2001. október – Őszi csillagtúra

Uralkodók északi birodalma

  Kiindulásképpen válasszuk a Cygnus (Cyg,
Hattyú) csillagkép legfényesebb, alfa jelű csillagát: a Deneb-et. Magát a Hattyú csillagképet
az előző részben már megismerhettük, azonban az esti időszakban még az év végén megfigyelhető ez a
látnivalókban gazdag égterület. A Deneb és a Sarkcsillag között félúton egy jellegzetes, házikóra
emlékeztető alakzatot találhatunk — ez a Cepheus (Cep, Cepheusz) csillagkép. A
házat az alfa-béta-gamma-iota-zéta jelű csillagok jelölik ki. Cepheus a megjelenésével ellentétben
nem ház, hanem király. Úgy látszik a ma élők fantáziája szegényesebb mint a régi görögöké, akik az
égre helyezték mondaviláguk hősét, mert amatőrcsillagász berkekben csak Cepheus-házikóként ismert az
alakzat.

  Fényesebb mély-ég objektumokban nem gazdag, de
azért nevezetes csillagokban nem szenved hiányt. A házikó béta jelű csillaga érdekes, tág
kettőscsillag. A két tag közötti nagy a fényességkülönbség — a 3^m2-s főcsillag
mellett egy 8^m-s pislákol.

Fényváltozását mindenki maga is felismerheti. Ehhez a mellékelt kis
térkép segítségével jegyezzük fel a fényességét a derült éjszakákon 3-4 óránként! A csillagok mellé
írtuk azok fényességértékeit. Válasszunk egy a deltanál fényesebb és egy halványabb, ismert
fényességű csillagot, majd becsüljük meg, hogy a kettő közötti skálán hol lenne a delta. Ha
egy kis idő-fényesség diagrammot (ezt nevezik fénygörbének) rajzolunk az adatokból felárhatjuk a
csillag változásait.

Legnevezetesebb csillaga a delta Cep.
Érdekes, tág hármascsillag: a 4^m-s sárgás csillagnak egy 6^m5-s és egy
13^m-s társa is van. A rendszer főcsillaga a névadója a változócsillagok közül az ún.
cepheidáknak. 5,4 napos periódusú változásait John Goodricke fedezte fel 1784-ben.

Ez a csillagtípus nagy jelentősséggel bír a kozmikus távolságmérésekben.
Henrietta Leavitt kisasszony ugyanis 1912-ben felfedezte, hogy a Cepheidák fényváltozási
periódusa és az általuk kisugárzott energiamennyiség összefüggésben van. Így ha egy távoli galaxisban
sikerül cepheida típusú csillagokat találni, és megmérni a fényváltozási periódusukat, akkor ebből
kiszámolható energiakibocsátásuk. Ha ismerjük egy fényforrás által kisugárzott fénymennyiséget, és
tudjuk milyen fényesnek látszik az égen, akkor ebből kiszámolható a távolsága. Ezt az ún.
periódus-fényesség relációt tovább finomítva fedezte fel Edwin P. Hubble a róla
elnevezett ún. Hubble-törvényt, ami fontos bizonyítéka a táguló világegyetem elméletének.

Jóval szerényebb történetű, de a hazai amatőrcsillagászok körében méltán népszerű
változócsillag a mü Cep. A házikó talpa alatt, jellegzetes vörös színe könnyel elárulja
kilétét. A keretben levő kis térképpel a mü Cep változása is nyomon követhetőek.

A Cepheus-házikó Tejútba érő, azaz déli sarka
alatt halvány csillagokból álló kis csillagkép húzodik meg: a Lacerta (Lac, Gyík)
cikk-cakk vonala. Fényesebb objektumokat nemigen találunk benne, számos kistávcsöves kettőscsillaga
ellenben szép látványt nyújt. Sötét, vidéki éjszakákon egy binokulárral azonban inkább a csodálatos
csillagmezői ragadják meg a szemlélőt.

