2005. június – A rejtélyes Sedna | MCSE

2005. június – A rejtélyes Sedna

A Sednát 2003. november 14-én fedezte fel Mike Brown (California Institute
of Technology), Chad Trujillo (Gemini Observatory) és David Rabinowitz
(Yale University) a Palomar Obszervatórium Oschin Schimdt-teleszkópjával.
Ekkor készítették azt a három felvételt, amelyeken megtalálták a lassan
elmozduló égitestet. A felfedezést csak a következő év március 15-én
jelentették be hivatalosan. Átmenetileg a 2003 VB12 elnevezést kapta,
később — a felfedezők javaslatára — az inuit tengeristennőről, Sednáról
nevezték el. Az istennő egy fagyos világban, a Jeges-tenger mélyén él,
ezért adták a felszínén igen hideg, -240 °C-os kisbolygónak ezt az
elnevezést. A felfedezők továbbá javasolták a Nemzetközi Csillagászati
Uniónak (IAU), hogy az elkövetkezendő időkben ebben a térségben
felfedezett új kisbolygókat szintén az inuit mitológia alakjairól nevezzék
el.


A 2003. november 14-én készült képhármas a Sednáról

A Sedna átmérője kb. 1800 km, így nem sokkal előzi meg a 2240 km-es Plútó.
Színe vöröses, amit a tudósok még nem tudtak megmagyarázni. Ezenkívül az
összetételét sem sikerült még meghatározni. A felfedezés utáni mérésekből
úgy tűnt, hogy rendkívül lassan fordul meg a tengelye körül (kb. 20 nap
alatt), ebből azt a következtetést vonták le, hogy legalább egy nagyméretű
holdjának kell lennie, ami ennyire lelassítja a forgást. Azonban a Hubble
Űrtávcső
felvételein sem sikerült elcsípni a kísérőt. Később Scott Gaudi
és Krzysztof Stanek (Harvard-Smithonian Center for Astrophysics)
bebizonyította, hogy forgása valójában jóval gyorsabb, kb. 10 óra, így
feltehetőleg nincs holdja.


A Sedna pályája

Rendkívül elnyúlt pályán kering, 10500 évre van
szüksége ahhoz, hogy megkerülje a Napot. A csillagászok csak találgatnak,
mi okozhatta ezt a nagyon excentrikus pályát. Lehetséges, hogy egy — még
fel nem fedezett — kb. 70 CSE távolban lévő földméretű bolygó
kényszerítette erre a pályára. Azonban az is elképzelhető, hogy az
Oort-felhő objektumai a Nap közelében jöttek létre, csak egy — akkor még a
közelben lévő — csillag vonzása taszította ki őket a Naprendszer
peremvidékére, így létrehozva a kisbolygók jellegzetes elnyúlt pályáját. A
Sedna olyan távol van, hogyha felszínéről néznénk a Napot, csak akkorának
látnánk, mintha egy gombostűfejet néznénk kinyújtott karral.


Így látnánk a Naprendszert a Sedna felszínéről

Sokan csodálkoznak azon, hogy miért csak most fedeztek fel egy viszonylag
nagyméretű Oort-objektumot. Valójában a technikai feltételek csak nemrég
teremtődtek meg hozzá. 1930-ban, a Plútót felfedezető Tombaugh is az akkor
még viszonylag újnak számító fotografikus módszerrel találta meg a
kilencedik bolygót. Az ég egy területéről bizonyos időközönként
felvételeket készített, és azokat összehasonlítva találta meg a lassan
elmozduló Plútót. Ma a jóval érzékenyebb CCD-technológiát használják, de
csak 5 éve jelentek meg olyan érzékeny kamerák, és az azokat kezelni képes
nagyteljesítményű számítógépek, amelyekkel a 20,5 magnitúdós planetoidát
fel lehetett fedezni. Ezért valószínűleg a közeljövőben még jó pár, Sedna
nagyságrendű kisbolygót fognak találni a Naprendszer határövezetében.