Az elsők | MCSE

Az elsők

"Az órára néztem. A
mutatók moszkvai idő szerint 9 óra 7 percet mutattak. Előbb füttyöt hallottam,
aztán egyre növekvő dübörgést
éreztem, amint a gigászi űrhajó egész teste remegni kezd, s lassan, nagyon
lassan felemelkedik az indító-berendezésről. A dübörgés nem volt erősebb,
mint egy sugárhajtású repülőgép pilótafülkéjében, de ebben a zúgásban
sok olyan új zenei árnyalatot és hangszínt is felfedeztem, amit még egyetlen
zeneszerző sem kottázott le. A rakéta hatalmas hajtóművei a jövő muzsikáját
zengték, azt a muzsikát, ami minden bizonnyal még lelkesítőbb és szebb,
mint a múlt legnagyobb alkotásai."
– Holnap elsőként hagyod el a Földet, Jurka – mondta Gagarinnak a start
előestéjén Szergej Pavlovics Koroljov, akit haláláig csak Főkonstruktőrként
volt szabad a világ előtt megnevezni – a tudomány és a technika sok ezer
munkása segít…ám az első úton minden lehetséges.
Jurij Gagarin kevésbé ismert portréja a Pervij Rejsz
k Zvezdam (Első út a csillagokhoz) című filmből. Sisakjáról hiányzik
a CCCP felirat.
Gagarin öltöztetése. E ruha fölé kerül majd a narancssárga
szkafander. (APN – Pervij Rejsz k Zvezdam, Első út a csillagokhoz)
Az akkori idők hozsannáiban természetesen nem szerepelhetett az a biztonsági
valószínűség, ami 60-70%-ra értékelte az űrrepülés sikerét. A még élő szemtanúk
elmondták, hogy a hangulat meglehetősen feszült és ideges volt, egy veszekedésre
többen is visszaemlékeztek.
A bajkonuri indítóhelyen – Gagarin Vosztok-rakétájától néhány száz méternyire
– egy katonai rakétát is éppen előkészítettek a startra. Ez utóbbi szakember
gárdája – Valerij Misin főkonstruktőr vezetésével – szerette volna látni
Gagarint, a Vosztok indítását. Koroljov ezúttal sem tagadta meg önmagát,
és egész egyszerűen elzavarta a Misin-csoportot: "Ti csak menjetek
a saját rakétátokhoz!"

Az idegesség érthető volt, hiszen az első repülés előtt sokat
vitatkoztak azon, hogyan fogja lelkileg elviselni az ember az űrutazást.
Mi lesz, ha az agyával történik valami?
Talán ezért, de mindenképpen érdekes, hogy a fékezőrakéták kézi bekapcsolásának
kódját csak az utolsó pillanatban adták meg. Ha Gagarin agyával történik
valami, ne tudjon beavatkozni az automatikus repülésbe, ne tudja azt "elrontani"…
Többször felvetődött már a kérdés: miért éppen Gagarint jelölték elsőnek
abból a húszfőnyi csoportból, amely 1960 márciusában kezdte meg a felkészülést?
Gagarin tulajdonképpen semmiben sem tűnt ki társai közül, csak éppen mindenben
a legjobbak között volt. Öttusanyelvre lefordítva: összteljesítményben
előzött meg mindenkit.
Gagarin öltöztetése. A kép hátteréből eltűntek a berendezések,
műszerek és a másik férfi. A szkafander már Gagarinon van, a sisakon
viszont még mindig nincs ott a CCCP felirat (Pervije Sztupeni, Az első
lépcsők, Molodaja Gvardija, 1975.)
Ez a megállapítás lehet hogy a legendák világába tartozik,
de a hatvanas évekbeli szovjet űrjelentések optimista hangulatát jól tükrözi.
Némileg másképpen láthatjuk az eseményeket Nyikolaj Kamanyin tábornok naplójából.
1961. április 6-án ezeket jegyezte fel:
"Tyitov bizony erőteljesebb jellem. Az egyetlen dolog, ami visszatart attól,
hogy az ő javára döntsek az az, hogy a következő, egynapos útra a Föld körül
teendő 16-17 keringésre a legerősebb emberre lesz szükség, mert az az út jóval
nehezebb lesz az elsőnél. De az első repülést és az első űrhajós nevét az emberiség
sohasem felejti el. A második és az őket követő űrutasokat épp olyan könnyen
elfelejtik majd, mint a további rekordokat. Tehát Gagarin vagy Tyitov? Van
még néhány nap a döntésig, hogy a két egyaránt méltó ember közül melyik legyen
világhírű."
A teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az első Föld körüli repülésre Jurij
Gagarint és German Tyitovot 1961. január 18-án jelölték ki. Kamanyin naplójában
visszatükröződik annak az időszaknak olyan jegye is, mint a szovjet politikai
vezetés azon követelése, hogy elérjék és túlszárnyalják Amerikát.
Az utolsó gombolások és a sisakra is "megérkezett" a
CCCP felirat (APN-fotó).
Ezért tulajdonítottak óriási jelentőséget az ember űrrepülésének.
Kamanyin beszámol arról is, hogy nem sokkal a startra kijelölt nap előtt
felhívta őt Versinyin, a légierő marsallja, aki olyan értesítést kapott,
hogy az amerikaiak állítólag április 28-áig felbocsátják első emberszállító
űrhajójukat. A főparancsnokot Kamanyin megnyugtatta, hogy a Vosztokot feltétlenül
elindítják 11-én vagy 12-én.
Legfrissebb adataim szerint Wernher von Braun kitartóan ostromolta a
NASA-t, hogy az 1961. március 24-ére tervezett űrrepülés ne csak a Mercury-űrhajó
hordozórakétájának, a Redstone-nak a főpróbája legyen, hanem indítsák
el
egy negyedórás űrugrásra az első amerikai űrhajóst.* Alan Shepard így
három hetet vert volna Gagarinra, ő lett volna az első ember az űrben.
Igaz,
a Redstone rakéta teljesítménye nem volt elegendő a földkörüli pálya
eléréséhez, de az elsőség mégiscsak az Egyesült Államoké lett volna,
némi gyógyírt
kenegetve a "szputnyik-vereség" sajgó sebére… A NASA azonban
nem hallgatott a német származású von Braunra, az MR-BD kísérlet ember
nélkül zajlott le – sikeresen.
Kamanyin tehát nyugodtan aludhatott és ígérhetett, a szovjet elsőség már
nem forgott veszélyben. A velem egykorúak visszaemlékezhetnek: a szovjet
propaganda alaposan ki is használta az egyébként kétségtelenül történelmi
tettet.

