre volt a Iustitia Sport és Kulturális Egyesület, amit ezúton is
köszönünk nekik. A résztvevők feladata az volt, hogy egy rövid regisztrációt
követően felfussanak a Dombra (ez egy nagy mesterséges építmény, ami Kecskemét
szélén található) ahonnan – egy rövid pihenő és egy távcsöves városnézést
követően – visszafutnak a Planetáriumhoz. Bár a „tömeg” itt sem taposta
egymást, de a résztvevők annál lelkesebben teljesítették a távot, és legalább a
távcsöveknél sem volt lökdösődés:).


Ez igazi családi program volt, ahol a család apraja-nagyja együtt kocoghatott a
kellemes tavaszi napsütésben.

Három órakor kezdődött Dr. Petrovay Kristóf napfizikus (ELTE
Csillagászati Tanszék vezetője) előadása „Kozmikus hatások a Földön” címmel,
melyben a napszélről és egyéb világűrből származó sugárzásokról, és azok ránk
gyakorolt hatásáról beszélt. Ezzel a témával is szerettük volna érzékeltetni,
hogy milyen mechanizmusok védik az életet a kozmoszból érkező káros sugárzások
ellen. Ezen a programon már sokkal többen vettek részt, mint a délelőttieken és
itt sem ért véget az előadás a kupolában, hanem folytatódott a beszélgetés a
távcsövek előtt.


Fél ötkor került sor a Zöldernyős gyerekrajz pályázat
díjkiosztójára és a nyertes rajzok kiállításának megnyitójára, melyeket a
körfolyosón lehetett megtekinteni. Ekkor már teljes telt ház mellett zajlott a
ceremónia. Ezt követően kezdődött a ZöldLézerShow, melyet e sorok írója
követett el, és csak remélni meri, hogy tetszett a közönségnek.

18 órakor indult egy újabb Naprendszer túra, amelynek az
idegenvezetője most E. Kovács Zoltán volt. A túra során az érdeklődők, ezúttal
a bolygórendszer szélétől „zuhantak be” a Naphoz, vagyis a Városházához. Közben
a „bolygóközi idegenvezető” bemutatta a bolygókat.


A nap utolsó attrakciójának ismét a Domb adott otthont. Az
esti távcsöves bemutatót ez alkalommal egy igen érdekes helyről tartottuk, ahol
egyszerre lehetett gyönyörködni a csillagos égbolt látványában, és az alattunk
elterülő város esti panorámájában is. Talán a legtöbb érdeklődőt vonzó esemény
volt ez, és hiába volt öt távcső amivel a bemutatást végeztük, mindegyik mögött
hosszú sorok kígyóztak. A planetárium távcsövei mellett több Kiskun tag hozta
el saját távcsövét a bemutatóra és tette lehetővé, hogy minél többen
részesülhessenek „Galilei élményében”. Szeretném megköszönni az MCSE Kiskun
Csoport tagságának az egész napos közreműködését. A rendezvényt csak egy kis
apróság árnyékolta be, mégpedig a Dombot üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft.
igen sajátos hozzáállása az ügyünkhöz. Egyrészt érdekesnek tartom, hogy egy
városi rendezvénynek, miért kell bérleti díjat fizetnie a város tulajdonában
levő területért, másrészt miért kellett oly szigorúan és percnyi pontosan
betartanunk a rendezvényünk zárási idejét, holott jeleztük a vezetőség felé,
hogy kedvező idő esetén tovább tartanánk a bemutatót. Szerencsére, a zárási
időpont előtt befelhősödött az idő, így nem lett gond a határidővel. De lehet,
hogy az időjárásra is van befolyása a nagyon is profitorientált „nonprofit”
üzemeltetőnek???

Összességében nagyon sikeresnek tartom a
Csillagos napot, sokan kihasználták az első tavaszi jóidőt, és megtisztelték
meg rendezvényünket jelenlétükkel. A Zöld ernyő projekt keretében szeretnénk a
jövőben is hasonló tematikus napot szervezni.

 Kapcsolódó weboldalak:

– A Kiskun Csoport Képgalériája
– A Baon.hu képriportja
– A Zöld Ernyő mozgalom weboldala

{mosimage} 

Ajánljuk...