2003. július – Füstkarika az égen | MCSE

2003. július – Füstkarika az égen

Helye az égbolton

Nyári éjszakákon az első csillag ami magasan az égen felragyog sötétedés után: a Vega.
Ezt a csillagnevet sokan hallották már, ha máshonnan nem is, de a Kapcsolat
c. sci-fi filmből biztosan ismerősen cseng. A Vega a Lyra (magyarul Lant) csillagkép
legfényesebb csillaga. A csillagképet bemutató térképünkön feltüntettük a szabad
szemmel látható csillagokat, és a Lyra Gyűrűs-köd helyét is; a közvetlen környezetet
pedig kinagyítva is bemutatjuk.


Keresőtérkép a Gyűrűs-köd megtalálásához.

A 60×80" látszó átmérőjű 8,8 magnitúdós
fénnyel pislákoló objektum 1670 fényévre van tőlünk. Már
kisebb, akár 7-8 cm átmérőjű távcsövekben is megpillantható, látványos gyűrű alakja van. Belső
pereméhez közel egy 13m fényességű csillag látszik, amely nem tartozik a ködhöz.

A Gyűrűs-köd megismerése

Elsőként Antoine Darquier (vagy D’Arquire de Pellopoix, 1718-1802) toulouse-i észlelő fedezte fel,
aki az 1779. évi üstökös mozgását követve vette észre jan. 29-én. Ugyanebben az évben
Charles Messier is észlelte, és 57-es sorszámmal beiktatta híres katalógusába (bővebben l.
márciusi hónaptémánkat) is. Ezért M57 néven is ismert.
Mindketten gyenge fényű korongnak látták, Darquier szerint "akkora mint a Jupiter, élesen
határolt, és egy halvány planétára hasonlít"
. Ezt a kifejezést vette át Herschel, amikor
a hasonló objektumokat planetáris ködnek nevezte el. Lord Rosse, C. W. Bond és P. A.
Secchi
a gyűrű alakú burkot számtalan halvány csillagból állónak vélte. Csak W. Huggins
spektroszkópiai vizsgálatai mutatták meg, hogy valójában gázból áll, mivel csak fényes emissziós
vonalakat mutat, folytonos alap nélkül.

A gyűrű mérete 0,05 fényév, azaz 3,2 milliószorosa a Nap-Föld távolságnak! Óriástávcsövekkel
készült képeken — ezek a halvány külső részeit is megmutatják — majdnem kétszer
ekkora. Bal oldali képünkön a Wilson hegyi 2,5 méter átmérőjű távcsővel készült fotó látható
(J. C. Duncan, 1936); középen egy CCD-felvétel a Polaris Csillagvizsgáló
20 cm-es VISAC-távcsövével. (Tordai Tamás, 2003). A két képet egyforma
léptékűre méreteztük a könnyebb összehasonlítás érdekében. A jobb szélső rajzos megfigyelés
a Polaris új, 200/2470-es lencsés műszerével készült. (Nagy Zoltán A., 2003)

Secchi már 1855-ben, H. Schultz pedig 1861-ben észlelt a közepén sűrűsödést, amelyet
azonban mások nem láttak. H. C. Vogel a bécsi 27"-os (68 cm-es) refraktorral belsejét határozottan üresnek ítélte. Érdekes, hogy von Hahn, remplini birodalmi marsall
már 1800 körül egy fénypontot látott a közepén, észlelését azonban nem fogadták el megbízhatónak.

1886. szeptember 1-én Gothard Jenő Herényben a 26 cm-es tükrös távcsövével 30 perces
felvételt készített a ködről. Sikerült egy jól megkülönböztethető csillagot
felfedeznie a középpontjában. A nagyobb műszerekkel végzett vizuális, sőt a
fotografikus ellenőrzések azonban nem találták Gothard csillagát, ezért többen
kétségbe vonták létezését.

{mosimage}
Gothárd Jenő távcsöve, herényi magáncsillagvizsgálója és a neveztetes
M57 felvétele a könnyen látható központi csillaggal.

Az észlelések bizonytalanságnak egyik oka, hogy a központi csillag változó
fényerősségű. Ehhez járul az is, hogy felszíne nagyon forró. Az ún. fehér törpékhez
hasonló állapothoz közeli csillag, hőmérséklete 100.000 °C-os, ezért sugárzási maximuma az
ibolyántúli tartományba esik, amelyre a fotóanyagok nagyon érzékenyek, szemünk azonban nem.

Fényképezési célokra akkoriban elsősorban lencsés műszereket (refraktorokat)
használtak, az objektív üveganyaga pedig erősen elnyeli az ultraibolya fényt.
A planetáris ködök központi csillaga a tükrös távcsövekkel fényképezhető a legjobban —
Gothard tükrös műszerrel dolgozott, így eredményessége nem meglepő.
(Összehasonlításképpen: a mai CCD-technikával már 15 cm-es távcsővel is pár perc alatt
megörökíthető a központi csillag!)