* ("A versenyzők a célszalaghoz közeledtek.
Gilruth (Robert Gilruth, a Project Mercury vezetője, SN megjegyzése.)
azt fontolgatta, hogy már márciusban fölküldi Shepardet, Wernher
von Braun azonban ragaszkodott egy utolsó próbához a Redstone-rakétával.
A próba fényesen sikerült. Akkor viszont a homlokát ráncolta
minden utólagos jóstehetség, nem vesztegettek-e el drága időt." Tom
Wolfe: Az Igazak, Háttér Kiadó, 1992.)

"Az SzKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége
és a Szovjetunió Minisztertanácsa szózatában hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió,
a győztes szocializmus országa, új szakaszt nyitott meg az emberiség fejlődésében.
Hazánk megelőzött minden államot és elsőnek küldött embert a világűrbe – mondja
a szózat. A szovjet ember diadalmas útja a világűrben, feltette a koronát (sic!
SN megjegyzése) a világűr meghódításában aratott szovjet győzelmekre – állapítja
meg az SzKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió
Minisztertanácsa. Mi nem a háború, hanem a béke és a biztonság szolgálatába
állítjuk a szovjet eredményeket. Az SzKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács
Elnöksége
és a Szovjetunió Minisztertanácsa nemcsak a szovjet nép, hanem az egész emberiség
győzelmének is tekinti a világűrben elért szovjet győzelmeket."

