2004. augusztus – Új távcső születik | MCSE

2004. augusztus – Új távcső születik

Ami a megvalósítást illeti, így volt ez valahogy a Polaris Csillagvizsgáló immár egy esztendős
új refraktorával is. Kalákában készült, kicsit úgy, mint Luca széke, sőt, sokkal-sokkal
lassabban, mert nem hogy 13 nap, de 13 hónap is bőven eltelt, mire az álmok valóra váltak.

— Rendes távcső kellene ide, egy nagy refraktor! — mondta ki egy szép napon a nagy
igazságot a Polaris kupolájában Babcsán Gábor amatőrcsillagász barátunk, és a szót hamarosan
tett követte. A Polaris 4 méteres kupolájában 1979 óta egy 150/2250-es Zeiss Cassegrain-távcső
volt a főműszer, mely szó szerint eltörpült a "hatalmas" térben, és ezen eltörpülést látogatóink
időről időre szóvá tették "jaj, de kicsi!" felkiáltással. Magyarázhattuk persze, hogy ez a
távcső kicsi ugyan, de erős, optikája lambda per akárhányas, meg hogy rendkívül diffrakcióhatárolt,
de ezt — nagyon helyesen — optikai alkudozásnak vették. Egy igazi távcsőnek nagyon
hosszúnak kell lenni, és lehetőleg nagy átmérőjűnek — ezt minden látogató tudja…


1979-től 2002 végéig volt a Polaris Csillagvizsgáló főműszere ez a 150/2250-es Zeiss Cassegrain-teleszkóp. (jobbra)
Hollósy Tibor és Ménich Jakab kissé gondterhelten nézegeti a távcső nélkül maradt
betonoszlopot. (balra)

Természetesen nem volt annak a Cassegrain-távcsőnek semmi baja, ma is jó egészségnek örvend — ez
volt a legelső 15 cm-es Zeiss-távcső, amely hazai bemutató csillagvizsgálóba került a jénai Zeiss
immár legendás sorozatából –, azonban egy új, nagyobb teljesítményű refraktor minden amatőr képzeletét
megmozgatja. Igen ám, de milyen legyen az új távcső? A 15 cm-es átmérő kevés, hiszen a régi Cassegrain
is ekkora, legyen hát 20 cm-es a lencse, ami már komoly méretnek számít — csak elférjen a kupolában.
Gábor javaslatára a D&G Optical nevű amerikai cégre esett választásunk — elfogadható áron és
megfelelő minőségben dolgoznak a referenciák alapján. Végül 20 cm-es f/12-es akromatikus lencse mellett
döntöttünk, mivel az f/15-ös verzió jóval hosszabb tubusa csak nagyon "passzentosan" fért volna el a
kupolában.


Konzultáció a műszeroszlop felett
(Mizser A. és Hollósy T.)

Az első virtuális kapavágást — az optika megrendelését — 2001 szeptemberében "eszközöltük",
azonban az objektív a vártnál lényegesen hosszabb idő alatt készült el. A D&G végül 2002 karácsonyára
szállította le a várva várt lencsét. (Tulajdonképpen egy ilyen műalkotást nem is lenne szabad a pórias
"lencse" névvel illetni…) Már "csak" a kupola megfelelő átrendezése volt a feladat, hiszen egészen
más egy rövid, kompakt távcsövet használni (ilyen volt a Cassegrain), mint egy hosszú csövű alkalmatosságot
(az új refraktort). A Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásának felhasználásával kis mértékben
átalakítottuk a kupolát, valamivel nagyobb lett az észlelőtér, azonban nem lehetett lényeges módosításokat
végrehajtani. Így például a távcsőoszlop továbbra is a födémen nyugszik, szó sem lehetett arról az ideális
helyzetről, hogy a műszeroszlop az épülettől független alapozást kapjon. Sajnos a Polaris
is egyike azon bemutató csillagvizsgálóinknak, melyeket eredetileg nem csillagászati célra terveztek…

