Minden másként volt – az igazi Galilei | MCSE
  • Kiadványaink

  • Jelenségnaptár

  • Fórum

  • Médiatár

Minden másként volt – az igazi Galilei

1609 forró augusztusában járunk. Egy középkorú,
szakállas férfi öles léptekkel érkezik a tér közepére, mögötte
tekintélyes uraságok közelednek, jócskán lemaradva. Némelyik
fejcsóválva figyeli, amint hősünk sebtében felállít valami háromlábú
alkalmatosságot, hosszú papírcsövet illeszt rá, és fél szemmel,
hunyorogva célozgat a tubussal a messzi távolba. Mintha egy
templomtornyot próbálna becélozni! A csővel szorgoskodó alak mögött áll
Giordano úr, és a homlokát kopogtatja, ami ősi és egyértelmű nemzetközi
jelzés. Jó oka van rá, hiszen mindenféle náció nyüzsög a tágas téren,
egyre gyűlik a tömeg a csövező ember körül.

– Íme, tessék! – lép hátra teátrális mozdulattal a férfi. – Tessék belenézni!

Elsőként épp Giordano úr hajol a cső végéhez. Hanem
tátva is marad a szája! A körülállók sugdolóznak, vajon mi lehet az,
amit a nagyúr láthat.

– Teringette! – És most már ő tessékeli az
előkelőségeket a csőhöz. – Nézzék csak, nézzék csak, urak! Nem akármi az
ott, bizony mondom.

Sorra belenéznek a furcsa szerkezetbe. Olyanféle
arccal néznek aztán össze, mint akik hiszik is, nem is a látottakat.
Végül maga Claudio Fortepiano lép a csőhöz. Hosszan szemlélődik, majd
elismerően fordul a tudósforma emberhez:

– Galileus úr, jól sejtem, hogy mi most a világtörténelem első távcsöves bemutatóján veszünk részt?

– Igen! A sejtés indokolt!

A körülállók egy emberként veszik vállukra a
tudóst, aki valósággal megrészegül a nem várt lelkes fogadtatástól és
attól, hogy csak másnap reggel teszik le.

A nyájas olvasó bizonyára már tudja, hogy Velence
főterén járunk. Mint fentebb írtuk, nagy a tolongás, hiszen Agárdról,
sőt a távoli Gárdonyból is érkeztek érdeklődők, hogy láthassák a pisai
Galileus mutatványát: valóban, mintegy ötször közelebb hozza a tubus az
átelleni Pákozd templomtornyát. Jól látni, hogy a kismutatón most is ott
ül az a túzok, amely miatt még a tavasszal megállt az idő a faluban.

A velencei kikötő telis-tele gazdagon megrakott
vitorlásokkal, melyek távoli kikötőkből hordják messze vidékek
portékáit: épp most futott be egy gyors karavella Velencefürdőből! Alig
egy hét alatt ért ide.

Jó ideje már, hogy magasan áll Velence csillaga. A
város gazdasági felemelkedése idestova nyolcvan esztendeje kezdődött,
az oszmán „birodalom” 1526-os gyászos mohácsi vereségével. Egészen
Konstantinápolyig kergették akkor az egyesített protestáns seregek a
lófarkas ármádiát, sőt, ha tehetik, még azon is túl kergették volna. Ha
tudtak volna úszni, bizonyára nem vesznek a Boszporuszba mind a
háromszázezren. Így aztán immár nyolcadik évtizede, hogy
Konstantinápolyt kálvinista Rómának nevezi a köznyelv. Az igazat
megvallva mindez mit sem változtat a magyar birodalom helyzetén. Jót
tett a nyolc évtizednyi hadakozás a pogány protestánsokkal. Az ország
gazdasága a hadiipari fejlesztéseknek hála soha nem látott méretekben
fellendült, Magyarország partjait immár három tenger mossa, úgy mint
Atlanti-tenger, Csendes-tenger, Indiai-tenger. A magyar felfedezőknek
köszönhetően mindenki ismeri a kenguruk földjét, és alig múlt öt éve,
hogy az első magyar, Amundsen Árpád meghódította a Kinizsi Péter által
korábban már felfedezett távoli, jeges, déli földrészt, az Antarktiszt.

Ezen történelmi áttekintés után talán már érthető,
hogy az Agárddal és Gárdonnyal kiegészült Velencei Köztársaság 1554-ben
szíves-örömest helyezte át teljes kereskedelmi tevékenységét a
székesfehérvári ipari park közelébe, a Velencei-tó vidékére.