Hogy a kétségtelen rakétafölény birtokában ki kit fenyegetett,
ki védte meg a békét kitől, ezt mindenki döntse el saját maga. Mi térjünk
vissza a Vosztok indításához.
"Az Izvesztyija pénteken (1961. április 14-én, SN megjegyzése) a szokásosnál
később jutott el a moszkvai olvasókhoz, a késésért azonban bőven kárpótolt
minden olvasót a lap utolsó oldala. Öt képet közöl az Izvesztyija s ezek a képek
bevonultak
az emberiség történelemkönyvébe."
Egy ál Vosztok űrhajó himbálózik egy Mi-6-os helikopter
kötelén (APN-fotó)
" – Új fogalom vonul be ma életünkbe,
a nép szókincsébe, a kozmodrom, az űrrepülőtér fogalma – folytatódik
a lap cikke.
A szovjet emberek alkotó géniusza, nagy szakmai tudása, elméje biztosította
a Vosztok űrhajó sikeres fellövését az első űrhajóssal a fedélzetén – írja
az Izvesztyija riportere, majd így folytatja:
A hatalmas kozmikus űrhajó lábánál már összegyűltek a mérnökök, a tudósok,
a munkások. Sokat közülük régóta ismer Jurij Gagarin. Az utolsó ölelések,
csókok…"
"Minden készen áll a rajthoz…Jurij vidám, tréfálkozik elvtársaival, keményen
megrázza kezüket, fogadja jókívánságaikat."
Nem nehéz felfedezni az eltéréseket a Gagarin startjáról szóló hivatalos,
hősies beszámolók és Kamanyin feljegyzései között arról, hogy milyen hangulatban
és körülmények között búcsúztatták az első űrhajóst, mielőtt az űrhajó
kabinjába indult volna.
"- Nagy nehézségek árán sikerült megőrizni a rendet – írta a naplójába Kamanyin
április 12-én. – Jurij és társai az autóbuszból kilépve összeölelkeztek. Voltak,
akik úgy elérzékenyültek, hogy még el is sírták magukat ahelyett, hogy szerencsés
utat kívántak volna neki."
A kétségtelenül óriási jelentőségű űrrepüléshez már a kezdetben olyan nagymértékű
titkolózás járult, hogy Gagarin útjának tényleges részletei egész egyszerűen
sűrű homályba vesztek. Kezdjük a hordozórakétával. Katonai jelentősége
miatt számos könyvben, újságban hamis képek jelentek meg a Vosztok-rakétáról,
általában geofizikai, vagy kisebb katonai rakétákkal "helyettesítették".
Az űrhajóból is legyártottak legalább egy ál példányt, és ezt mutatták
be a szovjet közönségnek. Az álcázás olyan tökéletesre sikeredett, hogy
még a tekintélyes angol űrhajózási szaklap, a Spaceflight Magazine is
lépre ment. Rajzos fázisokban közölt ábrákat a nem létező Vosztok-űrhajó
leszállásáról.
Természetesen a Magyar Posta bélyegein is az ál-Vosztokot őrizhetik albumjaikban
a bélyeggyűjtők.

Meg kell említenem Grigorij
Nyeljubovot, a szovjet űrhajóscsoport "fenegyerekét".
Egoista, individualista, a mindenben és mindenáron győzni akaró természete
miatt a nagyfokú cenzúrázás következtében jó néhány Gagarin-kép lett retusálás
áldozata, az űrrepülésről szóló beszámolókat pedig hiányossá, érthetetlenné
tette. Nyeljubovot fizikai adottságai és képességei a legjobbak közé sorolták,
viszont túlságosan is igyekezett mindenben az első lenni, hiányzott belőle
a kellő önmérséklet. Ő volt a "társaság lelke", mindig tréfára
kész, elmés viccek gyártója. Azonnal szót értett az orvosokkal, a feljebbvalókkal.
Széles látókörű, gyors felfogású és gyors reflexű ember volt, a pszichológusok
azonban túlságosan is egocentrikusnak ítélték ahhoz, hogy ő legyen az
első. Az orvosok ugyanis tudatában voltak annak, hogy egy világtörténelmi
vállalkozásnak
nemcsak a végrehajtásához szükséges lelki erő, hanem az utána következő
dolgok elviseléséhez is. Így lett végül Gagarin és Tyitov mögött a harmadik,
a tartalék tartaléka.
Vosztok-űrhajó az egykori moszkvai Kozmosz-pavilonban
(APN-kép)
Nyeljubov azonban már 1961 kora őszén,
Tyitov augusztusi repülését követően egy vasúti állomáson katonai járőrrel
került összeütközésbe.
A járőr három űrhajósjelöltet – Nyeljubovot, Anyikejevet és Filatyevet
– igazoltatott és tartóztatott fel. Amikor az űrhajósközpont arra kérte
a helyőrség parancsnokságának ügyeletesét, hogy ne csináljon "ügyet" az
incidensből, és elégedjenek meg Nyeljubov bocsánatkérésével, ő nem volt
hajlandó még formálisan sem elnézést kérni. Ezután az űrhajós csoport
parancsnoka, Kamanyin altábornagy beosztottjainak pökhendi magatartásán
feldühödve úgy
rendelkezett, hogy mindhárom jelöltet töröljék az állományból. A többiek
véleménye szerint Anyikejev és Filatyev túl szigorúan bűnhődtek, mert
csak a társaság passzív tagjai voltak, Kamanyin azonban hajthatatlannak
bizonyult.
A földi "űrvagány" a Távol-Keletre került. Egykori társai közül
mind többen jutottak el a kozmoszba, és ez a tény végképp megtörte Nyeljubovot.
Egyre többet nyúlt a búfelejtővel csordultig töltött pohárért, és egyre
többször mesélte, hogy hajdanán ő volt Gagarin tartalékának a tartaléka.
De senki sem hitt neki. Ittas állapotban érte utol a halál, a jegyzőkönyv
tanúsága szerint "a Távol-Keleti Vasút Ippolitovka állomásánál a
vasúti hídon az átrobogó vonat halálra gázolta."

