2002. október – Negyed százada a világűrben a Voyager-ikrek | MCSE

2002. október – Negyed százada a világűrben a Voyager-ikrek

A két szondának először a kisbolygó-övezeten kellett áthaladnia. Előttük addig
csupán két űreszköz, a Pioneer-10 és a Pioneer-11 szelte át ezt. A kisbolygóöv összetételét akkor még nem ismertük pontosan, félő volt, hogy kisebb porszemek károsítják a műszereket. Ez azonban nem következett be, a páros gond nélkül folytatta útját a Jupiter felé.

A Voyager-1 hamar megelőzte társát — 1979. március 5-én érte el a Jupitert. Elsőként készített fényképet a Pioneer-szondák által bizonyított, de földi megfigyelésekkel már korábban is sejtett gyűrűrendszerről. Az 1979 júliusában odaérő párjával feltérképezték a Jupiter holdjait, az Io vulkanizmusát, az Europa jégpáncélját, a Ganymedes ősi kéregdarabjait és a Callisto sötét felszínén a fehéren virító krátereket, és számos addig ismeretlen, kisebb holdat fedeztek fel a bolygó körül.

 


Balra a Jupiter hihetetlenül összetett felhőzete, a Nagy Vörös Folttal.
Középen az Io hold sarlója, a peremén éppen aktív vulkánok kitörési felhőivel.
Jobbra a Jupiter vékony, a Földről megfigyelhetetlen gyűrűrendszere.

 

A szondák az ún. hintamanővernek köszönhetően annyira felgyorsultak, hogy eljuthattak a Szaturnuszhoz. A Voyager-1 1980 novemberében, a Voyager-2 1981 augusztusában érte el a bolygót. A Szaturnusz gyűrűi igazi meglepetéssel szolgáltak — olyan egymásba csavarodó gyűrűíveket fedeztek fel, melyek létezésére még csak nem is gondolt senki.


A Szaturnusz gyűrűrendszeréről készült mozaikkép, és egy távlati "hangulatkép"

A "szokványos" kráterezett, geológiai aktivitást mutató holdak mellett igazi "csemegeként" szolgált a Titán nevű kísérője. Vastag, átláthatatlan légköre az első, hold-légkör, amit felfedeztek az űrkutatás történetében. A felszínét nitrogénlégköre alatt óriási metánóceánok boríthatják, bár a légkör alá sajnos nem sikerült betekinteni. A szakemberek szerették volna lefényképezni a Titán felszínét: vannak-e rajta kontinensek, mennyire hasonlít az ősi Földre? Ezért a Voyager-1-et a közvetlen közelébe manőverezték annak reményében, hogy találhatnak egy rést a felhőzeten, amelyen át fotók készíthetők a felszínről. Bár a Voyager-1 érdekes felhőfoszlányokat kapott lencsevégre, ezáltal olyan közel merészkedett a Titánhoz, hogy az "kidobta" a Naprendszer fősíkjából, így a szonda több bolygót már nem látogathatott meg.

A Voyager-2 egyedül folytatta útját — célba vette az Uránuszt. A távoli, kékeszöld bolygó mellett 1986. január 24-én haladt el. A szonda még a Szaturnusz gyűrűjén való áthaladáskor megsérült, beakadt egy forgató platform. Bár úgy tűnt, a hibát sikerült kiküszöbölni, biztonsági okokból kevesebb képet készítettek, gyorsabb adatátvitellel. Sokáig kérdéses volt, működik-e kilenc évvel indítása után.

Az Uránusz légkörében szinte semmit nem sikerült megörökíteni (néhány sejthető felhőalakzaton kívül), holott a korábbi megfigyelések arra mutattak, hogy a Jupiterhez hasonlóan sávos szerkezete, nagy ciklonjai vannak. Ilyeneket nem találtak, talán a bolygó hatalmas, 97°-os tengelyhajlásának tudható be. A megközelítéskor így déli pólusát fordította a Nap felé.
Gyűrűrendszerét is megvizsgálta a Voyager-2, de mérései szerint csak 11 vékony ív veszi körül a bolygót. A holdak közül a legérdekesebbnek a Miranda bizonyult, amely olyan képet mutat, mintha előbb felrobbant, majd újra összeállt volna.