Továbbhaladva a Tejút mentén egy feltűnő, nagyon fényes csillagokból álló W betűre
emlékeztető csillagképhez érkezünk. Ez a második legismertebb csillagkép (a Göncölszekér után szinte
mindenki ezt ismeri másodikként): a Cassiopeia (Cas, Cassiopeia) királynő. Az előzőekben
tárgyalt Cepheus király felesége, akit általában trónusán ülve ábrázolnak.
Elgondolkoztató, hogy majd minden csillagkép figurája fura pózban került az égrem Hercules
például a feje tetején áll.
Egyes honi legendákban a földhözragadtabb Korcsma elnevezést kapta — pikáns
történettel megtámogatva. Ezek szerint ide járt inni az Atyaúristen is, akivel sokat pörölt Szent
Pétör, a mennyország kapujának őre — nem akarván beengedni a pityókásan kopogtató
főnököt.

Számos csodás objektumnak ad otthont. A kettőscsillagokkal kezdve: szép látványt
nyújt az éta Cas. Ez a csillagpár egy aranysárga és egy vörös tagból áll, amelyek 480 év alatt
kerülik meg egymást. Az iota Cas szép, könnyen bontható hármas rendszer. Nehéz dió a nagy
fényességkülönbségű gamma Cas, a pszi Cas egy összetett négytagú rendszer, és még
sorolhatnánk hosszasan.

1572 novemberében egy nagy fényességű szupernóva tűnt fel a Cassiopeiában. Legnagyobb fényessége idején a Vénusszal
vetekedett! Tycho Brahe nagyon pontos feljegyzéseket, méréseket végzett róla. Megfigyeléseinek
nagy ideológiai jelentőssége is volt: szertefoszlatta a csillagvilág változatlanságába vetett hitet.
A felrobbant csillag maradványa, a Cassiopeia-A nevű objektum a rádiósávban az égbolt
"legfényesebbje". Sajnos optikai tartományban nagyon halvány, így amatőröknek megfigyelhetetlen.
Mellékelt képünk a Chandra röntgen-obszervatórium felvétele a szupernóva maradványáról.

A legszebbek azonban a nyílthalmazok. Binokulárban kis csomócskákként, csillagkupacokként tündökölnek, sötét vidéki
éjjeleken tucatnyit is beazonosíthatunk belőlük. Mindenféle igényt kielégítő halmazkavalkád ez:
kicsi, nagy, sűrű, és ritka — mindenféle előfordul itt! Különösen gazdag az M52
jelű halmaz. Éppen az ellentéte az M103. Ez pár csillag laza társulása inkább, de csodás színű
csillagokkal. A mellékelt képpáron (amelyeket Kiss Lászlóék készítettek Piszkéstetőn) jól
összehasonlítható a két halmaz eltérő jellege.

Már a szomszédos Perseus — foglalkozására nézve szintén királyfi
— csillagképben (l. majd a téli égboltnál!) van, de a Cassiopeia határán a Tejútban egy
nagy, fényes folt. Ez az ún. Perseus-ikerhalmaz (khí-h Per), ami két egymáshoz nagyon közeli
halmaz káprázatos csillagkavalkádja. Mindenképpen érdemes — elsősorban kisebb
nagyítással, nagy látómezővel — megszemlélni!

Cassiopeiaval éppen szembe néz — azaz tőle délre van —
lánya, Andromeda (And, Androméda). A változatosság kedvéért Ő egy nimfa volt, akit vízparti
sziklákhoz láncoltatott a fétékeny Cassiopeia. A hős Perseus mentette meg, az utolsó pillanatban,
mielőtt a Cet, egy csúf szörny elfogyasztotta volna. Megmentés ide vagy oda, úgy néz ki Androméda
kisasszony még mindig ki van kötözve az égen. Alfa jelű csillaga közös Pegasussal,
Perseus szárnyas lovával, akit kissé lentebb tárgyalunk majd.