Néhány nyugati lap "megette" az ál Vosztokot.
Itt például az angol űrhajózási szaklap a Spaceflight mutatja be a Vosztok
leszállását, bár óvatosan hozzátették, hogy szovjet forrásból dolgoztak.
Az űrrepülés alatti nagy ellentmondások közé tartozik, hogy
a Horn-fok feletti elrepülést 7 óra 22 percben adták meg az április 13-i
magyar újságok. Mivel a Vosztok nem érhetett olyan hamar a Horn-fok fölé,
csak a kérdést tehetjük fel: ki merte volna még a nyilvánvalóan rossz,
de a TASzSz-tól származó adatot kijavítani? Mai szemmel már-már hajlamosak
lennénk az április 13-i dátumot rossznak vélni, hiszen az űrrepülés magyar
idő szerint április 12-én délelőtt zajlott le. Az abban az időben déli
12 óra után megjelenő Esti Hírlap is csak másnap, azaz 13-án számolt be
Gagarin űrrepüléséről.
Egyetlen korabeli leírás sem említ Vosztok-1-et, csak Vosztokot. A szovjet
űrobjektumok számozása egyébként is sajátos szokást tükröz: csak a sikeres
mesterséges égitesteket lajstromozzák. Ma már nehéz eldönteni, hogy mekkora
fejtörést okozhatott Gagarin űrhajójának számozása, hiszen ha elismerik "jogelődnek" az
előkísérletek Vosztok-szputnyikjait, akkor két, – nyugati források szerint
négy – űrhajó elvesztését is be kellett volna ismerni. 1961-ben erről
pedig szó sem lehetett…
Szinte hihetetlen Gagarin válasza azon a bizonyos sajtótájékoztatón az
egyik tudósító kérdésére: a Vosztok űrhajón egyetlen fényképező berendezés
sem volt, így felvételek nem készültek, tehát nincs is mit közölni.
Alekszej Leonov festményén is egy ál Vosztok űrhajó
száguld az űrben.
Az, hogy volt-e fotófelszerelés, vagy csak nem működött,
ma már költői kérdés. Az viszont már korántsem, hogy az öltözködő, majd
beöltözött Gagarin sisakján nincs CCCP felirat! A buszba való beszállás
után viszont már megjelennek a jól ismert piros betűk. Ez azt bizonyítja,
hogy a Gagarinról bemutatott filmet legalább két részből vágták össze.
Gagarin útjának leghomályosabb része a leszállás volt. Szinte minden forrásmunka
megemlíti a földet érés pontos helyét, de annak módja egyszerűen ködbe
veszik. Ízelítőül néhány példa:
"Az űrhajó mind sűrűbb légrétegekbe jutott…Tízezer méter…Kilencezer…Nyolc…Hét…
Odalenn megcsillant a Volga szalagja…Tíz óra ötvenöt perckor, miután
körülrepülte a földgolyót, a Vosztok szerencsésen földet ért az előre
meghatározott körzetben, a "Lenini út" kolhoz őszi szántásán, Engels
városától délnyugatra, Szmelovka falu közelében. Amint szilárd talajra léptem,
körülnéztem
és észrevettem egy asszonyt meg egy kislányt; ott álltak egy tarka borjú
mellett, s kíváncsian néztek engem. Elindultam feléjük, ők pedig elém
jöttek. De minél közelebb értünk egymáshoz, annál lassabban lépkedtek. Nem
csoda,
én még mindig az élénk narancsszínű űrhajós ruhámban voltam, s a furcsa
látvány megijesztette ezeket az embereket. Ilyet még sohasem láttak.
– Orosz vagyok…elvtársak…idevalósi – kiáltottam, miután levetettem
sisakomat, de izgalmamban nekem is végigfutott hátamon a hideg.
Anna Akimovna Tahtarova, egy erdőőr felesége volt az asszony, Rita nevű,
hatéves unokájával.
– Csak nem az űrből? – kérdezte egy kicsit bizonytalanul.
– Képzelje csak, onnét – válaszoltam.
– Jurij Gagarin! Jurij Gagarin! – kiáltozták, s futva közeledtek a kolhoz
gépészei, akik távolabbról ugyancsak észrevették az űrhajót.
Ők vo1tak hát az első emberek, akikkel az űrből visszatérve találkoztam
itt a Földön. Egyszerű, szovjet emberek, a kolhozföldek művelői. Összeölelkeztünk,
összecsókolóztunk, mint a közeli rokonok.

