2002. október – Negyed százada a világűrben a Voyager-ikrek | MCSE

2002. október – Negyed százada a világűrben a Voyager-ikrek

A két szondának először a kisbolygó-övezeten kellett áthaladnia. Előttük addig
csupán két űreszköz, a Pioneer-10 és a Pioneer-11 szelte át ezt. A kisbolygóöv összetételét akkor még nem ismertük pontosan, félő volt, hogy kisebb porszemek károsítják a műszereket. Ez azonban nem következett be, a páros gond nélkül folytatta útját a Jupiter felé.

A Voyager-1 hamar megelőzte társát — 1979. március 5-én érte el a Jupitert. Elsőként készített fényképet a Pioneer-szondák által bizonyított, de földi megfigyelésekkel már korábban is sejtett gyűrűrendszerről. Az 1979 júliusában odaérő párjával feltérképezték a Jupiter holdjait, az Io vulkanizmusát, az Europa jégpáncélját, a Ganymedes ősi kéregdarabjait és a Callisto sötét felszínén a fehéren virító krátereket, és számos addig ismeretlen, kisebb holdat fedeztek fel a bolygó körül.

 


Balra a Jupiter hihetetlenül összetett felhőzete, a Nagy Vörös Folttal.
Középen az Io hold sarlója, a peremén éppen aktív vulkánok kitörési felhőivel.
Jobbra a Jupiter vékony, a Földről megfigyelhetetlen gyűrűrendszere.

 

A szondák az ún. hintamanővernek köszönhetően annyira felgyorsultak, hogy eljuthattak a Szaturnuszhoz. A Voyager-1 1980 novemberében, a Voyager-2 1981 augusztusában érte el a bolygót. A Szaturnusz gyűrűi igazi meglepetéssel szolgáltak — olyan egymásba csavarodó gyűrűíveket fedeztek fel, melyek létezésére még csak nem is gondolt senki.


A Szaturnusz gyűrűrendszeréről készült mozaikkép, és egy távlati "hangulatkép"

A "szokványos" kráterezett, geológiai aktivitást mutató holdak mellett igazi "csemegeként" szolgált a Titán nevű kísérője. Vastag, átláthatatlan légköre az első, hold-légkör, amit felfedeztek az űrkutatás történetében. A felszínét nitrogénlégköre alatt óriási metánóceánok boríthatják, bár a légkör alá sajnos nem sikerült betekinteni. A szakemberek szerették volna lefényképezni a Titán felszínét: vannak-e rajta kontinensek, mennyire hasonlít az ősi Földre? Ezért a Voyager-1-et a közvetlen közelébe manőverezték annak reményében, hogy találhatnak egy rést a felhőzeten, amelyen át fotók készíthetők a felszínről. Bár a Voyager-1 érdekes felhőfoszlányokat kapott lencsevégre, ezáltal olyan közel merészkedett a Titánhoz, hogy az "kidobta" a Naprendszer fősíkjából, így a szonda több bolygót már nem látogathatott meg.

A Voyager-2 egyedül folytatta útját — célba vette az Uránuszt. A távoli, kékeszöld bolygó mellett 1986. január 24-én haladt el. A szonda még a Szaturnusz gyűrűjén való áthaladáskor megsérült, beakadt egy forgató platform. Bár úgy tűnt, a hibát sikerült kiküszöbölni, biztonsági okokból kevesebb képet készítettek, gyorsabb adatátvitellel. Sokáig kérdéses volt, működik-e kilenc évvel indítása után.

Az Uránusz légkörében szinte semmit nem sikerült megörökíteni (néhány sejthető felhőalakzaton kívül), holott a korábbi megfigyelések arra mutattak, hogy a Jupiterhez hasonlóan sávos szerkezete, nagy ciklonjai vannak. Ilyeneket nem találtak, talán a bolygó hatalmas, 97°-os tengelyhajlásának tudható be. A megközelítéskor így déli pólusát fordította a Nap felé.
Gyűrűrendszerét is megvizsgálta a Voyager-2, de mérései szerint csak 11 vékony ív veszi körül a bolygót. A holdak közül a legérdekesebbnek a Miranda bizonyult, amely olyan képet mutat, mintha előbb felrobbant, majd újra összeállt volna.