Ölében kis foltocskát — a híres-hírhedt Androméda-ködöt (M31)
vehetjük észre. Ez az egyetlen galaxis amit akár Budapestről is meg lehet látni távcső nélkül. Azért
nem innen igazi a látvány: a fénybúra alól nézve egy kis pára is letörölheti az égről. A legszebb egy
sötét, vidéki éjszakán kis nagyítású műszerekben — mint pl. egy 7×50-es binokulár. Egy
ilyen távcsőben akár 3-4° hosszú, erősen elnyúlt fényszivar. Nagyobb műszerekben feltűnik vékony
porsávja és két kísérőgalaxisa, az M32 és az M110 is. 2,2 millió
fényévre van tőlünk, és a Tejútrendszerehez legközelebbi extragalaxis. A csillagkép másik
galaxis-csodája az NGC 891. Erre a csillagvárosra éppen éléről látunk rá, így a kisebb
műszerekkel is könnyen látható egyenlítői porsávja szinte két darabra vágja.

Kb. 70 fényes csillagból álló káprázatos nyílthalmaz az NGC 752.
Öreg, mintegy 1,5 milliárd éves.

Az M31 felvétel
Szitkay Gábor, az NGC891 Tordai Tamás és Nagy Zoltán A., az NGC7662 Kovács
István munkája

Figyelemre méltó még az NGC 7662 jelű,
könnyen megtalálható planetáris-köd. 1800 fényévre van tőlünk. Egy nagyon forró, kék törpecsillag van
a közepén, hőmérséklete kb. 75.000 °C! A színképelemzés gyermekkorában nem ismerték fel a köd
fényében található furcsa, ismeretlen vonalakat. Ezért sokáig azt hitték, hogy a Földön nem létező ún.
Nebulium is található benne. Természetesen Nebulium nem létezik, a rejtélyes vonalak az erősen
ionizált állapotú oxigén nyomai. Igaz, utólag könnyű okosnak lenni!

No, de haladjunk tovább! Androméda talpainál található a kicsiny Triangulum
(Tri, Háromszög) csillagkép. Jellegzetes, hegyesszögű alakzat, nehéz mással összetéveszteni
— annak ellenére hogy egy amatőrcsillagász közmondás szerint ritka az a három csillag
amelyik nem alkot háromszöget. Az egyik csúcsa szabad szemmel szép hármascsillag (ebből
két tag a gamma és a delta Tri névre hallagt), ami könnyen felismerhetővé teszi.

Egyetlen figyelemre méltó objektuma az északi égbolt második számú galaxisóriása,
az M33. Ez az Androméda-ködhöz képest csak feleakkora látszó méretű, de így is kiterjedtebb
mint a Hold korongja. Ehhez viszonylag kis felületi fényesség társul — így csak kellően
sötét égbolton kerül elő a Háromszög hegyes csúcsa (alfa Tri) és Androméda kisasszony dereka (béta
And) között. 30 cm-nél nagyobb távcsövekkel már egészen könnyen láthatóak a spirálkarjai. Mellékelt
képünket Apai Dániel, Untener Dávid és Olivér készítette.

Pegasus, a szárnyas ló

Vitathatatlan, hogy az őszi éjszakák legjellegzetesebb csillagképe
Pegasus (Peg, Pegazus), a hős Perseus szárnyas paripája. Ha egy őszi estén dél felé fordulunk,
és felnézünk 40-45° magasra, egy nagy, fényes csillagokból álló téglalap alakra figyelhetünk fel.
Ez a nevezetes Pegazus-négyszög. Androméda ismertetésénél már említettük, hogy az alakzat egyik sarka
a nimfa feje (alfa And). Korábban ez a csillag a Pegasushoz tartozott delta Peg néven. Nyilván azért
sorolták át Andromédához, mert így akarták megszüntetni az égbolton uralkodó fejetlenséget.

Tehát ez a nagy négyszög (gamma, alfa, beta Peg és az alfa And) alkotja a szárnyas
ló testét. Eddig mindenki egyetért a csillagkép értelmezésében. Innentől azonban eltérnek a vélemények.
Egyesek szerint a ló mellső lába a dzéta-theta-epszilon, a hátsó pár khí-ióta-kappa és a
éta-pi-1 Lac csillagsor. Valljuk be ez nem éppen a kecsesség mintaképe, márpedig egy repülő lónak
illene áramvonalasnak lennie.