Jött egy csoport katona, tisztjük vezetésével, teherautón
robogtak a kolhozföld mellett húzódó országúton, amikor megpillantották
a leereszkedő űrhajót. Ők is ölelgettek, kezemet szorongatták örömükben.
Egyikük őrnagynak szólított…Nem kérdeztem semmit, kitaláltam, hogy Rogyion
Jakovlevics Malinovszkij marsall; honvédelmi miniszter, főhadnagyból soron
kívül őrnaggyá léptetett elő, s úgy látszik, ezt már a rádióban is közölték.
Én azonban nem számítottam rá, és elpirultam zavaromban.
Valakinél volt fényképezőgép is, összeálltunk egy csoportba, s így készült
rólam az első fénykép az űrrepülés után.
A katona bajtársak segítettek kibújni az űrhajós ruhából, s végre már csak
a világoskék pilóta-kezeslábas volt rajtam. Egyikük felajánlotta köpenyét,
de nem fogadtam el. A kezeslábas könnyű volt ugyan, de jó meleg. A katonákkal
együtt visszamentem az űrhajóhoz. Ott állt a felszántott föld közepén,
ötven-hatvan méterre egy mély szakadéktól, amelyben tavaszi vizek zúgtak.
Figyelmesen megvizsgáltam a Vosztokot. Az űrhajó és belső berendezése teljes
rendben vo1t, akár ismét fel lehetett volna röpíteni a világűrbe. Hatalmas
öröm fogott el. Boldoggá tett a tudat, hogy az ember első űrrepülése a
Szovjetunióban történt, s a szovjet tudomány megint előbbre jutott egy
nagy lépéssel.

A Vosztok űrrepülésének és leszállásának valóságos
fázisait 11 képben az egykori NDK-ban kiadott űrhajó makett dobozának
oldalán láthattuk.
A katonák őrséget állítottak
az űrhajóhoz. Nemsokára megérkezett egy helikopter a fogadó csoport szakértőivel
és néhány sportbiztossal.
Az utóbbiaknak jegyzőkönyvbe kellett foglalniuk az űrrepülési világcsúcs
adatait. Ők ott maradtak a Vosztok mellett, én pedig elmentem a közeli
katonai parancsnokságra, hogy onnan jelentést tegyek Moszkvába."
"A repülőút megtétele után, magyar idő szerint ma, szerdán, 1961. április
12-én 8 óra 55 perckor, az űrhajó sikeresen földet ért a Szovjetunió előre megadott
területén, miután végrehajtotta az előírt kutatási programot. Gagarin őrnagy
visszatérése után kijelentette: "Kérem, jelentsék a pártnak és a kormánynak
és személyesen Nyikita Szergejevics Hruscsovnak, hogy a leereszkedés zavartalan
volt, jól érzem magam, sérülésem, vagy zúzódásom nincs.""
"A Komszomolszkaja Pravda tudósítója az alábbiakat írja Gagarin földre érkezéséről:
Ivan Rugyenko traktoros, aki a közelben dolgozott, jól látta az űrhajó leereszkedését.
Rugyenko a következőket mondja: az űrhajós ejtőernyővel ereszkedett le a közelünkben.
Társaimmal azonnal hozzárohantunk. Teljesen nyugodt, egészséges embert láttunk
magunk előtt. Egyik kezén óra volt, a másikon a zubbony ujjára erősített kis
tükör."
Ál Vosztok rakéta indítása a Népszava 1961. április
16-ai számában… és
…ugyanaz az "Utazás a világűrben" című könyvben.
A német nyelvű Kosmonautenchronik így látta a Vosztok rakétát. A ceruzás
bejegyzés Sárhidai Gyula mérnöktől, a Haditechnika katonai magazin
szerkesztőjétől származik: "Régi kép, SS-3 Sandall IRBM start!" A
kelet-német olvasók tehát az SS-3 Sandall NATO kódjelű és -nevű közép-hatótávolságú
ballisztikus rakétát kapták – a Vosztok helyett.

