2001. november – Nyakunkon az üstökös!

Az igen látványosnak ígérkező üstököst tavaly november 16-án és 18-án észlelték először a Lincoln Near Earth Asteroid Research (LINEAR) automata távcsövével. Itt a képeket számítógép segítségével, emberi kéz érintése nélkül értékelik ki. Az akkor még csak 18,0 magnitúdós égitestet kisbolygónak nézték, így kaphatta 2000 WM1 jelölést. Egy hónappal felfedezése után ismét sikerült megfigyelni és különleges mozgása miatt ekkor már egy nagyobb távcsővel is szemügyre vették. Timothy Spahr vette észre 10-20 ívmásodperces csóváját azokon a képeken, melyeket a Mt. Hopkins 1,22 m-es reflektorával készített. Az ekkor
a Jupiternél is távolabb járó égitestről kiderült, hogy perihéliumát (napközelségi pontját) csak 2002. januárjában éri el, amikor a Vénusznál is jobban megközelíti a Napot.


Az üstökös pályája a belső bolygók térségében
A kométa legfrissebb, 2000-es pályaelemeit Brian Marsden a 2000. november 16-a és 2001. október 22-e közötti 521 pozíciómérés alapján számította.

A vizuális észlelők augusztus közepétől követik nyomon a hajnali égen a jelenleg még egész éjjel látható égitest, mely december 3-án mindössze 0,316 Cs.E.-re (47,3 millió km) fog elhaladni mellettünk.

Ennek következtében gyorsan mozog majd az égbolton — november és december folyamán deklinációja 100 fokot csökken. Mielőtt eltűnik a déli horizonton, kb. 5 magnitúdós égitestként láthatjuk. Ezután dél felöl "megkerüli" a Napot, miközben fényessége várhatóan meghaladja a 4 magnitúdót. Ez sajnos a déli félteke lakóinak jelent majd igazi látványosságot.


Az üstökös pályája a Perseus csillagképben vezet november hónapban (l. felső térképünket), majd
gyorsan távolodik dél felé (l. az alsó térképet — ennek kattintásra érhető el a teljes felbontású változata!).

Ismét északnak veszi az irányt, és 2002. februárjának legvégétől újból megfigyelhetjük az immár távolodó vándort. Mindent egybevetbe a mi földrajzi szélességünkről november közepén lesz a legjobban megfigyelhető (22-e után a Hold sajnos zavarni fog), bár még december első napjaiban is látványos lehet.

{mosimage}
Sárneczky Krisztián CCD-felvételei az üstökösről a Szegedi
Csillagvizsgáló 40cm-es távcsövével készültek
(ST-9E CCD kamera, 1 perces expozíciók)
A képeket összehasonlítva jól látható az aktivitás növekedése. A baloldali október 9-én,
a másik 15-én készült.

Ajánljuk...