A helytálló magyarázat szerint a csillagkép nem a teljes lovat ábrázolja, csak
amolyan "mellkép". E szerint a dzéta a ló nyaka, a theta a füle, és a fényes epszilon a feje. A
halványabb csillagokból még a sörénye is kirajzolódik! Ebből az is következik, hogy
természetesen tótágast áll az égen, de ez gondolom már nem lep meg senkit. Az előző
értelmezésbeli két hátsó láb pedig előlép a két mellső pozíciójába, ahogy Pegasus előretartott
lábakkal vágtázik a levegőben.

A mitológia iránt kevésbé fogékony utókor a ló fejét a Peg hokiütőjeként is
tiszteli. Ennek a vége, vagyis a ló feje az epszilon Peg egy nagy fényességkülönbségű kistávcsöves
kettőscsillag. Innét ÉNy-i irányban már binokulárokkal is kivehető az M15 jelű gömbhalmaz kompakt
ködössége. Elég zárt halmaz, legalább 15 cm-es műszer kell hogy néhány csillaga kiváljon
a derengő ködösségből. Sötét égen akár szabad szemmel is megpillantható.

Déli vízivilág

Az őszi égbolt déli részén uralkodó elem a víz. Természetesen csak
átvitt értelemben, hiszen ezen a környéken szinte minden csillagkép a vízzel kapcsolatos.

A nyári égboltról szóló részben már megismerhettünk két területet: a
Delphinus (Del, Delfin) és az Equleus (Equ, Csikó) kis területű csillagképeit.
Közöttük, és a szintén bemutatott Capricornus (Cap, Bak) között azonban kimaradt egy hatalmas,
az őszi égre is átnyúló csillagkép — az Aquarius (Aqr, Vízöntő).

Mi tagadás, kell némi fantázia abba, hogy beleképzeljünk egy vizet öntő
emberalakot. Szerény véleményem szerint könnyebb dolgunk van, ha a látványt az edénynél kezdjük. Ez
alapján egy szép antik formájú amforából (az edény száját a delta, pszi, khí Aqr alkotja, az alsó
részét a délebre levő csillagcsoport) a Delfin és a Bak közé ömlik a víz, a lambda — theta — gamma —
alfa — béta Aqr csillagok mentén. Meg kell jegyezzem, hogy ez a "nemhivatalos" magyarázat. Hevelius
metszetei szerint ui. éppen fordítva értelmezendő, azaz a Delfinnél van az alak, aki egy kerek
edénykéből (gamma, pi, éta Aqr) önti a vizet az alábbiakban tárgyalt vízí jószágok nyakába.

A béta Aqr-tól kicsivel északra már binokulárral is észrevehetünk egy
fényfoltocskát. Ez az M2 nevű gömbhalmaz. A csillagszegény környezetben nagyon feltűnő.
50.000 fényévnyire van tőlünk, átmérője mintegy 175 fényév. Külső területei 15 cm-es távcsövekkel már
csillagokra bomlanak, kiterjedt közepe azonban meglehetősen sűrű, tömör.

A delta Aqr-tól délnyugatra, egy 5^m-s csillag mellett található a nevezetes NGC 7293 (Helix-köd).
Hatalmas méretű: a telihold látszó méretének felét kitevő planetáris-köd. Közeli objektum lehet a
méretei alapján, de az irodalomban elég nagy eltérésekkel adják meg távolságát 450-590 fényév között.
Kár, hogy ennyire alacsonyan látszik Magyarországról (mindössze 20-22° magasra emelkedhet a
látóhatár fölé). Nagy távcsöves felvételeken csodásan látszik ahogy a központi csillag irányából
áramlik ki az anyag. Központi csillaga nagyon forró, 100.000 °C körüli! (Matt BenDaniel fotója
alapján)

Az Aquarius edényétől délre a horizont közelében
feltűnő fehéres-sárgás csillag fénye bukdácsol a táncsoló légkörben. Ez a Fomalhaut, a
Pisces Austrinus (PsA, Déli Hal) legfényesebb csillaga. Közel van hozzánk, mindössze 23
fényévnyire. Ugyan az egész csillagkép a horizont fölé emelkedik az őszi időszakban, de alacsony
helyzete miatt nem könnyű a Fomalhauton kívűl mást is megfigyelni benne.

