2001. február – Az első kisbolygó-leszállás | MCSE

2001. február – Az első kisbolygó-leszállás

A leszállás lehetősége már a
NEAR felbocsátása előtt is szóba került, de akkor még senki
nem gondolta komolyan. A program végének közeledtével azonban
már ismerték az Eros domborzatát, nehézségi erőterét, és reális
esélyt láttak a landolásra. A leszállásra kijelölt hely a
kisbolygó középső mélyedésének, a nyereg formának a pereme
volt, kb. az a terület, ahol a nyereg és a "normál" felszín
közötti átmeneti zóna húzódik. A felszínhez közeledve a NEAR
képein mindkét terület vizsgálható volt. A nyeregről már
korábban is tudták, hogy kevés fiatal krátert tartalmaz, és
aktív regolitcsuszamlások, vagy sajátos porlerakódások zajlanak
le a területén. Emellett fontos volt, hogy lapos megvilágítási
szög legyen azokon a területeken, amelyek felett a leszállás
során elrepül a szonda.


A leszállás helye a kisbolygón

Az Eroson a nehézségi erő átlagosan kb. százada
a földinek. Megfelelő manőverekkel az ütközés sebessége viszonylag
könnyen kb. 2 m/s-ra csökkenthető. A Földön egy kb. 20 cm magasból
leejtett tárgy ütközik a felszínnel ugyanekkora sebességgel — ekkora
zuhanást még egy szerencsés számítógép is kibír, ha leejtik. Az Eros
felszínén a sok szikla ellenére is nagy a valószínűsége, hogy
puha regolitra érkezik a berendezés. Emellett kicsi volt a
vízszintes sebességkomponens az ütközéskor, nem kellett tehát
attól tartani, hogy hosszú gurulásba kezd a szerkezet. Ha mégis
erre kerül sor, a gurulás, vagy "pattogás" kis sebességgel
történik — mintha lassított felvételt néznénk. A fentieket egy
kis szerencsével megfűszerezve elvben túlélhető a leszállás.

Az első fékezésre 4,5 órával a
landolás előtt került sor, ekkor indult el a kisbolygó centrumától
közel 35 km-re húzódó körpályáról az Eros felé a szonda. Az utolsó
5 km-es szakaszon további négy manőverre került sor. Mintegy
5 km-es magasságban, a leszállás előtt 48 perccel egy 3 perces
fékezés következik, azután további három az alábbi sorrendben:
3 km-en (-33 perc) 5 perces fékezés, 1 km-en (-17 perc) 6
perces fékezés, 400 m-en (-5 perc) 4 perces fékezés. (Az
utolsó fékezés tehát elvileg csak egy perccel az ütközés előtt
ér véget.) Mindez az elméleti séma. A szonda az előre tervezett
programot hajtja végre, önmaga korrigálni nem képes. A leszállás
alatt a nagy nyereségű antenna a Föld felé, a napelemek pedig a
Nap felé néznek. Az ütközéskor a hajtóanyag fogyasztást
megbecsülve a NEAR kb. 300 kg-os. A landolás után a kommunikációt
a kis nyereségű antennával kell folytatni, mivel a másik (ha
egyben marad) lehet, hogy nem a Föld felé néz. A felszínről
ezért pl. nem tud képeket sugározni a szonda, csak könnyen
közvetíthető adatokat küldhet.

{mosimage}Ez volt az elmélet, most lássuk mi
történt a gyakorlatban. A kutatók teljesen passzív helyzetben
voltak a leszállás során. Csak a számításaikban bízhattak, korrekcióra
sem a földi irányítók, sem a NEAR nem volt képes. Az ereszkedés
utolsó 5 km-én 69 képet készített és közvetített a szonda, melyek
egyre nagyobb részletességgel mutatták a felszínt. Az utolsó
felvételt 120 m-rel a felszín felett rögzítette egy kb. 6 m
átmérőjű területről, közel 1 cm-es felbontással. Ez a legalsó
képünk, amelynek közvetítését az ütközés miatt már nem tudta
befejezni. A landolás 2001.02.12-én kb. 20:01:52 UT körül
történt, 1,5-1,9 m/s közötti sebességgel. Ha volt is némi
bukdácsolás ezután, az nem lehetett komoly, feltehetőleg egyet
fordult a szonda, majd teste és két napelemtábla sarkán megállt.
A jelek alapján az ütközés pillanatában még tartott az utolsó
fékező manőver, de a hajtóművek a felszínt éréskor azonnal leálltak.
A landolás az előre tervezett helytől mindössze 200 m-re történt. A
szonda alján lévő kamera valószínűleg elpusztult, de például a
törékeny napelemtáblák és a magnetométer is épségben maradt. A
leszállás után szinte azonnal sikerült fogni a NEAR rádiójeleit.

Eredetileg a felszíni adatközvetítést két napra tervezték, de
február 14-én további tíz nappal meghosszabbították a program
új szakaszát. A kutatók többek között a gamma spektrométertől
várnak új eredményeket, amely a felszíni anyagok jellegére
utalhat. Felmerült az ötlet, hogy a szondát esetleg újból fel
lehetne emelni a felszínről, hajtóművei segítségével. A kutatók
azonban örültek a rádióadások vétele szempontjából kedvező
helyzetnek, és ezért nem akarták megbolygatni a helyzetet. A
leszállás során készült felvételeken olyan sok az információ,
hogy ebben a cikkben nem is foglalkozunk velük részletesen.
Bővebb áttekintéssel a Meteor egy későbbi számában jelentkezünk,
ahol részletesen megismerkedhetünk a Naprendszer jelenleg
legjobban ismert kisbolygójával.



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close