2003. november – Az első kínai űrhajós | MCSE

2003. november – Az első kínai űrhajós

A történelmi jelentőségű esemény meglepte a világot, a legtöbb országban még
ma is túlnépesedett és gazdasági problémákkal küzdő országként tartják számon
Kínát – ez az esemény mindenki szemét felnyitotta.

Jang Li-Vej, az első kínai tajkonauta a start előtt és a visszatérés után

 

A Sencsou 5 felépítése a Szojuzéra emlékeztet, annál egy kicsit nagyobb, és
állítólag sokkal modernebb. Orbitális, visszatérő és műszeres modulból áll, ezek
együttes hossza 8,8 m, átmérője 2,8 m, össztömege 7,6 tonna. Az 1992-ben indult
program eredményeként született űrhajó összesen három asztronautát szállíthat.
Eddig négy, ember nélküli repüléssel tesztelték:

  • 1999.11.19-20.: 21 órás,
  • 2001.01.09-16.: 7 napos,
  • 2002.03.25-04.01: 7 napos, és
  • 2002.12.29-2003.01.05.: 7 napos
repüléssel. Kína titkolózásáról híres, így kevés technikai részletet
sikerült megtudni a rendszerről. Kiderült, hogy az orbitális egység a visszatérő
egység leválasztása után hat hónapig földkörüli pályán maradhat, saját
napelemtábláival és hajtóműveivel üzemelve.
 

A Hosszú Menetelés 2F kétfokozatú hordozórakéta, négy folyékony hajtóanyagú
segédrakétával (boosterrel). A folyékony hajtóanyagú boosterek magukban is
komoly előrelépést jelentenek megbízhatóság és tolóerő tekintetében. A Szojuz
rendszerhez viszonyítva újdonság, hogy az űrhajót magasabban is le lehet
választani a hordozórakétáról.
Kína az elmúlt húsz évben csendesen fejlesztette űriparát, ami természetes
része volt rohamos gazdasági fejlődésének. Politikai szempontból nagy kérdés,
hogy Kína a három űrkutatási "nagyhatalom" (USA, Oroszország, Európa) közül
melyikkel akar komoly együttműködést kialakítani. Kína és az Európai Unió
szeptember 18-án írt alá megállapodást, hogy az európai Galileo űrkutatási
projektben (amely csak nevében egyezik meg a Galileo-űrszodával) a távol-keleti
ország is részt vesz. Kína az európai fejlesztésű ATV-nek lehet a távoli jövőben
részben konkurense. Az utóbbi egy automata transzport űreszköz, amely alacsony
földkörüli pályáról magasabb pályára szállíthat terhet, és várhatóan 10 éven
belül üzembe áll.

A Sencsou 5 "űrpolitikai" szempontból különösen szerencsés időben startolt:
az űrrepülőgép átmeneti kiesése miatt jó pozícióba kerülhet az az ország,
amelyik a Szovjetunió mellett ember szállítására alkalmas működő űrhajóval
rendelkezik. Természetesen az amerikai űrrepülőgép ismét fog repülni, de
reklám szempontjából kivételesen szerencsés volt az időpont. A külföldi
szakértők becslése alapján ma Kínában évente 1,5-2,2 milliárd dollárt kap az
űrkutatás — ez Japán hasonló célú ráfordításaival egyezik meg, de elmarad az ESA
6 milliárd és a NASA (nem katonai célú) 15,5 milliárd dolláros költségvetése
mögött.

{mosimage}
A Sencsou (balra) és a Szojuz (jobbra)
 
A sikeres repüléssel Kína látványosan bizonyította, amitől a nagyhatalmak (főleg
az Egyesült Államok) tartottak, hogy komoly technológiai bázissal rendelkezik,
és már az űrtevékenységben is számolni kell vele, azaz a jövőben az
űr-bizniszből is kiveszi majd a részét. Mindezek ellenére ma még utópisztikusnak
tűnik például a 2020-ra tervezett emberes kínai holdbázis, de a Sencsouval
néhány éven belül megkerülhetik a Holdat, amire 1972 óta nem volt példa. Ez a
Hold erőforrásainak kihasználása felé tett lépés lehet, l. Európa a Holdra (is)
megy
című cikkünket.

A távol-keleti ország távlati terveiről keveset tudunk. Az elemzők szerint
Kína a lézeres távközlő és pozíció meghatározó műholdak terén komoly eredményt
érhet el éveken belül, és talán a nagy teherszállító képességű hordozórakéták
fejlesztésében is fontos szerepet játszik majd. Az utolsó ilyen hordozórakéta a
Saturn V volt, azóta nincs hasonló a Földön. Ha Kína ügyes, előnyére fordítja
azt, hogy későn kapcsolódott be az űrkutatásba, és minden kiszolgáló rendszere
modern technológián alapul.