Balra az Uránusz üres korongja valódi színeiben és a hamis színezéssel kiemelhető felhőcsíkjai
(Voyager-2, 1986 január 17., 9millió km távolságból)
Jobbra a Miranda hold forradásos felszínéne (1986. január 24. 147.000km távolságból)

Itt sem volt megállás, egy újabb hintamanőverrel a Neptunusz felé vette az irányt. Földi csillagfedés-megfigyelések alapján korábban is gyanították, hogy a bolygót gyűrűrendszer veszi körül, de nem tudtuk, milyen és mekkora. Ezért nagyon félő volt, hogy egy-egy részecskéje károsíthatja a műszereket. Az 1989. augusztusi megközelítést szerencsére sikeresen átvészelte az űreszköz, és a Neptunusz légkörében óriási ciklonokat találtak.


Balra a Neptunusz és felhőzete. A Jupiter Nagy Vörös Foltjához hasonló óriási ciklon
a Nagy Sötét Folt. Mérete 13.000×6.600km! Felette vékonyabb fehéres színű felhők úsznak.
Jobbra a Triton hold felszínéne.

A gyűrűrendszerről készített felvételek lenyűgözőek voltak. Az egyik ív formája soha nem látott jelenségre utalt. A külső ívben ugyanis sokáig értelmezhetetlen csomósodásokat találtak. Ma úgy gondolják, ezekért a Galatea nevű hold pályájának enyhén elliptikus alakja lehet a felelős.

A legérdekesebb holdja a Triton, ami sokak szerint egykor a külső kisbolygó-öv, az ún. Kuiper-öv tagja lehetett, és a bolygó csak később fogta be. A Tritonnak van légköre, déli sarkát fagyott nitrogén borítja, felszínén nitrogénalapú, gejzírszerű képződmények figyelhetők meg.
Felszínén különleges pályája, tengelyhajlása és nagy mérete miatt 700 évente extrém nyár uralkodik. Ez 1-2 fokos hőmérséklet-növekedést eredményezhet 50 éven át. Ez az elsőre elhanyagolhatónak tűnő "globális felmelegedés" elpárologtatja a nitrogén nagy részét, ami ezerszeresére növelheti a légnyomást. Akár 10 atmoszféra (azaz a földi tízszerese) is kialakulhat ilyenkor. Ezt a jelenséget ugyan még nem sikerült megfigyelni, néhány évtizeden belül várható, hogy ez is megtörténik.

 

A Voyager-2 ezután folytatta útját a Naprendszer külső, ismeretlen régióiba. Fedélzeti radioizotópos áramforrása jóvoltából még akár évtizedekig is lehet fogni egyre gyengülő jeleit. Ehhez már ma is 70 méter átmérőjű rádióantennára van szükség!
{mosimage}

 

A Voyager-szondák most az úgynevezett heliopauza felé közelednek. A heliopauza az az elvi határréteg, ahol a Napból áramló töltött részecskék (napszél) és a csillagközi térből származó csillagszél hatása kiegyenlíti egymást. A heliopauzáról nem tudjuk, pontosan hol helyezkedik el, de ha a Voyagerek még működnek addig, akkor áthaladásukkor másképp megszerezhetetlen információval szolgálhatják a tudományt.

A szondákon (ahogy a Pioneereken is) arra az esetre, ha netán idegenek találnák meg, elhelyeztek egy földönkívülieknek szóló üzenetet. Az arannyal galvanizált hanglemezen a Föld több országa — köztük Magyarország képviseloje magyar nyelven — köszönti a szerencsés megtalálókat. Hacsak pár ezer év múlva egy műgyűjtő űrhajós utána nem ered, hogy eltegye emlékbe…



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close