A magyarországi csillagászatnak ekkor már nagy
hagyománya van. A foktői születésű Nicolaus Copernicus már 1398-ban
megjelenteti „Valami nagyon nem stimmel a Naprendszerben” című
munkáját, melyben határozottan állást foglal az égi pályák körforgása
mellett, és a napközéppontú világ képét önmagáról nevezi el. Igazságos
Mátyás király, aki a nevezetes 1492-es Kolumbusz-féle expedíciót is
szponzorálta (ekkor fedezték fel Alaszkát) számos csillagászt tartott
udvarában, hogy ezzel is erősítse „Igazságos” melléknevét.
Széleslátókörű reneszánsz uralkodóként kegyesen megengedte, hogy a
korszak legnagyobb csillagásza, Johannes Regiomontanus udvarában, sőt,
veteményeskertjében is dolgozzon a naptárreformon, amit aztán 1534-ben
fogadtatott el XIII. Gergely pápa, aki akkor már nem Rómából, hanem a
Római-partról irányította a katolikus világot (ehelyütt bővebben nem
részletezendő okokból). Igazságos Mátyás udvarában működött az ismert
humanista és nagyevő Galeotto Marzio, akinek neve előrevetítette
Galileo Galilei magyarországi működését. Mátyást természetesen kissé
nyomasztotta, hogy ennyire sikeres uralkodó, hát még ha tudta volna,
mibe torkollik a mohácsi csatanyerés! De azt már, mint tudjuk, nem
érhette meg.

1609 és 1610 fordulóján egymást érik a
csillagászati felfedezések. Ma már a kanászgyerekek is kívülről fújják,
hiszen a heti 8 órában tanított csillagászati tananyag része, hogy
ekkor fedezte fel Galilei a Hold krátereit, a Nap foltjait és
tengelyforgását, a Vénusz fázisváltozását, a Jupitert és holdjait, a
Szaturnusz gyűrűrendszerét, benne a Galilei-réssel, a gyűrűs bolygó
harminc legnagyobb holdját, a Mars csatornáit (melyeket Schiaparelli
javaslatára 1877-ben lecsapoltak, de ne szaladjunk a dolgok elé). A
legújabb kutatások szerint az Uránuszt és a Neptunuszt is Galilei
fedezte fel, csak megfeledkezett róla.

Galileo Galilei természetesen nagyon büszke
felfedezéseire, leginkább azonban arra büszke, hogy már nem nevetnek
rajta a magyarok a háta mögött azon, hogy ő „pisai” születésű. A
legújabb kutatások szerint ez a – magyar fül számára teljesen érthető –
törekvés lehetett a sok-sok felfedezés igazi mozgatórugója:
bizonyítani, bizonyítani mindenáron. Más források szerint azért
költözött Velencére, hogy azt mondhassa, ő bizony velencei (nem pedig
pisai). Akár így történt, akár úgy, mindez jottányit sem változtat
azon, hogy távcsöves vizsgálatai révén (vö. túzok a kismutatón) egy
csapásra kora legnagyobb hatású tudósává vált.

 

Hősünk asztropolitikusként sem utolsó, sőt,
éppenséggel ő a legelső, hiszen korábban nem létezett
asztropolitiktusképzés a pákozdi egyetemen (a bolognai és a padovai
egyetem is ide költözött 1527-ben, azzal az indokkal, hogy a pákozdi
általános iskola sokkal jobb anyagi körülmények között tudja
biztosítani a felsőoktatáshoz szükséges feltételeket). Agyafúrt módon
sikerült összeveszejtenie mind az 56 ezer inkvizitort, akik előbb
egymást vetették börtönbe, majd kölcsönösen le- és elégették egymást. A
megmaradt három díszpéldányt Galilei csinos kalitkába zárta, minden
reggel megeteti őket a házvezetőnője, már szép gömbölyűek. Tudósunk
esténként azzal múlatja az időt, hogy felolvassa az inkvizítoroknak a
Jancsi és Juliskát. Elalvás előtt inga-, majd ejtési kísérleteket végez
a kalitkákkal, miközben azt kiáltozza: „na, inkvizitorkák, ugye hogy
mozog a Föld?”.

Képzelhetjük, mennyire várják már szegények a kivégzést.

Hát ide vezetett a távcső feltalálása. Aki nem hiszi, járjon utána!