A Szovjetszkaja Rosszija tudósítója felkereste azt a helyet, ahol Gagarin
földet ért.
"A falu lakosai elmondották, hogy egy idős parasztasszony valami szokatlant
vett észre az égen. Kifutott az utcára, és meglátta, hogy egy furcsa ruhába
öltözött ember integet neki. A közelben dolgozó traktorosok is észrevették a
jövevényt.
Az odasereglő kolhozparasztok segítettek levenni az űrhajós öltönyét és a sisakot.
Amikor az űrhajós fejfedő nélkül maradt, valaki megajándékozta egy tányérsapkával."
Gagarin a Vosztok leszállásáról a következőt mondta az 1961. április 15-ei
sajtótájékoztatón:
– A Szovjetunióban különböző változatokat dolgoztak ki a leereszkedésre,
a többi között kidolgozták a leereszkedés ejtőernyős változatát is. De
a mostani úton a pilóta a fülkében tartózkodott…
Ma már tudjuk, hogy Gagarin katapultált az űrhajóból, és nem azzal együtt
ért földet. Az űrrepülésről rögzített adatok vaskos köteteinek egyik példányát
Párizsban őrzik. A Vosztok leszállását megfigyelő szemtanú így nyilatkozik:
"Alulírott Ivan Boriszenko, a Cskalov
Központi Repülőklub sportbiztosa tanúsítom, hogy moszkvai idő szerint
10 óra 55 perckor a szaratovi
területen Szmelovka falu közelében földet ért a Vosztok űrhajó. A leszállás
koordinátái: északi szélesség 51° 16′, keleti hosszúság 45° 59′. Aláírás:
Ivan Boriszenko."
Itt némi pontosításra van szükség. 20 perccel a leszállás előtt Gagarin
még az űrhajóban volt, és nagyjából 220 m/s sebességgel zuhant lefelé.
7 km-es magasságnál lerobbantották az űrkabin záró fedelét, és Gagarin
katapultált. Két másodperc elteltével kinyílt a stabilizáló ernyő, majd
4 km-es magasságban levált róla a katapultülés. Ekkor nyitott az űrhajós
főernyője, és nemsokára épségben földet ért.
Boriszenko 15-20 perccel az űrhajó leszállása után ért Gagarin földet
érésének helyéhez. Meglepetésére az embergyűrűben álló Gagarin kissé
csalódottnak
tűnt, olyan benyomást keltve, mintha nem egészen tudná, mi is történt
vele. "A
sportfelügyelő mindjárt a Vosztok leereszkedésének helyén hivatalosan
nyilvántartásba vett; három olyan világrekordot, amelyet Jurij Gagarin
szovjet űrhajón
állított fel. A múlt év őszén ugyanis Barcelonában a Nemzetközi Repülési
Bizottság ülésszakán kidolgozták az új rekord nyilvántartási rendszert
olyan űrutazásokra, amelyek a Föld felszínétől 100 kilométernél nagyobb
magasságokban zajlanak le. Jurij Gagarin szovjet űrhajós mai példátlan
repülőútjával egyszerre három világcsúcsot állított fel – kozmikus magassági
csúcsot, kozmikus repülési időtartam-csúcsot és az embert szállító űrhajók
teherbírási csúcsát. Ilyen eredmények eddig még nem voltak a történelemben."
Csakhogy a bizottsági rekordszabályzatnak volt (van) egy olyan pontja is,
mely szerint a rekordot csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha
a pilóta azzal együtt száll fel – és le! Így válik érthetővé az a titkolózás,
amely az első Vosztok földet érése köré fonódott. Ha ugyanis Gagarin nem
az űrhajóval együtt ért földet, akkor a rekord nem hitelesíthető. Oda az
elsőség, oda a szocialista rendszer fölénye, győzelme az amerikai imperializmus
felett. Meg azután mit gondolnak majd az egyszerű emberek arról az űrhajóról,
amelyet mint egy süllyedő hajót kell elhagyni a földre érkezés előtt…