Végül azonban 1887. június 23-án Rudolf Spitaler — aki addig a legdurvább hangon
tagadta a csillag létezését —, Charles A. Young (USA) csillagász
társaságában a bécsi nagy refraktorral megpillantotta a központi csillagot. Ezután Young
mégsem ismerte el, hogy Gothardnak igaza van, és az első felfedező… Éppen ellenkezőleg: közölte, hogy ő és
Schimpff a princetoni (USA) 58 cm-es refraktorral már az előző években
is látott egy nagyon halvány csillagot az M57 közepén. Sajnos az utókor mindig a
hangosabb félre emlékszik — így a legtöbb szakirodalomban nem szerepel Gothard
a csillag felfedezőjeként.

A táguló gázburok

A planetáris ködök gázfelhők, amelyek instabil állapotú csillagokról, életük végén dobódnak le. Több olyan
csillagot is ismerünk, ami jelenleg éppen ilyen fázisban van. Az FG Sagittae
nevű csillag 1890 körül lassú fényesedést mutatott, mára már ki is mutatható
körülötte egy kisebb ködösség.

A központi forró csillag sugárzása felforrósítja, és világításra készteti a lassan táguló buborékot.
Mérete idővel egyre nagyobb, a környező igen ritka közeg nem lassítja le jelentősen,
és a csillagból kiáramló intenzív csillagszél is "fújja" kifelé.

A tágulás ilyen közeli objektum esetében hosszú idő elteltével kimérhető.
Valóban, a fehér törpéhez hasonló csillag által ledobott anyag lassan tágul: 60 év
alatt 0.3"-el, azaz a gyűrű átlagos méretének 1400-ad részével növekszik a mérete évente.

Az objektum színképelemzéssel kimért sebessége csillagászati mértékkel nézve nem jelentős,
közelítőleg "csak" 18 km/s. Egyenletes tágulással számolva az anyagledobás kb. 20.000 évvel
ezelőtt — de 30-40.000 évnél semmiképpen sem régebben — történhetett. Ez csillagászati
értelemben nagyon rövid idő, a Lyra Gyűrűs-köd tehát igen fiatal objektum.

Táguló gázburkokat más csillagok körül is megfigyelhettünk már. Az 1901-ben, a Perseus
csillagképben felrobbant Nova Persei körül is sikerült megfigyelni a táguló felhőt.
A nóvarobbanások során nagyságrendekkel nagyobb energia szabadul fel, és mások a kiváltó okok is.
A planetáris ködöket szülő csillagok magányosak is lehetnek, de a nóvák kettős rendszerek tagjai,
és a két csillag közötti összetett kölcsönhatások, anyagátadások eredményeként jön létre
a robbanás. Így a két jelenség — bár hasonló kinézetű maradványokat hoz létre —
egymástól élesen elválasztható.

Látszólag egy kis szürke foltocska, aminek az első pillantásra semmitmondó fénye
mégis számos érdekességről ad hírt az értő szemlélődőnek… Érdemes
erre is gondolni, miközben a távcsőben tanulmányozzuk!

Irodalom
Robert Burnham, Jr.: Burnham’s Celestial Handbook (Dover Publication, 1978)
Mallas-Kreimer: Messier Album (Gondolat, 1985)
ifj. Bartha Lajos: Messier katalógus (kézirat)

Fogalmak
látszó átmérő Az égi objektumok különböző távolságokban vannak, így látszó nagyságuk nem arányos valódi méretükkel.
Két valójában egyforma nagyságú égitest közül a távolabbi kisebbnek fog látszani.
Érdekes információ azonban, hogy az égbolton mekkora területet foglal el valami. Ezt a látszó méretet szögértékben
adjuk meg, ami megadja, hogy két pereme látóiránybana milyen szögtávolságot zárt be egymással. A telehold korongja pl.
kb. 0,5° látszó átmérőjű. Egy fok 60 ívpercből (‘), egy ívperc 60 ívmásodpercből (") áll.

magnitúdó a fényesség csillagászatban használt mértékegysége. Jelölése
felső indexbe írt kis ‘m’. A Vega csillag 0m-s, a nála 100x halványabbak pedig 5m
értéket képviselnek. Látható tehát, hogy a nagyobb számérték halványabb objektumokat takarnak.
A Vegánál is fényesebb objektumok negatív magnitúdójúak, így Vénusz bolygó pl. maximálisan -4m
fényes. Egy sötét, zavaró fényektől mentes helyről kb. 6-7m halvány csillagok láthatóak
távcső nélkül.

fényév Az a távolság, amelyet a 300.000 km/s sebességgel száguldó fény egy év
alatt megtesz: kerekítve 9460800000000km.

emissziós vonal A gerjesztett állapotban levő elemek saját anyagukra jellemző
hullámhoszzakon sugároznak energiát. A színképben levő fényes, ún. emissziós vonalak arról árulkodnak, hogy
milyen, és mennyire gerjesztett anyagból áll a fényt sugárzó közeg. Gerjesztett állapotú
gázok sugárzása miatt világítanak a fénycsövek is.

refraktor Lencsés távcső. Ezeknek a műszereknek a főoptikája egy
— a különböző optikai hibák elkerülése érdekében — több tagból álló gyűjtőlencse.

csillagszél A csillagokból kiáramló nagy energiájú fotonokon kívül
egyéb elemi részecskék, atommagok is áramlanak. Utóbbi alkotja a csillagszelet. A mi Napunkból
kiáramló csillagszelet napszélnek hívjuk.



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close