A jól bevált Zeiss Ib mechanikát Sári Pál barátunk adományaként egy Fornax 50-es mechanikával
váltottuk fel, jelenleg ez hordozza a 200/2470-es refraktort. Ilyen típusú mechanikát hazánkban és
határainkon kívül is sok amatőr használ, így nem kell különösebben bemutatnunk. A nagyon rosszul
elhelyezett Zeiss-oszlop helyére majd’ 2 m-es távcsőoszlop került, melyet homokkal töltöttünk fel —
így valamelyest csökkentettük a kellemetlen rezgéseket (l. a födém problémáját). Természetesen, ha valaki
szándékosan nem kocogtatja, pláne nem rugdalja a távcsőoszlopot, a rezgések nem jelentenek komolyabb gondot…

A 200/2470-es refraktor tubusát Rózsa Ferenc (Proxima) készítette el nagy lelkesedéssel, azonban az átfutási
idő hosszában némelyek találtak némi kivetni valót. Ámde ha arra gondolunk, hogy a D&G majdnem egy évvel
később szállította le az optikát, mint azt eredetileg ígérte, a világ kezd helyre zökkenni, és egyébként
sem kell a dolgokat elkapkodni, ezt mi, amatőrök, igazán tudhatnánk. Amint azt Szentmártoni Béla szokta volt
mondogatni: mi ez a kis késés a Világegyetem korához képest?. A tubushoz való harmatsapkát Gyuris
Zoltán örökös tagunk készítette el, míg az objektívsapkát Szánthó Lajostól rekviráltuk. A távcsövek
szolgáltatója egy ízben óvatlanul saját okuláros vödrével jelent meg a kupolában, és a vödör fedele
tökéletesen passzolt a harmatsapkára. Ha az ember leveszi az objektívsapkává előlépett vödör-fedőt a
harmatsapkáról, kicsit még szuszog is — tehát valóban passzol. Tekintettel arra, hogy hónapok óta
nem volt mivel lefedni a nagy refraktor apertúráját, Lajos fedél nélkül távozott. Hogy a kép még teljesebb
legyen, a húzott alumíniumcsövet, melyből a távcsőtubus készült, Csukovics Tibor tagtársunk szerezte,
kapitalista összeköttetései révén, néhány üveg sör mint cserealap felajánlásával.

Az új refraktor 2003. május 10-én, az MCSE-közgyűlés délutánján kezdett először formát ölteni, jelenlevő
tagtársaink hathatós közreműködésével. Ekkor került a helyére a közgyűlés tiszteletére elkészült távcsőtubus.
A műszer még aznap este meglátta az "első fényt" (first light), a célpont a Hold volt, a benyomások pedig
igen biztatóak. A 200/2470-est 2003. május 31-én adtuk át az érdeklődőknek, szokatlan időpontban, hajnalok
hajnalán, a napfogyatkozást követően. Az objektív kiváló képalkotásáról azon melegében mindenki meggyőződhetett
— a Herschel-prizma gyönyörűen mutatta a Nap fotoszféráját, és a Nap testébe beharapó Hold kontúrját.
Az azóta eltelt egy évben a Polaris új refraktora ezrek számára nyújtott élményt, mindenekelőtt a tavalyi
nagy Mars-oppozíció idején, de az azóta eltelt időben is.

{mosimage}
A "négyemberes" tubus végre a helyére kerül (2003. május 10.), a tagok összefogásával. Az elkészült
tubus mintegy 20 kg-os lett, a beemelésnél inkább a cső nagy mérete jelentette a problémát, semmint
a nem túl jelentős súlya. (balra)
Elkészült a 200/2470-es refraktor! (középen, és jobbra)