Keserves harc kezdődött a bizottságban. A szovjetek több
mint harminc kötetes dokumentum csomaggal bizonygatták a rekordok meglétét,
az ellentábor a kétségtelenül egyértelmű paragrafusra hivatkozott. Csak
a Vosztok-3 és -4 páros űrrepülése után jutottak egy enyhén kompromisszumos
dűlőre. Űrrepülési időnek továbbiakban – a paragrafus szellemében – csak
az űreszköz fedélzetén eltöltött időt ismerik el, tehát a gagarini 108
perc a katapultálásig értendő. Viszont lehetőséget adtak egy másik – de
mindenképpen – űreszközzel való leszállásra. Zárójelben jegyzem meg, ez
nekünk magyaroknak is szerencsés döntés volt, hiszen első űrhajósunk Farkas
Bertalan sem azzal az űrhajóval tért vissza a Földre, mint amelyikkel elindult.
Ki gondolta volna ezt akkor?
Végre egy igazi: Vosztok-rakéta emelkedés közben (RKK
Enyergija)…
…és ahogy a világ a hatvanas évek közepétől megismerhette: Vosztok-rakéta
teljes méretű makettje.
A Nemzetközi Repülési Bizottság tehát az első űrrepülési
rekordot 108 percben és egy Föld körüli keringésben ismerte el, bár Gagarin
teljes mértékben nem teljesítette az utóbbi feltételt sem. Űrutazása olyan
etalon maradt, amelyet soha többet nem ismételtek meg, hiszen Gagarin követői
mind egynél többször kerülték meg bolygónkat. Április 12-e azonban örökre
megmaradt az űrhajózás napjának.
"Az első űrhajósok látszólag és külsőleg nem akartak megkülönböztetést,
mégis egész munkájuk, tanulásuk, felkészülésük arra irányult, hogy egyenlőtlenné
váljanak, hiszen csak egy lehetett közülük az ELSŐ.
Az amerikai űrhajósoknak részletesen elmagyarázták, hogy mindenki lehet
első valamiben: az első, aki eljut az űrbe, az első, aki eljut Föld körüli
pályára az első, aki majd a Hold körül repül, az első, aki kiszáll a
Holdon. De mindegyikük arról álmodott mégis hogy minenben az ELSŐ lesz."
"- Féltékeny volt amikor Gagarin felment? – kérdezte Oriana Fallaci olasz
újságírónő Alan B. Shepardtól, az USA első űrhajósától.
– Hogyne lettem volna féltékeny, még most is féltékeny vagyok. Az azonban
tény, hogy nem csekély elégtétel jutott nekem is, hogy én voltam az első
amerikai az űrben. Természetesen nem számítottam arra, hogy első leszek.
Tudtam, hogy megérdemlem, de nem számítottam rá.
A magyar sajtóban és az MTI kiadványaiban csak így
jelenhetett, pontosabban nem jelenhetett meg Grigorij Nyeljubov.
Nagyon rövid repülés volt.
9:34-kor kezdődött, és 9:50-kor már be is fejeződött. A 15 perc és 22
másodperc csak "űrugrásra" volt
elég, a Föld megkerüléséhez nem. Tíz órakor a Freedom 7 már az óceánon
himbálózott, a visszatérésre kijelölt ponton, és a haditengerészet egyik
helikoptere fölötte szállt, készen arra, hogy kihalássza Alan B. Shepardot.
– Van bennem bizonyos diadalérzet, egy személyes győzelem, egy élet munkájának
megkoronázása. Kihívás a többiek számára. Ugyanakkor nagy szerencse is
volt, elismerem. Grissom nem volt olyan szerencsés, mint én. Neki másodiknak
kellett repülnie.
– Maga is második volt, parancsnok úr: Jurij Gagarin már végrehajtott
egy űrrepülést, amikor maga felment arra a negyedórára."
Persze a tájékoztatás sokkal egyszerűbb, ha Gagarin
mögül eltűnik a szék, a busz egyáltalán nincs mögötte senki és semmi.
(Pervije v Mire, Elsők a világon, Planyeta, 1987.).
Grigorij Nyeljubov csak 1986. április 8-án "nyerte
vissza az arcát". Az Izvesztyija több napos sorozatban számolt be
az első szovjet űrhajóscsoportról. Elöl ül Jurij Gagarin, mögötte tartaléka
German Tyitov. Állnak: Grigorij Nyeljubov és Andrijan Nyikolajev.
Oriana Fallaci még nem tudhatta,
hogy Shepard nem úszta meg szárazon ezt a negyedórát. Már a kabinjában
várta az indulást, és "…hát
most bajos is lett volna idegrendszerének különbséget érzékelnie, ha
az esze tudta is, hogy a nagy nap ez. Olykor érezte ugyan, hogy adrenalin-termelése
meglódult, érverése szaporázza és a szíve rebeg, de ilyenkor a kipipálandó
tételekre, a műszerfalra, a vezetékek és tömlők kapcsolódására összpontosított,
vagy a rádióra – és a rebegés elült, ő pedig ismét ott a hivatalában,
a
műveletgyakorlóban.
Nem, egyetlenegy dolgot érzékel ő csak ma reggel, ami nem vált második
természetévé – a feszülő hólyagját. Ez lett az első terra incognita a számára.
Én Istenem, jó Istenem, add; hogy el ne basszam!
Koroljov a kalapjához nyúl, és ez elég ahhoz, hogy
a marsall "eltűnjön" a képről. A környezet is elpárolog, csak
Gagarin és Koroljov marad. Kép a Pervij Rejsz k Zvezdam, Első út a csillagokhoz
című filmből.
Bár a tagok különféle okok miatt állandóan cserélődtek,
eredetileg hatan voltak a Vosztok készenléti csoportban. A felvétel valószínűleg
1961 májusában, Szocsiban készült. Hátsó sor balról-jobbra: Popovics,
Nyeljubov, Tyitov, Bikovszkij. Ülő sor balról-jobbra: Nyikolajev, Gagarin,
Koroljov főkonstruktőr és az űrhajóskiképző központ első parancsnoka,
Karpov. (German Tyitov: Na Zvezdnih i Zemnih Orbitah, A Föld körül és
a csillagokhoz, Gyetszkaja Lityeratura, 1987.)
A cenzor ezúttal hanyagul végezte a munkáját. Nyeljubovot
ugyan eltüntette, de bal kezének ujjai ott maradtak a mellette álló Tyitov
vállán! (Sz.P. Koroljov, Nauka, 1986.).
Shepard megvárta, amíg a
yisszaszámlálás újra elakad – s most azért akadt el, mert a Fok fölött
felhők vonultak -, aztán tudatta
baját az egymás közti rádión. Megmondta kereken, hogy könnyítené a hólyagján.
Némi tanácskozás után azt válaszolták; hogy rajta, "erisszen az űrruhába".
Shepard meg is tette. S mivel ülése – vagy inkább fekvése – hátradőlt,
a patak megindult a fejének, és döbbenetet támasztott útjában mindenfelé.
A patak először a hőmérőt zavarta meg, és a freon áramlása is nőtt. További
útjában elért a bal alsó mellkasi érzékelőhöz, amely az elektrokardiogramját
jelezte – s el is mosta majdhogynem, az orvosok megrökönyödésére.
Gagarin óta minden űrhajós még indulás előtt elvégzi
az egyik legfontosabb teendőjét. Most a Szojuz TM-14 nemzetközi személyzete "kisdolgozik":
a két orosz, Viktorenko parancsnok és Kaleri fedélzeti mérnök valamint
a német kutatóűrhajós, Flade.
Az áradás híre szertefutott
az élettani szakemberek világában meg az űrruhákkal foglalkozók körében,
mint a Krakatoa kitörésének híre.
De az árhullám már rontott tova, gumin, huzalon, bordán, bőrön és tízezer
háborgó idegvégződésen át, s végül összegyűlt Shepard gerincének völgyében.
S ahogy hűlt, Al egyszerre azt érezte, hogy hideg húgytóban fekszik.
A kínos feszülésnek vége szakadt mindenképpen, és a világ elcsendesedett.
Űrutazását sem törölték az áradat hírére. Nem baszta el."
Gagarin előre látóbbnak bizonyult. Amikor 1961. április 12-én hajnalban
a bajkonuri űrhajósszállásról elindult az autóbusz az űrrepülőtérre,
egy idő után Jurij Gagarin megkérte a gépkocsivezetőt, álljon meg egy
pillanatra.
Talán mert túl sok ásványvizet ivott az előző este, talán mert nagyon
izgult, a világ első kozmonautájának kisdolgát kellett elvégeznie. Azóta
ez a "rítus" kötelező
hagyománnyá, afféle babonává vált a rajthoz induló kozmonautáknál.
Shepard már kinn van a vízből… (NASA-fotó, S88-31376)