{mosimage}

Ha van az égen déli Hal, akkor lennie kell északinak is, gondolhatja
a figyelmes olvasó. Teljes joggal. A Pegasus nagy négyszögét nyugatról és délről mindjárt két hal is
körbefogja. Ezek alkotják a Pisces (Psc, Halak) csillagképet.

Eleinte komoly gondban voltam a ma divatos, egyszerű vonalakkal összekötött
csillagkép-ábrázolásokkal. Jó-jó, az a két kerek csillagalakzat még lehet valami hal, bár elég torzak
szegények. Talán valami lepényhal félék. De mi lenne közöttük az a hosszú csillagsor, ami az alpha
Psc-nél metszi egymást? Lehetnének pl. farkuknál összeérő ráják is, azoknak van hosszú, vékony
farkuk. Töprengésemnek Hevelius 1690-ben megjelent Uranographia-ja vetett végett. (Ebből a
műből származnak az itt bemutatott figurális térképek) E szerint ui. két "normális" hal van az égen,
a farkuknál egy szalaggal összekötve, és a szomszédos Cet hátához láncolva. Az, hogy miért
kellett őket ödakötni, már egészen más kérdés.

Fényes mély-ég objektumokban nem dúskáló égterület. Az éta Psc mellett
1,5°-kal van a kicsi, kompakt maggal rendelkező galaxis, az M74. Kisebb távcsövekkel nem az
igazi.

Érdekes rendszer a zéta Psc, ami egy tág, 4-5^m fényes pár. A
halványabbnak van egy halvány, 12^m-s kísérője. Könnyű kistávcsöves rendszer a pszi-1
Psc két 5^m-s csillaga. Egy érdekes, 720 év keringési idejű kettőscsillag az alfa
Psc. Sárgás csillagai szorosan egymás mellett vannak, és szögtávolságuk folyamatosan csökken még
évtizedeken át.

Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a Cet (Cet, Cet)
hátára vannak kötözve a Halak. Ennek a fenevadnak egyes metszeteken csúf feje, és hosszú, villás
nyelve is van. Szüksége is volt erre, hiszen a legenda szerint kis híjján felfalta Andromédát, és
csak a hős Perseus közbelépésének köszönhető, hogy a hölgy túlélte a támadást! Jellegzetes, jól
felismerhető a hatalmas alakja.

Legismertebb objektuma talán a Cet ádámcsutkájánál található omikron Cet. Ez
nevezetes változócsillag. Az első volt, amit David Fabricius vett észre először, és annyira
elbűvölte a látvány, hogy Mira-nak, azaz csodálatosnak nevezik azóta is. Az egyik legnépesebb
pulzáló változócsillag csoportnak, az ún. miráknak a névadójáva. Ezek kb. egy éves periódussal
változtatják a fényességüket. Maximumban legalább 100x fényessebbek, mint minimumban. A Mira Ceti
fényes, szabad szemmel is látható csillag maximumban, de pár hónap elteltével annyira elhalványodik,
hogy csak távcsővel látható. 2001. őszén éppen elhalványodóban van, legfényessebb
szeptemberben volt. Felismerését megkönnyíti jellegzetes vörös színe.

A delta Cet szomszédságában látszik az M77, egy kicsi, de fényes galaxis. A
rejtélyes kvazárokkal rokonságban álló ún. Seyfert-galaxisok legfényeseb képviselője. Nagyon szép kettőscsillaga
a gamma Cet. A víziszörny orrát képező alfa Cet hasonlóan szép, már binokulárral is feloldható kettőscsillag.

Sci-fi kedvelők körében bizonyára közismert a Tau Ceti neve. Ez a csillag a Nap
közvetlen szomszédja, alig 11 fényévnyire van. Jellemzői nagyon sokban hasonlítanak Napunkhoz, ezért
előszeretettel helyez a Tau Ceti köré értelmes lények által lakott bolygókat az emberi fantázia.