Balra az Uránusz üres korongja valódi színeiben és a hamis színezéssel kiemelhető felhőcsíkjai
(Voyager-2, 1986 január 17., 9millió km távolságból)
Jobbra a Miranda hold forradásos felszínéne (1986. január 24. 147.000km távolságból)

Itt sem volt megállás, egy újabb hintamanőverrel a Neptunusz felé vette az irányt. Földi csillagfedés-megfigyelések alapján korábban is gyanították, hogy a bolygót gyűrűrendszer veszi körül, de nem tudtuk, milyen és mekkora. Ezért nagyon félő volt, hogy egy-egy részecskéje károsíthatja a műszereket. Az 1989. augusztusi megközelítést szerencsére sikeresen átvészelte az űreszköz, és a Neptunusz légkörében óriási ciklonokat találtak.


Balra a Neptunusz és felhőzete. A Jupiter Nagy Vörös Foltjához hasonló óriási ciklon
a Nagy Sötét Folt. Mérete 13.000×6.600km! Felette vékonyabb fehéres színű felhők úsznak.
Jobbra a Triton hold felszínéne.

A gyűrűrendszerről készített felvételek lenyűgözőek voltak. Az egyik ív formája soha nem látott jelenségre utalt. A külső ívben ugyanis sokáig értelmezhetetlen csomósodásokat találtak. Ma úgy gondolják, ezekért a Galatea nevű hold pályájának enyhén elliptikus alakja lehet a felelős.

A legérdekesebb holdja a Triton, ami sokak szerint egykor a külső kisbolygó-öv, az ún. Kuiper-öv tagja lehetett, és a bolygó csak később fogta be. A Tritonnak van légköre, déli sarkát fagyott nitrogén borítja, felszínén nitrogénalapú, gejzírszerű képződmények figyelhetők meg.
Felszínén különleges pályája, tengelyhajlása és nagy mérete miatt 700 évente extrém nyár uralkodik. Ez 1-2 fokos hőmérséklet-növekedést eredményezhet 50 éven át. Ez az elsőre elhanyagolhatónak tűnő "globális felmelegedés" elpárologtatja a nitrogén nagy részét, ami ezerszeresére növelheti a légnyomást. Akár 10 atmoszféra (azaz a földi tízszerese) is kialakulhat ilyenkor. Ezt a jelenséget ugyan még nem sikerült megfigyelni, néhány évtizeden belül várható, hogy ez is megtörténik.

 

A Voyager-2 ezután folytatta útját a Naprendszer külső, ismeretlen régióiba. Fedélzeti radioizotópos áramforrása jóvoltából még akár évtizedekig is lehet fogni egyre gyengülő jeleit. Ehhez már ma is 70 méter átmérőjű rádióantennára van szükség!
{mosimage}

 

A Voyager-szondák most az úgynevezett heliopauza felé közelednek. A heliopauza az az elvi határréteg, ahol a Napból áramló töltött részecskék (napszél) és a csillagközi térből származó csillagszél hatása kiegyenlíti egymást. A heliopauzáról nem tudjuk, pontosan hol helyezkedik el, de ha a Voyagerek még működnek addig, akkor áthaladásukkor másképp megszerezhetetlen információval szolgálhatják a tudományt.

A szondákon (ahogy a Pioneereken is) arra az esetre, ha netán idegenek találnák meg, elhelyeztek egy földönkívülieknek szóló üzenetet. Az arannyal galvanizált hanglemezen a Föld több országa — köztük Magyarország képviseloje magyar nyelven — köszönti a szerencsés megtalálókat. Hacsak pár ezer év múlva egy műgyűjtő űrhajós utána nem ered, hogy eltegye emlékbe…