Olyannyira, hogy legutóbb még az orosz Szojuz űrhajókon útnak induló
amerikai és angol űrhajósnő is odakuporodott a bajkonuri autóbusz kerekéhez.
Bár e sorok megírásáig nem indult egyetlen egy amerikai űrhajósnő sem
orosz Szojuz űrhajón a világűrbe, ilyen apróságokra ügyet se vessünk!
Sajnos Tyereskováról, a világ első űrhajósnőjéről és Szvetlana Szavickajáról,
aki Szojuz-űrhajón repült nincsenek ilyen adatok, de Helen Sharman, az
első angol űrhajós (nő!) kerek-perec megtagadta ezt a hagyományt.*
A fiúk azonban kivétel nélkül hagyománykövetők maradtak. Ahogy kedvenc
feleségem szokta volt mondani: a(z űr)fiúknak mindig könnyebb, csak előkapják…
Természetesen könnyen beszél. Rajta még nem volt szkafander…

* (Nicholas
E Steggall angol űrgyűjtő villámpostájából: "I am told it is
a pre-flight ritual in the footsteps of Gagarin as it were. Helen
Sharman declined the offer!!!!!!!)

{mosimage}
A közhiedelemmel ellentétben Shepard volt az első
amerikai űrhajós. De akkor mi volt John Glenn? Ő volt az első amerikai,
aki megkerülte a Földet. (NASA-fotó, John Glenn ajándéka)