Az elmúlt egy évben bőven nyílt alkalmunk a műszer kipróbálására, a folyamatos észlelésekre, bemutatásokra.
2003-ban igen sok derült egünk volt, ami sajnos nem mondható el az utóbbi fél évre. A távcső rendkívül
érzékeny a légköri nyugodtságra, igen-igen ritkán láttunk vele nyugodt bolygóképet, pl. a nagy Mars-oppozíció
időszakában jó, ha 1–2 éjszakán voltak megfelelő nyugodtságú időszakok, akkor is csak nagyon rövid időre.
Ilyenkor azonban bolygóészlelőink 4–500-szoros nagyítással is dolgozhattak, a Mars képe nem esett szét,
lélegzet-elállító volt megpillantani a Solis Lacus "küllőit" vagy a sarki jégsapka peremének szerkezetét.
A legelszántabb észlelők sikeresen megfigyelték a Mars két apró holdját, a Phobost és a Deimost —
különösen értékelendő teljesítményük, hiszen ne feledjük, hogy a rendkívül fényszennyezett fővárosi égen
vitték ezt végbe… Refraktorunk penge éles képet adott a téli hónapokban magasan járó Szaturnuszról és a
Jupiterről is. Mindebből sejthető, hogy az új távcső elsősorban "bolygász" távcső, de a Polaris egyáltalán
nem irigylésre méltó ege más észlelőprogramot nem is nagyon engedne meg, mint a bolygók és más fényes,
naprendszerbeli égitestek megfigyelése (Hold, Nap, érdekesebb kettősök).

A főváros közvilágítástól származó fényburája mellett a Polarisból is egyre komolyabb problémát jelentenek
a közeli időszakos díszkivilágítások (sportpálya, Való Világ villa, diszkóvilágítások stb.). Mégis, évente
néhány alkalommal felsejlik a zenitben a Tejút, ha tiszta és száraz levegőt hoz fölénk egy kegyes hidegfront.
Ilyen alkalmakkor a kemény, kontrasztos képalkotású refraktorral élmény végignézni a Messier-gömbhalmazokat,
planetáris ködöket, a műszer vizuális határmagnitúdója eléri a 14m-t, amit saját, nem túl számos
változócsillag-észleléseimmel is alá tudok támasztani. Sajnos rendkívül ritkák az ilyen tiszta esték.
Ilyen alkalmakkor célszerű kihasználni a nagyobb szögméretű mély-ég objektumok esetében (pl. nyílthalmazok)
a legkisebb nagyítást (62x-es, 40 mm-es okulárral), hiszen általában ilyen kis nagyítással meglehetősen világos
az égi háttér. Természetesen sok nyílthalmaz még ebbe a látómezőbe se fér bele, ilyenkor az 50/540-es
keresőtávcsőhöz folyamodunk.

A nyári időszakban hetente egyszer tartunk Nap-bemutatást a Polaris mellett üzemelő napközis tábor csemetéinek,
ilyenkor ők is láthatják az okulárban azt az izgatott nyüzsgést, amit granulációnak neveznek, és amelynek
megpillantása egyáltalán nem jelent problémát ezzel a távcsővel — akárcsak a napfoltcsoportok hihetetlenül
finom részletei.

Nem csupán a kupola belsejét, hanem külsejét is átalakítottuk — ha ugyan egy alapos átfestés méltó erre a
jelzőre. A félgömb a korábbi "kályhaezüst" festés helyett hófehér színt kapott, ami érezhetően, több fokkal
csökkentette a kupolatér felmelegedését a nyári melegben. A lapos tető is hasonló, fehér festést kapott, ennek
tudható be, hogy a 2003-as forró nyárban viszonylag elviselhetőbb volt a munka a Polarisban.

A Polaris új távcsöve egyben az amatőr összefogás szép példája is. Lássuk, kik segítettek a műszer
megszületésében: Babcsán Gábor, Bartos Ferenc, Bereczky Gyula, Csukovics Tibor, Deli Tamás, Hollósy
Tibor, Kovács Attila, Ménich Jakab, Rózsa Ferenc, Rózsahegyi Márton, Sári Pál, végül, de nem utolsósorban
egy inkognitóját megőrizni szándékozó tagtársunk, aki jelentős összeggel és ügyintézéssel segítette az
objektív beszerzését.



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close