|
Kiss Gyula 9400 Sopron, Domb u. 3. E-mail:
Ez az e-mail cím védve van reklámlevelek ellen. Javascript-re van szüksége, hogy megnézze.
Honlap: http://sopron.mcse.hu Sopronban és környékén az ezredfordulóig nem volt szervezett
amatőrcsillagászat, csak néhány "magányos farkas" tudott egymás
létezéséről. Egy csillagászati előadássorozat kapcsán merült fel az
MCSE alapszabályának is megfelelő helyi csoport megalakításának ötlete,
ami az érdeklődő közönségből 10 főre kiegészülve 2000. március 29-én
meg is alakult. Ekkor egyedi nevet is felvettünk, így azóta mint
"Stella Sopron a Magyar Csillagászati Egyesület Soproni Helyi
Csoportja" létezünk. A csoport alapítói (és az időközben belépett új
tagok is) a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai.  Hochwechsel - a 'táborverés'
A
2004-es év a város tudományos életében is jelentőssé vált, a Soproni
Egyetem rektora és az MTA Geofizikai és Geodéziai Intézete
támogatásával megvalósult a Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társaság és
a Stella Sopron együttműködése, a Fényi Gyula Csillagászati
Szabadegyetem. Jelenleg már a III. szemeszter folyik. A szabadegyetem
áldásos hatására taglétszámunk folyamatosan növekszik, mára meghaladta
a 20 főt (2006).  Napbemutató a majálison 2005. május 1-jén
Tagjaink
túlnyomó többsége távcsőtulajdonos, sokan képrögzítéssel foglalkoznak
(fotó /digitális és hagyományos/, video, web-kamera), de sorainkban
büszkén tartjuk számon az ország (egyik) legjobb mélyegesét és a
legnagyobb Dobson (D = 500 mm!) tulajdonosát. A hivatásos csillagászatnak jelenleg két (maguknak máris nevet szerző) egyetemi hallgatót "adtunk". Közös munkánkat (észlelések, bemutatók, előadások) negyedéves programok alapján végezzük. Saját levelezőlistánkon, honlapunkon és rendezvényeinken szívesen segítünk a csillagászattal kapcsolatban hozzánk fordulóknak.  Napfogyatkozás emléknap 2000. augusztus 11-én Sopronban |